Átlátszó palackok

Az üvegvisszaváltás rendszerének megteremtése nem új keletű próbálkozás Magyarországon. A hatvanas évektől kezdve komoly problémák jellemezték a területet, kígyózó sorok és átvételi problémák jellemezték a hétköznapokat. Kevés helyen lehetett megszabadulni a palackoktól, olyannyira, hogy el is terjedt egy találós kérdés, mely szerint: Mi van az üveghegyen túl? Az üvegvisszaváltó – hangzott a válasz.

RiportVarga Attila2024. 02. 03. szombat2024. 02. 03.

Tájékoztató rendelkezést adott ki a Belkereskedelmi Minisztérium 1962 nyarán az üvegvisszaváltó boltok működéséről. Őszre a fővárosban már húsz, kizárólag üvegvisszaváltással foglalkozó bolt állt a közönség rendelkezésére. Úgy tűnt, az üvegvisszaváltó boltok tehermentesítik a körzetükben lévő élelmiszerüzleteket, és nemcsak munkaerőt szabadítanak fel, hanem raktárterületet is. Ezekből a boltokból naponta elszállítják az üres üvegeket. Úgy tervezték, hogy az egyik, Villányi úti üzletben évi átlagban mintegy 2 millió forint értékű üveget vesznek majd vissza, és a későbbiek során az üres üvegek, palackok visszaváltását a MÉH-lerakatok oldanák meg – summázható az akkori elképzelés. 
Rögtön előjöttek az első problémák. Az élelmiszer-kiskereskedelmet növekvő nehézségek elé állította a kiürített betétdíjas üvegek és palackok egyre nagyobb mennyiségben szükséges visszaváltása. Az érvényes rendelkezések értelmében ugyanis valamennyi bolt köteles volt minden korlátozás nélkül visszavenni a kiürített betétdíjas üvegeket és palackokat, s a visszavétellel kapcsolatos adminisztráció jelentősen hátráltatta az áruforgalmat. 

Nagy volt a választék, de a visszaválthatóságra kevésbé ügyeltek. Fotó: Fortepan 1974 Magyar Rendőr

– Jelenleg évente több mint 500 millió darab betétdíjas üres üveget és palackot kell a bolthálózatnak a lakosságtól visszaváltani. Ez a mennyiség 2-3 éven belül megközelíti az 1 milliárd darabot, hiszen például csak a konzerváruk forgalma – amelynek jelentős részét üvegbe töltik – 1961–1965 között mintegy a háromszorosára emelkedik. Ennyi üres üveg visszaváltása komolyan zavarná az áruforgalom zavartalan lebonyolítását, sok bosszúságot okozna a fogyasztóközönségnek is. Ezért mind Budapesten, mind a nagyobb vidéki városokban célszerű növelni az üvegvisszaváltó boltok számát. Ehhez szükséges az illetékes tanácsi szervek segítsége, megfelelő helyiségek kiutalása – volt olvasható 1962 őszén a Figyelőben a megoldási javaslat. 
Hamar elszabadult viszont az a szinte társadalmi vita, hogy milyen üvegeket kötelesek visszaváltani a boltok, s melyeket nem. Ráadásul az olyan konzerves­üvegeket, melyeken kisebb a csorbulás, a boltok kötelesek visszavenni, mert a hibát csiszolással meg lehet szüntetni. A boros-, szeszespalackoknál a csorbulást nem lehet eltávolítani – ilyen palackokat a boltok nem vehetnek vissza, mert nem állapítható meg, a sérülés hol keletkezett, a boltban, a háztartásban vagy szállítás közben. Az importárukkal beérkező palackokat, amelyek formája a hazai gyártmányoktól eltér, és betétdíjukat az áru árába kalkulálják, a boltok nem veszik vissza. 
Persze ez a sok gyakorlati vita nem mindenkit érdekelt. Szabó Béláné volt az első, aki 1963-ban átverte az üvegvisszaváltási rendszert. Pénztárosként dolgozott egy budapesti, V. kerületi fűszerboltban, meghamisította az üvegvisszaváltó jegyeket, amelyek ellenértékét kifizették neki, s ily módon hónapok alatt négyezer forintot sikkasztott. A bíróság egy év hat hónap börtönre ítélte, és kötelezte a kár megfizetésére. 
Hó végén megmentett 
A pestiek kisbankja címmel írt nagyobb cikket 1964-ben az Esti Hírlap. „Hajnalban, nyitás előtt már ott topognak a boltajtó körül. Az ingujjas férfi, aktatáskájában két konyakosüveggel, a pöttyös ruhás lány, sportszatyorja tetején három tejesüveggel, a kopasz bácsi két dagadt spárgaszatyorral: van benne uborkásüvegtől Mira-vizes palackig minden. Sietnek a munkába, de előtte beugranak még ide egy kis apróért. Sokadika van. A pestiek kisbankja lett az üveg­visszaváltó. Méghozzá, bürokráciamentes kis takarékpénztár, afféle utcai KST, ahova a dolgozó egész hónapon át hordja apránként a pénzét, s aztán a hó végi nehéz napokban, sokadika táján egy összegben visszakapja. 

