Csak a koporsókat nyelte el a föld

Temetés: hétfő
A falut ellepik a rendőrök. Minden kereszteződésben posztolnak, a leégett házakhoz vezető utat kutyás rendőrök őrzik. A temetőbe érkezve azonnal szembetűnnek a roma potentátok. Nem messze áll Kolompár Orbán, Horváth Aladár, bár ők mértéktartók egymással, de látni a helyi és az országos vajdát is. A kormányból mintha nem érkezett volna senki, és kevés úgymond aktivistát látni. Be kell, hogy valljam: nagyobb felhajtásra számítottam mind a sajtó, mind a jogvédők részéről. Nem akarnék kegyeletsértő lenni, de lehet, hogy elfáradtak a múlt héten a sok nyilatkozatban és a virrasztásban.
Mint ahogy elfáradt a Nagy család is. A Szabad Föld múlt hét pénteken járt először Nagycsécsen, amikor már minden újságíró, tévériporter mélységesen fölháborodott vagy éppen cinikusan összekacsintott olvasóival, nézőivel, azaz mindenki a maga módján csontig rágta a témát. Amikor odaérkeztem, kiderült, Nagy Tiborból, az áldozat férjéből sem hagytak túl sokat.

Vissza az időben: péntek
„Maguk is újságírók? Menjenek innen, nem érünk rá! Tegye el azt a kamerát, ne kamerázgasson itt!” Mi is próbáltunk volna köszönni, de a nagycsécsi polgármesteri hivatalban öt nappal a tragédia után az ügyintéző hölgy nem sok esélyt adott nekünk. Mindeközben egy férfi és két nő is győzködte az ügyintézőt. Egyre türelmetlenebb lett mindenki, valami segélyezési ügyről vitatkoztak, hogy a polgármesteri hivatal nem akar fizetni segélyt, ami a három ember szerint pedig járna nekik. Mi azonban nem ezért jöttünk. A polgármesterrel, Gulyás Ottóval beszélnénk, hogy mégis hogyan alakult át a falu élete a kettős gyilkosság óta. De ránk most nincs idő.
Az ajtóban végre megjelent a polgármester, egy úr kísérte. Az ügyintéző hölgytől is kijöttek a segélykérők. Azonnal felismertük a panaszost, Nagy Tibor az, az áldozat férje.
– Tibor, akkor ez az úr kimegy a házukhoz, felméri a károkat, és megállapítja, mennyi pénz szükséges a felújításhoz, és indulhat is a munka – mutat a polgármester a mellette álló férfira.
– Ne jöjjön ki, megmondtam, hogy nagyjából mi a baj, azt ki kell fizetni.
– De az nem úgy van, Tibor! Kell egy felmérés, és az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) ez alapján tud fizetni a roma kivitelezőknek.
– De nekem adják most ide a pénzt, nincs mit ennünk!
A történet egyre zavarosabb. Nagy nehezen tisztázódik, hogy Nagy Tibor és lánya, illetve sógornőjük, aki a mozgássérült öcs gyámja volt, a betegellátási segélyért jöttek, de a polgármesteri hivatalban süket fülekre találtak.
A polgármester és az ügyintéző hölgy most nem akart fizetni semmit, de a család egyre ingerültebb, mire az ügyintéző behívta a polgármestert, valamit beszéltek, végül kis idő múlva Nagy Tibor és a polgármester mentek be ketten az irodába, és Nagy Tibor pár ezer forinttal jött ki. A tárcából aztán névjegykupacot vett elő, és szétterítette, mint a magyar kártya lapjait, és sorolni kezdte:
– Itt van mindenkinek a névjegye, akik ezen a héten jártak nálunk. Mindegyik mondta, hogy így fognak segíteni, meg úgy, de ezekre a névjegyekre nem kapok kenyeret. A polgármester sem fizet ki nekem semmit. Mit egyek hát akkor? – kezdett rá újra.
Ugyanis a polgármester azt állítja, hogy a temetésre kapott 500000 forintból kért pénzt a család, de hát ő abból egy fillért nem adhat, pontosabban csak számla ellenében fizethet mindenért. Így is hihetetlen sok kiadása lesz az önkormányzatnak, mert csak a két temetés 400000 forintba kerül, és akkor még nem lett fölszámolva a szállítási díj és minden egyéb – sorolta a polgármester.
