Cortado a nagykanyarban

Hétköznap, délelőtt tíz óra. Először azt hittem, filmet forgatnak, azért ez a nagy nyüzsgés. Ahogy belépünk az épület ajtaján, balra a bolt hosszan végigfutó, körbejárható polcrendszerrel, jobbra a kávézó minőségi székekkel és asztalokkal, a fali vitrinekben márkás italok, a palackokon megcsillan a tavaszt sejtető nap fénye.

A bolti oldalon a lányok a hűtőpultokba hajolva rendezik a csirketallérokat, combokat, melleket, far-hátakat, míg jobbra, a „Dráva menti böllérverseny legfinomabb hurká­jáért” járó serleg mellett egyenruhás alkalmazottak törölgetik az italhűtő üvegszekrény belső falát, és lassan beüzemelik a sütőgépet is, amely első alkalommal a mai szendvicsteszten szolgáltat majd hőt alulról, felülről, oldalról is.

Közben egy fejkendős néni leteszi a bejáratnál a cókmókját, majd a zöldségek felé veszi az irányt, egy aerobikruhás nő a kosarába étolajat pakol, csipszet hozott egy szállító, míg egy közeli melóból idepattanó villanyszerelő-brigád tagja némi tanakodás után az egyik kávézós asztalnál foglalnak helyet. Mint ahogyan nincs westernfilm kalapos cowboyok nélkül, nincs magyar „italkimérés” söröspoharát szótlanul melengető, egyszerűen öltözött helyi arcok nélkül sem, a látványsörfőzde üvegfala előtt is két, látszólag marcona alak ücsörög.

De csak látszólag azok, mert amikor egy itt dolgozó lány elsietve mellettük belibben a pult mögé, s azt mondja „Csókolom!”, akkor az egyikük úgy köszön vissza: „Jó, jó, de mikor?”

Kint négyből egy elhaladó autó féklámpája biztosan kigyullad, mert tetszetősre újították fel az épületet, sőt akkora a vonzerő, hogy többen meg is állnak, kiszállnak sofőrök és utasok, hogy betérjenek ide. A terasz egyik asztalán épp most landolt egy madár, de hiába keres morzsát, lehullott szalámidarabkát, a gitt lágy még az ablakok oldalában, alig száradt meg a festék a falakon, az ételfelszolgálás csak a jövő héttől indul.

Kastélyosdombón, a Dráva völgyében, Barcstól keletre, a Zádor és Potony felé vezető utaknál a nagykanyarban vagyunk, éppen szemben a hollandus Jan Den Boer házától, aki most ünnepelte hatvanötödik születésnapját. A bográcsos étel maradéka a hűtőben, de a kerek évszámot az udvarán kifeszített molinó is jelzi még.

Bent, a mi asztalunkra most leraknak néhány üvegpoharas cortadót. Illata igazán kellemes, látványa gyönyörködtető.

– Világéletemben két cukorral ittam a kávét, de itt nem kérek bele édesítőt, mert az íze annyira jó, hogy kár lenne bármivel elrontani – esküszik a poharát felemelve Nagy László. Így folytatja: – Megtudtam, hogy ez a finomság a kapucsínó kistestvére. Egy az egy arányban tartalmaz eszpresszót és tejet vékony réteg tejhabbal a tetején. Hát, merem állítani, hogy ilyen eddig még sohasem volt Kastélyosdombón.

Igazi olasz kávéfőzőgép préselte, gőzölte. Olyan, mint az olasz csizma sarkában, Santa Maria di Leucá­ban, a Francesca Pireca utcában, ahonnan egypercnyire van gyalog a világítótorony, és amelynek panorámájában, esti súrolófényben két tenger, az Adria és a Jón találkozásában gyönyörködhet az ember. Vagy olyanféle, mint Rio de Janeiróban, a Praca Cardenal Arcoverde utcában, a Nobile Hotel Copacabana Design bárjában. Senki nem akarta elárulni, de én megtudtam, hogy hárommillió forint volt a masina ára.

Jönnek-mennek az emberek. Mi vagyunk a fix pont az asztalnál. Nagy László apja idevaló, aki pályamunkásként, vonatkísérőként a vasútnál dolgozott, édesanyja pedig kaposvári. Ő maga már Sellyén született, de mivel az érettségivel rendelkező szülei képesítés nélküli nevelői állást kaptak a merenyei horgásztó partján fekvő Ceglédszentmiklóson, ott gyerekeskedett. Onnan Somogyhatvanba vezetett a család útja, 1972-ben pedig Kastélyosdombóra költöztek.