A göngyöleg csak útban volt. Fotó: Fortepan, Bauer Sándor


Komoly sajtóvita kísérte 1967-re az üvegvisszaváltás gyakorlatát. A szaklap, a Kereskedelmi Szemle azt írta: „A Közért-boltokban az üvegvisszaváltás közel évtizedes probléma, amelyet többszöri egyszerűsítése ellenére sem sikerült eddig megnyugtatóan megoldani. A Közért-bolthálózatban egyre jobban terjed egy, a jelenlegi körülmények között előnyösnek ítélhető módszer. Lényege: egy üvegvisszaváltó részleg kialakítása a boltban, ahol a vásárló mielőbb mentesül az üvegtehertől, és a betétösszeget azonnal megkaphatja." Automata üvegvisszaváltóról szóló hír jelent meg 1968-ban a hazai sajtóban: „Svájcban az élel­mi­szer-­ön­kiszolgáló boltokban a fogyasztó az üvegeket egy erre a célra szolgáló állványra helyezi, és egy billentyű lenyomásával a gépből a visszaadott üvegek értékének megfelelő bónt kap. A bón összegét a pénztárnál, a fizetésénél beszámítják.” De hol voltunk mi még attól! 
Bevonult a téma a magyar folklórba is. Így: „Nem tudom, miért nem jövünk ki a fizetésünkből, pedig a férjem is keres kétezret, én is ezerhatot, és elsején az üres borosüvegekért is kapunk vagy nyolcszázat." Csurka István 1975-ben a Magyar Nemzetben megjelent, Mit szégyelljünk? című írásában a szegénység nem szégyen megállapítással a zálogházak, üvegvisszaváltó helyek világáról, a hólapátoló munkásokról ír. „Maradjunk még a közért körében. Idevágó példa, ha egy kicsit kedélyesebb és mosolyogtatóbb is az üvegvisszaváltás. Nagyobb, italfogyasztással egybekötött ünnepek után némely boltok úgy irtóznak az üvegvisszaváltók hadától, mint a leprásoktól. Be sem engedik őket, kiírják az ajtajukra, hogy az üvegvisszaváltás szünetel. Ám az ádáz had csak nyomul és húz tömött cekkerekkel a visszaváltó helyek felé. És a cepekedők arcán a figyelmes szemlélő rendszerint észrevehet egy fura, kissé elfojtott, önironikus mosolyt. Azt jelenti ez a mosoly, hogy az illető részt vesz ugyan a műveletekben, de egy kissé el is tolja magától, elidegeníti magától, mert igaz ugyan, hogy részt vett a tetemes mennyiségű üveg kiürítésében, sőt annak idején meg is vette őket, tehát tellett rá neki, de most odajutott, hogy szüksége van a betéti díjra, arra a kis aprópénzre, amivel így most tulajdonképpen ezt a szánalmas cipekedését jutalmazzák. Szóval egy kissé szégyelli az üvegvisszaváltást, elvégre mindenkinek nem magyarázhatja meg, hogy mindössze azért kényszerült erre a lépésre, mert odahaza már mozogni se lehet az üvegektől. S ezt amúgy se hiszi el senki. Kell a kis pénzecske, nincs ezen mit szépíteni. 
No, és persze sok-sok üveget is kiraktam már a közértek szigorú bírái elé. Szégyelljem?” 
Folyamatos becsapás 
A nyolcvanas években az Országos Anyag- és Árhivatal az Árszabályozás és Termékforgalmazás című hivatalos lapban megjelentette az üvegtermékek visszaváltási árát, s számtalan, sajtóban is megjelent esetben kiderült, hogy az üvegvisszaváltók dolgozói rendszeresen becsapják az üvegeiket leadókat. „A rendeletek, jogszabályok nem hoztak megnyugtató megoldást; hiába írták elő, hogy az üzletek nyitvatartásuk egész ideje alatt kötelesek az általuk forgalmazott betétdíjas palackokat visszaváltani, a boltosok gyakran önkényeskednek. Van, ahol arra hivatkoznak, hogy tőlük sem szállítják el a palackokat, nincs hol raktározniuk, van, ahol semmire sem hivatkoznak, csak egyszerűen megtagadják a visszaváltást. 
Van azonban néhány kereskedő, aki kellemetlenség, teketóriázás, adminisztrálgatás helyett készséggel, mi több, örömmel és azonnali készpénzfizetéssel fogadja az üres üvegekkel érkezőket. Hogy miért üzlet a maszeknak, és miért nem az állami vagy a szövetkezeti boltnak az üvegvisszaváltás, annak egyszerű a nyitja. Míg az alkalmazottak a többi bevétellel együtt a betétdíjakat is befizetik a vállalat vagy a szövetkezet közös kasszájába, addig a maszek természetesen saját jövedelemként könyvelhet el minden fillért. Az üvegvisszaváltás terén uralkodó káosz az ország egész la­kosságát hátrányosan érinti. A Belkereskedelmi Mi­­nisz­térium szerint elvileg semmi akadálya annak, hogy szaporodjanak az ilyen üvegvisszaváltók, csak legyen elég vállalkozó, és találjon valamennyi megfelelő üzlethelyiséget.” 
Azt kérdezi 1995-ben a Népszava: „Tudod, mi van az üveghegyen túl? Az üvegvisszaváltó" – hangzik a viccben, ám a valóság egy csöppet sem tréfás.

