Laza fesztivál a sártengerben

Az igazi ínyenceknek persze már a csendes mellékutak sem jelentenek kihívást, nekik vízmosás, gödör, sáros, meredek emelkedő, járatlan erdei táj, sziklák kellenek – nos, ők találtak rá az off road érzésre. Az „off road” kifejezés szó szerint azt jelenti: „úton kívüli”. Nem szó szerint viszont csapatást, adrenalinlöketet, hegyen-völgyön való száguldást, magát a szabadságot; itt akkor kezdődik az élet, amikor lelépsz arról a bizonyos megszokott útról, itt közösséget találsz, ahol az összetartás, a segítségnyújtás alap.

És ha mindehhez jön még egy kis dagonya, vagyis egy vizes-saras tóféle, amiben gyönyörűen el lehet süppedni, hát az a lehetséges off road világok teteje, ennél már nincs feljebb. Ezért látogattunk el a múlt hétvégén Bérre, az ottani fesztiválra, aminek már a neve is sokat ígér: Dagonya Extrém Fesztivál.

Az őrület egyébként lassan, de biztosan Magyarországon is terjed. A legnagyobb, az idén már vagy 35. alkalommal megtartott somogybabodi off road fesztivál volt az első, de ma már Kanizsán, Cserszegtomajon és másutt is gyülekeznek a vad lóerők lovagjai. Na, de három tó nyújtotta dagonya csak Béren található.

Részlet a meghívójukból: „Aki nem riad meg egy kis kosztól, szereti a sört és a sebességet, annak mindenképp jelenése van ezen az eseményen! Adrenalinból és sárból nem lesz hiány, de a jókedv is garantált! Előre figyelmeztetünk mindenkit, ne a legszebb ruhájában látogasson ide! Bár az esemény középpontjában a dagonya áll, azonban a sör is kiemelt szerepet kap. Aki a jófajta komló nedű szerelmese, azt biztosíthatjuk, hogy lesz mivel kényeztetni az ízlelőbimbóit. Sör, dagonya, jókedv – mi kellhet még?”

Az egyébként csodaszép Nógrád belseje felé haladunk, de nem is kell kérdezősködni, merre van a dagonya: már Sziráknál feltorlódnak az utánfutós terepjárók, amelyek általában rendszám nélküli másik terepjárót cipelnek; elég ezeket követni, s máris a helyszínen vagyunk. Ahol aztán százával állnak vagy éppen robognak, perdülnek, forognak, farolnak őrületes tempóban a különféle, isten tudja, minek – autónak talán a legkevésbé – nevezhető járművek.

A lezárt terület természetesen exterritoriális, vagyis mindenféle jogon kívüli világ, amiből leginkább a KRESZ-től való függetlenséget érezzük és élvezzük. Nemcsak bukósisak és biztonsági öv nélkül vezetnek itt a népek, hanem simán vágtatnak saját(!) quadjaikkal a 8-10 éves gyerekek, míg apuci és anyuci nyugodtan legurít néhány sört, hogy aztán ők is versenybe induljanak. Azért mindenkinek jobb, ha egy rosszkedvű zsaru elkerüli a tájékot…

– Persze nem kell teljesen vadnyugati körülményekre gondolni, saját mentősünk van, katasztrófavédőnk, biztonsági szolgálatunk, s a rendőrség is erre látogat, de szerencsére eddig még semmi dolguk nem akadt – mondja Varga László, a főszervezők egyike, aki tulajdonképpen kitalálta ezt a fesztivált. – Mindenki aláírja, hogy teljes felelősséget vállal minden okozott kárért. Eddig talán csak egy kisebb karcolás esett, ami legalább két pohár sört is megért a kárvallottnak.

– Hogyan kell kitalálni egy fesztivált?

– Először is nem baj, ha magad is quadozol, nekem van egy pár, a négy gyerek közül három már remekül hajtja a magáét. Aztán amikor hallasz Somogybabodról, és esz a fene, hogy ugyan mi lehet ott, hát odautazol, és leesik az állad. És akkor azt kérdezed: miért kellene elutazni a világ végére, Somogybabodba, amikor ugyanezt itt is meg lehetne csinálni? És akkor megcsinálja az ember.

– Az első alkalommal abban reménykedtünk, hogy legalább 50-60 off roados eljön, de már akkor többször annyian lettek – veszi át a szót Nikolett, Varga Laci felesége, ő tartja valójában egy kézben a szervezés szertefutó szálait. – Most, a negyedik alkalommal nagyjából kétezren lehetnek itt, mintegy félezer terepjáróval, quaddal.

