Ágfalvi határveszedelem

Ezeket a renitens magyarokat ezer év alatt sem tudták móresre tanítani, hát majd én megteszem – gondolta magában, amolyan ferencjóskásan flegma hangulatban Thomas Hoffmann, az osztrák Somfalva szociáldemokrata (SPÖ) polgármestere, és egy határozott, de egyoldalú, sőt önkényes önkormányzati döntéssel lezáratta a magyar Ágfalvát és az egykor ugyancsak magyar Schattendorfot összekötő aszfaltúton megnyitott határátkelőt.
A naponta ezrével Ausztriába ingázó magyarok autói elé négy henger alakú, tetején villogó piros lámpás, le-fel mozgatható betonoszlopot ásatott a földbe, hogy négy keréken csak az mehessen át, aki engedélyt kér és kap Hoffmanntól, valamint megfizet két évre előre 160 euró vámot, amiből 140-et levásárolhat, de csak a sógorok oldali boltokban.
Eltökéltségének további jeléül, akár nálunk a legvadabb kommunista időkben, még egy Polize (Rendőr) feliratú konténert is állíttatott a bozótosba, de ott­jártunkkor igazoltató hatóság nem tartózkodott a bódéban, meglehet, szabadságra ment.

*
– Szerintem a polgármester agya is szabadságra ment, mert normális ember ilyet nem csinál – mondja egy bringás férfi, aki Sopronból karikázott idáig, mert két keréken vagy gyalog át lehet préselődni a négy oszlop között. – Ha zavarja őt, a lakókat a sok autó meg a nagy forgalom, azt megértem, de akkor építsen egy másik utat és átkelőt, mert tudtommal az uniós állampolgárnak joga van a tagállamok területén szabadon mozogni és dolgozni – sorolja a bringanyeregben is naprakész Gerlovics Dávid, majd átegyensúlyoz a karók között Burgenlandba.
– Kétségtelen, közel nyolc esztendeje zavarják mindkét falu csendjét, rendjét és biztonságát az ingázók járművei, hiszen egy lelkes egyetemista – akit kiültettünk az út szélére strigulázni – felmérése szerint egyetlen nap alatt több mint kétezer autó hajtott végig keskeny és gyenge minőségű aszfaltos utcáinkon Somfalva felé – mondja Pék Zsuzsanna ágfalvai polgármester, aki ráadásul civilben matematikatanár, és aki volt olyan kedves elkísérni a határra, majd pedig az osztrák oldalra is. – Tehát nem a céllal, a forgalom csökkentésével van a baj, hanem a megvalósítás módjával, hiszen azontúl, hogy hangos és figyelemfelkeltő, valódi megoldást nem hozott – tárja szét két karját –, hiszen eddig egyetlen engedélyt sem adott ki a somfalvai önkormányzat.
Engedély nincs, balhé viszont, tüntetés, kameraszétverés, üzengetés és fenyegetődzés van, miközben a magyarokkal együtt az osztrákokat is megszégyenítik, mert a sár, akár az eső, válogatás nélkül fröcsköl. Pedig Ágfalva és Somfalva évszázadokon át egy volt, erre utal a történelmi krónika, miszerint IV. Béla magyar királyunk 1243-ban egyben adományozta oda a tatárjárás idején tett szolgálataiért a nagymartoni Simon és Bertrand grófoknak. Később, a XV. századtól a falu egy nagyobb magyar és egy kisebb német részre szakadt, de az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásáig Sopron vármegyéhez tartozott.
Trianonban aztán, noha Ausztria ugyanolyan vesztese volt az első világháborúnak, mint Magyarország, a győzedelmes nagyurak mégis úgy döntöttek, hogy más településeinkkel együtt Somfalvát is Ausztriának adják, kinyilvánítva ezzel, a vesztesek között is vannak még vesztesebbek.

