Gioacchino szomjas földje

​Szicília ilyenkor, tavasszal annyira zöld, hogy olybá érezheti az utazó, Írországban, Skóciában vagy az osztrák Alpok lankás vidékén kószál. Aztán hétről hétre halványul zöldje, s végül nyárra napsárgából szalmaszínbe öltözik. Messze a barokk városok szépséges vidékétől, Palermo nyüzsgő forgatagától, a sziget belsejében, ahova turista már nem jut el, Corleonén harmincöt kilométerrel túl, két falu: Castronovo di Sicilia és Lercara Friddi között alig tíz kilométer a távolság a komótosságra késztető hegyi utakon. Vadregényes világ ez látványában és lelkületében is. A hegyről nézve lent látható hatezer lakosú Lercara Friddiben született 1867-ben Salvatore Lucania, aki Amerikába vándorolva gengszterként lett ismert, és Lucky Luciano néven New Yorkot öt különböző maffiacsalád illetékességére osztotta fel. Bár arca mogorva, tekintete zord az őt ábrázoló fényképeken, nem lehetett faragatlan ember, mert a Time magazin a XX. század legnagyobb lángelméi közé sorolta. Egyébként Lercara Friddiben szolgált tűzoltóként Frank Sinatra apja, az 1892-es születésű Anthony Martin Sinatra is, aki az USA-ba vándorolva vált profi bokszolóvá és bártulajdonossá. ​E varázslatos, múltjában és jelenében is misztikus környezetben autózva haladok el a modern szélkerekek mellett, melyek végtől végig koronázzák a hegygerincet, és az utolsónál találom meg Miceliék ezer olajfás farmját. Közelről már jelentős méretű a ház, ám a tájba ültetve apró fehér pont, körömnyi mellette a hétszáz olajfás terület is, a szomszédok gazdasági épületei kilométerekre találhatóak innen. Csak a szélkerekek susognak a magasban, ha a körbeölelő Földközi-tenger megfelelő irányából szél kapaszkodik lapátjaikba. ​Ez az ültetvény sokáig hétvégi birtokként működött. Ugyanis Miceli Gioacchino édesapja innét, Lercara Friddiből előbb Észak-Olaszországba ment munkalehetőségért, s Torinóban dolgozott a FIAT autógyárnál, majd mikor a társaság összeszerelő üzemet létesített Szicíliában, Termini Imeresében, visszaköltözött a szülőfalujába. Akkor, a hatvanas években hobbiként vette ezt a hegyvidéki földet, a házban nyulakat tartott, s itt-ott búzát termeltek. Későbbiekben a fia, Gioacchino Padovában tanult egyetemen, és erdőmérnökként végezve előbb Velencében dolgozott, majd sok éven át Nagy-Britanniában, Londonban úgymond „gardendizájnerként” teraszos kerteket telepített. Belépünk az épület árnyat is adó hűvösébe, ott kérdezem. 

– Merthogy egy ottani ember álma is az, hogy mediterrán kertje legyen? – Mindenki szerelmes a mediterrán világba. A függőleges oázisok, vertikális kertek bűvös kifejezésként élnek. Óriási kertekben kísérleteztünk. A víz hasznosulásának függvényben lépcsőzetesen, felül a pálmák, alatta a gyümölcsfák, s végül a zöldségek helyezkedtek el – mondja a vendéglátó. 
– San Leonében és Agrigentóban jártam a minap. A tengerparton sok kiszáradt pálmafát láttam. Ennek egyértelműen a vízhiány az oka? 
– Egy bogár, a vörös zsizsik az okozója. Utakat ás a pálma törzsében, és a szövetekből táplálkozik. A fa törzse rohadni kezd, levélágai pusztulnak, ha nincs védekezés, a törzs összeomolhat. Sajnos Nyugat-Európában divat a pálma és az olajfa, de már a kertészetekben is lehetnek olyan fák, amelyeken szemmel nem látható kártevők vannak. A telepítésük nagy felelősség. 
