Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
A divatszakmát hagyta ott a gazdálkodás adta nyugalomért Csendes Ildikó, akinek földjén a világ minden tájáról származó piros, zöld, sárga, rózsaszín, narancssárga, lila, fekete tomátógyümölcsök teremnek. Hamarosan Brüsszelben is bemutatkozik – mert ki más lenne ő – a paradicsom-királynő.
Kép: hdr
Úgy kiszáradt az Orfűi-patak, már fel sem tűnik, hogy amúgy víz szokott csordogálni a Rákóczi úttal párhuzamos mélyedésben. Megrekkent a forró levegő a husztóti utcában, sivatag a föld, hervad, ami zöld, már az itt élő holland gazdaasszonyok is visszahúzódtak a házak hűvösébe.
Csendes Ildikó az idén 2500 paradicsommagot vetett, majd tövet ültetett ki a több tagban megtalálható, összesen háromhektárnyi földterületre. Néhány bokor alján a fajtanevet tartalmazó címke, hogy melyik milyen: snowwhite, jazz, barnásvöröses la caldero, absinthe, babywine, solano, somesan, taxi vagy éppen őshonos, mint a fóti gerezdes, a budai törpe, a patvarci koktél, nem beszélve a patvarci csodabogyóról. Egy másik tagban a sűrű húsú, kevés levű pasztaparadicsomok, amelyek értelemszerűen inkább szószokba valók. Gazdájuk évek alatt 870 fajta paradicsom magvát vetette el – komoly adminisztrációt vezet róluk a számítógépén…
Ajaj, sőt inkább ejnye-bejnye, látjuk a veteményesben, hogy éppen földibolhák és poloskák garázdálkodtak a szárakon! A paradicsomnak 13 ezer fajtája létezik, s a legutóbbi zöldség–gyümölcs csatát mint gyümölcs nyerte. Tehát a paradicsom gyümölcs. Mert a legújabb vélekedés szerint a bogyós termésűek gyümölcsöt hoznak, és a konyhai felhasználás is lényeges a meghatározásban. – Amúgy teljesen mindegy, mert a növény nem ezen gondolkodik – vélekedik az asszony, ahogy a sorok között lépdelve néhány félig érett gyümölcsszemen végigsimít a tenyerével.
Persze előfordul itt másfajta növény is – állapítom meg a birtok lankáin sétálva. Fára felkúszó szőlő – mint „szőlőfa”, physalis pruinose, azaz Molly néni cseresznyéje – meg miegymás, de termett itt olajfa is, ám a kutya is tett róla, aztán meg kifagyott. A citromfa mögött egy tamarillo, azaz mexikói parasztnyelven szólva trópusi paradicsomfa. Termése a salsaszósz alapjául szolgál. Bordó héjú, narancssárga húsú, fekete magvai a görög jón oszlopfő csigavonalához hasonlóan fordulnak egymás felé.
Csendes Ildikó Komlón született, és szüleivel Pécsett éltek. Édesapja bányában dolgozott vájárként, aknászként, majd a rokkantosítását követően irodista lett. A hölgy szeretett rajzolni és táncolni, ám nem volt elég protekciójuk a művészeti középiskolához, ezért kereskedelmibe járt, amelyről úgy véli, hogy „végig kellett szenvednie, mert nem az ő világa”. Később idegenvezetőként dolgozott horvátországi és a Velencébe tartó buszokon. Szép nő volt, tehát felfedezték, így modelleskedett, majd modellügynökséget nyitott.
Az útja, mondhatni, kacifántos. Visszaemlékezése szerint a mindentudásra való éhség jellemezte, rengeteget olvasott, az állatvilág s a növények kifejezetten érdekelték. – A szőke nem én vagyok, csak a ruhákat terveztem és varrtam – mondja az egyik képre mutatva, ahogy a modellkorszak albumait lapozgatom. De akad kép bőven róla is, látok kiscica-, vadmacska-, tigris- és barikatekintetű beállításokat.
