Fekete tűz és balegyenes

Ti meg miért csellengtek itt délelőtt is? Nektek nincs tanítás? – így faggatta a fővárosi Almássy téren csámborgó fiatalokat egy roma népzenész a kilencvenes évek elején. Miközben a srácok a vállukat vonogatták, hogy ők már „létszám felettiek”, a szabolcsi származású muzsikus, Varga Gusztáv fejében szöget ütött egy ötlet. Nem is akármilyen…
Azóta eltelt jó másfél évtized, és a Kalyi Jag már nemcsak egy nemzetközi hírű együttest jelent, amely autentikus roma népzenét játszik, hanem egy iskolahálózatot is. A Fekete tüzet – magyarul ezt jelenti a név – épp tizenöt éve „rakták meg” a fővárosban, a Bajza utcában. Egy VI. kerületi lakásban tartották az első órákat, majd az önkormányzattól 30 évre kapott gangos, lepukkant öreg bérházat vehette birtokba az ország első roma nemzetiségi oktatási intézménye. (Igaz, a cigányságot hivatalosan nem tekintik nemzetiségnek, hiszen nincs anyaországuk.) Két osztállyal vágtak neki, mára kétszáz diákot számláló szakközép- és szakiskolát működtetnek Pesten. A miskolci tagintézménybe háromszázan, a kalocsaiba hatvanan iratkoztak be.
Nem az az ember azonban Varga Gusztáv, aki békésen hátradől, ha teljesülni látja az álmait. Jelen esetben azt, hogy létrejött egy olyan suli, ahol nem szempont a bőrszín. A zenész, akit ma már elnöknek hívnak, hiszen ő áll az intézményt fenntartó roma művészeti egyesület élén, azóta is újabb álmokat fest. Így fogalmaz: nem akarja, hogy folyóvá dagadjon a kisebbséget a többségtől elválasztó szakadékban hömpölygő ár. Saját népcsoportja felemelésének a tanulás a kulcsa, hiszen értő nyelven, egyenrangúként csak eztán válthatunk szót egymással – bizonygatja. Irodájában egy naiv festő képe szinte teljesen beborítja a falat, a mély tüzű színek egy hajdani, erdei cigánytábort mutatnak.
Varga Gusztáv is érzi a saját országukban prófétálók sorsát: szerinte irigységet ébreszt, ha egy olyan ember indít el sikeres programokat, aki nem szőke és kék szemű, hanem éppenséggel roma. Máskor viszont patetikus jutalmát látja buzgalmának. Az egyik diákjuk édesanyja úgy mutatta ki háláját, hogy térdre esett, s megcsókolta az intézmény küszöbét.
– Esélyiskola vagyunk. Ide azok is jöhetnek, akik máshonnan kihullottak. Nálunk már az sikerélmény, ha bíznak bennünk, megosztják velünk a problémáikat. Ha egy nagylány idejön hozzám, hogy az édesanyja beteg lett, s neki kell ellátnia a testvéreit, azt mondom, rendben, írjon egy kérvényt, s egy ideig tanuljon otthon – magyarázza az igazgatónő.
Vadasi Béláné Ildikó az alapítók közt volt, akik 1993-ban lelkesen írták egy vadonatúj intézmény pedagógiai programját. A roma azonosságtudat megőrzésére építettek, ma a cigány népismeret érettségi tantárgy. Az igazgatónőt kihozom a sodrából, mikor arról faggatózom, milyen erkölcsi elveket próbálnak elültetni a kamaszokban. Sokan ellébecolt hónapok, évismétlések, kisebb-nagyobb stiklik után érkeznek ide. A diákok csaknem fele halmozottan hátrányos családban él, sokan állami gondozottak voltak.
– El kéne felejteni az „ők” és a „mi” szembeállítást. Itt nem vonunk kérdőre senkit, hogy ki született romának és ki nem. Egyébként is, a többségi társadalom milyen morális értékeket közvetít? Azt, hogy szerezz jó sok pénzt? – kérdez vissza.