Száztizennégy év a válaszig

Nejlonba bugyolálták a főtéri, az aradi vértanúkat megszemélyesítő faszobrokat, hogy a repedésekbe húzódó csapadék a hideg időben ne feszítse szét azokat. A tér és a folytatása egy tíz focipályányi terület, ahol száz-egynéhány éve messze földön ismert vásárokat tartottak. Mert Jánosháza sokáig Vas megye egyik legfontosabb településeként volt ismert, fénykora a második világháború előttre, a nagy gazdasági válság utáni időszakra tehető. Debrecenből is jártak ide, a Balaton fölé lovat, marhát és gabonát venni, az itteni árakat bemondta a rádió, ehhez igazították a tőzsdei számokat. Akkoriban négyezer-ötszáz ember lakott Jánosházán. Abban a fénykorban gondolta úgy a településen nyomdát működtető izraelita vallású Rubin Salamon, hogy képeslapján megjósolja a jövőt. Lefényképeztette a posta épületét, s elé automobilokat, villamost, fölé pedig léghajót és magasban futó nyeregvasutat rajzoltatott, sokszorosította, s így árusította képeslapját. 

Személyét szakmájáért odaadó egyénként írják le a korabeli nyomdaipari lapok, ám a Szabadalmi újság 1910-es bejegyzése sem elhanyagolható, mely szerint: „Németh Lajos asztalos és Rubin Salamon könyv­nyom­da-tulajdonos Jánosházán, összehajtható asztala elmés találmány, mely abban áll, hogy úgy az asztallap, mint az asztal rövidebb kávái csuklók körül behajthatók, miáltal az igen kis helyre elfér. Használat közben való rögzítésre a két káván alkalmazott kapocs áll rendelkezésre.” 
Piszkos kenyérharc címmel nagy írása jelent meg az akkor a szakmát nagyban érintő nyomtatványársza­bály kérdéskörében a Nyomdaipar című lapban. A „szennykonkurrencia” hódítására hívta fel a figyelmet, hogy egy másik vidéki nyomdatulajdonos fia járta a községet, azt mondva, minden nyomtatványt olcsóbban számít, mint a Rubin! „Evvel az ocsmány ajánlattal ment házalni.” 
És e kenyérharc vége, 1914-ben a Nyomdaipar című újság híre: Jánosházán Rubin Salamon nyomdája árverés útján Markovits Herman birtokába került. A szép idők mementójává vált, hogy a jövőt jósoló Jánosházát ábrázoló képeslap egyik példánya idén januárban 36 ezer forintos induló került a nagyérdemű elé, igaz, végül nem vette meg senki sem. 
 
– Én biztosan megvettem volna, ha nincs véletlenül egy példány belőle a gyűjteményemben, amely lapocska tizenöt éve nyolcezer forintért került a tulajdonomba – mondja mosolyogva a nappalijában állva a fiókok mélyét, a sok ezer lapot imént megvillantó Bors Géza helytörténész. Az ablaknál egy pilótabőrönd, a kedvesétől kapta, hogy a börzéken a szerzeményeit tudja mibe pakolni. Tényleg kedves. Bors Géza helytörténeti érdeklődéséből eredt a képeslapgyűjtő szenvedély, leginkább Vas vármegye településeinek lapjai érdeklik. Mutatja az ominózus, jövőt jósoló képeslapot, melyet a Budapesten élő Bődi Mariska kisasszonynak címezte Ilonka, írásából kiderül, annyira sok a bál a településen, hogy azt sem tudja, hová menjen, illetve az, hogy „Jánosháza ilyen szép lesz a jövőben. Úgy e bizony, szép lesz Jánosháza?”. 
Bors Géza a szakmája szerint autószerelő, de dolgozott külszíni fejtésen sofőrként, hőerőműben turbinagépészként, mélyművelésű bányában bányászként és bányalakatosként, aztán 1990-től Ausztriában, Bécsben, egy járműfelépítményeket készítő vállalkozásnál. A harmincegy év osztrák munkaviszony után nyugdíjat is kap. Jól keresett, ezért engedhette meg évtizedeken át, hogy a gyűjtőszenvedélyének áldozzon. Pél­dául a szintén kuriózum értékű 1895-ös képeslapját 25 ezer forintért vette, de nem most, hanem 2010-ben: az egyetlen színes litográf képeslap Jánosházáról, rajta van a zsinagóga belseje (maga az épület nincs már meg). Börzén vette azt az 1899-es képeslapot is, amelyet Érsekújvárról küldtek Jánosházára. Van még számos érdekessége: az 1877-ben alakult jánosházi tűzoltóság 1880-as pecsétje, gróf Erdődy Sándor és felesége 1904-ben Bécsben készült fotója, Jánosháza pecsétnyomója, kék szódásüveg Benedek Alberttől, a já­nos­házi szikvízgyárostól, ékszerdoboz papírból, zsebóra a '40-es években működött Molnár nevű órástól, vagy éppen a jánosházi Korona Szálló recepcióscsengője. Nincs róla tárgyi emléke, de fontos történelmi tény, hogy 1849. április 28-án Jánosháza népe megpróbálta a településen fogvatartott Batthyány Lajost kiszabadítani. 
 
