Hová mennek a daltestvérek?

Azt mondaná meg valaki, hol vegyen házat a cigány két-három millióért? – jóformán minden portán ezt kérdezik vissza a gyöngyösi Durandában. Mondják tanácstalanul, felháborodva, harciasan és egykedvűen. Az Akaszka utcában téblábolunk, kerülgetjük a lócitromokat, beszívjuk a patak partjára hajigált, erjedő hulladék szagát. Paták csattogására leszünk figyelmesek: a ló egykedvűen lépdel, a bakon ülő férfi ellenben óvatosan pislog körbe. Hát persze, a felszámolásra váró városrészben másfél éve nem szabad lovat tartani, a kocsi el is tűnik gyorsan egy udvarban.
– Az a baj, hogy itt bolond cigányok laknak. Nem tudják a törvényt, az önkormányzat azt tesz velük, amit akar. Azzal fenyegetőzik a hivatal, ha nem mennek ki a házaikból, jogilag rakják ki őket – dühöng Csík Mihály. Reméli, őket nem érinti a szanálás, mivel bérlakásban élnek. A roma férfi lendületesen indít, majd kifordul az utcából, a kocsija tetején halotti koszorúk.
Egy boltozatos kapuban maszatos gyerkőcök bámészkodnak. Az udvarra kipakolt mosógép mellől előkerül a huszonnyolc éves, hatgyerekes anyuka. Holnap hurcolkodnak, 4,5 millió forintért két és fél szobás lakást vettek Jászárokszálláson, komfortosabbat, mint ez. A piaca miatt választották azt a községet, s mert a famíliájuk a Jászságból származik. Nem az itteni önkormányzat küldte őket, csak ajánlottak nekik helyeket…  
Dobozos vizet isznak, mert az utcai kút környéke kukacoktól hemzseg – vág bele Nagy Róbertné. Panaszkodik a patkányokra, meg hogy a szomszédai taligával, zsákokkal, vedrekkel hordják ki az üres telkekre azt az anyagot, ami az árnyékszékbe kívánkozna. Jó két évtizede pedig még virágágyások és rózsafák díszlettek a Durandában, s olyan patyolattisztaság volt errefelé, hogy a földről ehetett az ember, méltatlankodik az asszony, aki itt született. Beinvitál a házába: három éve 3,8 millióért vették, most háromnál többet nem ígérnek érte. Na, annyiért tényleg semmit sem kap Gyöngyösön, magyarázza. Állítja: azoknak, akik  elhurcolkodnak falura, az önkormányzat egy héten belül tenyerükbe számolja a készpénzt. Aztán mehetnek isten hírével!
Ez egy hatszobás lakás, kezit csókolom, nyolc éve építettük. Kilencet adnának érte, de mi legalább 12 millióra tartjuk – tessékel be az alacsony termetű férfi, Lakatos Kálmán. Szétnézek a kétszintes házban, s annyi azért feltűnik, hogy az ajtókból az összes üveg hiányzik. Van egy ideges fiuk, szabadkoznak, s ha bepöccen, sajnos tör-zúz. Nos, ezért is muszáj lovat tartaniuk, mivel a legényt egyetlen dolog nyugtatja meg, ha kimehet az istállóba, s jó fél napig dédelgeti a jószágot. Az egész baj azzal kezdődött, kapcsolódik be a beszélgetésbe Kálmán felesége, Aranka, hogy a gyerek kiskorában kapott egy csikót, ám azt valaki megölte. Onnantól aztán nem tűrt zablát a fiuk, kerülte az iskolát, semmi nem érdekelte. Csak a ló.
