Bokszival a Tiszán

„Azért volt vicces, mert az egész család ott volt, és mindig történt valami. A 18 éves bátyám, Roli a barátnőjével jött, és első nap órákig a hajó elején álltak kitárt karokkal, mert fotót akartak magukról titanicos pózban. De nagypapa, aki mindig tréfálkozik, titokban jutalomfalatot dugott Roli rövidgatyájának a zsebébe, ezért Bokszi, a kutyánk mindig ráugrált, és elrontotta a képet.”

Így kezdődik Fanni levele, amit egy nyaralóhajózással foglalkozó internetes oldalon találtam. A folytatása sem rossz:

„Nagymama annyira boldog lett a hajókonyhától, hogy azt mondta, első este mindenki az ő palacsintáját fogja vacsorázni. Apunak meg kellett állni, hogy kikössön, és lisztet, tojást, tejet vegyen a palacsintához. Ezután Nagyi nekiállt sütni, de közben beesteledett és mindenki kitódult a fedélzetre naplementét nézni. Annyira szép volt, hogy elfeledkeztünk Boksziról, akit nem érdekelt a naplemente, inkább visszament a konyhába, és megette az asztalról az addig elkészült palacsintákat.”

Természetesen percet sem kételkedve Fannika írói lendületében, azért némi gyanakvásra okot adhat a tökéletes fogalmazás, amely az amúgy Mézga család méretűen vicces famílián túl sikerrel mutatja be a hajó kiválóságait is. Úgymint a soktagú pereputtyra alkalmas méretet, hogy mindenütt ki lehet kötni, akár vásárolni is, hogy a hajóban jól felszerelt konyha található, hogy kutyát is lehet a fedélzetre vinni, ahonnan egyébként csodás a naplemente…

Aztán megismerve a Nyaralóhajó derűs csapatát, kissé gyanakszom tehát: mintha Fannika tollát inkább egy tehetséges marketinges vezette volna; ennél kedvesebb kedvcsinálót, amelynek ráadásul minden sora igaz, nehéz lenne kitalálni…

Szóval: nyaralóhajó. Jó négy éve jártam errefelé, csak akkor még a világszerte elterjedt csatornahajókról (is) szólt a riport. Ebbe a műfajba ugrott fejest akkor Magyarország, amikor állami társasága megállapodott a francia Nicols céggel, hogy vásárol tőlük vagy húsz csatornahajót. Csakhogy a flottát a Tiszára szánták, amit véletlenül sem lehet csatornának nevezni, így változott át a név is nyaralóhajóvá.

Az említett országokban az évszázados, kiépített csatornákon bonyolódik a hajózás. Nálunk is szó van a Keleti-főcsatorna hajózhatóvá tételéről, s remélem, régi vágyam, a Sió-csatorna is egyszer majd felkerül a hajózási térképekre. (A távolabbi jövőben megjelenhetnek a nyaralóhajók máshol is: Ráckeve környékén, a Tisza déli szakaszán, a Körösökön akár Szarvas és Gyula között.)

És ez így nagyon is rendben lenne, csak éppen Magyarországon nem találtál ilyesfajta szórakozást – egészen négy évvel ezelőttig. Lássuk, mi történt azóta? – a kérdésre a Mahart nyaralóhajózási igazgatója: Lovas Lajos válaszol, aki egyébként, mint azonmód kiderült, szegről-végről kolléga. Ugyanis az újságírószakmában is eltöltött jó néhány évet, bár a kényelmesebbik oldalán: nem annyira az írásból élt, mint inkább az íróasztal másik oldalán ülve segítette a skriblerek munkáját. Lapigazgató volt a Magyar Nemzetnél, a Napi Magyarországnál, sőt – alig akartam elhinni! – a Szabad Földnél is. Úgy látszik, néhány hónappal elkerültük egymást… Szóval, mi történt négy év alatt?

