Montalbano felügyelő nyomában

Szicília déli részén nyolc csodás barokk kisvárost rejt a dombvidék. Az 1693-ban történt földrengés teljesen lerombolta a településeket, amelyeket barokk stílusban építettek újjá. Az úgynevezett szicíliai barokk stílus jellemzi Caltagirone, Militello Val di Catania, Catania, Modica, Noto, Pa­­lazzolo, Ragusa és Scicli városokat, ezért került fel a térség a világörökségi listára. Három írójuk is e csodálatos vidékhez köthető. 
*
A gazdag szicíliai korszakok irodalmi leirata A párduc című regény. Mikor 1958 novemberében Giuseppe Tomasi di Lampedusa szicíliai herceg egyetlen regénye megjelent a milánói Feltrinelli Kiadónál, a szerző már halott volt. Talán a kézirat kalandos útja, az arisztokrata író személyét, sorsát övező homály avatta szenzációvá A párducot, tény, hogy az olasz kiadó egy év alatt 40 kiadást hozott forgalomba, s a regény egy csapásra világsiker lett. A kritikusok ma már a világirodalom nagy regényei között tartják számon, mert csodálatos művészettel rajzolja meg a modern Olaszország történetének meghatározó jelentőségű ötven évét 1860 májusától kezdve, amikor Garibaldi vörösingesei partra szálltak Szicíliában, hogy megteremtsék az egységes Olaszországot, 1910 májusáig, amikorra már végleg kialakult az a társadalmi rend, amely ma is magában hordozza bonyolult ellentmondásait. 

Tomasi di Lampedusaa a legújabb kori olasz történelem legkényesebb problémáit veti fel a szicíliai arisztokrata életének és gondolkodásának ábrázolásával. A párduc kiváló művészi erővel, nagy történelmi és lélektani hitelességgel leplezi le az olasz arisztokráciának és az egyháznak szövetségét az 1860 után hatalomra került burzsoáziával. Finom költészettel, mondataiban szivárványló iróniával festi Tomasi di Lampedusa don Fabrizio de Salina herceg alakját, aki megértéssel, fanyar kiábrándultsággal érzékeli a nagy társadalmi földcsuszamlást, éles szemmel látja osztálya szükségszerű széthullását, de látja már a hatalomba beleágyazódó, belehízó polgárság gyarlóságait is. 
Giuseppe Tomasi di Lampedusa Palermóban született 1896-ban, arisztokrata családban. 1915-ben Rómában jogi tanulmányokba kezdett, majd még ugyanabban az évben, az első világháborúban hazája pálfordulásakor katonai szolgálatba lépett. Részt vett a caporettói ütközetben, ahol a Monarchia csapatai foglyul ejtették. Magyarországon volt hadifogságban, ahonnan megszökött, és gyalog tért vissza. Hadnagyként szerelt le, majd hazatért Szicíliába, ahonnan gyakran utazgatott az anyjával, illetve a külföldi irodalmat tanulmányozta. 1934-ben meghalt az apja, és főúri címeit ő örökölte. Ettől kezdve Don Giuseppe Tomasi lett, Palma 12. hercege, Lampedusa 11. fejedelme, Torretta és Montechiaro bárója. A párduc (Il gattopardo) című történelmi regényét 1956-ban fejezte be. Művét sokáig nem vették komolyan a könyvkiadók. 1957-ben tüdőrákot állapítottak meg nála, és még abban az évben meg is halt. Búcsúlevelében arra kérte feleségét és fogadott fiát, hogy mindent tegyenek meg A párduc közzétételéért, de ne a saját költségükön, mert az megaláztatás lenne. Regényét már csak halála után, 1958-ban adták ki. Egy év alatt negyven kiadást ért meg, és azonnal világsiker lett. Luchino Visconti filmre vitte A párducot, és elnyerte vele az 1963-as cannes-i filmfesztivál fődíját. Az írónak Palma di Montechiaróban szobra van, a település büszke arra, hogy az író kötődött a városkához, mi több, hercege volt, Gattopardo néven pedig Szicíliában kávémárkát forgalmaznak. 
*
Andrea Camilleri írónak is szobra van Punta Seccában, s közel hozzá az a tengerparti ház, amelynek teraszán gyakran borozgatott, vagy éppen gondterhelten telefonált Luca Zingaretti filmszínész a Montalbano filmsorozat epizódjaiban. 
Az író ebben a városban született 1925-ben. Mon­tal­bano, egy hónap a felügyelővel című elbeszélés­gyűjteménye magyar nyelven is megjelent, harminc elbeszélést tartalmaz, sok izgalmat és képzeletbeli utazást Szicíliába. Az olasz Columbo esetei Szicília varázslatos, de veszélyes helyszíneire viszik az olvasót, s mivel a filmsorozat tette igazán híressé az írót és karaktereit, a nézőt is. Az embereivel kissé nyers, de vajszívű és acéljellemű Montalbano a legrejtélyesebb gyilkosságoknak is utánajár, nyomozásai során nap mint nap találkozik a sziget alvilágának bűnügyeivel. Andrea Camilleri regényhőse az élhető és szeretni való Szicíliát mutatja be, amelyet hosszú évtizedek óta fojtogatnak a Polip karjai, ahol sajátos törvények uralkodnak. 

