Pásztorok a bugaci pusztán

Kecskemét főterétől közúton harmincöt kilométerre található a Karikás csárda, a bugaci puszta „bejárata”. Itt lehet belépőjegyet váltani a ménes, a szürkemarha-gulya, a Pásztormúzeum megtekintéséhez, a csikósbemutatóhoz, a lovas kocsikázáshoz. A csárda, ahol ebéddel várnak minket, 1993-ban épült és családi vállalkozásként működik, az alapító, Kovács Zoltán munkáját fiai, Tamás és Zoltán – Ladányi Kovács Zoltán – viszik tovább, immár negyedik generációs vendéglátósként és a puszta szerelmeseként. 
Gémeskút, kukoricagóré, a teraszról egy kis fahídon át elénk tárul a végtelen puszta látványa. S máris kocsira ülünk – a lovakat a többszörös fogathajtó-világbajnok, Fülöp Sándor unokája hajtja –, és nem egészen két kilométer kocsikázás után, szárnyék, cserény, kontyos kunyhó előtt elhaladva, az Ősborókás szomszédságában levő Pásztormúzeumnál állunk meg. Közelében több száz éves kocsányos tölgyek mutatják, hogy volt itt víz valaha elég, a Kerényi József tervezte, 1975-ben épült kör alakú múzeum pedig külsejében az egykori szárazmalmokra emlékeztet, melyekből több is állt a környéken. Az épületben állandó kiállítás látható a puszta történetéről, a pásztorok életformájáról, eszközeiről, díszítőművészetéről. Akinek az ősei pásztorok voltak – s jómagam is közéjük tartozom –, az bizonyosan visszatér ide, hiszen, mondjuk, a suba előtt megállva – amely télen fűt, nyáron hűt – olyan érzés fog el, mintha juhász nagyapám ülne benne, s hívogatna ma­gá­hoz. 

Innen már csak pár száz méter a gazdaság központja, a major, ahol előbb a kovácsműhelyben Gerencsér László kovácsmester – aki 38 évvel ezelőtt kezdte, és igazi művész – patkót készít nekünk, majd pálinkakóstoló és kenyérlángos uzsonna vezeti be a csikósbemutatót. Felvonulnak lovaikon – gyönyörűbbnél gyönyörűségesebb kisbéri félvéreken – Besze Gábor mé­­nes­­vezetővel az élen a díszbe öltözött bugaci csikósok, s a gémeskút körül, a látófánál legelésző szelíd Sanyi csacsi figyelmét is lekötve olyan műsort rendeznek nekünk, hogy tátva marad a szánk. Van lófektetés és -ültetés, pusztafotel, erő- és ügyességi próba, ostorpattogtatás, anyósverés – a karikás ostor hegye persze nem éri az „anyóst” –, csikósversenyek és Paraszthármas – a szekér elé fogott rudassal, nyergessel, lógóssal –, s a legvégén az elmaradhatatlan Pusztaötös, az öt vágtató lovat „kézben tartó”, a két leghátsó hátán álló, szinte repülő csikóssal. 
Magyar szürke marhák az őzikeszerű, vörösesbarna szőrű bocikkal – a gulya mellett a pásztorok a kutyáik­kal –, borjú- és csikóóvoda, az őshonos állatok parkjában rackabirkák, mangalicák, kendermagos, kopasznyakú és búbos tyúkok, magyar kacsák, pulykák, ősi magyar komondor és kuvasz – nézzük őket, hallgatva házigazdánkat. S búcsúzóul megsimogatjuk a kocsink mellett álló pulit, mielőtt elindulunk vissza a csár­dához. 

