A szadai autós szafari kálváriája

– Hát az van – tárja szélesre az egykori téeszmajor kapuját ifjabb Richter József gazda, ahol negyedszázada már nem traktorok, tárcsás ekék, hanem a világhírű Magyar Nemzeti Cirkusz szállítójárművei sorakoznak, mögöttük pedig elkerítve lámák, tevék, zsiráfok, elefántok és lovak abrakolnak –, szóval az van, hogy a polgármester úr, aki eleinte még támogatta a park megnyitását, most szóba sem áll velünk, bejutni hozzá lehetetlenség.

Azzal, hogy egy esztendő után becsukatják az illetékesek a parkot, majdnem száz állat eltartása és gondozóik állása kerül veszélybe, nem beszélve arról a sikeres autós állatmustráról, amelyre az egész országból tódultak az emberek – sorolja értetlenül a világ legfiatalabb cirkuszigazgatója.

– Talán éppen ez volt az igazi baj, a siker – mondja Kovács László vállalkozó, aki újpesti gimnazistáknak tart lovas órát a Richter-farm melletti telken. – A nagyfokú irigységnek, a gyenge polgármesternek és a park bejáratától alig 150 méterre lakó egyik erőszakos képviselőnek köszönheti Jocó, hogy nem támogatják tovább a park létezését. Igaz, már az öreg Jocót sem kedvelték néhányan, mert járta a nagyvilágot, ő volt a gazdag cirkuszos, és mindig őszintén megmondta a véleményét a falusiaknak.

Az öreg Jocó, az édesapa, a 70 éves, Kossuth-díjas cirkuszművész, Richter József éppen azért vette meg jó 25 éve a volt téeszmajort, mert már akkor menedéket keresett a család cirkuszi mutatványaiban szereplő állatoknak a téli pihenésre, a közülük kiöregedetteknek pedig nyugodt szállást, egészen kimúlásuk percéig. Mert a Richter család, akár a cigányzenekar, legalább 100 tagú. Szandra elefánt például, a James Bond-filmek egyik sztárja már negyvenöt esztendős, két évvel idősebb, mint Richter József első gyermeke, Flórián, aki szintén cirkuszigazgató. Szandra mintha értené, hogy róla beszélünk, megindul felénk, és amikor odaszól neki Jocó: „Hogy beszél az elefánt, Szandra?” – akkor a hűséges jószág nagyot tülkölve válaszol.

A 29 éves lovas akrobata igazgató, aki eddig kétszer nyerte el feleségével és csoportjával többek között az Arany Pierrot-díjat, és akit angolul, németül, de olaszul sem lehetne eladni, a szadai magyarral mégsem boldogul. Flórival közösen arról beszélnek, hogy a készülő törvény értelmében az utazó cirkuszok már nem alkalmazhatnak veszélyes állatokat, ezért úgy gondolták, a szadai parkot teszik alkalmassá a kényszerből nyugdíjazott állatok számára.

Előrelátó gondolat, hiszen az ország mintegy 20 cirkuszában további 200 állat válik feleslegessé, róluk is méltóképpen lehetne majd gondoskodni, amihez viszont gondozó személyzet, logisztika és takarmány szükségeltetik. Tavaly májusban éppen azért nyitották meg a sikeres autósszafarit, mert egyrészt ilyen még nem volt az országban, másrészt a belépőjegyek árából rentábilissá tehették a fenntartását. A mégis kérészéletű sikersztorit eleinte Pintér Lajos faluvezető is segítette, állítják Richterék, például a farm 13 hektáros bővítéséhez a szomszédos szántók tulajdonosainak a felkutatásával és más egyebekkel is.

– A nagy gépkocsiforgalom miatt a falu utolsó utcájának a nyugalma érdekében elterelő utat alakítottunk ki közösen az önkormányzattal, és az újonnan vásárolt területen kerítéssel jelöltük ki az állatok leendő új helyét, éppen azért, hogy minél távolabb kerüljenek a lakóövezettől – sorolja Richter József. – Összességében több tízmilliót fektettünk a szafaripark bővítésébe, most mégis be kell csukni. De miért?

