Édes élet a sütigyárban

A legjobb pillanatban érkezünk meg, épp akkor, amikor meghozzák a pékségből a friss, ropogós kifliket, amelyeket a sütik készítéséhez is használt minőségi vajjal és kiváló házi lekvárral fogyasztanak reggelire a dolgozók. Persze mi sem maradunk ki a jóból, úgyhogy békésen majszolva hallgatom a tárgyalóban a gyárat létrehozó Zsuzsa nem mindennapi történetét. Már kislánykorában is megmutatkozott vállalkozó szelleme. Édesanyjával kijárták, hogy felső tagozatosként egy osztrák iskolában tanulhasson.  

– Fertőszentmiklóson születtem, és édesanyámat, „Zsuzsa mamát”, a cukrászmestert mindenki ismerte, hiszen sokan jártak a cukrászdájába. Mondhatni, hogy az anyatejjel szívtam magamba a cukrász szakmát. Ebbe születtünk bele, nem véletlen, hogy az öcsém is ezt a hivatást választotta. Én már kicsi lányként bekapcsolódtam a munkába: válogattam a diót, beálltam a fagyispultba – emlékszik gyerekkorára. Szinte látom magam előtt a cuki, szőke kislányt, és megjegyzem, hogy olyankor biztos megnőtt a forgalom. Elmosolyodik és folytatja történetét.  
– Édesanyámmal kitaláltuk, hogy mi lenne, ha a közeli Pomogy (Pamhagen) osztrák általános iskolájába járnék, hogy jól megtanuljak németül. Elmentünk a község papjához, hogy informálódjunk és ismerősökre tegyünk szert. Egy nyári napon két, bicajjal érkező kislány állt meg a fagyizó előtt és Susit keresték. Ők lettek az első osztrák barátaim. Közben sikerült elintézni a papírokat, és elkezdhettem a tanulást. Vonattal vagy bicajjal jártam iskolába. Pikk-pakk felzárkóztam, és hamar beilleszkedtem, osztálytitkár is voltam. 
Időközben megérkezik Zsuzsa mama is, aki így emlékszik a történetre: 
– Volt bennem némi kétség. Emlékszem, hogy amikor első nap kísértem az iskolába, és láttam a szemében a szorongást, kicsit elszorult a szívem, és megismételtem, hogy bármikor mondhat nemet, a régi iskolájába visszavárják. De az én kislányom nem az a feladós típus. Végigcsinálta. Hálásak vagyunk, és a mai napig is tartjuk a kapcsolatot azal az osztrák famíliával, akik figyeltek rá és segítették.
Zsuzsa aztán a fertődi gimnáziumba járt, ahol negyedik év végén letette a magyar, az ötödik év végén pedig az osztrák érettségit. Bécsben végezte a gazdasági egyetemet gyártásmenedzsment és környezetvédelmi szakon. Közben pedig végig dolgozott, besegített a családi vállalkozásba. A családi cukrászdájuk – amelyben karácsonykor minőségi teasüteményt is készítettek, amit Magyarországon és Ausztriában árultak – remekül ment. Olyannyira, hogy mire lediplomázott, elérkezett a bővítés ideje. 
– 2008-ban megvásároltuk ezt az ingatlant, és friss diplomás közgazdászként boldogan vetettem bele magamat a feladatba, hogy létrehozzak egy modern üzemet. Mindent én terveztem, minden gépet, eszközt én szereltem, a technológiát, a recepteket saját kezűleg állítottam  be – meséli csillogó szemmel Zsuzsa. 
Édesanyja hozzáteszi: – Az üzemben. Ez mind a lányom szervezésének és ügyességének köszönhető. Együtt dolgoztunk: reggel ötkor már itt voltunk. Zsuzsa az irodában ült, minden folyamatban személyesen részt vett, példát mutatott. Dicséretes a szakmai tudása, a szorgalma, a kitartása. A dolgozóink is szeretik és elismerik őt. Állandó csapatot épített, nálunk nincs fluktuáció. Nagyon büszke vagyok rá!  
De nem ment minden zökkenőmentesen. A projektre biztató – felvevőpiacot ígérő – osztrák partner kihátrált, így Zsuzsának új lehetőségek után kellett néznie. De ahol bezárul egy ajtó, ott kitárul egy másik. És micsoda ajtó! Olyan, amelyik tökéletes fúziót hozott mind üzleti, mind magánéleti szempontból. 