*
Sajnos a IV. Béla által még egyben adományozott település német lakta része, Somfalva nem került fel az itthon maradtak listájára, de az elszakítottságban is szoros maradt a két falu kapcsolata, még a II. világháború után felállított vasfüggönyön is megtalálták a „réseket” a rokonok, a szerelmesek, a disszidenseket menekítők vagy a csokoládéval, cigarettával, orkánkabáttal seftelők. Aztán hosszú nyelű drótvágók formájában megérkezett a szabadító csoda, követte a Kádár-rezsim bukása, majd az uniós csatlakozás, és 2011-ben 700 ezer eurós támogatásból leaszfaltozták az Ágfalvát és Somfalvát létezésük óta összekötő keskeny földutat, aminek akkor itt is, ott is nagyon örültek, mostanság viszont itt is, ott is sokat bosszankodnak.
– Van miért, hiszen az eredetileg kerékpárosoknak és gyalogosoknak épített úton és átkelőn százával, később pedig ezrével jelentek meg a Bécsújhely és Nagymarton felé ingázók autói, ami oda vezetett, hogy Ágfalva már 2015-ben egy újabb, a két falut elkerülő út és átkelő kiépítését javasolta, amit az osztrákok nem támogattak, nem tudni, miért, pedig az valódi és végleges megoldás lehetne – emlékezik az előzményekre a polgármester asszony. – Helyette az osztrákok 2015-ben időszakos behajtási tilalmat rendeltek el a reggeli és a késő délutáni órákra, de ebből meg óriási torlódások alakultak ki, hiszen a tanárok, a szezonmunkások vagy a postások odaát sem dolgoznak rugalmas munkaidőben.

A honi leleményesség úgy járt túl Hoffmann úrék eszén, hogy az ingázók a határhoz érve kiszálltak autóik­ból, és miután gyalog átkeltek Somfalvára, az állandóan ott parkoló másik kocsijukkal utaztak tovább. Az idegesítő parkolási gondok, balesetveszélyes gépkocsisorok és gyakori atrocitások láttán a polgármester radikálisabb intézkedéseken törte a fejét, és Schengen ide vagy Schengen oda, idén januárban azzal állt a nyilvánosság elé, hogy sorompót meg kamerát telepít a határra.
– Előtte, igaz, mások közvetítésével, de átjött hozzám, és elmondta nekem is, kiegészítve azzal, hogy a főutat pedig önkormányzati hatáskörben a határtól kezdve sétálóutcává minősítteti át a testületével, ahová így majd tilos lesz behajtani – emlékezik vissza az év elejére Pék Zsuzsanna. – Még azt is elő akarta írni nekem, hogy mit nyilatkozzam a sajtónak. Mit képzel?, utasítottam vissza.
Ráadásul Schattendorfban a főút temető előtti szakaszát jelölték ki sétálóutcának, ahol eléggé morbidnak tűnhet esténként álmodozva andalogni, szerelmet vallani, füves cigit szívni, esetleg tűzijátékot nézni, közben pedig a bejárathoz közeli Grafl Josef, Bernhardt Ludwic vagy Müllner Katherina sírkövein pihentetni munkában megfáradt tekintetüket.
– A hülye is láthatja, hogy azért találták ki ezt az egészet, mert így akarják kizárni az autósokat – állítja egy ágfalvi fiatalasszony, akit hívjunk Irmának, mert azt mondja, ha az igazi neve kitudódna, vasvillával kergetnék végig a falun azok, akik ebben is csak politikai balhét látnak, hiszen jövőre önkormányzati választások lesznek. – Tudtommal párt nálunk nincs, de régi besúgó kommunisták meg volt katonatisztek, ma dékások meg jobbikosok akadnak szép számmal, akiket a botrány, a sajtó jobban érdekel, mint a valódi megoldás. Hogy lejáratnak bennünket? Tesznek rá!
Irma konyhai előkészítő egy osztrák kifőzdében, de ma szabadnapos, így vigyázni tud az unokahúgára. Testvére ugyanis Ausztriában lakik a kislányával és a szerb férjével, és most jönnek elébük a lezárt határra a gyerekért. És valóban, érkezik a fekete Skoda a temető mellé, aztán puszi-puszi, majd szlalom az oszlopok között Somfalvára, és megint puszi, de már anyunak.
Ugyanezt teszi egy másik fiatalasszony is, akit Suzukival hoznak a határig, onnan átsiet a másik oldali parkolóban hagyott öreg Opelig, azzal folytatja a munkahelyig. Azt mondja, igaza van az ágfalvi polgármesternek, mert csak egy elkerülő út segíthetne ezen a szomorúan nevetséges helyzeten, és az árokparton parkoló több tucat autóra mutat.
Hasonlóan vélekednek a másik oldalon is, hiszen a rokonságon, a megvett termőföldeken, az üzletelésen kívül sokan járnának át olcsóbb temetői koszorúért, plasztikai kezelésre, állatorvoshoz, protézisgyártó technikushoz, aki kocsival hozza-viszi őket, mert még így is jóval olcsóbban jönnek ki, ráadásul a magyarokkal lehet lenéző, affektáló stílusban viselkedni. Habár egyre több az osztrák irigy, mert például Ágfalva lakóparkjában nagyobb és szebb házak épülnek, mint Burgenlandban, nem is lehet telket 30, ingatlant pedig 60-100 millió alatt kapni.
– Irigyek, mert elkényelmesedtek, megszokták, hogy mások dolgoznak rájuk – mondja a beavatottak nyugalmával Zsuzsa néni, aki most érkezett odaátról egy somfalvi családtól, ahová rendszeresen jár takarítani, 3 óráért 30 eurót kap. – Szerintem azt szeretnék, ne járjon át annyi magyar, mert tele vannak migránsokkal, de azok meg nem akarnak dolgozni. Az sem tetszik nekik, hogy boldogul a volt kommunista barakk, és hogy megint van véleményünk meg tartásunk, mint régen.

