Vadászverseny, különlegességekkel

Figyeljük a szél száguldó árnyékát a mustársárga mezőn. Nem mindegy, milyen irányból fúj, merre borzolja a fűszálakat, a cserjék leveleit. Vadászok vizslatnak a Soponya-Csőszi Sárréten, kutyáik foglyot keresnek, nyulat, fácánt. Nyolcasokat írnak le mintegy ötven-száz méterre a gazdáik előtt lihegve, gyakran szélirányba kell fordulniuk, hogy szagot kapjanak és becserkészhessék a vadat. Az Országos Vizsla Főverseny egyik helyszínén járunk, ahol előre elrejtett fogolypárt kell megtalálniuk, és a gazdájuknak jelezniük, majd az elejtés után visszahozniuk a vadászebeknek.

Kriston-Vizi Ákos Bács-Kiskun megyei vadász hűséges társa, Norenfield Bringsli „vizsgázik” éppen, és csak keveset hibázik. Amikor a vadász a bírák elé lép rövidszőrű német vizslájával, többnyire csak dicséretet kap, mert cserkelés közben jó és magas volt a kutyája orrtartása. Szép vadmegállással jelezte a zsákmányt, amelyet a keresési idő fele alatt megtalált, és a lövés eldördülésére is helyben maradt.

Kitartó, jó tempójú, engedelmes vadászkutya, pedig még csak kétesztendős. A fiatal kant egy négy és fél éves, érettebb szuka követi a versenyben, ő Tordaszigeti Cuki, a drótszőrű magyar vizsla. Bár igen lelkes és tehetséges, kevesebb pontot kap, mert megriasztja a mezőn zsákmányul elrejtett foglyokat, a jelzése sem tökéletes, mert az a vadkeléssel együtt történik.

A javára írják azonban, hogy egy váratlanul megriasztott vadnyúl után nem kezd el eszeveszetten rohanni, mint azt más, képzetlen ebek tennék. Engedelmes tehát, és a keresése is jó, pedig épp az ő versenyidejében a terep fölött kavarogni kezd a szél.

A kutya gazdája, Huszár Tibor Győr-Moson-Sopron megyei vadász szerint ma már sajnos kevés lehetőségük van az igazi gyakorlásra. Néha előre megvásárolják a fácánokat, amelyeket később elejthetnek, de olyan már nem létezik, mint évtizedekkel ezelőtt, hogy egy vadászaton akár 800 vadmadár is a célkeresztjükbe kerül. Ennek egyik oka szerinte a tenyésztett fácánok kieresztése, amely után sokszor kilövik a tyúkokat is, így nincs a vadászterületeken elég fészekrakó.

– Ma már egyébként is a vaddisznó a sláger, egyre kevesebb a vizslájával apróvadra induló vadász – panaszolja a távolba révedve Huszár Tibor.

Kísérőnkkel, Nyúl András főbíróval átnézünk a verseny másik helyszínére, a kacsavadászati próbákhoz. Soponya azért is lett vadászparadicsom, mert itt nemcsak erdei és mezei vadászatokra van lehetőség, hanem kacsázásra is, hiszen a múlt század elejéig mocsárvilág volt a környék. Az itt szétterülő vizeket most két csatorna, a Nádor és a Malom vezeti le. A mélyebb fekvésű területeken pedig kisebb-nagyobb tavak jöttek létre, víztározó- és halastórendszer létesült.

A tavak partján már izgatottan várja a feladatokat Csipkéskúti Czókmók, az egyik legszebb rövidszőrű magyar vizsla. A kutyának először úgy kell kihoznia a vízből egy vadkacsát, hogy eközben a gazdája a zsákmány közelében a víz felszínére tüzel a puskájával. Ez az idegek harca. Czókmóknak a lövés közben is meg kell őriznie a hidegvérét, tudjuk meg a főbírótól.

Csipkéskúti barátunk jól teljesíti a próbát, tovább mehet a nádas széléhez, ahol a meglőtt, sérült vad megtalálása a cél. Itt a vízbe eresztenek egy gácsért, amelyet a nádassal szemben álló ladikból zavarnak a vizsgáztatók a part irányába, hogy ne úszhasson el a tó közepe felé. A kutyának pedig a gazdája vezényszavára kell megkeresnie és kihoznia a szárazföldre a kacsát.

Czókmók óriási keresésbe kezd, ahogy a tóba engedik, recseg-ropog, sistereg a nádas. A szintidőn belül a partra is hozza a madarat, engedelmesen a vadász elé ül, és szájából átadja neki a zsákmányt. A bírók ilyenkor sok mindent megvizsgálnak. Nemcsak a jó keresés, a víz feletti szagok felismerése a fontos, hanem az is, hogy ne sértse meg a fogával, ne szorítsa meg túlságosan a zsákmányt. Van olyan vadász, aki ilyenkor csak áll és vár, néhány vezényszó elég.

