Leányfalu, a híres lakókban, történetekben és emlékekben gazdag Duna-parti település

Leányfalu nevének említése a települést ismerő többség számára egybeforr a nyárral, a folyóparttal, a falu híres helyi termálstrandjával és a Pilis hegység lankáival. Ezért aztán a télen arra vetődő látogató is ösztönösen a nyári nyüzsgés nyomait keresi, ám ilyenkor mindhiába. Talál azonban valami egészen mást: Leányfalu múltját és emlékezésre késztető látnivalóit.

A vízparti pontonnál a csendet megtörve döngve köt ki a pócsmegyeri komp, káráló varjak köröznek az égen, hogy aztán a kopasz parti fákon megpihenjenek, és a magasból figyeljék a parti köveken hápogó vadkacsák totyogását. Idilli és békés a táj, kiváló lehetőséget kínál a szemlélődésre, múltidézésre.

A Duna-parti sétány mellett Márai Sándornak állított emléktáblát a település, közhírré téve, hogy az író 1944 márciusában a főváros ostroma elől menekült ide feleségével, hogy a vészterhes időkben átmeneti otthonra leljenek vendéglátójuk, Gergely Rudolf antikvárius és könyvkereskedő villájában. A táblán az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójának jelmondata hirdeti, hogy „Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak”. Ezen a szakaszon az emléksétány is Márai Sándor nevét viseli, egy másik pedig pályatársa, Karinthy Ferenc nevét viseli: menekültként, illetve nyaralóként, mindketten Leányfalu lakói voltak egykoron. A két író nevét viselő szakasz között pedig Bibó István a névadó.

A budapesti művészvilág a XIX. század vége felé kezdte el felfedezni és birtokba venni a Dunakanyarnak ezt a közeli területét, amely aztán csak évtizedekkel később, 1949-ben vált önálló településsé Leányfalu néven. Az első híres betelepülők között volt Szendrey Ignácz, Szendrey Júlia édesapja és Gyulai Pál író, kritikus.

Nekik később számos követőjük akadt, miután a századfordulón a pusztító filoxérajárvány a helyi szőlőültetvényeket sem kímélte, és a borosgazdák felhagytak a termeléssel, túladtak földterületeiken. Őket váltották az újabb betelepülők, akik nyaralókat, kúriákat építtettek a hegyoldalban, illetve a Duna mentén. Így lett villatulajdonos többek között Móricz Zsigmond is, aki Leányfalun telepedett le.

Később Budapest ostroma elől ide menekült a már említett Márai Sándoron kívül Szepes Mária író, majd a háború után Déry Tibor és Karinthy Ferenc is itt talált új otthonra, valamint Bibó István jogfilozófus, politikus is gyakran megfordult itt, aki sok idot töltött apósa, Ravasz László házában.

Bibó István lánya, Tegzesné Bibó Borbála napjainkban is a szülői házban él, abban az épületben, amely korábban nagyapja, Ravasz László református püspök otthona volt. Most az ő nevét viseli a főút melletti könyvtár, és ugyancsak róla nevezik majd el azt a hamarosan épülő kulturális központot és rendezvényházat, amelynek tervezési előkészítését a magyar állam negyvenmillió forinttal támogatta.

Ravasz László, a XX. század tanúja

Ravasz László az 1920-as évek végén nyaralótulajdonosként telepedett le Leányfalun, majd 1953-ban költözött a településre, ahol egészen 1975-ben bekövetkezett haláláig élt – mesél nagyapjáról Tegzesné Bibó Borbála. A falu köztiszteletben álló lakója a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke volt 1921-től 1953-ban történt nyugdíjazásáig, vagyis évtizedekig tartó egyházi tevékenysége valósággal átívelt a furcsa XX. század nagy részén.

Erdélyből származott, közvetlen tapasztalása volt a trianoni békediktátumról, a két világháborúról, a Rákosi-korszakról, a szocializmusról, az 1956-os forradalomról. Püspökként elévülhetetlen érdemeket szerzett a református egyház újjászervezésében, szónoki képességei kiválóak voltak, prédikációira valósággal tódultak az emberek, és ő volt az, aki 1925-ben elsőként ismerte fel a Magyarországon akkoriban induló rádióadások jelentőségét, és prédikációit jószerivel a rádió működésének kezdete óta hallgathatták a hívek, aminek főleg a Trianon utáni elszakított országrészekben volt különösen nagy jelentősége.

A korabeli visszaemlékezésekből tudható, hogy az egyik legnépszerűbb rádióműsor Ravasz László vasárnapi prédikációja volt: a falvakban az emberek rendszeresen összegyűltek annál a háznál, ahol használható rádiókészülék működött, és szent áhítattal ülték körbe a recsegő dobozt, a püspök igehirdetését hallgatva.

Ravasz László otthona Leányfalun a Móricz Zsigmond-kúria közelében épült, és a püspök jó viszonyt ápolt a faluban élő ismert emberekkel, sőt Budapestről is rengeteg híresség járt hozzá. A leányfalusi ház vendégkönyve a mai napig őrzi egyebek közt Bajor Gizi, Karinthy Frigyes és Teleki Pál kézjegyét.

Leányfalu őrzi Ravasz László püspök emlékét, és tiszteletére az önkormányzat egy róla elnevezendő kulturális központ építésébe fogott. Erről már Szelekovszky Beáta igazgató, a Faluház és Ravasz László Könyvtár igazgatója beszél.

