Csak a holttest hiányzik

Reggel hat óra negyvennyolc perckor csörrent meg a telefon Tankó István Mercedesében. A férfi ránézett a mobiljára, s látta, hogy a hívás az országos nagy haverja, Horváth Pál mobiljáról érkezett.
– Igen, azonnal ott leszek – szólt a készülékbe. – Amúgy minden rendben? Micsoda, mi van a gyerekkel? Beteg? Figyelj, még egyszer nem lehet hülyét csinálni abból a pasiból, ezt te is beláthatod. Na, jó, megbeszéljük, azonnal ott vagyok.
Ma mindenképpen meglesz a BMW-m, akár jön velem Pali, akár nem, gondolta magában István.
Örömében a levegőbe csapott. Igen, meglesz az autója, s akkor már jó benyomást kelt az ügyfeleinél, nem úgy, mint evvel a rozzant járgánnyal. Belevág valamilyen vállalkozásba, talán kamionokat vesz, este is erre biztatta az ügyvédje, az a jó buli mostanában, ő meg új életet kezd, minden oké lesz, a lányok is buknak majd rá, mint a régi szép időkben, de talán még meg is házasodik, ki tudja.
Igen, mindenképpen új életet kezd. Olyan hülyeségekbe pedig nem keveredik, mint korábban, mert annak csak a sitt lehet a vége. Ezt ő tudja a legjobban.
Tankó István ugyanis alig két héttel korábban, 2007. augusztus 13-án szabadult Baracskáról. Igen, volt néhány stiklije, miért is tagadná. A legjobban a gázolaj ment. Csak oda kell állni a parkolóban egy kamion mellé, jó szorosan, a tanksapkát levenni igazán gyerekjáték, a kompresszor pedig fél perc alatt több száz litert szív le. No, meg a cigarettacsempészet is szépen hozott a konyhára… de hát könnyen meg lehet bukni vele. István saját bőrén tapasztalta ezt, ráadásul volt még egy halálos közlekedési balesete is, igaz, ott csak félig volt ő a hibás, felfüggesztettet kapott érte, de aztán azt is hozzáragasztották a többihez. A vége négy és fél év fogház lett Baracskán.
De ez már a múlt, eljött a szabadság ideje, hurrá!
Még szerencse, hogy itt van ez a Pali, segít az indulásban. Milyen rendes haver, még az ő pénzét is gyarapította, amíg a rács mögött dekkolt. Nem sokkal azután, hogy bevarrták, tizenegymillióról írtak papírt, azt’ mire kiengedték, majdnem tizenhét lett belőle. Pali még a börtönhöz is érte ment, amikor szabadult, hogy hazahozza a Tatabányához tartozó Felsőgallára.
Az igaz, hogy a legutóbbi dolgaik nem úgy jöttek össze, ahogy megállapodtak, de ez még nem ok a haragra. Például, hogy nem sikerült megvenni egyből a BMW-t. Ugyan már! Hiszen éppen Pali volt az, aki segített neki kinézni az autót Budaörsön négymilláért. Egy nyíregyházi férfié a kocsi, le is foglalózták szépen százezer forinttal. Igaz, amikor néhány nap múltán mentek volna együtt a kocsiért, Palinak útközben jutott eszébe, hogy otthon hagyta a bankkártyáját. És aztán? Bárkivel előfordulhat… Csak azt a szegény nyíregyházi pasit sajnálta, aki habókra jött fel.
De nem baj, most jóvá teszik avval, hogy először elviszik hozzá a pénzt, aztán jönnek vissza Budaörsre az autóért. Estére itthon lesznek.
Ha pedig nem tud jönni Pali, akkor majd átveszi tőle a készpénzt, s megkér valakit, kísérje el. Ez az, megkéri Évát, a régi barátnőjét. Vagy ha ő nem ér rá, akkor Sanyit, az is jó haverja.
Hét óra tízkor Tankó István megérkezett Horváth Pál telephelyéhez. A férfi autóbuszokat ad bérbe, a telephelyén is ezeket tárolja. István bezárta az autóját, majd belépett a telephelyre. A nagy fém tolóajtó pedig bezáródott mögötte…
Ekkor látták utoljára. Pontosabban az autóját Horváth Pál telepe előtt. Igen, ekkor, 2007. augusztus 28-án, reggel hét óra tíz perckor. A gazdájának pedig nyoma veszett.