Utunk következő állomása az egy hónappal ezelőtt átadott Aranymonostor Látogatóközpont és a csaknem 15 évvel ezelőtt elkezdődött ásatások helyszíne. Mindaz, amit Bugacon, a falutól nem messze találtak, igazi csoda: az Árpád-kor meg az emberi hit csodája, mert ha Szabó László polgármester és dr. Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója nem hitt volna annyira abban, hogy amit a föld mélye, a „Homokba zárt múlt” rejt – a látogatóközpont kiállításának ez a címe –, az valami egészen különleges dolog, akkor talán semmi sem került volna elő. 
Régebben már találtak itt csontokat az erdő telepítésekor és útépítéskor, de a sikerhez a „véletlenek” is kellettek. Ilyen volt az, amikor egy vajdasági régészeti pályázathoz társnak magyarországi települést kerestek, s erre Bugac jelentkezett. S amikor 2010 októberében megkezdődtek az erdőben az ásatások, hál' istennek mindjárt jó helyen ástak, így kerültek elő az Árpád-kori település, Pétermonostora egykori monostorának alapjai. Megtalálták az 1050-es évektől benépesült, s a tatárjárásig, közel másfél évszázadon át fénykorát élő, 4-5 ezer lelkes városias település központját. A leletek közt ott van az a felbecsülhetetlen értékű ereklyetartó, amely 1180 és 1190 között készülhetett, s eredetileg tán Szent Péter ereklyéjét őrizhette. 
A bugaci régészeti lelőhely mára fogalommá vált az Árpád-kor kutatásában. A XII. században és a XIII. század első évtizedeiben a Duna–Tisza köze legnagyobb vallási, kereskedelmi és gazdasági központjának számító Pétermonostora az ásatások során nem véletlenül kapta az Aranymonostor nevet, hiszen eddig több mint 300 arany-, illetve aranyozott tárgyat találtak a Katona József Múzeum régészei. A látogatóközpont íves „aranyfolyosóján” kiállított kincsek révén, valamint a XXI. századi technológiai megoldásoknak köszönhetően feltárul az Árpád-kori Magyar Királyság gazdagsága, korábban jórészt ismeretlen, dicsőséges világa. 
Ennek vetett véget az 1241–42-es tatárjárás, a mongol hordák öldöklő kegyetlensége és esztelen pusztítása, amelyről egy körülöttünk 180 fokban látható filmből is képet kaphatunk az egyik teremben. Hatalmas és lenyűgöző az az Árpád-kori látkép is, amelyen teljes pompájában tárul elénk a monostor és a lakóinak oly sokáig biztonságot, megélhetést, örömöket adó település, amit erdők, vizek vettek körül. A legelemibb élmény mégis talán az, amikor VR-szemüveget (háromdimenziós virtuális szemüveget) véve sétálhatunk, nézelődhetünk az egykori Pétermonostora utcáin, terein, házai között. 
A látogatóközpontot a közel 800 méter hosszú Szentek útja köti össze – az Árpád-házi szentek: Szent István, Szent Erzsébet, Szent László és Szent Margit szobrával – az ásatási helyszínnel, ahol ma is folynak a munkák. A polgármester elmondja, hogy a hajdani monostort a későbbiekben szeretnék újjáépíteni, korabeli módon. 
Már Kecskeméten, a felújított Városháza tavaly átadott új látogatóközpontjában járunk, melynek kilenc termében a „Kecskemét, hirös város” – várostörténet a középkortól napjainkig című interaktív kiállítás keretében sok mindent megtudhatunk Bács-Kiskun vármegye – az ország legnagyobb területű vármegyéje – székhelyéről. Az interaktivitás azt jelenti, hogy például a Kecskemét szecessziós építészete teremben egy tervezőasztalon kipróbálhatjuk magunkat „építészként”, a város jelenét bemutató teremben pedig beülhetünk egy valódi Mercedesbe, és egy szimulátor segítségével végigvezethetünk Kecskemét 1930-as évekbeli utcáin, amelyeket korabeli térképek és archív képeslapok alapján modelleztek le a kiállítás készítői. 
Azalatt a több mint 650 év alatt persze, amióta Kecskemétet 1368-ban először említik városként, sok minden történt. A török hódoltság időszakában a város közvetlenül a budai pasának adózott, később pedig a szultáni kincstár birtoka lett, s ez megkímélte az állandó zaklatástól. A harcok, majd a szpáhi földesurak sanyargatásai miatt sokan menekültek ide, a török világ végén Kecskemét lélekszáma meghaladta a 30 ezret. S hogy miből tudták fizetni az adókat? A várost körülvevő 33 pusztán szürke marhák ezrei legeltek, s ezeket a török időkben is sok száz kilométerre elhajtották Nyugat-Európa országaiba – a török ezt hagyta, neki a pénz volt a lényeg. 
Ugorjunk másfél évszázadot: az 1710-ben Habsburg-kézre került város 1832-ban egy összegben megváltotta földesúri terheit, megkezdték a nagybirtokok telkekre bontását, a pusztákon egyre több tanya épült. Az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés után elkezdődött az ipar föllendülése, a városnak olyan kiváló polgármesterei voltak, mint Lestár Péter (1880–1896) és Kada Elek (1897–1913). Az 1870-es évektől a hegyvidéki szőlőkben pusztító filoxérajárvány felértékelte a homoki szőlők szerepét – ahol kártétele jelentéktelennek bizonyult –, s Kecskemét környékén egyre több szőlőt telepítettek, megvetve a XX. századi szőlő-gyümölcs gazdálkodás alapjait. S ma Kecskemét nemcsak a tornyok városa – melyek jelzik az évszázadok óta meglévő vallási sokszínűséget –, hanem a Neumann János Egyetemnek köszönhetően egyetemi város is. Az itteni Mercedes-Benz gyárat pedig 2012 óta több mint egymillió Mercedes hagyta el, s az üzem jelenleg 4 és fél ezer embernek ad munkát.