A miértre a polgármester tudhatja a választ, hívom is május 18-án, reggel a titkárságát, de helyette a mindössze 6000 lelkes falu önálló(?) sajtósa hív vissza és ígéri, rövidesen lesz válasz a miértre. Bejárva a bezárt parkot, az istállókat, sőt fél Szadát, válasz csak nem érkezik, miközben többen is azt mondják legyintve: a polgármester nem fog magának nyilatkozni, mert őt a Gelle Róbert nevű képviselő irányítja, aki az utolsó utcában lakik, közvetlen a szafari mellett.

Egy régi és udvarias trükkel mégis eljutok a polgármester küszöbéig, ahol viszont a főállású sajtós, egy középkorú hölgy és az új jegyző állják az utamat azzal hessegetve, hogy Pintér úr nem nyilatkozik, hanem kiad az ügyben a sajtónak egy nyilatkozatot, amit, ha kell, nekem is elküldenek. Érthető, ha hangos szóval válunk el egymástól, jómagam a nyitott ajtó mögött hallgató Pintér Lajosnak bátorságot, míg a kollégáinak jó egészséget, egyenes gerincet kívánva.

Szerencsémre Gelle Róbert képviselőnek elfelejtettek vagy tényleg nem mertek szólni, mert amikor az utolsó utca, a Nyárfa utolsó házának a kapucsengőjét megnyomom és bemutatkozom, némi kutyaugatás közepette megjelenik a gazda.

– Félelmetesebb kinézetűnek gondoltam magát, hiszen azt mondják, erős ember, aki irányítja a polgármestert, sőt parancsol neki. Mit szól hozzá?

– A megszűnt szafaripark ügyében Szada önkormányzata velem együtt üdvözli, hogy véget ért nálunk a szafariőrület – mondja elsőként és láthatóan elégedetten Gelle Róbert képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke, aki civilben középvezető egy tengerentúli nagyvállalatnál. – Nem kell nekem irányítani senkit, mert a Richter úrék iránt az egész testületnek már régen nincsen bizalma. Döntést mi nem hoztunk a park bezárásáról, mert nekünk arra nincsen jogosítványunk és hatáskörünk.

Mi csak arról döntöttünk, hogy a park cirkuszkénti vagy állatkerti formában történő további működtetését elviekben nem támogatjuk. Arról döntöttünk, hogy az önkormányzati utat visszahelyezzük a régi vágásába, illetve arról, hogy a park közelében élő lakók nyugalma és biztonsága érdekében a szafariőrületet szüntessék meg!

Viszont 2020 tavaszán ugyanez az önkormányzat még polgármesteri döntéssel és határozattal is támogatta a szafaripark megnyitását, és tekintettel a pandémiára, egyetértett az üzemeltetésével. Most viszont úgy értékelték, hogy az eltelt több mint fél év, az már hosszan tartó időnek számít, ráadásul Richterék azóta még egy minividámparkot is működtetni kezdtek, sőt hangos és zenés rendezvényekkel csalogatták Szadára a kíváncsi népek tömegeit.

– Keveset tudtunk a terveikről, csak azt láttuk, hogy építkeznek és bővülnek. Igaz, tavaly tavasszal, aztán pedig augusztusban volt közöttünk egyeztetés, de Richter József nagyon pökhendien és lekezelően beszélt velünk – emlékezik vissza Gelle Róbert.

– Aztán az egyeztetések elmaradtak, a környék lakossága pedig zúgolódni kezdett a felhajtás miatt. Volt alkalom, amikor több mint 100 méteres kocsisor várakozott a park előtt, noha eleinte napi 45, aztán 60 autóról egyeztünk meg. Állandó volt a zaj, az idegenek vonulása, a Nyárfa utcaiak nem tudtak közlekedni, miközben attól is tartani lehetett, mi van, ha egy többtonnás elefánt elindul virágot legelni a faluban, a trágyaszagról meg a legyekről már nem is beszélve. Novemberben azt üzentük Richternek, hogy nem óhajtunk tárgyalni vele.

A képviselő szerint miközben Richterék bevétele látványosan emelkedett, például régebben csak egy Porschéjuk volt, de idén már kettőt látni, addig elsősorban a Nyárfa utcában élő mintegy 30 háztulajdonos élete egyre csak keseredett. Persze, amikor az idős Richter a majort megvette, akkor még sehol sem volt a Nyárfa utca vagy az Aranyhegy lakópark, mára viszont már összeérnek, miközben az építési telkek most is eladók tucatjával.