A következő versenyzőt, Hódseregi Vadász Alkonyt azonban sípszóval is irányítja a partról a gazdája. De hogy mit jelentenek a rövidebb és a hosszabb sípjelek, no meg az ebből adódó ritmus, az a kutya és a vadász titka marad.

A megyei győztes vadászebek különleges nevekre hallgatnak. Vannak köztük, akiket természeti jelenségekről neveztek el, mint például Alkonyt vagy két riválisát, Naplemente Cicomát és Tenkesvölgyi Cserkelő Avart. De van, aki drágakőről kapta a nevét, például Micskei Zefír, a rövidszőrű német vizsla, vagy valamilyen tulajdonságáról, mint Magasparti Rutinos Zsolna és Magasparti Rutinos Kalóz, akik nyilván egy alomból valók.

A kutyák keresztnevét meghatározhatta az is, hogy honnan, mely vidékről, nemzettől származnak. Az ország legjobb vadászvizslái közé tartozik például Bajnokmenti Lucas, Zörögtetői Arnold, Szentágotai Öregsárosi Benka, Morenfield Bejár, Kárpáthegyi Vadász Dix és Nádberki Vadász Apor.

A verseny harmadik fordulóján az erdei feladatokat kell teljesíteniük az ebeknek. Egy elejtett rókát kell megtalálniuk egy százméteres, vonszalékkal (állati vérrel, illetve bőrrel) megjelölt út végén. Ez pedig igen nehéz feladatnak bizonyul, csak keveseknek sikerül teljesíteni, és még kevesebbeknek tökéletesen. A második versenynap a kollektív versenyfeladatokkal (dúvad elhozása akadályból és standhajtás) vette kezdetét, majd minden versenyző egyénileg a még nem teljesített állomásokra vonult.

Ebtelen világ felé haladunk?

– Az ember és a kutya kapcsolata több ezer éves múltra tekint vissza. Különleges kapcsolatunk eme hűséges, intelligens állatokkal a mai napig páratlan. Felgyorsult, pragmatikus világunkban még nagyobb szükségünk van erre a régi múltra visszatekintő „barátságra” – közölte lapunkkal Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, az ősi magyar kutyafajták védettségét, hun­ga­ri­kum­má minősítését elérő országgyűlési képviselő. Szerinte sokat köszönhetünk a kutyáknak. Nemcsak hűséges társaink, akiknek gondoskodó jelenléte még egészségünkre is jó hatással van, segítő- és munkakutyaként pótolhatatlan szerepet töltenek be életünkben. Természetesnek vesszük, hogy mindig mellettünk állnak és hűségesen szolgálnak bennünket, de ez a társulás kötelesség is. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a felelősséget, melyet a teremtett világ megóvása jelent – folytatta gondolatait a frakcióvezető. Október elején Simicskó István egy törvénymódosító javaslatot terjesztett be az Országgyűlés elé, amely arról szól, hogy az egyik magyar kutyafajtánk, a hungarikumok sorába tartozó erdélyi kopó esetében – kivételt képezve – lehetővé válna a fajta használata a nagyvadterelő vadászatokon. A jelenlegi törvényi szabályozás szerint ugyanis nagyvadra 45 centiméternél nagyobb marmagasságú kutyával nem lehet kopóvadászatot folytatni, az erdélyi kopó marmagassága pedig eléri az 55–65 centimétert is. Simicskó István kiemelte, az erdélyi kopó az egyik legősibb magyar kutyafajtánk, olyan nemzeti kincs, amelyet napjainkban az eltűnés fenyeget, ezt a folyamatot lehetne megállítani a mostani törvénymódosítással. Ezeknek az állatoknak az ősei már csaknem ezer éve szolgálják a magyar családokat, élő örökségünk részei. Bepillantást engednek múltunkba, hiszen a különböző kutyafajták tulajdonságai jól bemutatják egy-egy nemzet életmódját, történetét és karakterét is. Az erdélyi kopót a világháborúk után a román szabályozás a kihalás szélére sodorta, amelyet az 1960-as években sikerült visszafordítani. Napjainkra azonban ismét veszélyeztetett fajtává vált ez a különleges, intelligens állat, amelyet az évszázadok a vadászok és az aktív életmódot kedvelők tökéletes társává formáltak.

Délre a kutyák és vezetőik befejezték a versenyt, a bírálati lapok feldolgozása és az eredmények összesítése után következett a díjátadó ünnepség. A versenyt végül Magasparti Rutinos Zsolna és vezetője, a Baranya megyei vizslás életet is képviselő Sandó István nyerte. Czókmók és gazdája, Ladányi Zoltán csak harmadik lett, de ez is óriási eredmény. A második helyen Micskei Zefír és vezetője, Fábián Péter végzett.

Az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkársága és az erdőgazdasági cégcsoport támogatásával az első helyezett gímbika-vadászati lehetőséget nyert a Vérteserdő Zrt. vadászterületén, a második helyezett jutalma dámbikavadászat lett a Pilisi Parkerdő Zrt. jóvoltából, a harmadik díjazott versenyző a házigazda VADEX Mezőföldi Zrt. vaddisznókanra szóló vadászati lehetőségét nyerte el.