Elindulunk sétálni a nyomokon. Sok szebb napokat látott helyszín van Jánosházán. A Vas-forrásfürdő 1890-től működött 1950-ig, az Erdődy-kastély akkoriban szép volt, több vendéglő várta a vendégeket, egy az állomással szemben, Lőwy Dávid bor-, sör- és pálinkamérése – volt egykor olvasható az épülete homlokzatán, de virult a dohányáruda, a néhány szálloda, a Szép-Ligeti-féle kávéház, úgy a téglagyár is Stein Mór és Fia néven, volt itt csendőrkaszárnya és börtön is. Egykor 220 az iparosok száma, csak pékségből kilencet számoltak. És a főtér a letakart szobrokkal, a helyén egy-egy vásárnapon 3000 disznót, 4-500 marhát eladtak. A Megváltó gyógyszertár helyén most öregek otthona, a Steiner-ház dohányárudája, ma szerényebb külsővel magánház, a kaszinóból sörház lett, később varroda működött benne, most pedig üresen áll. Rubin Salamon nyomdájának épületében ma pékség üzemel. A képeslapon látható ház akkor postaként üzemelt, majd vegyesboltként funkcionált, ma már magánház. Látni egy nagyobb épületet is, amely száz éve Vendéglő a Szarvashoz néven működött, s amelynek egykori, kőből kirakott ajtókerete még látszik, de abban már egy ablak található. Faüzem, majd galva­nizálóüzem is működött a falak között. A valamikori Ritter vendéglő épületében múzeumot nyitottak. 

– Mikor kezdődött és miért indult be a hanyatlás? 
– 1880-tól volt itt vasút, de a gazdák évtizedekkel később nem engedték, hogy a földjeiken menjenek át a csomópont létesítéséhez szükséges újabb vágányok. Celldömölkön épült meg, és ott indult el a fejlődés. A városka egykori pezsgő társadalmi, kulturális és kereskedelmi életében nagy szerepet játszottak a településen jelentős számú, kisebbségben élő zsidók, a 4500 lakos tizenöt százalékát tették ki. Ők a második világháború borzalmaiból már nem tértek vissza. Ezzel az iparosok, kereskedők, és a városszépítő és civil egyesületek száma is nagyon lecsökkent. A kommunizmus alatt is jobban feküdt a pártnak Celldömölk, Jánosháza pedig árnyékba került. 
– A várkastély régóta uralta a települést? 
– A vár helyén az 1300-as években Varsányi Jánosnak, Jánosháza alapítójának udvarháza állt. A tulajdonosok aztán gyakran cserélődtek. A Garaiak uralták, majd a birtok a koronára szállt, Mátyás kezére került. Mátyás király 1480-ban Kinizsi Pálnak adományozta, tőle szerezték meg a Szapolyaiak, akik ezután 12 ezer aranyforintért eladták Bakócz Tamás győri püspöknek, esztergomi érseknek. 

