A juhásznak jól megy dolga?

Élőállat-felvásárló ügynökök, a közel-keleti piacra bárányt szállító romániai cégek megbízottjai kilincselnek a székelyföldi juhtartó gazdák portáin. A termelők kapkodják a fejüket az árajánlatokon, az élő bárány kilójáért még soha nem kaptak ekkora összeget. Aki most vagy a következő egy-két hétben hajlandó értékesíteni vágóállatait, mintegy 1400-1500 forintnak megfelelő lejösszeget kap élősúly-kilogrammonként, ami a háromszorosa a pár évvel ezelőtti felvásárlási áraknak. Nagy a kísértés, hogy a közelgő húsvéti ünnepek erdélyi báránypiacára szánt bárányhús ne a helyi fogyasztókhoz, hanem külföldre kerüljön, hiszen a gazdáknak kifizetődőbb élő állatként értékesíteni, mint vesződni az állategészségügyi hatóságok által nehezen engedélyezett vágópontokon.

Balázs Tünde, a Hargita megyei Kászonimpér falugazdásza szerint bármennyire is vonzóak az élőállat-felvásárlási árak, a legtöbb gazda amiatt nem tud tavasszal bárányt értékesíteni, mert nehéz fejni tudó juhászt alkalmazni az április 24-től, Szent György napjától november 25., Katalin napjáig tartó juhászati szezonra. A hét hónapos időtartam alatt a juhászok az esztenán élnek, amit egyre kevesebb férfi vállal. Akik kaphatók rá, azok közül sem mindenki tud fejni, de sokan nem is akarnak tavasszal a napi három, majd később a napi kétszeri fejéssel bíbelődni.

– Amelyik juhosgazda nem tudja az állatokat fejni, arra kényszerül, hogy a bárányokat nyáron vagy ősszel értékesítse mint élő állatot. Ezzel is magyarázható az erdélyi piacon várható igen magas – kilogrammonként mintegy 40 lej, azaz 3000 forint körüli – bárányhúsár – magyarázza a fiatal állattenyésztési szakember, aki szü­lei­vel gazdálkodik a székelyföldi Kászonokban.

Medvék és farkasok garázdálkodnak

A Balázs család portáján 600 anyajuhot tartanak. Az elmúlt években csökkentették az állatlétszámot, mert egy-két évvel ezelőtt még alacsonyak voltak a felvásárlási árak. Nagyobb baj azonban a vadveszély, ami ellen a juhász egyetlen fegyvere a juhászkutya. De ez sem mindig menti meg a medvéktől a juhokat. A körülöttünk settenkedő ház- és nyájőrzők bőrén műtétek nyomai látszanak: az állat lábán, a hát tájékán vagy a nyak körül forrt össze a varrás. Csodálkozásomat látva, a juhosgazda a lábam körül hízelgő eben mutatja, hol varrta össze az állatorvos a nyári medvetámadás után. Kiderül, tíz kutya rohant a nagyvadra, és hetet szedett szét a medve.

– Magam sem hittem, hogy megmenthetjük őket, de jött a hozzáértő községi állatorvosunk, és minden megsebesített kutyánk életben maradt – mutatja vendéglátóm a seregnyi állatot, amelyeket évről évre megviselnek a vérengző nagyvadak támadásai. Ha a medve bejut a juhnyájba, húscafatok maradnak körülötte. A kászonimpéri gazda évente 10-15 százalékos élőállat-veszteséggel számol, és az a jó esztendő, amikor egyetlen pásztor sem sebesül meg.

A vadászként is tevékenykedő Balázs József épp olyan kiszolgáltatott, mint Hargita megye többi településein élő vadásztársai. A medve nemcsak a Csíkszeredától 50 kilométerre fekvő Kászonok falvaiban garázdálkodik, hanem szerte a Székelyföldön. A védelem alatt álló nagyvadra a vadászok nehezen kapnak kilövési engedélyt. Mindenki arra vár, hogy a környezetvédelmi minisztériumot vezető Tánczos Barna RMDSZ-es miniszter megnyugtató megoldást találjon a román kormányban az évek óta kialakult nehéz helyzetre.

De nemcsak a medveállomány, hanem a túlszaporodott farkasfalkák is a juhnyájakra leselkednek. A kászoni gazdák a napos, szép tavaszi időre várnak, hogy már Szent György napja előtt ki lehessen hajtani a juhokat a bárányokkal a közeli legelőkre, majd a hónap végén az erdők között elterülő, távolabbi legelőiket is elfoglalják. Ilyenkor a farkasok a veszélyesek, a kiéhezett ragadozók a juhnyájak körül ólálkodnak.

