Mennyi munka van a ráncokban!

1. szín, amely egy jótékonysági esttel indul
Ritka pillanat, nem a főbejáraton át megyek be a Vígszínházba. A MASZK Országos Színészegyesület jótékonysági gálaestjére kaptam meghívást. A művészbejárónál már vár a színész-rendező Hegedűs D. Géza, elegánsan, szmokingban, „bevetésre” készen. A MASZK elnökeként neki ma este fontos szerep jut, számos színházi díjat ad át.
A helyemre kísér. Látom rajta, izgatott. Különleges este a mai, évente egyszer rendezik meg a gálát.
– A színház, mióta csak van, erkölcsi intézmény. Nem csak a közönségre, a városra, a világra akarunk hatni, de vigyázunk egymásra is. Ezt az estét a szegény vagy öreg – gyakran szegény és öreg – kollégáinkért rendezzük. Ezért gyűlünk össze, ezért gyűjtünk pénzt, ezért hajlunk meg köszönettel az adakozók előtt.
Nem ez az egyetlen alkalom a Vígszínház példamutatására. Évente nyílt napot tartanak, ahol a dolgozók maguk készítette finomságokkal – Eszenyi Enikő például reformkonyhás zabos sütivel, Hegedűs D. Géza sajtos rúddal, a főtitkár Várnai Péter felejthetetlen narancstortával – várják az érdeklődőket. A vendégváró sütemények árából befolyt pénzt az Ódry Árpád Művészotthonban élő idős kollégáik javára ajánlják fel.

2. szín, amely visszarepít az időben
Hegedűs D. Géza az Ódry művészotthonba invitál, hogy lássam, hová kerül az adományuk.
– A szociális gondoskodás, a munkajogi védettség a felszabadulásig legfeljebb az ország egyetlen államilag finanszírozott színháza, a fővárosi Nemzeti művészeinek adatott meg – meséli az otthon kertjében. – Még a két világháború között is a többi komédiást magánszínházak foglalkoztatták. Vagyis egyik évben még ide szólította őket a szerződés, a következőben már oda. Már ha időközben nem ment csődbe az igazgató. Vagy nem változott meg az országhatár. Sok elmagányosodott, elszegényedett színész méltatlan körülmények között élt és halt meg.
A színházak államosítása minőségi változást hozott. Már amennyire egy háborút vesztett, lebombázott ország kevés erejéből futotta.