A polgármesteri hivatalban a fizetési huzavona jelenet elég bizarr fordulattal zárul. Gulyás Ottó miközben szapora távozásra biztatta Nagyékat, a következőket kérte:
– Tibor, ha legközelebb jönnek, reggel jöjjenek, vagy ha később, akkor ne menjenek a kocsmába. Mert Tibor, most maga be van italozva.
– Nem vagyok beitalozva, de négy napja nem alszom, mindig valaki ott jár nálam, mindenhol újságíró meg riporter kóvályog, állandóan beszéltetnek, nem tudom, meddig bírom én ezt.
A család végül elment, és a polgármesteri hivatalt a péntek déli harangszó és a fojtogató álmosság ülte meg.

Újra a temetőben
A temetésre várakozók kezdeti feszültségét oldja az unalom és a fáradtság. Egyre többen ásítoznak, és nézegetik az órájukat, mikor kezdi el a pap. De a pap nem kezdi. Mellettem egy hölgy korhol egy fiatal férfit:
– Hát hogy raktad oda azt a koszorút, még egy koszorút sem tanultál meg rendesen elhelyezni. Lerakod, a koporsó felé fordulsz, kicsit elcsöndesedsz, aztán eljössz, nem csak úgy odavágod, és ott se vagy. A férfi láthatóan szégyenkezik.
Mellettünk egy másik férfi megjegyzi, elég kevesen jöttek, az ő falujukban a legutolsó cigánynak is nagyobb temetése van.
A pusmogást, a tehetetlen téblábolást a kormányzati Audik surrogása szakítja meg. Királyi pontossággal érkezik Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, akihez azonnal csatlakozik az eddig a temetőkapuban várakozó nagycsécsi polgármester. A ceremónia ezzel kezdetét veszi.
Az evangéliumi idézetek közül kiemelkedik a jó pásztor példázata, amely szerint az az ember, aki az akolba nem az ajtón megy be, az tolvaj, aki pedig az ajtón, az a jó pásztor. A pap gondolatmenete szerint a többségi társadalom, ha nem tudja megvédeni az akolban lévő juhokat, értsd a roma kisebbséget, akkor a többségi társadalom a tolvaj oldalán áll. A pap a társadalom nevében bocsánatot kér, és engesztelésképpen elmondja, hogy Draskovics Tibor miniszter és a megyei rendőrkapitány a temetés teljes költségét átvállalta.
A temetés egyik leginkább szívbe markoló jelenetét látjuk, a koporsók utolsó útja előtt a ravatalozóból kiszédül egy öregember, a meghalt hölgy édesapja. Öltönye kopott és viseltes, fogsora hiányos, és kétségbeesetten sír. Egyedül van, nem kíséri senki, széttaposott kínai sportcipőjéből néha-néha kicsúszik a lába. A koporsók előtt érkezik a sírgödrökhöz, a családtól távol áll meg, mintha ő már az élőkhöz sem tartozna.
A koporsók sírba bocsátását megakasztja egy zöld műbőr kabátos, roma fiatalember. Finoman arrébb tolja a családtagokat, akik kicsit értetlenkednek. Egy hajlott hátú, kamasznak tűnő, fiatal roma srác egy egész koszorút dob Nagy Tiborné Éva sírjába. Kiderül, ő az elhunyt fia. A sírásók is megállnak egy pillanatra, aztán a fiút civil ruhás rendőrök veszik körül, de ez nem zavarja a Nagy családot, a sráchoz mennek.
– A kocsinál lehet beszélni a fiúval – mondja az egyik rendőr, s mind a négyen körbeveszik a cingár fiút, és elvezetik a lesötétített rabszállítóhoz. Hogy ez a srác miért  került a börtönbe, senki sem árulja el.
A temetés után még a család a rabszállító környékén gyülekezik: egy-egy ölelés, pár szó – ennyit enged a rendőrség. Hamar sötétedik, mindenki indul, az idő is esőre áll. Mercedesek, Audik, Passatok gördülnek ki a faluból. Nagycsécs magára marad.