A főverseny hivatalos megnyitó ünnepségén egyébként Tapasztó Sándor, a házigazda VADEX Mezőföldi Zrt. osztályvezetője köszöntötte a megjelenteket. Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, az „Egy a Természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Világkiállítás kormánybiztosa, Sándor Gyula, a Vadászkamara Kinológiai Szakbizottságának elnöke, Korózs András, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületeinek Szövetsége elnöke és Varga Gábor helyi országgyűlési képviselő mondott köszöntőt.

A rövidszőrű magyar vizsla

Régi magyar vadászkutya, amely több fajta keresztezéséből alakult ki. Már honfoglaló őseink mellett, akik szenvedélyes vadászok voltak, feltűnt egy vadászkutya, amely követte őket a vándorlások során. Sárga-barna színű, néha foltos eb, és a vadászat minden mozzanatánál segítségére volt a vadásznak. Ez a mára kihalt kopó volt a mai magyar vizsla őse. Legkorábbi ábrázolása az 1100 és 1120 között készült Codex Albensisben található, de a Képes Krónikában is felbukkan a „kajtárkodó kopó” képe. Hunor és Magor találkozása a csodaszarvassal című képen négy jól felismerhető vizsla látható. A vizsla említésével nemeseink levelezésében is gyakran találkozhatunk. A magyar nyelvben a vizsla szót valószínűleg a vigy, vizs, vis alakból képezték, melynek jelentése vigyáz vagy vizslat. A török hódoltság korában megjelent hazánkban a törökök sárga vadászkutyája, a sloughi, amely kereszteződött az itt élő vadászkutyákkal, és kialakult a mi vizslánk alaptípusa. Egy 1731-ből származó adat szerint a trencséni Zay család kezdett először foglalkozni a tenyésztésével, és valószínű, hogy egy spanyol vizslát is bevontak a keresztezésbe. A XIX. század végén megritkult az állomány, ekkor vonták be a tenyésztésbe a pointert és a német rövidszőrű vizslát. 1920-ban megkezdték a fajta törzskönyvezését, 1928-ban elkészült a fajtaleírás, és 1935-ben bejegyezték a hivatalosan elismert fajták közé. A világon az egyik legismertebb magyar fajta, amelynek jelentős állományai vannak Európában és az Egyesült Államokban. Manapság egy magyar vizsla az Instagram egyik legnépszerűbb utazóbloggere. A Whisky névre hallgató, Kanadában élő kutya a gazdájával közösen járja az országot, közös képeket posztolnak, így a kutyának több mint százezer követője van. (Varga Attila)

Nyúl András főbíró szerint talán nem is az a lényeg, hogy a versenyen ki lett a győztes, hanem inkább a hagyomány tisztelete és a vizsla mint az egyik legjobb vadászkutyafaj megbecsülése. Elmondása szerint a vizslát ősidők óta használják az apróvadak vadászatára. Mivel régen nem volt sörétes puska, amellyel a futó vagy repülő vadra hatékonyan lehetett vadászni, lépes vesszővel, hurkokkal, csapdákkal fogták meg ezeket.

A régi lőfegyverek ugyanis nehézkesen, pontatlanul működtek. Íjjal és nyíllal sem volt igazán eredményes a vadászat a repülő vadakra. A legsikeresebb vadászatnak ezekre a solymászat bizonyult, de ehhez is előre fel kellett kutatni a zsákmányt. Erre a célra pedig a vizsla volt a legalkalmasabb kutyafajta, amely a mezőben keresve megmutatta az apróvadat, jellemzően a foglyot és a fürjet. A solymászat főúri változata szerint az urak lóháton kísérték a vadászkutyát, amely fölrebbentette a madarat, arra pedig ezután ráengedték a sólymot.

Talán ennek is köszönhető, hogy a vizslákban genetikailag kódoltan megvan a vad jelzésének, az úgynevezett vadmegállásnak a képessége. A kutya folyamatosan keres a mezőben, és egyszer csak szagot kap. Ha olyan a szél, akár hatvan-nyolcvan méterről is megindul a vad felé, vagyis ráhúz. A ráhúzás után azonban lelassít, és a mozdulata megáll a levegőben.

Az intelligens, sok vadászati tapasztalattal rendelkező kutyák azt is tudják: ez a játék arról szól, hogy a gazdájuk lövéshez jusson. Ezért meg is kerülik a vadat, hogy az ne tudjon elszökni.

– A praktikum mellett azonban ezeknek a mozdulatoknak teljesen sajátos esztétikájuk is van – mondja csillogó szemmel a vadász. Hozzáteszi: – A vizsla munkája kis túlzással egyfajta mozgásművészet is, olyan vizuális élményt jelent, ami szinte többet ér, mint maga a vad elejtése. Ennek is köszönhető a vizslák megmaradása és népszerűsége.