2009-ben Szamos Mátyás egyik unokája, Kelényi Kolos – a Szamos céget felvirágoztató Kelényi-Szamos Gabriella és Kelényi Gyula fia – jött tárgyalni, aki éppen beszállító partnereket keresett prémium sütemények gyártásához. Akkoriban erre kevesen vállalkoztak. Kellett ehhez egy olyan modern és profi üzem, mint a jelentős kapacitással rendelkező fer­tő­szent­mik­lósi. Kereslet és kínálat egymásra talált, hiszen Zsuzsa ugyanúgy a legkiválóbb anyagokból dolgozott, mint a Szamos. A Tutti Biscotti üzemében vajjal, dióval, mandulával, belga csokoládéval és házi lekvárral készülnek a linzerek, csókok, pathé kiflik. Zsuzsa büszke a termékkínálatukra és a vállalati kultúrára is:
– Cégünk leginkább linzerbázisú finomságokat gyárt: a teljesség igénye nélkül ilyen az isler, a diós kifli, a különböző pathék. De ott van a palettán a csokidarabos finomság, a barackos karika, a kókuszpuszedli, és persze a klasszikusnak számító teasütemények és kávéházi sütemények, vagy az osztrák piacon kiemelten sikeres Lebkuchen (mézeskalács). Vannak leveles tésztából készült finomságaink is, és készítünk macaronokat. Termékeink túlnyomó többsége vajjal készül, és széles választékban megtalálhatóak az aromamentes, csökkentett szénhidráttartalmú változatok is. Karácsonyi kínálatunkban hozzáadott cukor nélküli diós és mákos bejgli is szerepel. Környezettudatosan működünk, szelektíven gyűjtjük a hulladékot. Vevői kérésre Fairtrade és Agrovet tanúsítvánnyal rendelkező forrásokból szerezzük be alapanyagainkat. 

A termékfejlesztésben immár – az élelmiszermérnök végzettségű – Kolos jár az élen, aki a Szamosnál hosszú éveken keresztül termelési és kereskedelmi igazgató volt. De ne szaladjunk ennyire előre! Megkérdezem Zsuzsát, hogyan jutottak el az első randevútól a teljes fúzióig. 
– Szerelem volt első látásra. Mindketten erős vonzódást éreztünk, úgyhogy én már úgy mentem az első munkaebédre, hogy megnéztem, stimmel-e a horosz­kópunk. Jókat szoktunk mosolyogni, hogy értem a herceg nem fehér lovon, hanem fehér lúdon jött, ugyanis Kolos egy fehér LUD-199 rendszámú autóval érkezett. A lánykéréssel sem várt sokáig, Négy hónapon belül – a 33. születésnapján – megkérte a kezemet. Meglepetés volt. Sorra bontotta az ajándékait. Az utolsó kis doboznál azt mondta, hogy ezzel ő ajándékozza meg magát, és az órásdobozból előkerült az eljegyzési gyűrű, amellyel eljegyzett – emlékszik szerelmük kezdetére az immár kétgyerekes anyuka. 
– Kamilla 12, Gyula 11 éves – veszi át a szót a büszke nagymama. – Nagyon ügyes, helyes gyerekek. Kamilla nagyon szeret sütni. Legutóbb, amikor jöttek hozzám, boldogan újságolta, hogy kapott a konyhában egy nagyobb fiókot, úgyhogy most már kényelmesen elférnek az eszközei. A tizedik születésnapjára konyhai robotgépet kért. Kevés ilyen kislány van. De Gyula is ügyesen mozog a cukrászműhelyben. Egyszerre két cukrászfamíliába születtek, és amíg kicsik voltak, azt hitték, hogy minden nagymamának van cukrászdája. Én hiszek abban, hogy az embernek tovább kell adni a jót, amit kapott. Nem vesznek el a tradíciók. Az unokáim katolikus osztrák iskolába járnak Budapesten. Nincsenek elkényeztetve, helyén van a szívük és az eszük. Azt szokták mondani, nézd meg az unokádat, hogy lásd, milyen gyereket neveltél. 
Időközben megérkezik Kolos a karcagi üzemből, ahol a marcipánfigurák készülnek. Zsuzsa már felvázolta a heti menetrendet: Budapesten élnek a gyermekeikkel, de sokat vannak az üzemekben. A férje általában hétfőn és kedden van Karcagon, ő pedig csütörtökön és pénteken a fertőszentmiklósi üzemben. A hétvége azonban szigorúan a családé, a gyerekeké. Ilyenkor csak rájuk koncentrálnak, velük csinálnak programokat.  