– Akkoriban arról szóltak a hírek, hogy megérkezett az első három nyaralóhajó, s további 17-et várunk. Nos, mára a húszas flotta már a Tiszán ringatózik. Akkor csak egy kikötőnk volt, most a Tisza-tónál 11 saját tulajdonú és további 6 magánkikötő, velük partneri szerződést kötöttünk. Hozzájuk is be lehet állni, ott lehet éjszakázni, enni, inni, akár egy kempingben. A kikötés éjszakánként 10 ezer forintba kerül, a mieinkben ez természetesen ingyenes. Két báziskikötőnk van, a vízi út két végén: Kiskörén és Tokajnál. Ezekben tankolni is lehet, s a szennyvíz kiszippantására is lehetőséget biztosítanak, sőt Kisköre szervizközpontként is működik.

– A Tisza-tó tehát be van „kikötősítve”, de Tokaj felé mi a helyzet?

– Lényegesen izgalmasabb a hajóút arrafelé. Tiszadobon például egy pontonhíd zárja el az utat, ezt a szerkezetet, amikor érkezik egy hajó, megnyitják: a fél híd egyszer csak balra mozdul, és megnyílik egy 10 méteres szakasz, ahol simán áthajózhatunk. A következő műtárgy Tiszalökön vár bennünket: az ottani vízi erőmű és hajózsilip. Zöld jelzésre behajózunk a zsilipkamrába, s kézzel vagy csáklyával rögzítjük a hajót. Kötéllel természetesen nem szabad, mert emelkedni vagy süllyedni fog a hajónk, és akkor…

– …akkor, gondolom, pontosan úgy járnánk, mint a baráti körünkből először csatornahajózó Ákos, aki az oktatás ellenére – biztos, ami biztos – gondosan kikötötte az uszályát zsilipezéskor a falhoz, hogy aztán az egész miskulancia, Petőfi kollégával szólva, lógjon, „mint a gyümölcs a fán”. Erre tehát érdemes figyelni…

Megtudtam: újabb hat kilométer után érkezünk a tiszatardosi köteles komphoz. Ez is egy különleges műszaki megoldás, különbözik az alsóköteles kompoktól, amelyeknek drótsodronya a víz alatt található, itt azonban úgy másfél méteres magasságban, kifeszítve, a víz felett húzza a Tiszán keresztül a kompot. Vagyis meg kell várni, amíg a komp az egyik partra ér, és a révész kitűzi a fehér zászlót – vicces, de a harctéren megadást jelentő lobogó jelzi, hogy leeresztette a kötelet, és mehetünk… S innen már befuthatunk Tokajba, ahonnan újabb vízi út indul: Tímár, Dombrád felé, illetve a Bodrogon Sárospatak, Sátoraljaújhely felé. Ez így együtt 244 kilométeres hajóutat jelent. A Kisköre–Tokaj távolság 144 kilométer, ezt kényelmesen, sok nézelődéssel egy hét alatt ajánljuk megtenni.

Mielőtt magunk is hajóra szállnánk – no, persze, nem Tokajba indulunk, csak ide, a szomszédos Abádszalókra –, ismerkedjünk meg közelebbről is egy hajóval. A francia Nicols cég Estivale típusú, nyolcszemélyes hajója a fradisták szívének különösen kedves lehet: a színe zöld-fehér. A nyolc személy azt jelenti, hogy négy kétágyas kabin várja a vendégeket, amihez két fürdőszoba, elektromos vécék, hideg időben fűtés, egy nagy nappali tartozik, jól felszerelt konyhával, hűtőszekrénnyel, főzővel-sütővel, mindenféle edényekkel, poharakkal, eszcájggal. Ki lehet ülni a hátsó tatra, vagyis a hajó farára, s fel lehet menni a tetőre is, ahol egyébként egy második vezetőállás is található. (Mert hideg időben, eső esetén bentről is lehet irányítani a jachtot.) A nyolcszemélyes mellett vannak négy- és hatszemélyes hajók is, vagyis kisebb-nagyobb családoknak, baráti társaságoknak ajánlható ez a fajta nyaralás.

A motor olyan halkan jár, hogy leginkább csak a fordulatszámlálóról tudható, megy, no meg mert lassan elhagyjuk a kikötőt. A meglehetősen méretes hajó a legkisebb kormánymozdulatra is azonnal reagál, arról nem is beszélve, hogy az elején van egy külön működtethető orrsugárhajtómű, amelynek segítségével akár helyben is meg lehet fordulni.