Bors Géza elmondásából kiderül: az érsek unokaöccse és örököse, Erdődy Péter 1510-ben a kis vár helyére kastélyt építtetett. Fallal és árokkal vetette körül, majd reneszánsz stílusban átépítették. A vagyont ezután Erdődy fia örökölte, aki 1558-ban egyes források szerint zálogként a devecseri Choron családnak adta. 1570-ben, a török hadjárat idején Nádasdy Tamás országbíró a falakat megerősítette. Az első negatív fordulat az 1700-as években következett be. Családi viszályok okán az épület lepusztult állapotba került, a Rákóczi-szabadságharc alatt pedig felgyújtották. Kétszer is restaurálták: egyszer 1752-ben, barokk stílusban, egyszer pedig 1935-ben. A II. világháború alatt szovjet katonák kifosztották. Később járványkórházként üzemelt, majd mezőgazdasági szakiskolaként, óvodaként és lakásként funkcionált. Egészen a rend­szer­váltásig volt valamilyen szerepe, 1990 után azonban a kastély megüresedett. Jelenleg a Magyar Államkincstár tulajdonában van és a Kulturális Örök­ségvédelmi Hivatal tartja nyilván. Különleges hagymakupolájával, korokat átívelő múltjával igazi turistalátványosság lehetne, akár múzeumot és kastélyszállót is működtethetnének benne, amennyiben lehetőség nyílna egy teljes körű felújításra. 
 
– Létezett egy program 2013-ban, amelynek keretén belül hét Vas megyei kastélyt megjelöltek, köztük a jánosházit is. Másfél milliárd forintot kapott a vár rekonstrukcióra. A tetőfelújítás 68 millióba került, utána viszont megállt a munka – ezt már Kiss András, a település polgármestere mondja. Komoly előnye az eddigi munkálatoknak, hogy az új tetőszerkezetnek köszönhetően az épület nem ázik be, ezért az állapotromlás mértéke csökken. 
Vannak a fejlődésnek nem annyira látványos jelei. 2013-ban váltak várossá, s azóta felújították a báziskonyhát, korábban 250 főre tudtak főzni, most 600-ra. Felújították az óvodát, a Batthyány iskolát, energetikailag megújították a városházát, a kultúrházat, zebrákat festettek, elkészült a buszforduló, korszerűsítették az átmenő utakat, sok utcában rendbe tették a járdákat. Két háziorvosi praxisuk betöltött, februártól fogorvosuk van, bölcsődéjük, két általános iskolájuk működik, most épül egy nagy szupermarket a településen – sorolja a polgármester. 

Leemel egy nagy makettet a mögötte futó szekrénysorról, a várkastélyét, s a tárgyalóasztalra téve elemei­re szedi. Olyan makett, amely a pincébe, termekbe, tetőterekbe is betekintést enged. „Egy helybéli nyugdíjas ember négyszáz órás munkája van benne. Apartmanokat és középkori éttermet álmodtunk bele. Mágnesként vonzaná a turistákat.” 
Egyelőre meghiúsult. Remélik, csak rövid időre. Tehát nem babaház, hanem egy település jövőmakettje. 
A vasútállomás épülete száznegyvenegy éve funkcionál, „modern”, műanyag nyílászárókat faragtak belé. A Stadler Flirt villamos motorvonat még talán modernebb, mint ahogyan Rubin Salamon, a nyomdatulajdonos megjövendölte. Manapság naponta negyven vonat áll meg Jánosházán, még ha nem is mind ily modern. Van munkalehetőség, aki nem helyben, az Celldömölkön, Sárváron találta meg a számítását. Igaz, már nincs vendéglő, se resti a sínek közelében, bár kocsma volt, zárva, rajta tábla: „Eladó”. 
„Úgy e bizony, szép lesz Jánosháza?” Igen, múltjával, jelenével és jövőjével együtt szép lett Jánosháza – szól tehát a válasz. 
Bors Géza pedig nemrég elhatározta, hogy képeslapot készít a szép kis városáról.