– Folyamatosan változó ingerek érnek minket, így aztán nem tud ellaposodni a kapcsolatunk – mondja Kolos mosolyogva. – Emlékszem arra a bizonyos első tárgyalásunkra, ami után már a kocsiban azt mondtam az engem elkísérő osztrák partnernek, hogy szerelembe estem. Lenyűgözött Zsuzsa, ahogy targoncával helyére tett egy raklapot. Tetszett az is, ahogy irányítja az üzemet: profin mozog a technológiában és szeretettel bánik az emberekkel. „Felvételiztem” a céghez, kitöltöttem egy jelentkezési lapot, hogy felfigyeljen rám. Úgy tűnik, sikerült. (nevet) 
Az üzembe tartva bekukkantok a konyhába, ahol a dolgozók tízóraiznak. 
– Nagyon jó a légkör, szeretünk itt dolgozni – mondja Márti, aki már tíz éve itt van. – Innen szeretnék nyugdíjba menni – teszi hozzá. 
– Mi meg már nyugdíjasok vagyunk, de visszajárunk – szólal meg a sarokban két mosolygós hölgy közül az egyik.  
A Tutti Biscotti 2022-ben elnyerte a Legjobb Női Munkahely díját.  
– Nálunk 55-60 ember dolgozik, eltolt műszakban, 95 százalékuk nő. Erősen építünk a hölgy munkatársak tudására és tapasztalatára. Mindenki nagyon tudja a dolgát, és jól is csinálja. Nálunk soha nem lesznek automatizált gépsorok, kézzel készülnek a termékeink, ezek a kézműves termékek különböztetnek meg minket a piacon. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család, bármivel bizalommal fordulhatnak hozzám a munkatársak. Tiszteljük, elismerjük és megbecsüljük egymást. Több olyan munkavállalónk is van, akinek az édesanyja is velünk dolgozik, gyermeke pedig a pálya­orientációs napon meglátogatta sütigyárunkat – osztja meg velünk Zsuzsa. 
Elmeséli, hogy bár sok időt tölt autóban, de az nem telik haszontalanul, telefonon intézi az ügyeket, podcasteket hallgat. Azt is elárulja, hogy idén sikerült meglepnie a családját, amikor bejelentette, hogy háromgyerekes anyuka lesz. Ezt a tanévet ugyanis velük tölti amerikai barátnőjének – akit még cserediákként ismert meg – a kislánya. Chicago polgármestere meg volt lepve az ügyintézés során, mert olyat már hallott, hogy magyar gyerek jönne hozzájuk tanulni, de amerikai kisdiák még nem ment Magyarországra. 
– A 11 éves Sophie kiválóan érzi magát, beilleszkedett a családba. A gyerekeim – akikhez születésüktől fogva németül beszélek – angoltudása pedig érezhe­tően javul – mondja az elfoglalt anyuka.
Kolos is csillogó szemmel mesél a gyerekekről. Elárulja, hogy a természetben tud igazán kikapcsolódni. Gyula fia sokszor vele tart az erdőjárásban, de van, hogy nagyobb csapatot visz, ugyanis fontosnak tartja, hogy a fiatalok elszakadjanak a kütyüktől, és megismerjék a természetet. A „csibésztáborba” érkezőkkel akár 3-4 napot is eltöltenek az erdőben szabad ég alatt, nomád körülmények között.
Beöltözünk és belépünk az üzembe, ahol már javában forgat a „Zsuzsi asztala” stábja. Zsuzsa mama is velünk tart, úgyhogy elmondhatjuk, az egy főre eső Zsuzsák száma háromszoros. Én a konyhából már ismert hölgyekhez ballagok, és megcsodálom, ahogy könnyed kézzel porcukorba hempergetik a vaníliás kifliket. Ügyesen kell dolgozniuk, hogy ne törjenek el a kiflik. Ha eltörnének sem kóstolhatnám meg a „selejtet”, ugyanis az üzem területén tilos enni, és sok egyéb higiéniai szabályt is be kell tartami. Egy másik asztalon a bejgliket készítik elő a csomagolásra. György-Horváth Zsuzsi – aki, ugye, minden helyszínen mindent kipróbál – éppen a díszcsomagolással bajlódik. S hogy milyen eredménnyel, azt megtekinthetik a „Zsuzsi asztala” most szombati adásában.