– Anyám később elvégezte a tanítóképzőt, és nyugdíjazásáig a környéken tanított. A szigetvári ipari iskolában géplakatos szakmát szereztem, majd leérettségiztem. Aztán számítástechnikusi képesítésért koptattam az iskolapadot, és a pécsi egyetemeken dolgoztam az orvosi és nem orvosi gépek karbantartásának, javításának ügyintézőjeként. 2002 karácsonyán szenteste baleset ért, gyújtós hasogatása közben a baltát beleállítottam a kezembe. Akkor úgy határoztam, nem mehet tovább, hogy reggel megyek a városba dolgozni, késő este jövök, s a ház körüli teendők idősödő anyámra maradnak. Hárman vagyunk testvérek, mindkét öcsém a mezőgazdaságban dolgozott, így vállalkozásukhoz csatlakozva 2003 óta közösen 430 hektárt művelünk, és műveltetünk alkalmazottakkal.

– Mit termesztenek?

– Kukoricát, napraforgót, szóját. Mind el lehet adni, semmit nem szükséges betárolnunk. Minél több saját földünk legyen, és gépesítsünk – ez volt a jelszavunk. Az idén a kissé szedett-vedett telephelyünket szeretnénk jobbá tenni, ha anyagi erőnlétünk megengedi.

Mindamellett, hogy otthon vashulladékból bajnok műalkotásokat készít, szántáskor olykor régi tárgyakat szed ki a földből, ő működteti az egyik közösségi portálon az Erdődy-kastély és Kastélyosdombó oldalt.

– Egy éve indítottam a csoportot, de szenvedtem sokat. A falu annyira megváltozott, az öregek kihaltak, a gyermekeik a városba költöztek. Hollandok, belgák, erdélyiek költöztek ide az üres házakba, és idővel tisztességes kastélyosdombóiakká váltak, de a régmúltról hiába faggatnám őket. Viszont tavaly a születésnapomra kaptam egy, a digitalizált újságok, régi folyóiratok internetes böngészésére jogosító Arcanum-hozzáférést, és ez sokat lendített a múlt feltárásán.

A közösségi portálon láthatók újságcikkek arról, hogy 1891-ben ki volt Kastélyosdombó postamestere, és arról, hogy 1931-ben egy jégverés tönkretette a falut. Aztán még az Amerikai Magyar Népszava is megírta 1933-ban, az Emberhalál a pipára gyújtás miatt című cikkében, hogy „Halálos szerencsétlenség történt a kastélyosdombói uradalomban. Gőzgépet húzattak lovakkal az egyik pusztára. A lovakat hajtó Kovács Imre 50 éves kocsis útközben, hogy pipára gyújthasson, a nyakába akasztotta a gyeplőt. A lovak megrántották a gyeplőt, és a szerencsétlen ember a súlyos gőzgép kerekei alá került, amelynek kerekei halálra gázolták”.

Aztán egy 1934-es hír az oldalon arról, hogy az itt élő Erdődy Rudolf gróf személyében új elnöke van a Magyar Lovaregyletnek. És itt született 1912-ben Venesz József szakácsmester, aki a budapesti New York és Kárpátia éttermek után Milánóban vezetett magyar éttermet.

A kereskedőket lepattintja, csak helyiek és elszármazottak tartozhatnak a csoportba. Valaki azt írta, hogy dombói kisgyermekként mindig ámulva figyelték, amint Dell bácsi úgy ment a boltba, hogy a vizslája szájában volt a kosár füle…

Ó, azok a régi emlékek!

Kastélyosdombó egykor királyi birtok volt, melyet még 1323-ban Károly Róbert király adományozott Zákánynak, valamint fiainak, Conrádnak és Noénak. Évszázadokon át sok nemes és nagygazda osztozott a földeken. Az Erdődy grófok az ország egyik leghíresebb lótenyészetét hozták létre a községben az 1800-as évek közepén, 1897-ben megalakult a dombói hitelszövetkezet, a XX. század elején leventeegyesület és polgári lövészegyesület is működött itt, 1921 és 1928 között pedig Hangya Szövetkezet. Nevezetesek voltak a szüreti bálok is, ezek azonban a század közepétől megritkultak.

A közelmúlt krónikája szerint 1938-tól 1947-ig itt működött egy tejszövetkezet központja. 1950-ben megalakult a Rákosi Termelőszövetkezet, 1951-től Búzakalász, majd Felszabadulás nevű téesz gazdálkodott a településen, 1957 és 1959 között pedig a Népakarat. És persze a közelmúltig volt itt egy szövetkezeti bolt és egy döcögősen működő kocsma, amelyek 1960 körül épülhettek, s azóta nem fordítottak igazán gondot a felújításukra, állaguk megóvására. Módfelett lepusztult mindkettő, a Covid miatt be is zártak.

– Építőipari vállalkozásunk van, de Barcson működtetünk egy éttermet is. A faluban több építőipari munkánk volt, megkedveltük az itt élőket. Így vásároltuk meg a régi bolt épületét, s a Magyar Falu pályázati programján pénzt nyerve szerettünk volna igazán jó minőséget szolgáltatni. Szerintem sikerült. Mivel van négy hektár komlóm, s a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálatnak itt működik egy komlófeldolgozója, így értelemszerűen sörfőzdét is nyitottunk – meséli a kezdeteket a jóféle kimérés tulajdonosa, névrokonom, Varga Attila.

