Mátra alján, falu szélén

Mert hát a közelmúltban az eddig tétlen rajongás mozgási energiává alakulván, a „mi Szücsünk” eljutott végre Szücsibe, megszemlélni az ősi birtokot. Amihez, mint azonmód kiderült, sajnos semmi köze: az 1412-ig a falunak nevet adó család a Szücsy volt, nekünk azonban a családnevünkben soha nem tellett nem hogy y-ra, még csak egy vacak i-re sem…

Nem tudom, Fazekas Anna pontosan hová álmodta legkedvesebb meséjének, az Öreg néne őzikéjének helyszínét – „Mátra alján, falu szélén lakik az én öreg néném…” –, de lehetett volna ez akár Szücsi is, amely tényleg a Mátra alján található, ráadásul rendelkezik faluszélével is. A táj meseszép: az errefelé még csak kisebb-nagyobb dombokként sunyiskodó hegykezdemények közötti völgyben kanyarog a Hársas-patak, amit némelyek Ágói-pataknak neveznek, de hogy miért, már senki sem tudja. A Mátra felől érkezik, hogy folyamatosan töltögesse a Szücsi végében nyújtózó három tavat vizével.

– Még ha csak vizet hozna, de hoz az szart is – morgolódik Csiri úr horgászkészségeit pakolgatva a stége előtt, hogy így aztán máris részesévé tegye a gyanútlan krónikást a szücsi vízi háborúnak. Merthogy föntebb, a patak partján lakó egynémely falusiak bizony nem átallják beengedni szennyvizüket a Hársasba, amely ettől ivásra, fürdésre alkalmatlan.
Azért nem lehet nagy baja a tónak, hiszen Csiri úr sem csak nézgelődni jött őszutón a partjára, hanem halért. Legutóbb is egy 52 kilós busát akasztott horoggal: „országos rekord lett volna, csak sajnos a kisebbik kocsival jöttem, abba nem fért, ezért aztán feldaraboltam, úgy meg már nem hivatalos…” – mondja, és a csuda tudja, miért jutnak ilyenkor az ember eszébe mindenféle gonosz népek élcelődései a horgászok meséiről. Hogy aztán Csiri úr is csatlakozzék a sajnálatosan viccelődők táborához, amikor imigyen igazít útba a tó túlsó oldalán tüsténkedő halőrhöz: „Ha többet akar tudni, menjen át a vén hazudozóhoz…”

Vagyis Demeter Jánoshoz, a szücsi bányász horgászegyesület mindeneséhez, aki nagy nevetve hallja bemutatását, majd csak úgy maga elé rászól a vízre, hogy a következő pillanatban a túlparton Csiri sporttárs guruljon a nevetéstől. A tudósító mindebből egy szót sem hall, s gyaníthatóan nemcsak szépen alakuló süketsége okán, hanem mert a tó meg a partját benépesítő majd’ kétszáz horgásztanya lakói saját, titkos nyelvet beszélnek, idegen azt nem értheti. Na, de tegyük már helyre ezt a vízi háborút, kérem a halőrt, aki csak legyint.

– Nincs itt igazi baj, mert ahol rák van, ott jó a víz. Márpedig itt van rák, akkorák is, mint egy férfitenyér – és bizonyságul csak úgy felhúzza a kivetett hálót, s tényleg, most is lapul benne egy ollóját dühösen csattogtató alkalmatosság. Él a tóban ponty is, harcsa is, csuka is, keszeg is; Demeter János egy 85 kilós harcsa legyőzőjeként feszít, mutatná a fotót is, de éppen nem találja… Legutóbb meg, mondja, a szákjából húzta ki a vidra a félretett halat, szabályos léket rágott a hálón az a pernahajder, vagyis az is jól érzi magát itt.

Arról nem is beszélve, hogy nagy erőkkel készül a környező hét településsel közös szennyvízcsatorna-hálózat; 2011 végén már nem lesz panasza a horgászoknak. (Bár meglehet, az eddigi hírek is csak azért keltek szárnyra, hogy távol tartsák a fürdőzőket ettől a paradicsomtól. Majd meglátjuk, jövőre mivel állnak elő a vízi birodalmukat féltő horgászok.) Mert ez itt tényleg maga a paradicsom. Szaletlik, padok, sütögetők jelzik, komolyan kell venni ezt a horgászéletet. A tó partján nád hajladozik, abban bújnak meg a kis horgászkunyhók, amelyekben azért elfér egy dívány, van fűtés, tévé; ha jól csalódom, talán még egy-két palack pálinkának is szorítottak helyet… Ez a frontvonal; néhány méterrel hátrébb mindegyikhez tartozik egy-egy jóval kényelmesebb házikó is, ha megjön a feleség, hát ő is elférjen. De persze, az igazi horgász egyedül száll szembe az elemekkel – ahogy a vicc mondja: a horgász hajnali 4-kor már nagyon unja magát, kapás nincs, jégeső esik, visszamegy hát a házba, és bebújik az asszony mellé. Cudar idő van odakint, suttogja, mire a feleség, félálomban: „És az a hülye férjem még ilyenkor is pecázik…”

Elhagyva a falu egyik turisztikai nevezetességét, igyekezzünk hát a másikhoz, vagyis a Szücsi túlsó végében található pincesorhoz. Még jó, hogy a nyárias melegnek köszönhetően nyitott ablakkal autózunk, így aztán amikor belefutunk a kifőzött cefre félre nem érthető illatába, hát a fékre lépünk. A focipályával szemben, a B középtől néhány méterre található Légrádi István szeszfőzőmester birodalma. A négy hektó cefrét magába fogadó rézüst most is dolgozik, fahasá­bok tüzében jön létre a világ legértelmesebb fizikai folyamata.