* 
Miceli Gioacchino az általuk előállított termékekkel kínál: kenyérre kenhető sós pisztáciás pesztóval, aszalt­p­a­radicsom-krémmel, olívakrémmel és kolbásszal. Azt magyarázza, hogy most éppen az egyik közeli településen metszik az olajfákat az emberei. A csapat rajta kívül még 4-5 személyből áll, s 300-400 fát tudnak egy nap megmetszeni. Egy százéves olajfa viszont akár egy óra törődést is igényelhet. Ha helytelenül vágják, nem terebélyesedik, hanem erőteljesebb lesz, és kevés termést hoz. Már zsúfolt a naptárjuk, nem tudnak minden megrendelést elfogadni, a sziget távolabbi részein nem vállalnak munkát. Nem akarja elárulni, de tudom, hogy azért szeretnének sokan velük dolgoztatni, mert korábban rendre részt vettek a szicíliai olajfametsző versenyeken, s mindig az elsők között végeztek. Még az olaszországi megmérettetéseken is tiszteletet parancsoló kategóriába kerültek. Ma már inkább zsűritag a versenyeken. 
​A Miceli-farm egy fiatal családi mezőgazdasági vállalkozás Szicília szívében. A famíliában a földművelési tevékenység több generációra tekint vissza, viszont a hagyományos olíva-, zöldség- és gyümölcstermesztésen túl a feladatkörük bővült. Ezt önként vállalták. Már több mint egy évtizede nagyon szigorú szabályok mentén ellenőrzött vegán ökológiai gazdálkodási formát követnek. Egy európai uniós finanszírozás keretében 2015-ben épült meg az élelmiszer-feldolgozó üzemük, amelyben kizárólag zöldségek és gyümölcsök feldolgozásával foglalkoznak. Filozófiájuk alapja az élőlények tisztelete, ezért döntöttek úgy, hogy nem tartanak állatokat a farmon. Úgy gondolják, hogy minden élőlénynek szabadon kell élnie az életét. Kisipari műhelyükben kézműves ételkülönlegességeket állítanak elő. Késő nyártól, augusztus közepétől paradicsomot szednek, majd konzerveket, paradicsomszószokat, hámozottparadicsom-befőtteket készítenek. Ősszel, októberben és novemberben az olívaszüretnek szentelik magukat, a leszedett olívabogyók nagy részéből extraszűz olívaolajat készítenek, kisebb részét pedig sós lében tárolják. November végén sáfrány fűszert is szednek, aminek a feldolgozása egy meglehetősen munkaigényes feladat. Télen a téli gyümölcsökből, narancsból, mandarinból, citromból, grépfrútból citruslekvárokat állítanak elő; tavasszal és nyáron articsókakrémet, padlizsánragut és krémet, valamint grillezett padlizsánt, cukkinit készítenek. Most éppen – mutatják az üzemben – az ősszel sós, oregánós lében áztatott olajbogyót üvegbe zárják, vagy sajátosan fűszerezve darálják, és olívakrémet csinálnak belőle.Gioacchino felesége, a fóti származású Németh Kinga éppen Giuliát (Júlia), a 4 éves kislányukat hintáztatja. Nevetve idézi fel, hogy a közös történetük hogyan kezdődött. 

– Fóti lányként kerültem Budapestre, egyetemre. Nemzetközi kapcsolatok szakon szerzett diplomával a zsebemben Erasmus-ösztöndíjjal Firenzébe kerültem, s nyárra gyakorlati lehetőséget kerestem. Fogytak a helyek. Egyedül Gioacchino írt, biztos látta a mellékelt fényképemet is. Hát nem tudtam, hova jövök. A mobiltelefonos útvonalkeresőből hamar kiderült, hogy Lercara Friddi elérhetetlen busszal, esetleg palermói átszállással, Palermo Centrale felől a legközelebbi vasútállomás Roccapalumba-Alia, vagy pedig Agrigento Cent­ra­léből Cammarata vasútállomás. És oda majd értem jönnek. Oh, én 23 évesen, uramisten, megyek valami tanyára! – gondoltam elkeseredve. De ez nem a világ vége lett, hanem idővel a világ közepe. 
* 
A leány augusztusban, szeptemberben még elutazott Firenzébe az Erasmus-programot befejezni, majd visszament Budapestre, de kapcsolatuk már elkezdődött, s végül 2018 nyarán jött ki végleg. 