*
Becslésekből tudjuk, naponta több tízezren ingáznak Ausztriába, legalább 35 átkelőhely igénybevételével, de a forgalom csak Bécs vonzáskörzetében elviselhetetlen. Pék polgármester asszony szerint Harka és Szentmargarét településekről sem lehet autóval oda-vissza közlekedni, de ott egyetlen közlekedési tábla is elegendő, nincs szükség betoncsapdára. Somfalva túltolta a biciklit, ráadásul önhatalmúlag, mindenféle egyeztetés nélkül rendez mindkét oldalt lejárató, operettbe illő jeleneteket.
Pedig kínálkozik valódi megoldás! Közös teherviseléssel leaszfaltozni egy, a két községet elkerülő terelőutat, vagy miután az M85-ös út eléri az osztrák határt, azt a sógoroknak tovább kellene építeniük a saját területükön. Állítólag egyeztetések folynak, és ígéretek is vannak, de az osztrák fél részéről csak hivatkozások meg aktatologatások történnek, mert ha pénzről van szó, az a sógoroknak olyan, mintha a fogukat húznák.
Az uniós jogot viszont előszeretettel csűrik-csavarják, hátha sikerül elhitetni, hogy a schengeni térséghez tartozó Schattendorfban akkora a közlekedési káosz, sőt a közrendet és közbiztonságot fenyegető kockázat, hogy vissza kell állítani a határellenőrzést a pénzbeni vámszedéssel együtt. Ugyanakkor az unió alapjogi chartájának a 45. cikke meg kimondja, hogy az uniós polgárnak joga van az unión belül szabadon mozogni és dolgozni, igaz, arra külön nem tér ki, hogy Somfalván csak gyalog, esetleg két keréken lehetséges. Most, hogy egy ügyvédi iroda beperelte az osztrák önkormányzatot, lesz döntés ebben az ügyben is.
Miközben a helyzet jogilag meglehetősen egyértelmű, addig Hoffmann úr viselkedése sokak szerint elhamarkodott, átgondolatlan és flegma, mert semmibe veszi az unióban oly nagy becsben tartott megkülönböztetés tilalmát. Hoffmann úr felfogása szerint ugyanis az egyenlőknél igenis vannak még egyenlőbbek, például ő meg a faluja.
– Faramuci helyzet, az egyszer biztos – mondja karján az óvodáskorú Soma fiával egy csíkszeredai atyafi, aki orvos feleségével két éve lakik Sopronban. – Én az osztrák postánál dolgozom, hát nem könnyű munkába járni, mert a lezárás miatt nagyot kell kerülni, de már nem sokáig – nyitja fel kocsija csomagtartóját. – A feleségemmel megbeszéltük, nem kell nekünk a flanc, megyünk haza Erdélybe.
Somfalva felől németül társalgó bringások kerülgetik a betonoszlopokat, érdeklődésünkre, hogy mit szólnak polgármesterük mutatványához, csak mosolyognak, az­­tán vállrándítva tovább kerekeznek Ágfalvára.
Nem úgy egy másik osztrák, az a fiatalember, aki nagy gázfröccsöt adva Hyundai terepjárójával először felszáguld a határzár melletti dombra, ahonnan aztán szinte berepül Magyarhonba, azt se bánva, hogy nagyot csattan a kocsija alváza.
Mindenre van megoldás.