– Elégettem a cigánykártyát, mert mindig megmutatta a rosszat – csörgeti jókora arany fülbevalóit Aranka. Akkor dobta tűzbe a paklit, mikor kiolvasta belőle, hogy a lányának beteg gyereke születik. S valóban: a sezlonon ülő unoka feláll, láthatóan izomsorvadástól erőtlen a lába. Aranka nagyanyja jósnő volt, így arra is megtanította unokáját, hogyan védekezzen a szemmel verés ellen. Megnyalja a csecsemő homlokát, szemöldökét, és ha sós ízt érez, gonosz erő környékezi a kereszteletlen kicsit. Megelőzésül piros szalagot kell kötni a pólyára, az bizton segít. Lakatosné bárki pillantásából kiolvassa az illető titkait, bár ennek az ura nem örvend. Mielőtt kipattanna a családi perpatvar, melynek az a sarokköve, hogy Kálmán hajlamos félrelépni, mert öntudatos asszonya olyan szekér számára, ami nem elég gyakran veszi fel, gyorsan elbúcsúzunk. Persze lesütött szemmel…
Az utca szinte kiürült, a hídnál messziről érkezett lókupec várakozik, törzskönyvezett, háromnegyed részt sodrott, erős csontozatú, igára kész csikót adna el, ám egyelőre hiába várja az üzletfelét. Ellenben Raffael Lászlóék, akik az előbb lovas kocsin érkeztek, sietősen igyekeznek valamerre. Nyomukba szegődünk. A temetőbe érve a cigányzene után lépdelünk a keresztek közt. Egy balesetben öten haltak meg Gyöngyös határában augusztus közepén, jut eszembe az újsághír. A két felnőtt és a három tizenéves fiú akkor vesztette életét, amikor a földútról érkezve jelző nélküli átjárónál hajtottak át a síneken, s az érkező vonat telibe találta az autójukat. Mára letelt az oláh cigány szokás szerint egy hétig tartó virrasztás, a két testvér és fiaik közös nyughelyre kerülnek. A gyászolók több százan lehetnek, akár ezren is, a halálhírre nemcsak Gyöngyösről jöttek, de Pest megyéből is. A távoli rokonok ráérősen a sírkövekre telepednek, azt se bánják, ha megszólítom őket.
– Megadjuk a módját. Ez az ő napjuk, akik az örökös házba kerülnek – magyarázza a vácszentlászlói Kanalas Józsefné, Csali. Az ő apja például lókupec volt, ezért a milliós síremlékét két paripa díszíti. Az öregnek neve volt, nemcsak vajdaként, üzletemberként is tisztelték – büszkélkedik Csali. Ám figyeljük tovább a szertartást!    
Öt nyitott koporsó sorjázik a sír mellett – három fehér és két fekete. Ingujjra vetkőzött, összekapaszkodott férfiak siratóénekét kísérik a prímások. Órákig dalolnak szívszaggatóan, mielőtt a kicsempézett üregbe leengednék az elhunytakat. A dallam méltóságteljes, egy olyan kultúrából fakad, amely képes szembenézni a gyásszal. A lovári szövegbe néhol egy-egy magyar sor vegyül: „Annyi helyem nincs már nékem, hol a fejem letehetem…”
Miért énekelnek az oláh cigányok? Ne tartsuk ostobának a kérdést, amit az angol Michael Stewart is feltett a Durandán élőkről írt tanulmányában. S azt felelte rá: együtt énekelni a cigányság legsajátabb jegye. Az angol kutató a nyolcvanas években több mint egy évet élt családjával a sajátos rítusokat és erkölcsöket tartó gyöngyösi romák közt. Élményeit Daltestvérek című könyvében tette közzé, ez ma a szociológusok kötelező olvasmánya. Stewart szerint az öntörvényű oláh cigányok a szocializmusban sem váltak a munkásosztály öntudatos tagjává, mert a munkahelyük – ami akkor még volt nekik – sosem vált életük fő színterévé. A lókereskedés jelentette számukra azt a függetlenséget, amivel felülkerekedhettek a „gőgös parasztokon.” A közös evés, ivás, éneklés, osztozkodás maradt a közösség, a cigány testvériség legfőbb összetartó ereje számukra. Azok viszont, akiket arra kényszerítettek, hogy hagyjanak fel ősi életmódjukkal, kultúrájukkal, törvényükkel, sőt, tagadják meg származásukat, a senki földjére sodródott lumpenek lettek.

– Nem igaz, hogy az önkormányzat irányítja a költözéseket, ezt levélben is megírtam a jászberényieknek – mondja Hiesz György gyöngyösi polgármester. Szerinte ezt a vitát éppúgy a politikai ellentét szülte, mint az indiai gumigyár letelepedése elleni tiltakozást. A megosztottságból fakad, hogy most meg, miután füstbe ment az abroncsgyár beruházása, a lakosság másik fele háborodott fel. Hiesz szerint a durandások miatti pengeváltás lényege hasonló: azt a sajtótájékoztatót, melyen elhangzott, hogy szervezetten telepítik a Neszűrbe a romákat, a jászsági város fideszes alpolgármestere tartotta. Gyöngyöst viszont szocialista többségű testület vezeti.
