Az utolsó kárpótlás

Nem először foglalkozik lapunk az elmaradt solymári kárpótlás ügyével. 2015 decemberében is jártunk ott, az akkor szintén a földárverésekkel kapcsolatosan tartott lakossági fórumról számoltunk be.

Az ügy nagyon bonyolult, a jogi csűrcsavarok és a helyi érdekek védelme, érvényesítése évtizedekig tartó pereskedéssel járt. Röviden összefoglalva annyi történt, hogy a solymári és a környékbeli földeket bevonva, 1958–60 között termelőszövetkezeteket hoztak létre, amelyeket aztán a következő évtizedekben sorra egyesítettek. Így jött létre – budapesti területeket is érintve – a Rozmaring Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. Kilenc település volt érintett: Pilisvörösvár, Piliscsaba, Pilisszentiván, Pilisborosjenő, Solymár, Csobánka, Üröm, Nagykovácsi, és a fővároshoz tartozó Pesthidegkút.

Aztán jött a rendszerváltás, majd az azt követő kárpótlás és a hozzá kapcsolt földalapú licitálás, amelynek során kárpótlási jegyekért lehetett földet szerezni. Mindenkinek, aki az adott téesz érintett területein élt. Vagyis nemcsak a főváros melletti hat településen élők voltak érintettek, hanem az összes budapesti kárpótlásra vágyó is licitálhatott. Akkor viszont biztos, hogy nem maradt volna sok minden a helyi lakosok számára. Ezért aztán a Rozmaringból gyorsan kivált – és vitte a földalapot is magával – Pilisvörösvár, Piliscsaba, Üröm, Pilisborosjenő. Solymárnak azonban már nem sikerült, hiába is alakították meg e célra a Solymár Szövetkezetet. Ekkor indultak el aztán a perek – ezekbe később a Solymári Érdekegyeztető Fórum is bekapcsolódott –, amelyek a Legfelsőbb Bíróság döntésével zárultak le. A solymáriak vesztettek, ez már 2006-ban történt. Így maradt el a kárpótlás Solymáron.

– Az igazukat kereső helyi lakók – és a szintén e sorsra jutó szomszédos pilisszentivániak – viszont nem adták fel, folyamatosan keresték az igazukat. Igazi svábok, összefogtak az érdekükért. Szerették volna legalább a maradék földet megkapni, és nem mellesleg valódi kárpótlást elérni. Maradék földről van szó, mert eredetileg még 266 hektárnyi földet szántak e célra, de az évtizedek alatt ez mára jócskán lecsökkent. Majd a fele föld természetvédelmi terület lett, egy nagy részre bányajogot jegyeztek már be, és a vasútfejlesztés is elvitt belőle. Aztán jött még sok-sok bírósági ügy, de végül egy 2020-ban hozott törvény alapján a földeket 2021. január elsején az állam vette tulajdonba. Ez már védelmet jelentett, és 2021 végén az érdekegyeztetések, a helyi és országgyűlési képviselők és nem utolsósorban az agrárminisztérium közreműködésével készült egy törvény, amely a solymári és pilisszentiváni lakosok számára kompenzációt tett lehetővé – foglalta össze a történet újabb részleteit az ország legnépesebb nagyközségét irányító dr. Szente Kálmán polgármester.

A vonatkozó törvény lényege, hogy az igazoltan jogosult kárpótoltak pénzt vagy földterületet kérhetnek a kárpótlási jegyük fejében. Ezer forint névértékű jegyet 50 ezer forinttal számolnak be. A földalapú kompenzációnál pedig ezer forint névérték ér 1 aranykoronát (AK).