Népszerűsítő plakát. Fotó: ARVERES 90 BT

 A „göngyölegek” körül egyre nagyobb a zűrzavar. A konzervgyárak rövid úton úgy döntöttek, nekik jóval olcsóbb új üveget vásárolni, mint visszaváltani és mosni. Ezért a betétezést megszüntették, konzerves­üvegeinket dobhatjuk a szemétbe. A hétdecis borosüvegekkel is csak ezt tehetjük. 
Az Esztergomi Hídlap 2005-ben arról értekezik, hogy november végétől az ünnepi nedűt is csak egyszer tölthető pezsgőspalackokban forgalmazzák. „November 30-án veszik vissza utoljára a pezsgősüvegeket is, így a környezettudatos vásárlóktól még az esélyét is megvonják a természet védelmének. A rendszerváltás ígérete volt még a betétdíjas rendszer kiterjesztése, a két legutóbbi kormánydöntés azonban csak látszólag szolgálta ily módon a környezetvédelmet, mivel eredménye gyakorlatilag nincs – mondta el Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség titkára. A betétdíjas kormányrendelet értelmében csak akkor lépnek ugyanis életbe bizonyos kötelezettségek mind a gyártóknál, mind a kereskedőknél, ha felveszik palettájukba az utántölthető, vagyis betétdíjas termékeket. Egy másik írásban Kertész Béla, a Csomagolás- és Anyagmozgatási Szövetség vezetője szerint eljárt az idő a visszatérő palackok felett. „A piac ezt egyszerűen nem igényli – jelentette ki. – Ráadásul az újratölthető palackok begyűjtése, tisztítása és ismételt felhasználása rendkívül költséges.” 
Közben azért a lakosság keresi az üvegvisszaváltási helyeket, a Somogy Megyei Hírlap 2005-ben megszólaltatja például Mécs Imrét. „Budapest SZDSZ-es országgyűlési képviselője szombat reggelente megkapja felesége, Fruzsina asszony kívánságlistáját és elindul vásárolni. Kitérdelt kordfarmerban, pulóverben, lezseren járja az üzleteket. Legutóbb az üvegvisszaváltó megszólította: „Uram, hasonlít Mécs Imrére! – De hiszen én vagyok az! – Ne tréfáljon velem, ő egy úriember! Különben sem láttam még politikust, aki üveget jött visszaváltani!” 
Jó volt, de bedőlt 
Még 2011-ben a Magyar Nemzet újságírójaként jártam egy kőbányai, Cserkesz utcai vegyeskereskedésben. Vas Lászlóné hetvenegy évesen dolgozott ott, a férje nyolcvanhárom éves volt akkor. Még régebben a Cserkesz utcai boltocska helyén üvegvisszaváltót nyitottak. Akkoriban csupán négy-öt maszek visszaváltó működött a fővárosban – állította az asszony. Rögtön meg is magyarázta, mi lehetett az oka ennek a visszafogott vállalkozókedvnek: megtapasztalták, hogy az udvaron gyakran több száz rekeszt kellett tárolniuk huzamosabb ideig. A sörgyárakkal szerződést kötöttek, úgy hordták nekik rekeszekben az üveget, s az üdítőitalos üvegekkel sem volt bajuk, azokat is göngyölegben vették át tőlük. Bevallottan jól megéltek belőle. Vállalkozásuknak az tette be az ajtót, hogy a Törley harminc fillért fizetett egy pezsgősüvegért, de csak féléves késéssel. Tizenhat üvegért, amennyi egy rekeszbe fért, 4,80-at kaptak, s még el is kellett szállítaniuk a tételeket a palackozóba. Közben az áfa bevezetése is megbolondította a rendszert. Először csak a síküveg került a forgalmi adó körébe, az öblös nem, mégis, számtalan félreértésük támadt az adóhatósággal, így amikor a Törley pezsgőgyár tartozása 150 ezer forintra rúgott, úgy döntöttek, ismét váltaniuk kell. 
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság 2011-ben szabálysértési őrizetbe vett egy 46 éves nyíregyházi férfit, aki a késő éjszakai órákban az egyik nyíregyházi élelmiszer-áruház üvegvisszaváltó automatáját tévesztette meg úgy, hogy egy üveg nyakára madzagot kötözött, majd amikor a gép érzékelte az üveget, azt a madzag segítségével visszahúzta a nyílásból. Ezt a folyamatot 45 alkalommal ismételte meg, és így összesen 2500 forinthoz jutott. Az áruház biztonsági kamerái rögzítették a rendhagyó üvegvisszaváltást, így az időközben értesített rendőrök tetten érték. 
Nincs kijátszhatatlan rendszer. Talán a mostani, a legújabb tökéletes lesz. 