– Elmélyedtem a zöldség- és gyümölcstermékek készítésében. Gioacchino tudja az ételek titkát, a dédnagymama padlizsános ragujának a receptjét, mert például a cataniai oldalon répával keverik, itt viszont nem tesznek bele. Viszont azt is láttam, hogy hiába állok be az asszonyok közé paradicsomszószt készíteni, padlizsánt vágni, sosem fog annyira menni, mint nekik. Az adminisztratív dolgok viszont egyre több időt igényeltek, onnantól fogva, hogy mi minden termékre egyenként címkézünk, a rendeléseket szükséges előkészíteni, postázni. 
Hozzáteendő: bár olaszul és spanyolul beszélt, meg kellett tanulnia szicíliaiul is. A háziasszony Szicíliában megszerezte a mi aranykalászos gazda minősítésünknek megfelelő őstermelői szakmai bizonyítványt, jelenleg online oktatás keretében nemzetközi kereskedelmi szakon tanul a palermói egyetemen, és a szicíliai termékek exportjából tervezi írni a diplomamunkáját. Mert abban aztán nagyon is benne van. Weblapot fejleszt, webshopot működtet, fényképez, videózik, a Face­book­on, Tik-tok­on népszerűsíti a farm termékeit, receptekkel tartja a figyelem fókuszában az oldalakat, augusztusban fizetős programként paradicsomszüretre, szeptemberben, októberben fügekaktusz­szüretre, novemberben olívaszüretre, sáfrányszedésre, decembertől februárig narancs-, illetve mandarinszüretre szervez többnyire még leginkább magyar turistákat, de eredményesek a főzőtanfolyamai is. 

– Ilyenkor tésztagyúrással kezdjük az alapoktól, majd a tagliatelle tészta készítése következik bárányhúsos raguval, utána a hírneves édességet, a cannolit is megcsináljuk. 
Elmondásából kiderül, hogy főként az Európai ­Unión belüli webshopos rendeléseket tudják teljesíteni, de előbb árajánlatot adnak minden esetben, mert a szállítás nem egyszerű. Budapestre, azaz Fótra is eljutnak a termékeik az édesanyjához, ma már komoly vevőkörük van. 
– Egy és két év szavatossággal bírnak a tartósító­szer­- és adalékmentes zöldség- és gyümölcskészítményeink, ez megkönnyíti a termék eljutását a világ bármelyik részére. És ami nehezíti! Kértek már árajánlatot tőlünk Dubajból is, de kiderült, hogy a szállítás a termék árának háromszorosa is lehet. Persze mi egy kamionnyit meg tudnánk tölteni, de mi lenne a visszafuvarban? 
*
„Látogass el hozzánk, ismerd meg és éld át te is az igazi szicíliai vidéki élet csodáit!” – írja valahol kedvcsinálóként. Hát én ebbe belekóstolok! Gioacchino beöltözik, hozza az elektromos metszőollóit, s elindulunk az egyik olajfasoron. A „vaso policonico” fajta metszést végzi, amelyet az olajfametszés művészeteként, a régió első professzorától tanult. Sokkal bátrabban nyúl bele, s vág ki ágakat egy-egy fa koronájából, mint azt elképzeltem volna. Magyarázza, hogy összességében 15-20 százalékot távolít el, és egy felfutó ágat mindenképpen szükséges meghagyni, mert az ad vezérelvet, azaz jó keringést a fának. Bizonyos szemlélőpontról nézve úgy látom, mintha egy bizonyos V alakot vágott volna ki a lombkoronából. Igen, a metszés közepén ék alakot hagynak ki – mondja most. A rossz metszés nem ösztönzi bogyóképzésre a fát, olyan terméskiesést okoz, amely csődbe vihet egy gazdaságot – magyarázza felelősségteljesen. 
Ezek a fák itt, Gioacchinóék területén, amely a Monti Sicani hegység része, nyolc éve telepítődtek, és már háromévesen termést hoztak. Egyébként tizenkétféle olajfával kísérleteznek, hogy hogyan érzik a talajt, a talajfekvést, a vizet. Kiderül, hogy mit tűrnek, s mit nem. Egy görög fajtájuk is van, nagy a levele. Rezisztens a betegségekkel szemben, de a bogyója, olaja nem annyira ízes. Van, amelyiket a húsáért, míg más fajtákat az olajáért termesztik. Ez a hegy-völgyes vidék kiváló levegővel rendelkező, szennyezetlen térség, számos a ragadozó madár, mint például a Bonelli sas, illetve gyakori a mezei nyúl és a róka is. Lent, Lercara Friddiben még 350 – Gioacchino édesapja által hatvan éve telepített –olajfájuk van, s a környék sok területén művelnek paradicsomot, citromot, narancsot, szőlőt és articsókát is. 