Az orrsugárhajtóműről vagy az orrsugárkormányról jut eszembe az alábbi kedves történet a már említett Ákos barátunk legkomolyabb hőstettéről. A mindenfajta vízi utakkal alaposan ellátott Hollandiába utazott akkor, amikor mi még csak hallani sem hallottunk ilyesfajta nyári cifrálkodásról. Ráadásul Ákos nemhogy született szárazföldi lény, de még egy szög beverése is rendre megoldhatatlan feladat elé állította; mit mondjak, némi kárörömmel tekintettünk vállalkozása elé…

A legemlékezetesebb esetét éppen ez az orr­su­gár­hajtómű okozta. Mivel a meglehetősen hosszú hajótest a végén lévő kormánnyal csak lassan, ráadásul nehézkesen volt kormányozható – ami különösen kikötésnél okozhat gondokat –, ezért szerelték az orrára ezt a bizonyos orrsugárhajtóművet, ami jobbra is, balra is azonnal fordítja a hajót, akár helyben is körbefordítja. Ákosnak természetesen elmagyarázták, hogy ezt csakis a kikötésnél szabad használni, csakis néhány percre, mert különben túlhevülhet a motor. Ákosnak ugyan magyarázhattak: nem kell kényeskedni, gondolta, ezért aztán a kanyargós Merwedekanaalon végig zümmögött az orrsugárhajtómű, hogy aztán gyönyörűen kigyulladjon és elsüllyedjen a bárka. Ákos csak egy kicsit kötözködő természet, ezért beballagott a hajós társasághoz, hogy kártérítést kérjen az elmaradt élményekért, az ügyintéző bólogatott, hogy ezt érti, de mégis, hol a hajó…?

Vagyis akkor erre is érdemes figyelni… Amúgy volt vita – különösen a hajóvezetést oktató cégek erősködtek, amelyek ebbe az üzletbe értelemszerűen nem tudtak bekapcsolódni –, hogy jogosítvány, hajóvezetői vizsga nélkül hogy adhatunk kezdők kezébe egy ilyen veszélyes masinát. Már-már apokaliptikus jövőről, zátonyra, partra futott, összeütközött hajókról vizionáltak, hogy majd úgy kell kimenekíteni az embereket. Nos, pedig ez a világon mindenütt így történik, a katalógusokban feltűnő helyen szerepel, hogy „No driving license needed”, azaz nem kell hozzá jogosítvány. Ahogy nálunk sem: a bérlők kapnak egy két, két és fél órás eligazítást a tudnivalókról, részletesen megmutatjuk a hajót, kapnak térképet, digitális helymeghatározót – eddig még sem baleset, sem koccanás nem történt. (Igaz, autósjogosítványt azért kérünk, azt is elsősorban az orvosi alkalmasság bizonyítása miatt.) A ha­jók legfeljebb 10 kilométeres sebességgel „hasítják” a vizet – a vízisíelőkre igazából nem számítunk…

Valamit jó volna tudni az árakról is: mibe kerül, mondjuk, egy háromnapos hétvége a nyaralóhajón? Függ természetesen a hajó méretétől, az elő- vagy főszezontól. Mondjuk egy négyszemélyes hajó főszezonban, három éjszakára 579 ezer forintba kerül, az egyhetes túra a nyolcszemélyes jachttal, ugyancsak főszezonban, 1,2 millió forint.

Magam is tanúsíthatom: hajóval járva könnyen szerelmes lehet az ember a Tiszába. Azok a szavak, hogy romantikus, hogy vadregényes, hogy érintetlen természet, hogy ártéri erdő – itt valósággal telnek meg. Még a franciák is elájultak a Tiszát látván – pedig nekik azért ott van a Loire völgye –; itt három nemzeti parkon át vezet a hajóút. Lehet fürödni, horgászni, a fedélzeten napozni; a kikötőkbe érve a vízi turisták kerékpárra pattanva el tudják érni a 20-30 kilométeres körzetben található látványosságokat. A Nicols katalógusának a közepén, Hollandia és Portugália között már ott található Magyarország is; hiába, no, a végén még hajós nemzet leszünk…