– A modellszakma sajátos világ. Azért hoztam létre az ügynökséget, hogy a modelleknek ne kelljen olyan tortúrákat végigjárniuk, amelyek a szakmát jellemezték. Budapesten nyitottam irodát, és a külföldi lehetőségeket kerestem. A régi vállalkozások mindent megtettek azért, hogy újak ne férkőzzenek közéjük, de a Fashion Arts Modellügynökség megkapaszkodott, és mi rendeztük a magyarországi Venus topmodellversenyt is.
Hat éve volt egy autóbalesete, és ő, aki mindig figyelt a jelekre, megértette: váltania szükséges. Felhagyni a stresszes élettel, és mást találni. A túlélés ösztönzőereje vidékre vitte, és az önellátás megteremtése lett a célja. Abaligeten kezdte a férjével, de a házat eladták a fejük felől, ezért kicsi birtokot vettek itt Husztóton, majd romos épületeket újítottak fel. Férje vállalatoknak ad energiamegtakarítási tanácsokat, vélhetően lesz most munkája.
A paradicsom szereti a földolgozottabb, puhább, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban gazdag földet, és az itteniben van tápanyag bőven, mert harminc évig jól trágyázott tehén- és lólegelő volt. Az első évben termett is kapásból negyven fajta paradicsoma Ildikónak, aki a világhálón talált egy nemzetközi termesztői, nemesítői csoportot, így a második évre csereberével háromszáz fajtája lett. Az Antarktisz és az Északi-sark kivételével mindenhonnan érkeztek hozzá levélküldemények, bennük az apró magokkal. Például Argentínából, Madagaszkárról, Svédországból, Franciaországból, Litvániából, Oroszországból, Ukrajnából, Romániából, Németországból, Olaszországból, Izraelből, Új-Zélandról, Mexikóból, most éppen ő küldött magvakat Brazíliába, s csilimagot kap majd érte cserébe.
Azt hiszem, televízió talán nincs is a házban. Nem lenne csoda, hiszen a paradicsom igencsak munkaigényes növény, a palántanevelés és az ültetés mellett fejtrágyázást, öntözést, kacsolást, kötözést és gyomirtást is igényel. Az eltérő fajták miatt az állandó paradicsomszüret a gyümölcs törékenysége miatt nagy gondosságot igényel, ezért leggyakrabban nem teljesen érett állapotban szedik, mivel számolni kell az utóéréssel.
Mostanában szélsőségesek az időjárási viszonyok, amelyek eddig nem voltak jellemzőek a Kárpát-medencében, ám az itt töltött hat év helyi tapasztalata az, hogy a paradicsomnak nem feltétlenül van szüksége sok vízre.
– A paradicsomot eltérően használják fel a világ gasztronómiai kultúrájában? – kérdezem már a konyhában szétnézve. Látszik, hogy használják: akár egy népmesében, háromféle konyharuha lóg a sütőajtó fogantyúján, és három különböző csillár szórja fényét az ódon hangulatú konyhaszekrényekre és a falra aggatott réz sütőkellékekre.
– Sokkal többféleképpen, mint mi. Ezt próbálom a köztudatba bevinni, ezért már negyedjére lesz itt augusztus közepén paradicsomfesztivál. Mi nem dobáljuk, mint Spanyolországban, de a biodiverzitást, a sokféleségét az erőnkhöz mérten bemutatjuk. Ez egy lehetőség arra, hogy a paradicsomnemesítők, -termesztők találkozzanak.
Amikor először több száz, majd ezer-ezerötszáz érdeklődő megjelenik egy ilyen sütős, főzős fesztiválon, akkor újabb és újabb problémák jelentkeznek. Van-e elég vizesblokk, tudnak-e ételt kínálni, a környéken szállást ajánlani? Tengernyi lett a gond.
– Most a paradicsomfagyit céloztam meg. Tegnap megjött hozzá a fagyigép, úgyhogy azonnal kísérletezésbe kezdek. Paradicsompálinkát kínálni is kuriózum lenne. Jártam már szeszfőzőnél, hogy megtudjam, hogy is megy ez. Nehéz, de nem lehetetlen – biztattak. Főzőverseny is lesz, de újítanunk szükséges, mert sokan csupán a lecsót és a paprikás krumplit ismerik, hát, kérem, az idén már a bruschetta, a pizza, a minestrone az új irány. Elég egy kis paradicsom, bazsalikom, mozzarella, fokhagyma, olívaolaj meg egy pirítós, és máris kész a zseniális étek.