Gelle Róbert nem titkolja, hogy új és kicsi utcájukban rajta kívül más, jogilag, pénzügyileg jól képzett betelepülők is építkeztek, akik a saját nyugalmuk érdekében minden ütközetet vállaltak és vállalnak. Például tavaly néhány hónap alatt 37 oldalas feljelentés született, amit az elszántak interneten hirdettek és szerveztek Richterék ellen.

Egyébként a falu belsejében másként vélekednek az emberek, mint a Nyárfa utcában, szerintük ingyen hírnevet hozott a cirkuszos család, amit most az önkormányzat sértődötten elherdál. Egy kutyát sétáltató fiatalember, aki nemrég költözött ide Gödöllőről, azt mondja, sajnálja az érintett családokat, de valamit valamiért, hiszen ez az attrakció szerinte sokat hozhatott volna a község konyhájára. Nemrégen ment nyugdíjba az az óvónő, aki ismerve az önkormányzatot és a hivatal dolgozóit, állítja, nagyon bután viselkedtek, és a szomszédos Veresegyháza, ahol sikeres medvepark működik, majd átveszi és megvalósítja Richterék nagyszerű elképzelését.

Ugyanakkor a Nyárfa utca lakói közül volt, aki csak a verandáról kiáltotta oda nekem, hogy nem óhajt nyilatkozni, egy szőke hölgy, aki közömbösnek tartja magát az ügyben, sietett tovább a dolgára, míg a harmadik asszonyság csak annyit kiáltott ki a sárga autója nyitott ablakán: „A szafari nem jó Szadának, de többet nem mondok!” Ennyiben maradtunk. Ugyanakkor, ami Richterékkel közösen nem kell, azt Gelle uram szerint az önkormányzat egyedül szívesen elvállalná.

Történt ugyanis, hogy május elején Ovádi Péter állatvédelmi miniszteri biztos és a testület megbeszélést tartott a hivatalban, ahol Ovádi úr ismertette a kormányzati elképzelést, miszerint a cirkuszi produkciókból kitiltott állatok sorsáról szeretnének gondoskodni, erre a szadai park alkalmas lenne, ahol a nagyközönség számára ismét nyitott, látogatható menazsériát hoznának létre. Ehhez az önkormányzat támogatását kérte, különben más helyszínt kell keresni.

– Erre a támogatás helyett mi azt javasoltuk a kormánybiztos úrnak, ne keressenek másik helyszínt, mert Richterék nélkül Szada vállalja, persze kormánytámogatással, hogy saját állatmenhelyet létesít és üzemeltet – mondja Gelle képviselő. – Az úgy működhetne, ahogy mi szeretnénk, és ahogyan nekünk jó. Láttam a cirkuszosok forgalmát, a belépők árait, a tömeget, a szolgáltatásaikat, szerintem havonta tízmilliókat kereshetnénk vele tisztán.

– No és mit kezdenének akkor a zajjal, a közlekedéssel, az idegenekkel meg a trágyaszaggal? Önkormányzati tulajdonban már nem lenne annyira büdös?

– Ha mi irányítjuk és a mi embereink dolgoznak ott, ráadásul miénk a haszon is, akkor a problémamentes fenntartásról messzemenően gondoskodnánk. Így viszont, mivel Richterék eljátszották a bizalmat, velük egyértelműen elutasítunk minden további kapcsolatot, sőt annak örülnénk a Nyárfa utcában a legjobban, ha elhúznának innen, és ha már a jövő héten sem látnánk őket.

– Én nem minősítem az önkormányzat viselkedését, de annyit megtehettek volna, hogy jelzik, ne költekezzünk feleslegesen, mert úgysem tűrnek meg és ki nem állhatnak bennünket – summázza ifjabb Richter. – Eddig már csaknem ötven város és község keresett meg bennünket azzal, hogy szívesen fogadják és segítik a magyar szafaripark közös újraindítását, amivel azt is jelzem, nem adtuk fel, meg fogjuk valósítani!

Csak, legalábbis egyelőre, nem Szadán kezdik újra. Most Gelle képviselőt idézve elhúznak Szadáról a másik telephelyükre, Balatonlellére, ahol tavaly utcát neveztek el a világhírű Richter családról. Hát nem csodálatos?

Úgy tűnik, a két település közül az egyikben nagyon megvezették az embereket.