Varga Attila
 

Lebukás

Közért, üvegvisszaváltó pult. Reszketeg nénike rakosgatja palackjait. Az átvevő gyakorlott mozdulatokkal osztályoz. Egyszer csak megáll a keze a levegőben. – Ez mézesüveg! – mondja vészjóslón. Dermedt csend. A nénike nyikkanni sem mer. – Ez mézesüveg! – hangzik ismét a súlyos vád – És maga ezt nagyon jól tudja. Ezért vakarta le a címkét. – De, kérem, én nem tudtam, hogy azt nem lehet… – próbálkozik a nénike. – Ne magyarázzon, ismerem én ezeket a trükköket, nem ma kezdtem a szakmát. Sürgősen tüntesse el azt a bödönt, amíg jó kedvem van! Még szerencse, hogy nem bal lábbal kelt… 
(e. a.) 1980, Magyar Hírlap 
 

Tanuló(?) tanuló…

A Duna-parti város egyik ABC-jének üvegvisszaváltójánál hosszú sor kígyózik. A tanulókislány, bizony, nem túl gyorsan számol, s teszi helyére az üres fiaskókat. – Tessék, 75 forint 80 fillér – tolja a pénzt egy nyurga fiatalember elé. – Nem jól számolt – jegyzi meg az halkan. – Ne…e…em?! – csattan a bakfis hangja. – Többet adott nyolc forinttal… A lány köszönet helyett legyint. – Nem lett volna baj. Estére behoztam volna… Vajon ezt kitől tanulta? 
(-k i) 1983, Népszava 
 

A pénztárosnő logikája

Az idős asszony üres üvegekkel megrakodva érkezett az ABC-be. Az üvegvisszaváltó éppen zárva volt. Most cipelheti vissza ebben a csúszós időben. Jó lett volna a pénz is, amit az üvegekért kap, mert a nyugdíj már fogytán van. Meg is kérdezi a pénztárosnőtől: – Mikor szokott nyitva lenni az üvegvisszaváltó? – Mindig, amikor itt van a kolléga. De ha hiányzik, nem tudunk kit a helyébe rakni. – Már többször elhoztam az üvegeket, de még egyszer sem találtam nyitva a visszaváltót. A pénztárosnő semmi megértést nem tanúsít az idős asszony gondja iránt. Mit tudja ő, mit jelent ebben a csúszós időben két szatyorral hazavánszorogni? Mérgelődni, hogy ismét hiába hozta az üvegeket? Ezért könnyű szívvel, szellemi szintjére jellemző logikával vágja oda: – Úgy kell jönni, hogy éppen itt legyen a visszaváltó! 
– átányi, 1993, Szabad Föld 
 

 

Ezek is érdekelhetnek