Úgy tűnik, az áldozat családja is. Nem tudni, hogy a gyors segélyek – az SZDSZ megyei szervezet 50000 forintja, az Áldozatsegítő Szolgálat civil szervezet 72000 forintja – meddig és mire elegendőek.

A kiégett házaknál
A két ház közül az egyik égett ki teljesen. Nagy Tibor nem akarja megmutatni a házat, őneki már teljesen elege van mindenből, a lánya még készséges. A ház két szobából és egy belépőből áll. A hálószobában az ágyak úgy-ahogy épek, de minden más üszkösre égett: a ruhásszekrénytől kezdve a tetőszerkezeten át a műanyag lavórig minden.
– Ez nem így volt tegnap – emel fel egy vödröt a lány, aztán visszahőköl, eldobja. Csupa vér alatta a padló.
– Igaz az, hogy önök egy nagyobb házban laktak, csak el kellett adniuk?
– Igaz – mondja a lány, és egy házra mutat, ami az ablakból is jól látszik. Az eladás okára azonban már ő sem tudja a magyarázatot, meg régen is volt.
A ház előtt áll Dancs Mihály, az OCÖ-tól. A kocsijának támaszkodik, az egyik tévés stábot kíséri. Dancs Mihály nem hiszi, hogy uzsoraleszámolás lenne, mert annyira szegények az áldozatok, hogy elképzelhetetlen, hogy lenne tőlük mit elvenni. Azonban – szerinte – a raszszista indítékokra több mindenből lehet következtetni. Eleve a térségben megszaporodtak a cigányok elleni támadások, meg az sem lehet véletlen, hogy vasárnapra, a virrasztással egy időben akart felvonulást szervezni a Magyar Gárda. (A másik fél megszólaltatása okán megkerestük a Gárda borsodi és országos szóvivőjét, de kérdéseinkre lapzártánkig nem érkezett válasz.)
Dancs Mihály egyébként úgy látja, a béke érdekében a nem cigányoknak azt kell megtanulniuk, hogy nemcsak bűnöző, segélyekből élő cigányok vannak, hanem igenis léteznek – nem is kevesen – jó módú, tisztességes vállalkozó cigány családok. Azonban a megoldás csak az lehet, hangsúlyozza Dancs Mihály, hogy meg kell tanulnunk és ismernünk egymást. A cigányok hangosabbak, habitusuk nagyobb. Ezeket a hivatalnokokban és a rendőrökben is tudatosítani kell. „Ugyanis most már nem nagyon van választási lehetőség. A 2007/08-as tanév elsős gyerekei közül minden ötödik cigány származású. Ez komoly létszám. Ha nem történnek hatékony társadalmi és kormányzati intézkedések, akkor itt Latin-Amerika lesz” – figyelmeztet Dancs Mihály.
Egyelőre azért erről még nincs szó, és az OCÖ is nagyon reméli, hogy nem egy etnikai háború küszöbén áll a cigányság. A rendőrség egyelőre a maga módján megtett mindent. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság fokozott rendőri jelenlétet rendelt el a településen.
Két rendőr most is ott áll a tragédia színhelyén. Szanyi Zsolt törzsőrmester és Berta László főtörzsőrmester személy szerint megdöbbentek, amikor meghallották a tragikus eseményt. Ez a falu, mint elmondták, nem tartozott a veszélyes területek közé, és itt a rendőrnek volt és van is tisztelete. Nem is értik, hogy mi történhetett. Azonban az is biztos, hogy Dancs Mihály elképzelése, hogy a rendőröket is meg kell tanítani a romákkal való helyes viselkedésre, még gyerekcipőben jár. A két rendőr, akik fővárosi szolgálat után kerültek Borsodba, elsőre nem szereztek kellemes tapasztalatokat. Elmesélték, hogy a romákkal nem lehet mindig szót érteni. Ha az ember nem emeli fel a hangját, akkor nem veszik komolyan, de hát ehhez is hozzá lehet szokni.
Lehet, de nem mindenhez kell.
Most az ország a rendőrségre figyel, várja a nyomozás eredményét, és bízik abban, hogy nem kell új játékszabályt megtanulnia.