Az 1999 és 2020 között készült, önálló történetekből álló filmsorozat 36 részes. Ez idáig Olaszország egyik legnépszerűbb televíziós sorozata, 46 ország vásárolta meg a sugárzását, így nem véletlen, hogy ma már Montalbano felügyelő Szicília egyik legnépszerűbb turisztikai vonzereje. A népszerű Montalbano felügyelő televíziós sorozatot Ragusában, Punta Seccában, Sicliben, Notóban forgatták. A megnyerő főszereplő, a sorozatban feltálalt szicíliai ételek és a gazdag természeti környezet sok turistát vonzott a kisvárosokba, vagy éppen az epizódokban látott gyárépületromokhoz. Punta Secca világítótornya mellett a kávézóban a falon a forgatás fényképei, Sicliben a felvételek miatt kialakított rendőrkapitányság ma filmmúzeumként működik. 
* 
Salvatore Quasimodo baloldali elkötelezettségű költő, műfordító, kritikus Modicában született 1901-ben, s Nápolyban hunyt el 1968-ban. Vasúti állomásfőnök fia lévén gyerekkora szüntelen utazásban, költözésben telt. A középiskolát a messinai reálgimnáziumban végezte el, matematika–fizika szakon. Tizennyolc évesen elhagyta Szicíliát és Rómába költözött, ahol a műszaki egyetem hallgatója lett. Megtanult görögül és la­tinul, 1926-ban visszatért Dél-Olaszországba, ahol Reggio Calabria polgári műszaki szolgálatának alkalmazottjaként dolgozott. Költészete itt új lendületet kapott: felvette a kapcsolatot messinai barátaival, s a velük töltött beszélgetések és eszmecserék mentén alakult ki Quasimodo költői nyelvezete. Első, 1930-ban megjelent verseskötetének központi témája a költő szülőföldje, Szicília, gyermekkorának mesés és csodálatos színhelye. 

Quasimodo 1938-ban elhagyta a mérnöki pályát, és szerkesztői munkába kezdett. Irodalmi tevékenységének egyértelmű elismeréseként tanári állást kapott a milánói Giuseppe Verdi Konzervatórium Irodalom Tanszékén. A Szovjetunióba tett látogatása során infarktust kapott, így csak 1959 áprilisában térhetett haza. Ebben az évben, költészetének legnagyobb elismeréseként, neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat, melyet december 10-én vehetett át a svéd király kezéből. A következő években sokat utazott szerte Európában és Amerikában, konferenciákat és irodalmi esteket tartott, valamint latin klasszikusokat és Shakespeare-t fordított. Munkássága lassan világszerte ismertté vált. Többször járt Magyarországon, 1961-ben Balatonfüreden gyógykezeltette magát, és több versében is a balatoni tájról és Füredhez kötődő érzelmeiről írt, még fát is ültetett a Balaton-parti sétányon. Versben örökítette meg a balatoni tájat. 
„Balatonfüreden egy ifjú hárs viseli 
az én nevemet. Szív alakú levelet hajt 
a hazámtól oly távoli partok mentén. 
… 
A hársfa növekszik, lombjai közt az idő zúg. 
S ha majd a madarak röptét is belengi, 
alatta piros-kék kockás vászon, 
tokaji bor, turisták isszák.” 
Quasimodo balatonfüredi tartózkodásáról részletesen ír Lipták Gábor a Nyitott kapu című könyvében. A Lipták-ház a Balaton-mellék híres irodalmi szalonja volt, Illyés Gyulától Amerigo Totig, Örkény Istvántól Németh Lászlóig számtalan neves vendég kereste fel. 
Bár Quasimodo költészetét nem ismerték, az illetékesek rájöttek, hogy jó üzenete lenne, ha a Nobel-díjas író fát ültetne, ennek szervezése megkezdődött. „A könyvesbolt vezetője kérdezte: hát az meg kicsoda? Mikor elmondtam neki, hogy Nobel-díjas, szelíd szemrehányással megjegyezte: Ki a fene ismeri ki magát ezek között a te írói barátaid között?” 
Lipták Gábor leírásából kiderül, senki nem olvasta a szicíliai író könyveit, de találtak néhány kötetnyi bontatlan csomagolású könyvet a raktár mélyén, s azt eljuttatták a Balaton partjára. Szétosztották, így sokan dedikáltatták azt az íróval. Nagy ünnepség volt a helyszínen. 
„Később ragyogva tért meg ismét öreg házunkba, s nem győzte dicsérni hazánkat, mondván, hogy odahaza, Itáliában közömbös érdektelenség fogadja mindenütt, itt pedig, ezen a balatoni kis fürdőhelyen olvasók sokasága ostromolta a könyve dedikálásáért.” 
A Tagore-sétányon állították fel mellszobrát. 1992 óta minden évben nemzetközi költőversenyt és költőtalálkozót rendeznek Balatonfüreden Salvatore Quasimodo tiszteletére. Modicai szülőházánál gyalogolok, egy olyan városban, amelynek hegyoldalát fecskefészekszerűen fehér házakkal építették tele. Világszép hely. Sóhajtozva határozom el, hogy itt is szeretnék élni, s ha hazaérek Budapestre, az itteni ingatlanvásárláshoz szükséges pénzügyi alapok megteremtéséhez biztosan tucatnyi lottót fogok kitölteni.