Itthon tanul, külföldön gyógyít

– Miért mennek a magyar orvosok külföldre gyógyítani?
A választ kezdjük egy jellemző történettel.
– Ha a hétvégeken is megfelelő, akkor szívesen…
A mondat jó két évvel ezelőtt hangzott el Váczi Gábor főorvos szájából. Az elhasználódott csípők és térdek megújítására szakosodott doktor akkoriban magánorvosként dolgozott a soproni kórházban, mégpedig olyan sikerrel, hogy a híre eljutott Angliába. Onnan keresték meg, nem volna-e kedve Chesternek, ennek a Manchester közeli kisvárosnak a magánklinikáján folytatni a munkáját.
Váczi doktornak kedve lett volna, ám nem akarta otthagyni soproni munkáját. Ezért a tréfásnak szánt válasz.
Úgy látszik azonban, az angolok nem ismerik a tréfát, három hónap múltán megjött a válasz…
– Akkor tehát a hétvégéken.
Váczi doktor csütörtök késő délutánonként már a manchesteri járaton ült. A péntekje vizsgálatokkal kezdődött, majd este még elvégzett két csípőműtétet. Szombatra öt műtétet jegyeztek elő számára, vasárnapra úgyszintén. Hétfőn végiglátogatta a frissen operáltakat, aztán irány a repülőtér. Estére már Sopronban rendelt, onnan szerdán tért haza. Volt még egy szabad csütörtökje, azt a telki kórház rendelőjében töltötte. Ott, ahol mi is beszélgetünk.
– Hogy lehet ezt szusszal bírni? – adódik a kérdésem, mire a doktor:
– Szeretem a munkámat és a betegeket. Meg aztán – teszi hozzá – ez egy olyan lehetőség volt, amit nem lehetett kihagyni.
A lehetőség magától az akkori miniszterelnöktől, Tony Blairtől eredt. Bizonyos műtétekre ugyanis Nagy-Britanniában is várni kell. Ezt akarta lerövidíteni avval, hogy az állami betegek egy részét magánkórházakba irányították. Igen ám, de a magánkórházi orvosoknak derogált állami betegeket gyógyítani. Erre toboroztak a kontinensről „sztrájktörőket”. A szép világ fél év múlva véget ért. Az angol orvosok kiharcolták, hogy szűnjön meg az állami betegek kezelése magánkórházakban.
Nehéz megkérdeznem, de csak nem hagy a kíváncsiság:
– Mennyit kapott a munkájáért?
– Összeget nem mondanék, de vegyük úgy, hogy tízszer annyit, mint amennyit nálunk egy főorvos keres.
– Szép pénz egy hónapra…
– Nem egy hónapra. Egy hétvégére. S evvel már részben válaszoltam is a kérdésére. Az orvosaink egy része természetesen a sokkal jobb kinti anyagi lehetőségek miatt megy el.
De nemcsak emiatt, folytatja a doktor. A magyar orvoslásban kialakult nehézkes előrejutási rendet, poroszos szemléletet egyre nehezebben tűrik a jól képzett fiatalok.
– Nem beszélve a szakmai lehetőségek beszűküléséről – sorolja a harmadik okot Váczi főorvos. – A képzés rendkívül magas szintű, a hallgatók a legkorszerűbb lehetőségekkel ismerkednek. Utána viszont a kórházban eszközök híján kénytelenek a leggyengébb minőséget használni, évtizedekkel ezelőtti módszereket alkalmazni. Ezért aztán egyre több fiatal keresi meg annak a lehetőségét, hogy a legjobb tudása szerint gyógyíthasson, s abból még tisztességesen meg is tudjon élni. Vagyis – elmegy.

– Miért mennek a magyar orvosok külföldre gyógyítani?
Két fiatal medikus ül velem szemben a presszóban. A Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai gyermekklinikáján halásztam le őket, éppen végeztek a kötelező szakmai gyakorlattal. Az ajtón tucatnyi ötödéves tódult ki – s rebbent szét, amikor megtudták, mi járatban vagyok. Kivéve Pelsőczi Gergelyt és Újhelyi Mihályt.
– A kizsigerelés, az eszközök, a fizetés – veszik ki egymás szájából a szót. – Ezek az okok.