Ökumenikus kulturális tér

A kulturális centrumnak egy valaha szebb napokat látott, ám jelenleg romos épület, a főút melletti egykori Kleinvilla ad majd otthont a falu központjában. A villaépület és a Duna-parti sétányig húzódó park 1916-tól 1948-ig Klein Árpád pesti bornagykereskedő neobarokk kialakítású kertje és nyári otthona volt, amely az államosítást követően hol üdülőként, hol SZOT-irodaként, hol lakásként funkcionált.

A ház melléképületét 2007-ben már renoválták, ez biztosít otthont jelenleg a Ravasz László Könyvtárnak. A korabeli épületet a víztornyával úgy alakították ki, mintha az egy kápolna lenne, és a kis toronyból naponta három alkalommal harangjáték gyönyörködteti a falu lakóit: délben egy Tinódi Lantos Sebestyén-dallam, délután hat órakor a „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország” tárogatón, végül este tízkor trombitán egy huszártakarodó hangjai csendülnek fel.

A Kleinvilla melléképületének sorsa tehát már megoldódott, de a főépület és a park sorsa sokáig bizonytalan volt, míg végül az önkormányzattal és kulturális szakemberek véleményével egyetértésben a magyar kormány a közelmúltban jelentős támogatást biztosított a Ravasz László Emlékház, Egyházi Gyűjtemény és Rendezvényközpont beruházás előkészítési feladataira. Most tehát évtizedes várakozás után megkezdődhetett az építészeti tervezés és az új, ökumenikus kulturális intézmény megvalósításának előkészítése – mondja a Faluház igazgatója.

A Ravasz László Emlékház kiemelt kiállítása a protestantizmus nagy hatású közéleti személyiségének életútját és munkásságát mutatja majd be, de megemlékezik Leányfalu másik fontos személyiségéről, Katona Puszta Sándor pap-költőről is, aki 46 évig szolgálta a falu katolikus híveit, illetve Kölley Györgyről, a Gulagra száműzött katolikus papról és cserkészvezetőről, a külhoni magyar cserkészet kiemelkedő alakjáról is, aki ugyancsak a település lakója volt.

A kiállítás ezenkívül helyet biztosít majd a Filadelfia diakonisszák közösségének is, amely a két világháború idején kiváló ápolónői munkát végzett, a II. világháború idején zsidókat mentettek, árvaházakban, gyülekezetekben szolgáltak, és megalapították a leányfalusi Református Szeretetotthont.

Leányfalu polgármestere, Adorján András megfogalmazása szerint a Ravasz László Emlékház, Egyházi Gyűjtemény és Rendezvényközpont a faluházzal és a könyvtárral kiegészülve a hatalmas Duna-parti kertben Leányfalu új kulturális és turisztikai szolgáltatóegységét alkotja majd.

Elit helynek számított

A település polgármestere amúgy „civilben” helytörténész, a Leányfalu Anno weboldal üzemeltetője, amelyet először a településsel kapcsolatos képeslapgyűjteménye bemutatására hozott létre, ám ma már számtalan leírást és programajánlót is tartalmaz. Ravasz Lászlón, valamint az eddig említett hírességeken túl hosszan sorolja Leányfalu hajdani ismert lakóit és nyaralóvendégeit: Latinovits Zoltán, Kádár János, Örkény István, Radnóti Miklós, Gyarmati Fanni, Szakonyi Károly, Székely Bertalan, Tildy Zoltán, Görgey Artúr, Herman Ottó, Babits Mihály… az eklektikus névsor korántsem teljes, de tény, hogy a felsoroltak mind-mind kötődnek Leányfaluhoz.

A falu vitathatatlan népszerűségének okait kutatva a helytörténész-polgármester arra jutott, hogy a felsorolt művészek, politikusok egyrészt a környék természeti szépségei, másrészt Budapest közelsége miatt kedvelték meg Leányfalut a XIX. század végén, amikor a pesti nagypolgárság és a művészvilág számára elérhetővé váltak a szabadidős tevékenységek.

Kézenfekvő megoldásnak ígérkezett akkoriban, hogy Budapesttől nem messze, a Dunán felhajózva leljenek új kikapcsolódási lehetőségre, és építsenek maguknak hétvégi házakat, villákat. Leányfalu akkoriban egyfajta művésztelep volt, hiszen a nagypolgár gyárosok és kereskedők mellett éppúgy megjelentek az írók, költők, mint a Nemzeti Színház és az Opera énekesei. Az új telepesek számára a falu elszigeteltsége is fontos és vonzó szempont volt, hiszen akkoriban csupán Szentendréig lehetett vonattal eljutni, onnan már mindössze egy kocsiút vezetett Leányfalura, ott viszont a közlekedés bajos volt, így leginkább hajóval lehetett megközelíteni a nyaralókat, és a szájhagyomány szerint az 1930-as években létezett ugyan egy terv, amely szerint a HÉV-et Budapesttől egészen Visegrádig vezetnék, ám ez azon bukott el, hogy a befolyásos leányfalusi személyiségek azt mondták, márpedig ne jöhessen akárki Leányfalura, maradjon csak meg az az elit fürdő- és nyaralóhelyének.

Leányfalu sokáig élvezhette az elzártságot, ám a ’60-as években a korabeli villákból egyre több üdülőt alakítottak ki, megkezdték a terület parcellázását, a ’70-es években pedig átadták a termálvizéről híres Leányfalusi Strandfürdőt, és a település benépesült. És ma már, ha a Covid-veszélyeztetős időszak elmúlik, azt hiszem – múltidéző kulturális körútra, kirándulásra –, minden látogatót jó szívvel várnak.