Az idén szabadtéri kemencét is építettek, hogy pizzát, kenyeret tudjanak benne sütni.
Csütörtökönként paradicsomot szállítanak pécsi éttermeknek, majd aznap este és pénteken leszedik azt a választékot, amelyet szombatonként a pécsi Búza téri őstermelői piacon árulnak.
Ildikót nagy megtiszteltetés érte, bemutatkozó kiállításra hívták a brüsszeli paradicsomfesztiválra. Az augusztus végi rendezvényre a szállítandó paradicsomok miatt repülővel nem tud menni, csak kocsival, de nincs erre a célra megfelelő autójuk. Az orfűi önkormányzat azonban ingyen és bérmentve felajánlotta kisbuszát az utazáshoz. Nagy tervezés szükséges a gyümölcs mozgatásához, szállításához is: mindezt hogyan oldják majd meg a belga fővárosban, az Európai Unió központjában? Mindenesetre sürgősen hűtőtáskákat és jégakkukat muszáj vásárolniuk.
Levelet hoz a postás egy „akárhány éves szakállas papócától”, Brunótól, aki nemesít és több francia Michelin-csillagos étteremnek szállít, aztán a spanyolországi Iontól, aki 1800 féle paradicsomot termeszt. Érdekes kérdés, hogy egy-egy gyümölcs magvai más-más országban, s eltérő talajban hogyan fejlődnek – erről is szól a levelezésük.
– Találtak lefagyott növényeket az Antarktisz jegében, és van olyan ismerősöm, aki antarktiszi körökben jártas, úgyhogy már nem látok magam előtt lehetetlen dolgot – mondja tréfálkozva Csendes Ildikó.
– Amikor kiáll a piacra és árul, akkor végül is azt csinálja, amit tanult.
– Igen, semmi sem történik véletlenül az életben. Hasznát veszem. Ha így nézem, még az autóbalesetem is okkal történt. És már a mostani éveket szeretem.
Kioson a konyhából Bálnuska, a cirmos. Szélte-hossza egy volt, innen a neve, de mára lefogyott. A neve meg a régi maradt. A szürkeség a pajta és a vályogház ura.
A paradicsomkirálynő odanyúl a csendéletként funkcionáló tomátókhoz, a „brown egg”-ek, „butter apple”-ek, „cosmonaut Volkov”-ok és „Germain gold”- ok közé, amelyek csoportjában némi zavarral még paprika kinézetűt is látok. Kettévág egy zöld paradicsomot – úgy kínálja. Fajtanevén „malachit dobozka”, azaz oroszul malahitovaja skatulka. Hosszan lecsengő az íze.
Mindenre jó
- Bár azt gondolnánk, hogy zöldség, bizony, a paradicsom gyümölcs. Nem őshonos nálunk. Őshazája Közép- és Dél-Amerika. Európába – állítólag – a spanyol és portugál hódítókon keresztül jutott el. - Sokáig a „paradicsom almájá”-nak nevezték, azonban ez ma már lerövidült, és csak paradicsomként emlegetjük. Az olasz nyelv azonban még megőrizte a korábbi elnevezést, hiszen a „pomodoro” szó jelentése aranyalma. - Tomatin nevű alkaloidjából gombás betegségek és gyulladások elleni kenőcsöt készítenek. A paradicsom sok C-vitamint tartalmaz. Minél kisebb a termés, annál több benne a vitamin. Emellett még B2- és B1-vitaminokat is juttat a szervezetünkbe. Kalóriatartalma nagyon alacsony, 100 grammonként mindössze 22 kcal. - A népi gyógyászatban is gyakran alkalmazták. Nagyon hatásos a sérült bőrfelületek kezelésében és a bőrön lévő foltok halványításában. Gyulladáscsökkentő hatása miatt gyorsan enyhíti a kellemetlenségeket. Étvágyserkentő hatása is van, így érdemes a rosszul evő gyerekek étrendjébe mindennap belecsempészni belőle valamennyit.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu