Gödöllőn a világ szeme

Mintha megállt volna az idő. Mellette autópálya, járművek suhannak, rajta keresztül fő vasúti vonalon szállítanak utast és árut, mégis, Gödöllő ezen a délelőttön egy álmos kisváros benyomását kelti. Lakói kissé álmatagon járnak-kelnek az utcákon. Már második napja rovom a városka utcáit, de ideges, türelmetlen embert még nem láttam. Kedélyes hely, ez a benyomásom, ahol bármelyik pillanatban feltűnhetne a császári család valamelyik hölgy tagja, kezében legyezővel. Vagy csak én képzelem így, aki a kastély termeit végigjárva túlságosan telítődtem Erzsébet királyné, közkeletű nevén Sissi emlékével?

Akárhogy is, ha a híradásokból nem tudnám, hogy délutánra a városban gyűlnek Európa külügyminiszterei, eszembe sem jutna, hogy a világ ma ismét Gödöllőre figyel. Egy kis világpolitikáról, nevezetesen éppen a Líbiával szemben követendő magatartásról fognak társalogni amúgy informálisan – mert a valódi döntések a tanácskozással szinte egy időben azért mégiscsak Brüsszelben születnek.

Az álmos város képének festése teljesen valósághű, mégis az egy lakosra jutó rendőrök száma messze meghaladja az országos átlagot, ami mégiscsak azt sugallja, hogy van valami a levegőben – igaz, csak a Grassalkovich-kastély környékén.

A település egyéb része csupán a megszokott hétköznapi arcát mutatja. A helyi érdekű vasút túloldalán például a gödöllőiek az újonnan kialakított téren korzózhatnak, s vethetnek egy pillantást monarchiabeli időkből kizökkentő városházára. Igazi szocreál típusú épület, ráadásul – legalábbis kívülről – ütött-kopott. Egyszer talán ezt is sikerül megújítani. Egyelőre azonban erről szó sincs, Gémesi György polgármestertől sem ennek a megvitatására kértünk időpontot. Sokkal inkább annak a kiderítésére, miért is éppen Gödöllőnek jutott a megtisztelő feladat.

– A kormány tavaly augusztus 11-én döntött a helyszínről – kezdi a városvezető.
A kijelentés két szempontból is meglepő: egyrészt, hogy miért csak ekkor született meg a döntés, hiszen már évekkel ezelőtt lehetett tudni, hogy mikor kerül ránk a féléves elnökség. De rendben, az előző kormány bizonyára nem akarta kész tények elé állítani az őt váltót. A másik talány: miképpen sikerült felkészülnie a városnak az eseményre alig néhány hónapon belül. Ennek firtatásával azonban ne tartsuk fel a polgármestert – győződjünk meg inkább személyesen –, nála inkább érdeklődjünk továbbra is arról, vajon miért éppen rájuk eshetett a választás.

– Két ok vezethetett a döntéshez – így Gémesi György. – Az egyik az, hogy végre elkészült az M31-es autópálya.
Gödöllő 15 éven át lobbizott az útért, amelynek egy kormányrendelet szerint már 2004-re el kellett volna készülnie, hogy aztán már tavaly júliusban át is adták a forgalomnak… Miért fontos ez? Mert a város rajta a repülőtérről 20 perc alatt elérhető – vagyis még lezárások esetén is gyorsabban, mint az Országház. Márpedig a mai világban, amikor Európában a politikusok egyre ritkábban szállnak meg a felkeresett országban, inkább reggel érkeznek, s este már a saját ágyukban hajtják párnára a fejüket, nem hátrány a repülőterek és a tanácskozási helyek közötti gyors összeköttetés.

– A másik ok pedig, ami miatt ránk esett a választás, az, hogy elkészült a városközpont, ami által vállalhatókká váltunk.
Legutóbb két éve jártam a városkában, s való igaz, a változás szembetűnő. Akkoriban ugyancsak a lábam alá kellett néznem, hogy orra ne bukjak a buckákban a főtéren és a környékén, amely mára a város padokkal, virágágyásokkal díszített sétálóhelyévé változott. Ha tehát Európa valamely szegletéből a Gödöllőre érkező vendég a főtérre tévedne, akkor sem kellene a helybélieknek szégyenkezniük.

Erre azonban – éppen a politikusok említett sietsége miatt – a magas rangú vendégek esetében sok esély nincsen.
És volt még egy szempont, ami Gödöllő javára döntött: a tanácskozások színhelye, a Grassalkovich-kastély.