Ahogy az várható volt, megbolydult a két település. A különféle jelentkezési határidők lejárta, illetve a hatóságok ellenjegyzése, igazolása után kiderült, hogy a több mint 300 igényből befogadott 275 határozatban összesen 21 ezer aranykoronányi kompenzációs érték érkezett be (az elutasítás miatt egyébként még folynak fellebbviteli ügyek). Ebből 161 határozatot (14,5 ezer aranykorona értékben) pénzbeni kompenzációra adtak be. A jogosnak megállapított igények utáni kifizetések 2022-ben megtörténtek. A földalapú igények azonban meghaladták a lehetőséget. A 114 kérelmező nagyjából 6500 aranykoronányi területre jelentkezett, de csak nem egészen 2500 AK a rendelkezésre álló, a törvény szerint kiadható kárpótlási földterület. (Pilisszentivánon is lenne még 20 hektár, de az akácos és erdőművelési területet nem lehet kárpótlásra befogni.) A törvény úgy szól, hogy ha a felkínált föld a kompenzá­ciót igénylőnek nem felel meg, akkor pénzben kell az illetőt kifizetni. A területekkel kapcsolatosan a Nemzeti Földügyi Központ járt és jár el.

Törvény írja elő, hogy 15 AK-nál kisebb földrészlet nem adható ki. Földbeli kárpótlást azok kérhettek, akik önmagukban vagy mással társulva rendelkeznek legalább 15 AK-val. Ez esetben a társult felek osztatlan közös tulajdonban juthatnak földhöz. A földet nem lehet 5 évig eladni, és „földhasznosítási kötelezettséget” ír elő a szabály. Sokáig kérdés volt, hogy ez azt jelenti, bérbe adni sem szabad a megkapott területet, és azt a tulajdonosnak kell-e művelnie. A válasz azonban egyértelmű lett, mert a föld igénylése esetén nyilatkozni kellett arról, hogy a földtulajdont szerző eleget tesz a földhasznosítási kötelezettségének, maga használja a földet, és nem engedi át a föld használatát másnak.

A jogszabály arról is rendelkezik, hogy ha Solymáron és Pilisszentivánon nincs elegendő kiadható földterület, akkor azt a szomszédos településeken lévő állami területekből ki lehet elégíteni.

A földterület-juttatással történő kompenzáció során elsősorban Solymár, illetve Pilisszentiván közigaz­gatási területéhez tartozó föld használható fel. Ha itt a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek nem bizto­sítanak fedezetet az összesített igénynek, Budapest kivételével a szomszédos településeken fekvő és a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek is felhasz­nálhatóak. A távolabbra, akár több tíz kilométerre lévő táblák művelése viszont elég nagy többletköltséggel jár.

Az utóbbi felvetéseket még tavaly tavasz végén – amikor a repce éppen elvirágzott Solymár határában – hallgatta e sorok írója Marlok Bélától, az érdekegyeztető fórum elnökétől és Farkas Bernáttól. Vendéglátóink, a két solymári férfi is érintett a kárpótlási/kompenzációs ügyben, ahogy sok helybélié, az ő családjuk is érintett volt. Annak idején Solymárról nagyon sok családot telepítettek ki Németországba.

– Nemcsak a földjeiket vették el, hanem a házaikat és más vagyontárgyaikat is – emlékezik Farkas Bernát, akinek a családjától annak idején több ingatlant is elvettek. Lett belőlük kultúrház, mozi, de sok szántótól és erdőtől is „megváltak” akkoriban. Az értékesebb épületeket a Munkáspárt nevében „vették állami használatba”, a kitelepítettek házaiba pedig idegeneket költöztettek. Néhány napnyi vagy néhány órányi időt adtak a kiköltözésre.

– A rokonság akkoriban középparasztnak számított, volt talán 20 holdjuk, de a lovat és a munkaeszközöket is be kellett vinni a közösbe. A kocsmát meg államosították, persze volt ezért valamennyi megváltás, de nem az igazi értéken. Pilisszentivánon nem volt kitelepítés, viszont annál több házat vettek el, apám kicsi házába például a párttitkár költözött be – emlékezik vissza Marlok Béla felmenői történetére.