Körös-körül e szép világban, tájban, a zöld természetben mindenfelé vadvirág. Gioacchino nekiindul, s itt-ott szakít belőlük csokornyit, sorolja, mit, de nem jegyzem meg mind. Például calendulát, azaz orvosi körömvirágot, és vadbrokkolikat, majd eltűnik a konyhában. Egy idő múlva előjön, s vadnövényes al dente tésztával kevert ebédet tálal. Mentás bárányhús lesz a főétel, majd jeges eperszirupot fogyasztunk. 
A szicíliai gazdaság alapja a nagy család. Gioacchino szülei már nem élnek, az anyai ági mama pedig Budapest mellett, Fóton lakik. Nincsenek nagyszülők. Óvodaidőben nyolctól kettőig van intézményben a gyermek, bár lent, a faluban van házuk, nagyon felszabdalttá vált Kinga napi menetrendje a hegyoldali farmos raktári munka mellett, így inkább kiköltöztek ide. 
A feladatokról szólva. Kinga: – Most a webshopos rendeléseknél a gyorsaságot szükséges fejlesztenünk, hogy még aznap feladjuk a rendelést. Ne mondhassa senki, se Nyugat-Európában, Skandináviában, vagy bárhol, hogy oh, hát Szicíliából küldik, vajon egyszer postára adják még? Németországba már öt nap alatt, Svédországba és Litvániába hét nap alatt eljut innen az árunk. 
Gioacchino: – Láttad, hogy a földünk végében, a hatalmas víztárolóban, amelynek tele kellene lennie, most pocsolyaként pang a víz? Rettenetesen száraz nyarunk lehet, és ez nagy kihívást jelenthet. Itt negyven-negyvenöt Celsius-fok is lehet, nehezen tűrik ezt majd az olajfák. Nem pusztulnak bele, hiszen ezer évig is élnek, hosszú távon ez megnyugtató. 
Pörgeti a szél a lapátokat a magasban, a hegy gerincén beindul minden szélkerék. Állítólag a multinacionális cégek, köztük a milánói Google-központ szervertermináljának állítják elő az áramot. Így találkozik a természet eredetisége a fejlett világ vívmányaival. Az biztos, hogy mindennek van előnye és hátránya is, nos, itt, a kietlen hegyoldalban, a világ végén a mobiltelefon-hálózaton 5 G-s elérés van. 

A zöld még zöld, de majd fokozatosan elhalványul, és egyszer a napsárgából is szalmaszín válik. Ahogy a szicíliai Palma di Montechiaro szülötte, Giuseppe Tomasi di Lampedusa írja A Párducban: „Körös-körül hullámzott a gyászos mező, sárgán a tarlótól s fekete a foltoktól, ahol a száraz gizgazt elégették, tücskök siráma töltötte be az ég alját, s olyan volt ez, mintha a kiaszott Szicília hörögne, mert még augusztus végén is hiába várja az esőt.” 
Lefelé menet, Lucky Luciano és Sinatráék falva felé lajtoskocsi kapaszkodik velünk szemben jőve felfelé. Lassan vonszolja tízezer liternyi terhét. Lehet, Miceli Gioacchinóékhoz jön, hogy a kommunális víztartályukat feltöltse vízzel. A víz az önkormányzat jóvoltából ingyenes, a fuvaronkénti technikai költség negyvenöt eurót jelent. Az a víz tizenöt napra elég. Ha nem jön eső, s a tároló üresen marad, ezzel lennének kénytelenek az olajfákat is locsolni, és akkor a világ legdrágább olívaolaját fogják itt előállítani, vagy nem locsolják a fákat, és akkor nem lesz termés. 
Még akkor se, ha azokat a gazda szeme folyamatosan hizlalja, és Miceli Gioacchino, Szicília legjobb szakembere metszette.