– Vegyük sorra! Kizsigerelés.
– Tizenkét órányi ügyelet után 24 órás pihenő járna – kezdi Gergely. – Ehelyett mennyiszer kell bennmaradni és adminisztrálni! Vagy gyógyítani tovább, hiszen nincs elég nővér vagy orvos. Egy belgyógyász sokszor három ember munkáját végzi. A kórházban éri a következő ügyelet, s dolgozik 48 órát egyhuzamban. Ha pedig hibázik, a fejére olvassák.
Mihály:
– Vagy itt vannak a gyakorlatok. Általában fiatal orvosok vezetik, és sokszor úgy érezzük, csak púp vagyunk a hátukon. Pedig szeretnek oktatni, csak éppen már holtfáradtak, amikor a gyógyítás meg a tudományos munka után ránk kerül a sor.
– Eszközök – folytatom a sort.
– Nemrégiben az újpesti Árpád Kórházban voltam gyakorlaton – kezdi most Mihály. – Voltál már ott? – néz a társára. – Rozsdás rácsok, kopott falak, agyonhasznált műtők.
– Fizetés.
– Adjunktus vezette a gyakorlatot – meséli a történetet megint csak Mihály. – Mondja, megérkezett a vicclapja. Nem értettük, talán valami újságra gondolt. De nem. A fizetési papírját mutatta. Százötvenezer forintot kap kézhez.
– Azt mondják, nincs elég pénz – pendítem meg.
– Pénz van, csak pazarolják – mondják szinte egyszerre.
S hogy értsem, mire gondolnak, történeteket sorolnak. Minden műtétnek megvan a keretszáma, kiszabják, mennyit lehet elvégezni belőle egy évben. Persze kevesebbet, mint amennyire szükség volna. Viszont van egy keret külföldi műtétekre is. Nosza, viszik ki a betegeket, hogy ott végezzék el ugyanazt a beavatkozást – persze sokkal drágábban.
– És ti hol képzelitek el a jövőtöket? Itthon vagy külföldön? – szakítom meg a szóáradatot.
– Mi? – kérdez vissza Gergely. – Én még nem tudom. A diploma után talán természetgyógyászatot fogok tanulni.
– Én valószínűleg kimegyek – fontolgatja Mihály. – A transzplantációra szeretnék szakosodni, az viszont itthon még gyerekcipőben jár egyes nyugati országokhoz képest.
– Miért mennek a magyar orvosok külföldre gyógyítani?
A kérdést ezúttal Cseh Áronnak teszem fel. Áron a Semmelweis Egyetemen diplomázott, s egy ösztöndíj keretében a doktori fokozatára készül. Eltökélt szándéka, hogy gyermekorvos lesz, ezért is találkoztunk az egyetem klinikáján.
– Azért, mert egyre lehetetlenebb az orvosok helyzete – állítja kertelés nélkül. – Pedig nem evvel a szándékkal iratkoznak be az egyetemre, az elsőéves hallgatóknak csupán tizede szándékozik majd külföldön dolgozni, a végzősöknek már a többsége.
Hogy mit ért ellehetetlenülésen? A hallgatók egyik legnagyobb fájdalma a rezidensképzés átalakítása. A négy egyetemen az elmúlt tanévben a fogorvosokkal és a gyógyszerészekkel együtt körülbelül 1400 hallgató végzett. Az általános orvosi diploma azonban nem elegendő az önálló munkavégzéshez. Ehhez előbb úgynevezett kétéves rezidensképzésen kell átesniük, majd a szakvizsgára kell készülniük, ami egytől öt évig terjedhet.
Magyarul, az orvosi képzés valójában nem a hatodik év elvégzésével fejeződik be, hanem a rezidensi és szakorvosi vizsga letétele után.
– Tavasszal kiszivárogtak a minisztériumból a hírek: a rezidensképzés fizetőssé tételét tervezik, háromszázezer forintot kérnének egy hónapra.
– S miből tudjátok ezt kifizetni?
– Hát ez az. Miközben a rezidens mindössze százezer forintot keres. Csak néhány hiányszakon nem kellene fizetni, jóllehet valójában legalább a szakok fele ilyen.