Ahogy a komoly autósversenyeken megszokhattuk: gépátvétel itt is van. Jó, hát nem vizslatják a műszaki állapotot komputerekkel, de hogy például működjön a fék, s hogy a kormánnyal lehetőleg együtt, és azonos irányba(!) forduljon a kerék, azt azért itt is ellenőrzik. Széthullott autót nem engednek a pályákra. Van itt minden.

Gaz, vagyis az emblematikus Raj Gaz, a szovjet háborús technika elpusztíthatatlan szülötte, valamint a hasonló elképzelésekkel fejlesztett utód, az UAZ és az ugyancsak még szovjet gyártmányú Niva. És persze a másik véglet: Mercedesek, Land Roverek, Range Roverek, Mitsubishi Pajero, Toyota Land Cruiser – a 4×4 világ csodái. És buggyk – ugyebár a Különben dühbe jövünkből –, egy- és kétüléses quadok, ez utóbbiak neve: Side by Side, vagyis egymás mellett (ülhetsz).

Az off road versenyeken csakis összkerék-meghajtású járműveket találsz, a motorok teljesítménye pedig elképesztő. Az off road mánia a II. világháborút követő években indult – csak akkor még nem tudták, hogy is hívják ezt a sportos izét –, mivel a harcok után sok-sok elárvult 4×4 meghajtású jármű talált gazdára a civil világban. Addig ez a vezetéstechnika szinte kizárólag katonai környezetben létezett.

– Ahogy az autóknál, a tulajdonosoknál is megtalálható mindkét véglet: a sufnituningos, örökké kopácsoló szakitól a különféle alkatrészeket katalógusból rendelő tehetős versenyzőig – avat be a belső titkokba a másik szervező: Bencsok Péter. – Amúgy még a lestrapáltnak tűnő ócskavasak átalakítása is egy csomó pénzbe kerül, akár milliós tételekről is beszélhetünk.

Csütörtök, péntek, szombat. Harmadik napja folyamatosan zajlanak a versenyek – van nappali és éjszakai, gyerekeknek, junioroknak, hölgyeknek, uraknak, szlalom és vakvezetéses (a sofőr szemét bekötik, és a mellette ülő navigálja, hogy merre van előre), tavaly még rotációskapa-ügyességi is volt.

Az idén a gyerekeiktől elkobzott, fék nélküli játék autókkal gurultak le a papák az egyik dombról, a kanyart testsúlyáthelyezéssel lehetett bevenni, már annak, akinek sikerült, de például dagonyaverseny nincs. Ezzel együtt szinte állandóan telt ház van a dagonyában…

– Az egyik elkezdi, s ha kijön, a másik nem bírja ki, hogy ne mutassa meg, mit tud az ő szánkója – nevet Varga Laci. – Amikor az egyik beborul, akkor a töb­biek berohannak segíteni, és ha már úgyis ott vannak, ­szépen elterülnek a sártengerben, s kezdődhet a pancsolás.

A legkülönfélébb emberek érkeznek Bérre. Vannak például gyalogosok is – egy pár például a szomszédos Írországból jött –, akik ugyan nem vezetnek, tán autójuk sincs, még normális se, de élvezik ezt a hangulatot. Aztán akadnak, akik hozzájuk hasonlóan csak kempingeznek a csodás völgyben, mások meg ki sem mozdulnak a sörsátorból; ők is egyfajta versenyben indulhattak. Hogy milyen érzés végigmenni egy terepjáróval a terepen, Laci megmutatta.

Igaz, ez egy sártól megóvott Land Rover, úgyhogy a dagonyának csak a széléig merészkedünk, de a hatalmas test simán felhúz egy jó 45 fokos emelkedőn, hogy aztán visszafelé is megtegye ezt, immár lefelé. Utoljára a Vidám Park hullámvasútján éreztem így magam, vagy hatvan éve. Tényleg van valami ebben az off roadozásban…

A sárlovagokat és autóikat egy nagynyomású fecskendő várja: az autó négyezerért, a quad háromezerért tisztul meg. Az ember pedig ingyen…

A nagy sikerre való tekintettel szeptemberre vagy októberre terveznek egy újabb, egyelőre kisebb méretű fesztivált, aki tud a tervről, ugrásra készen áll. Bizonyságul egy szakmai hirdetés a Facebookon: „Októberi bevetésre lokátoros Zilt keresek. Sajnos gyenge volt a mobilnet…”

Több jelentős kérdésben folyt a vita. Hogy például benzines vagy dízeles terepjáró való-e az off roadra, hogy mi lesz itt, ha ide is betör az elektromos terepjárók valamelyike – magánvéleményem: dübörgő kipufogó nélkül az off road meghal –, a legfőbb kérdés azonban az volt, hogy miből fogyott több: üzemanyagból vagy sörből?

Eldönteni a vitát természetesen nem tudtam, de a magam szerény módján igyekeztem a sörösök oldalára billenteni a mérleget.