Kései ellés, kisebb húsvéti bárányok

Ahogy a gazda megjelenik a juhok között, odasereglik a jószág. Az állatokat fakorlátokkal választják szét kisebb csoportokra, hogy abrakolás idején ne rohanjanak a juhászra. A bárányozás már a vége fele tart, azonban a szokásosnál később indult el az ellés. Az idei bárányok még túl kicsik, és növekedésüknek nem kedvez a hideg, esős időjárás, pedig a Balázs-portán bőven jut abrak az etetőbe.

A gazda elmagyarázza, hogy mindennek felment az ára, az abraktakarmány pár hónap alatt legalább 50 százalékkal drágult. Ilyen összefüggésben természetesnek tartják a magasabb értékesítési árakat, még ha ez nem is túl jó hír a bá­rány­húsfogyasztóknak.

A Kászonokban közkedvelt vörös pofájú berke juhállomány egy része törzskönyvezett. Több évig tartó folyamat, amíg a szigorú előírások alapján minden tenyészállat bekerül a „kasztba”. Ezt elsősorban az anya- és apaállatok jóval magasabb ára és a nagyobb állami támogatás miatt tartják fontosnak a gazdák. A jobb értékesítési ár idén arra ösztönzi a juhosgazdákat, hogy több anyajuhot tartsanak meg továbbtenyésztésre, habár a Balázs család tanácstalan, mert nem tudja, milyen kockázattal járhat az idei vadveszély.

Ha húsvétkor élősúlyban megvan a 20 kilós bárány, örülök, hogy megkapom érte a pénzem. Nem tudhatom, hogy őszire hány állat marad életben a medvetámadások után. Idén annyiban változik a helyzet, hogy magyar húsvétra kisebbek lesznek a bárányok, de lehet, hogy később így is túladunk rajtuk – fogalmaz a gazda.

Van, aki továbbvigye a gazdaságot

A székelyföldi csípős hidegből betelepszünk a családi ház melegébe. Beszélgetés közben megkóstoljuk az érlelt juhtúrót is, amelyre mostanában nagy a kereslet. Igazából nem is kell piacolni, mert elkél háztól. Vendéglátóim szerint igazából azért nőtt meg a bárányhús és a tejtermékek ára, mert az utóbbi években zuhanásszerűen apadt a juhállomány. Habár jelentősen nőttek az értékesítési árak, a juhosgazdának mégsem könnyebb az élete.

A Balázs család legeltetési idényben 1400 birkára vigyáz, rájuk bízta ugyanis állatait minden kisebb juhosgazda a faluból. Nyáron öt juhászuk viseli gondját éjjel-nappal az állatoknak, amiért tisztességes fizetést, téli tűzifát és teljes ellátást kapnak a juhosgazdától. Az anyagilag megbecsült foglalkozás ellenére a valamikor vonzó juhászmesterség kiment a divatból, fiatalokat lasszóval is nehéz lenne találni. Aki teheti, külföldre megy dolgozni.

Bekapcsolódik a beszélgetésbe házigazdánk lánya, Balázs Tünde állattenyésztő mérnök is, aki a budapesti Agrárminisztérium által finanszírozott erdélyi falugazdász-hálózat legfiatalabb tagja. Az ő tisztje a környékbeli gazdákkal tartani a kapcsolatot, találkozókat és gazdatanfolyamokat szervezni.

Kimutatásai szerint bő tíz évvel ezelőtt a környéken mintegy 20 ezer birkát tartottak, mára ennek kevesebb, mint a fele maradt, amiből jó esetben 3 ezret fejnek nyári idényben. A Kászonaltízből, Kászonfeltízből, Kászon­jakab­falvából, Kászinimpérből és Ká­szon­új­fa­lu­ból álló 300 négyzetkilométeres Kászonok nevű tájegység gazdag legelőterülete ideális a juhászat számára, az utóbbi években azonban sokan felhagytak az ősi foglalkozással.

A bukaresti agrártudományi egyetemen végzett lány a román fővárosról is mesél. Kezdeti gyatra románnyelv-tudásával csodabogárnak számított, de a tanárok és román kollégái segítségével belejött a színromán oktatásba, és szép eredménnyel államvizsgázott. Bevallása szerint azért ment Bukarestbe, hogy román környezetben tanulhasson meg románul, ami nélkül nehéz boldogulni, ha az ember elkerül a Székelyföldről az ország más vidékeire. Két testvére is a mezőgazdaság mellett döntött: húga szintén Bukarestben tanul mezőgazdasági mérnöknek, öccse erdésznek készül. Balázs József szerint jó tudni, hogy már van, aki továbbvigye a családi gazdaságot.