A jócskán megüresedett Solymárra mezőkövesdi zselléreket költöztettek, ők már nem tudtak úgy beilleszkedni, mint annak idején, a jóval korábban a Felvidékről ide telepített magyarok. Talán azért, mert ők is átélték a kitelepítés traumáját, a vagyonfosztást.

De ez már a régmúlt, a jelen történései, ha nem is ilyen drámaiak, de nagyon érdekesek. Nemcsak a kompenzáció miatt, hanem azért is, mert Solymár, ahol 1970-ben még négyezren éltek, mára 11-12 ezer lelket számlál. Nagyon sokan költöztek ki a fővárosból, s mindez azt is jelenti, hogy nagy igény van iskolára, óvodára, bölcsődére. Érdekesség, hogy sokan megtartották fővárosi lakásukat is, és persze több ezren járnak be dolgozni Budapestre. Jellemző, hogy a településen 800 iskolaköteles gyerek él, de csak 500-an járnak a helyi oktatási intézményekbe. Azaz a többieket a szülők budapesti iskolákba járatják.

Solymáron a korábbi évtizedekben szinte felparcelláztak minden területet, a telkek, házak, utcák mellett nincs hely közösségi terek, játszóparkok, netán új óvoda kialakítására. Emiatt felmerült, hogy a mostani, állami területekből néhány kisebb, a lakóövezetbe ékelődött területre az önkormányzat is igényt tarthatna. Például ott, ahol évtizedek óta a nagyközség tart rendet, kaszál, gyepet nyír.

De térjünk vissza napjaink történéseire! A kompenzációs törvény úgy rendelkezik, hogy az ügyet 2022. december 31-ig kell lezárni. A munka egy részével ­végeztek is a hatóságok, a maradékkal még nem tel­jesen.

– A legfrissebb ismereteim szerint a pénzbeni kompenzáció rendre lezajlott. Mintaértékű volt az ügyintézés, az igények egyeztetése, befogadása, a határozathozataltól kezdve a pénzek kifizetéséig. Példaértékű volt minden hivatali ügyintézés – tájékoztatta lapunkat Farkas Bernát a múlt hét végén.

Arról viszont nem tudni, hogy valaki is megkapta volna a földjét, illetve kapott volna hivatalos értesítést, hogy hol, mely területen jár neki a kompenzációs föld.

Arra a kérdésünkre, hogy lesz-e elegendő föld, illetve hol jelölhet ki a szomszédos településeken területeket az állam, az utóbbi években az ügyben sok egyeztető, elemző munkát végző Farkas Bernát azt válaszolta, hogy nem tudni pontosan. Mindenesetre még tavaly a Nemzeti Földügyi Központtól jegyzéket kért Farkas úr arról, hogy a szomszédos településeken mely területek jöhetnek szóba. Ezekről elemzést végzett, ebből kiderül, hogy ha a nem csak a közvetlen szomszédságban lévő települések is szóba jöhetnek, akkor bőven rendelkezésre áll az igényelt 6500 AK-nyi föld. Bíznak benne, hogy az elemzések és a helyismeret hasznára vált az ügyben eljáró hivataloknak.

– Most már csak a hivatalos értesítésekre várunk. A központ által megbízott geodéták tavaly már a helyszíneket is felmérték, elméletileg kialakították az egyes igényeknek megfelelő földterületeket – fogalmazott Farkas Bernát, aki szerint a helyi potenciális területek nagysága is növekedett.

Kiderült ugyanis, hogy tavaly számos korábbi bányajog indokolatlan, sőt egyes természetvédelmi területek is bevonhatóak. Erről Ritter Imre, a magyarországi német kisebbség parlamenti képviselője tavaly év végén a parlamentben szólalt fel a solymáriak érdekében. Nagy István agrárminiszter válaszában pozitívan reagált, és megígérte, hogy intézkedni fog.