Legalább 6 milliárd forint kellene ahhoz, hogy az elromásodott Durandát rendbe hozzák – ezt Bozsik Istvántól, a városrész önkormányzati képviselőjétől tudom meg. Gyöngyös 1994 óta többször nekifutott a problémának, de legfeljebb a világításra és az utak javítására futotta. Hét éve felvázolták ugyan a fejlesztési tervet, ám végül olyan részeken épült ki a csatornahálózat, ahol a lakosság előteremthette az önerőt. A Duranda nem nevezhető igazi romatelepnek, igazít ki a képviselő: minden ötödik család cigány, a házak jó részében még idős magyarok élnek, akik szabadulnának értéktelenedő ingatlanaiktól. A város egyelőre csak önerőből vásárolgatja fel az omladozó házakat – romáktól és magyaroktól egyaránt. Hogy mennyit fizetnek érte, azt hivatalos értékbecslő állapítja meg. Bozsik István szerint a romák nemcsak a Jászságban próbálnak gyökeret verni, de a környező falvakban is. Atkáron az egyik lótartó család már belekezdett a felújításba, ám rájuk verték az ajtót, ablakot, ezért végül Gyöngyösorosziban kötöttek ki.
A mátraalji önkormányzat júniusban adta be azt az európai uniós pályázatot, mellyel megkezdheti a városrész rehabilitációját: első lépésben 400 millió forint támogatást remélnek. Ha megnyerik, lesz gondjuk az itt élők iskoláztatására, képzésére is. Az új szociális lakásokat maguk a romák építhetik fel, miután kitanulták a kőművesszakmát. – Így nem jutunk semmire, ha a gyerek azért hiányzik az iskolából, mert mennie kell az apjával vasazni vagy kábelt égetni – jegyzi meg a képviselő, aki civilben pedagógus.     


Forró homokban gázolni a tőkék közt a jászberényi Neszűrben, ez gyerekorom kedvenc elfoglaltsága volt. Nagyapám naponta kimotorozott ide metszeni, palántázni, öntözni, s kunyhóban hűsölni férfias magányban. Ma már a felhagyott szőlők, sorsukra hagyott építmények látványa keseríti a kertjükkel bíbelődőket. Mag István, a helyi polgárőrség tagja szerint a lecsúszott emberek végállomása lett a Neszűr. Elsőként a Berény belső utcáiból kitelepített romák landoltak itt, aztán jöttek a csepeliek, szigetszentmiklósiak, most meg a gyöngyösiek. 
Az egyes-kettes dűlő közti homokot taposom, s csak akkor ocsúdom fel, mikor kis híján rálépek egy elhagyott vécépapírra. Közeledünk ahhoz a házhoz, ahová a Durandából érkezett László család költözött. Némi galibát okozott az esemény, mert a lovuk állítólag lelegelte a szőlőlugasokat. A szomszédok esküsznek rá, a jövevények miatt itt már nem lehet létezni. Van, aki már kiakasztotta az eladó táblát, s 1,5 millió forintért megválna az otthonától.
– Nekünk pedig jobb lesz itt – így a Durandából jött fiatal anya. Vidák Rita biztosít arról, hogy ők bizony maradnak. Behúzódtak a tűző napról, de odabenn áll a levegő, a két meztelen gyerkőc a legyekkel lepett heverőn hempergőzik. A gyöngyösi szoba-konyha helyett itt kétszobás lakásra tellett, summázza. Megérte.
– Na és a kert? – kapok a szón, hiszen a telek jókora.
– Azzal én nem foglalkozom. Megveszek mindent, ahogy eddig is megvettem. Az uram fuvarozgat, aztán ott a családi. Megélünk vígan – dől hátra kényelmesen a szemrevaló roma asszony. S csak akkor emelkedik ki a fotelból, mikor az asztalhoz lép, hogy töltsön a gazdaságos kólából.