A kiszivárgott hírek összerántották az egyetemistákat, a tiltakozást márciusra négyezren írták alá. A minisztérium válasza: miért a tiltakozás, hiszen nem is akarták, hogy fizetni kelljen a képzésért. Az egyetemisták azt hitték, győztek.
– Pedig csak félig – folytatja. – Ugyanis feleannyi helyet hirdettek meg, mint ahányan végeztek.
Érdeklődéssel hallgatom a képzés körüli bonyodalmakról szóló beszámolót, ám most mégiscsak az orvosok külföldi munkavállalásáról szeretnék írni.
– Hiszen arról beszélek – bólint Áron. – Mert, mit gondolsz, mit tud tenni az, aki nem lehet rezidens? Elmehet általános orvosnak valamelyik kórházba, aztán egy év múlva ismét próbálkozhat. Ha felveszik, s végez, kezdi a szakorvosi képzését, majd utána a második szakorvosi tanulmányait. Mert manapság már annyira szakosodott az orvoslás, hogy erre is szükség van. A második szakorvosi képzés viszont havi hatvanezer forint, miközben a fizetése 130-140 ezer. Ott áll harminc-egynéhány évesen, esetleg hitelek miatt eladósodva. Érted már, miért kényszerülnek a magyar orvosok arra, hogy külföldön gyógyítsanak?
– Miért mennek a magyar orvosok külföldre gyógyítani?
– A legjobb helyen kérdezi, mi évek óta tudományos módszerekkel vizsgáljuk a kérdést.
Girasek Edmond szociológussal, az Egészségügyi Menedzserképző Központ munkatársával beszélgetek a Kútvölgyi úti kórház szomszédságában lévő elegáns épület tárgyalójában.
– Kérdőíves módszerrel 485 rezidenst kérdeztünk meg a budapesti és a szegedi egyetemen, négyszáz általános orvost és 85 fogorvost. Ugyanilyen felmérést tervezünk Debrecenben és Pécsen is. A körkérdés szerint a rezidensek kétharmada tervez külföldi munkavállalást.
A külföldi munkavállalást tervezőknek valamivel több mint a fele még a szakvizsga megszerzése előtt elmenne, 22 százaléka pedig közvetlenül a szakvizsga megszerzése után.
– Mennyien mentek el már valójában?
– Az uniós csatlakozás óta nem egészen kétezer orvos. Egy részük azonban nem telepedett ki, hanem csak ingázik a külföld és Magyarország között. Őket nevezik egymás között easy jet-professzoroknak…
– De nemcsak elmennek orvosok, hanem jönnek is a helyükre.
– Jönnek, de csak töredéke a távozóknak. Tízszer annyian mennek ki, mint ahányan áttelepednek.
– Egyébként hány orvos hiányzik Magyarországon?
– A 2005-ös egészségügyi statisztikai évkönyv szerint 2200.
Az elmenő orvosok két nagy csoportra oszthatók, folytatja Edmond. Egy részük a család, tehát még kötöttség nélküli fiataloké, a másik részük pedig a nyelveket beszélő, külföldi szakmai kapcsolatokkal rendelkező, idősebb szakembereké.
– Tehát egyrészt a jövő hagyja el az országot, másrészt az alap.
– Mérték az okokat is? – teszem fel neki is az alapkérdésemet.
– Természetesen – tesz elém egy újabb táblázatot.
Első helyen a fizetések állnak, mellette a magyar egészségügy kilátásai, majd az életkörülmények következnek, aztán a munkakörülmények és a megbecsültség hiánya.
– Megkérdezték, mennyiért maradnának?
– Természetesen. A legtöbben a mostani fizetésük duplájáért, vagyis egy kezdő szakorvos már 250 ezer forinttal kiegyezne.
Ha ezt a pénzt megkapnák, az feleakkora kiadás volna az államnak, mint az az összeg, amit a kiképzésükre fordított, mutat egy újabb táblázatot.
– A legnagyobb gond azonban az, hogy nem létezik emberierőforrás-stratégiája a minisztériumnak.
Vagyis nem hosszú távra tervezik meg például azt, hogy hány orvost képezzenek ki, fordítható köznyelvre a kutató szakmondata.
– Hiszen éppen ebben tudnának önök segíteni – jegyzem meg.
– A minisztérium még nem kérdezte a véleményünket.

Kállai Márton felvételei