– Már másnap bejelentette az eltűnést Tankó István egyik barátja – tudom meg Vaczula József nyomozótól, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon –, ám az egyik nagy tapasztalatú kollégának hamar feltűnt, hogy büdös az ügy…
A nyomozók lépésről lépésre térképezték föl Tankó István utolsó napjait. Természetesen megkérdezték Horváth Pált is arról, hogy mit tud a cimborájáról. Csak annyit, hogy István valóban járt nála azon a bizonyos reggelen, s mivel a gyereke betegsége miatt nem tudott elmenni vele az autóért, a bankból kivett 10 millió forintot átadta neki készpénzben. Többet nem tud.
A gyerek azon a délelőttön nem volt beteg, a férfi bankszámláján pedig ekkora összegű pénzmozgás nem volt kimutatható. A nyomozók erre a busztelep minden szegletét megvizsgálták, még a sóderdombot is átlapátolták.
Tankó Istvánnak azonban nem akadtak a nyomára, s a telepen vérnyomokat sem azonosítottak. Holtteste azóta sem került elő – csupán a Mercedese a Keleti pályaudvar környékén.
– Nem lehetséges, hogy István életben van? – adódik a kérdésem.
– Minden lehetséges, csak egyáltalán nem valószínű – hallgatom a nyomozót. – Számos tanút hallgattunk ki, és sem a körülmények, sem a férfi habitusa nem arra enged következtetni, hogy nyomtalanul lelépjen. Ráadásul ezt a börtönbe vonulása előtt megtehette volna, hiszen ausztrál–magyar kettős állampolgár. Akkor nem ment, most meg, a szabadulása után, igen? Nem életszerű.

– Persze, hogy nem életszerű – erősíti a nyomozó szavait Tankó János, az eltűnt férfi apja.
Felsőgallán beszélgetünk, a Kálvária utca 3.-ban, István egykori házában. A szülők néhány hónapja laknak az épületben, fiuk tragédiájának hatására települtek vissza a távoli kontinensről.
– Lehetetlen, hogy csak úgy lelépett volna – toldja meg István anyja –, hiszen még a szomszéd néninek is mondta, hogy estére itthon lesz az új kocsijával. Az útlevelét is megtaláltam, amikor az eltűnése után két hónappal hazautaztam, azokkal az elismervényekkel együtt, amelyek bizonyítják, hogy Horváth Palinál van a tizenhétmillió forintja.
Ha már itt járok, autóba ülünk, hogy megnézzük, hol is látták Istvánt utoljára.
– Ez az a hely – állunk meg a tatabányai kertváros egyik utcájában. A betonkerítésre buszt festett a műkedvelő piktor, mellette telefonszám: 06-34/425-713.
Csengőt hiába keresek a kapu mellett, s az udvarra sem lehet belátni, hiába is ágaskodom. A kapun sem találok rést, masszív vaslemezekből készült a tolószerkezet.
– Többször is hívtam Palit, hogy tisztázzuk, mit tud a fiamról – így az apa –, de valahogy sohasem alkalmas neki az időpont.
Talán nekem több szerencsém lesz, és sikerül beszélnem Horváth Pállal. Az egyik közeli utcában, a Gorkij utca 12. előtt autóbuszokat látok. Rajtuk ugyanaz a telefonszám, mint a telep kerítésén. Helyben vagyok.
– Nem hiszem, hogy a férjem beszélni akar önnel – állja utamat az ajtóban egy vékonyka asszony, amikor bemutatkozom.
– Hátha mégis… – próbálkozom.
– Pali! – kiabál be az asszony.
Nagydarab, melegítős férfi toppan elém.
– Istvánról érdeklődik? Sajnos most nem alkalmas – tárja szét a karját Horváth Pál. – De miért nem jelentkezett be? Holnap? Holnap sem jó. Keressen két hét múlva.
Rendben, akkor tehát két hét múlva.