Fizetni senki sem akart

Már 2015-ben is korlátozták a magyarországi Ágfalva és az auszt­riai Schattendorf (Somfalva) közötti közúti átkelést az osztrák hatóságok – derül ki írásunkból. Idő és távolság – ez a két fontos dolog a konfliktus gyökere. Bár a vasfüggönyt 1989-et követően fokozatosan lebontották, az ágfalvaiak Sopronnál tudtak átmenni Ausztriába, majd a bécsi dombokra felkapaszkodva 28 kilométert kellett megtenniük, hogy a tőlük 1,8 kilométerre található somfalvai rokonokhoz eljussanak. 2007-ben, a schengeni határok megszűnésekor a két falu elöljárói eldöntötték, hogy pályáznak a Somfalva és Ágfalva között vezető trianoni út aszfaltozására. A 2011-ben átadott, EU-s támogatásból elkészült, 1,8 kilométer hosszú, négy méter széles, egysávos út eredeti célja az volt, hogy elősegítse a két település közti kulturális és társadalmi kapcsolatok újjászületését, segítse a gyalogos és biciklis közlekedést. 
A felduzzadt forgalmat sem a két település, sem az út nem bírta, a padkák megsüllyedtek, az út szélei töredeznek. Ágfalva 2012-ben a négy szomszédos osztrák falu polgármesterének és lakosságának egyetértését is megszerezte ahhoz, hogy útdíj beszedését szorgalmazza. Kísérletképpen kedves úthasználóknak címzett szórólapokat osztogattak az autósoknak. „Az út lezárásának elkerülése végett kérem, hogy a használattal szerzett megtakarításnak öt százalékával, vagy amennyire lehetősége van, támogassa a fenntartást” – volt olvasható a pecsétes dokumentumban. A rajkai takarékszövetkezetnél és az önkormányzatnál vezetett számlákra viszont egyetlen forint sem érkezett, ezért az ágfalvai önkormányzati testület akkor úgy döntött, hogy korlátozza a forgalmat. Egy áthaladás 100, a napijegy 200, a heti 1000, a havi 3500, az éves pedig 30 ezer forintot kóstált volna. Végül az elképzelésből nem lett semmi sem, így a magyar eredménytelenség miatt az osztrákok 2015. március 31-én lezárták a burgenlandi Somfalvára vezető utat. – Ilyen mértékű átmenő forgalomra az út nem alkalmas  – nyilatkozta a televíziónak Johann Lotter, Schattendorf akkori polgármestere. Az osztrákok felkérték a rendőrségüket, hogy gyakrabban ellenőrizzenek – írom nyolc évvel ezelőtti riportomban. A magyar rendőr viszont azt mondja, magánúton nem tud traffipaxozni – tudtam meg akkor. Pedig kiszoríthatnák a kamionokat, buszokat az ágfalvai kerékpárútról. Egyszer a keskeny úton egy önkormányzati dolgozó megállított egy keleti rendszámú buszt, s azt kérdezte a magyarul beszélő sofőrtől: „3,5 tonnáig lehet bejönni, mi keresnivalód van itt?” A válasz így hangzott: „Ha nem állsz félre, keresztülmegyek rajtad!” – mesélték az akkor megkérdezett illetékesek.

V.A.