Kiderül, hogy csaknem százmillió forintot fordítottak a közösségi térként is funkcionáló bolt-kávézó megépítésére, ebben 60 millió forint a Magyar Falu Program boltnyitási pályázatából származik. Reggel hatkor nyitnak. A munkába menők a nyitás két hete óta rendre felpörgetik magukat itt egy-egy jó kávéval, és tízórait is vásárolnak.

Kastélyosdombón, a bolt melletti főtéren néhány patinás, de rossz állapotú téglaépület önkormányzati, segélyszervezeti tulajdonban van. Nagy tervek születtek a megújításra, egy még nagyobb közösségi tér létrehozására szállásadással, esküvői helyszín biztosításával. Lehel László, a szeretetszolgálat elnök-igazgatója éppen támogatókat kalauzol, és kérésemre beszél a kezdetekről.

– Tizenkét éve egy véletlen folytán kerültünk ide, ugyanis egy üresen álló egykori kastélyra hívták fel a figyelmünket. Akkor már nyíltan felvállaltuk, hogy van egy konzervatív gondolkodás a szociális munkában is, mely szerint adjunk munkát annak, aki munkaképes. Nem alanyi jogon osztogatunk, hanem bevonjuk a szociális munkába az érintettet úgy, hogy ő is részt vegyen a sorsa alakításában. És egy épület átvételével, megvásárlásával itt kínálkozott lehetőségünk arra, hogy a gyakorlatban is kipróbáljuk a módszert, ezért oktatóközpontot hoztunk létre.

A családokat befogadtuk, s azt mondtuk, hogy a gyakorlatban próbálják megtanulni a háztáji gazdálkodást. Közel ötven családot sikerült így kivennünk az állami gondoskodásból, létrejött egy sajtműhely, egy szociális gazdaság, és a komlótelepítést követően egy szárító és feldolgozó. A hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztésével is foglalkozunk, mára a település legnagyobb foglalkoztatója vagyunk.

– A Magyar Falu Program indulásakor két célt fogalmaztak meg: a falvak életminősége belátható időn belül legalább az alapszolgáltatások szintjén olyan jó legyen, mint a városoké, és ezt olyan eszközökkel sikerüljön elérni, amilyeneket maguk a falvak igényelnek. A 2020-ban induló kisboltos programnak köszönhetően ezerötszáz helyen újulnak meg üzletek. Mi ebből egy vagyunk, s igen, hiszem, hogy ma már valóban élhető ez a település – véli a delegációval megjelenő polgármester, Kirizs Zsolt.

És megint felvillan egy féklámpa. A furgonból három munkaruhás férfi kászálódik ki, mindannyian a Baranyavíznél dolgoznak. Kezet fognak a bolt előtt őgyelgő helybéliekkel.

– A faluba régóta járok, de itt a kávézóban tegnap voltam először. Álljunk már meg egy pillanatra, megérdemeljük, mondtam a fiúknak: nézzük meg a fejlődést – sorolja nevetve az érveket a főnök.

A boltban is nagy a nyüzsgés. Munkában van a hússzeletelő gép legfőbb szakértője, Petra. Amandától és Gabriellától megtudom, hogy a gazdag húskínálat mellett sokféle füstölt kolbászt szereztek már be az itt élők kívánságának megfelelően. Kapható itt a gyermekeknek szemgolyó gumicukorból, a tinédzsereknek vallomásszív csokiból, vaníliakarika, kalóriamentes olasz üdítőital, ínyenceknek kimért vecsési káposzta, és négyféle ízesített torma.

A sárgarépa 330, a burgonya 300, a vöröshagyma 220, a karfiol 960, a spanyol uborka kilója 1810 forint. Az uborka fogyóban van, de csütörtökön jön a friss zöldség. Valaki behozott egy szép fadobozt, mondván, jó lesz a húsvéti dekorációhoz. Hogy az idős vásárlóknak kedvezzenek, a hűtőpultokra nagyméretű betűkkel kiírták a választékot.

Gallyas Ferenc, aki huszonnégy évet a barcsi Vöröscsillagban, tizennégy évet Drávatamásiban, a szociális otthonban húzott le, friss félbarna pékárut visz haza. Havonta egy nagybevásárlás a városban, a többit itt tudja le. „Van olyan áru, ami olcsóbb, mint a városban. Jó árakkal dolgozik az Attila.” A sportosan öltözött Valler Veronika a pénztárhoz siet, úgy látom, a kosarába került minden földi jó.

Az itt dolgozó lányok közül hárman már elvégeztek Budapesten egy barista (kávékészítési szakértői) tanfolyamot, hogy „tudják kezelni a kislányt”. Egymillió-négyért lett volna egy szolidabb egykaros berendezés is, de az nem bírta volna a tempót. És közben a lakossági teszt alapján a szalámis és a sonkás melegszendvics került a menülapra. De a népakaratnak megfelelően lesz még bajor sült kolbász is.