Megéri itthon is gazdálkodni

A falugazdász elkalauzol a szomszédos Ká­szon­ja­kab­falvára egy harmincas éveiben járó testvérpárhoz, Kelemen Andráshoz és Istvánhoz, akik 800 anyajuhot tartanak. A falu szélén kiépített állattelepen húsmarhák is vannak, a fiatal gazdák a több lábon állás hívei. Az utóbbi években a húsmarhának nő az ázsiója, amióta egyre nehezebb megbízható fejőket találni a te­je­lő­marha-állományokhoz. A tehéncsorda minimális emberi beavatkozással az év nagyobb részében a villanypásztorral őrzött legelőn él.

A Kelemen testvérek is belekóstoltak a székelyföldi fiatalok divatos nyugat-európai munkavállalásába, de a németországi mezőgazdasági munka nem győzte meg őket arról, hogy ez lenne a jövő. Egy nyári idény után hazatértek, és eldöntötték, belevágnak az állattartásba. Sikerült kideríteni, hogy dédszüleik és korábbi felmenőik jómódú juhászok hírében álltak. A családi örökségből előbányászott adatok, képek felcsigázták a testvérpár fantáziáját.

Az autószerelő és élelmiszeripari szakérettségivel útnak induló testvérpárral a családi házban szövögetjük tovább a gazdálkodás történetét. A sikeres fejlesztésekhez hozzájárult a tíz évvel ezelőtt elnyert európai uniós ifjú gazdapályázat és a magyar kormányforrásokból finanszírozott székelyföldi gazdaságfejlesztési pályázat is.

– Hosszú évek után most kezdjük érezni, hogy megéri a juhászat. Kereslet van a bárányra a hazai piacon, és a közel-keleti exportra is egyre jobb árat fizetnek. Ami lendületet adhat a székelyföldi juhászatnak is – magyarázza bizakodva Kelemen András. Úgy véli, hogyha az állattartás emelkedő pályája tartós lesz, több fiatal köteleződik el a mezőgazdaság mellett. Vendéglátóim szerint sokan rá fognak jönni, hogy a külföldi munkavállalás vakvágány. Az erdélyi keresetekhez mérve a nyugat-­európai bérek soknak tűnnek, de befektetés nélkül a pénz hamar elfogy. Előbb-utóbb itthon kell újratervezni az életét, amit Kelemenék sikerrel meg is tettek.

Szövetkezeti összefogás

Jó jel, hogy Kelemenékhez hasonlóan a Kászonokban is többen térnek haza külföldről. Ahogyan Balas Lajos kászonújfalvi gazda is tette, aki karácsonyfavágó csapattal dolgozott éveken át Dániában. Főnökei annyira megkedvelték, hogy egy romániai leányvállalatot bíztak rá, miután bejelentette, hogy hazatér Erdélybe. Mára azonban felhagyott az észak-európai céggel, mert úgy véli, a helyi gazdálkodásban nyugodtabb élete lehet.

Szép húsformájú, törzskönyvezett anyajuhait mutatja. Megtakarított pénzéből a szülői örökség mellé termőföldeket vásárolt, mára 100 hektár legelő áll a bővülő állatállomány rendelkezésére.

Korábban minőségi érlelt sajtot készített juhtejből, amely a környéken ritkaságnak számít, a gazdák többsége ugyanis csak friss sajtot és túrót értékesít. Az érlelt sajthoz nélkülözhetetlen a magas tejhigiénia, amit a juhok kézi fejésénél nehéz biztosítani. Balas Lajos a sok vesződés miatt hagyta abba az érlelt sajtok készítését, és átállt húshasznosítású birkák tartására.

Nyugat-Európát megjárt emberként azt is látja, hogy a versenyképesség érdekében sok mindenen változtatni kell ahhoz, hogy a helyi mezőgazdaságból meg lehessen élni a Kászonokban. Ez adta az ötletet, hogy több gazdával szövetkezetet jegyeztessen be a termékek közös értékesítésére és feldolgozására. Szövetkezeti pályázatuk elbírálása folyamatban van, így abban reménykednek, hogy európai uniós támogatással sikerül tető alá hozni a környék első kisvágóhídját, ahol juhot, bárányt, szarvasmarhát és sertést lehet majd vágni. A hús egy részét feldolgoznák, a többit frissen értékesítenék.

– Egy ekkora községben nem csak kis vágóhídra, hanem tejfeldolgozó kisüzemre is szükség van. Gondolkodunk egy közös trágyatárolón, amire szintén szövetkezeti pályázatot nyújtottunk be. Örülök, hogy a gazdák részéről van fogadókészség a programokra. Tisztában vagyunk vele, hogy csak összefogással lehet olyan fejlesztéseket megvalósítani, amikből az egész gazdaközösség profitálhat – mondja ki a fontos végkövetkeztetést a kászonújfalvi gazda, aki sokéves külföldi tapasztalatait szülőföldjén szeretné kamatoztatni.