Kert a város szélén

Talán a legszebb képét mutatja a természet május végén, amikor minden hajt, virágzik, a zöld annyiféle árnyalatát mutatják a növények, amelyet egyetlen festő sem képes kikeverni. Persze gyönyörűek a tavasz, a nyár és az ősz színei is, de a tavasz végén minden a megújulásról, a virágzásról, a szaporodásról, gyarapodásról szól. Haszonics István és felesége, Haszonicsné Kisgyörgy Marika kertjébe lépve is ez az érzés tölti el az embert. Egy nagy, meglehetősen gazdag terepelemekkel bíró telek, bő 4500 négyzetméter felső részén alig mászható meredek domb fut alá egészen a tóig. A talaj tömény agyag, vályog. Annyira, hogy a 350 négyzetméternyi és másfél méteres tavat ki sem kellett szigetelni, tartja a szintet. Már csak azért is, mert az összes épületről a földbe rejtett csatornacsöveken át minden csapadékvizet ide vezetnek. 
– Ez is jól példázza, hogy az egész kertet, a házat, a pajtát, istállót előre pontosan és alaposan megterveztük – tudtuk meg beszélgetésünk kezdetén vendéglátóinktól. – Hagytunk mindenre elég időt. A telek nagy részét – 3500 négyzetmétert – nagyjából 22 éve vettük meg, majd később az egyik szomszédos, ezer négyzetméteres területet. A környéken laktunk, ismertük a helyet: az egész egy nagy dzsungel volt. Benőtt, bokros, füves és tocsogós terület közepén egy mocsaras, lápos vízfolttal. A ház helyén egy kisebb, alig 40 négyzetméteres épület volt, ebbe költöztünk be több év felújítási és bővítési munka után. 

A legtöbb munkát a házon, a kerten a 25 éve házas, ma már nyugdíjas pár végezte. István vízügyigépész-végzettséggel bír, és e területen is dolgozott, felesége 1989 óta kereskedő volt, főleg ruhákat árult. Az első időkben István lovait tartották a terület nagy részén, illetve a szénát adó részeket is kaszálták. Kert csak a ház körüli felső területen alakulgatott. 
– Az építkezés első évében a pénzt csak alá fektettünk be: nagy mennyiségű földet bontottunk ki, kialakítottuk a szigetelt támfalat, belé pincét vájtunk, pajtát, istállót is építettünk – az összes föld alatti csurgalékvizet elvezettük a tóhoz. Aztán jött a többi, ami nem ment gyorsan, mert bár akkor még nem volt divat, mi a bontott téglát választottuk a szépsége miatt – mondta el Marika, aki szerint férje, István igazi ezermester. Szinte minden famunka az ő keze munkáját dicséri, épített lóvontatta nagy szánkót éppúgy, mint istállóbokszot, kis faházakat, hidat, pergolákat, romnak nevezett téglafal szegélyezte ki­ülőutat, padokat, székeket, boltívet, de a vasmunkától sem ijed meg. 
Sokáig tartottak lovat 
Igazi szenvedély volt a lótartás, az utolsó nagy méretű pónit néhány éve adták el. Jó húsz évig volt lovuk, melyek egyébként sokat dolgoztak a kertért: ők húzták a kiásott növényekkel, mulccsal, földdel teli kocsit, mely a kert kialakításához kellett. Házigazdánk kötődése a lovakhoz édesapjával kapcsolatos, aki a korábbi kaposvári főiskola lovardájában dolgozott. 
– Apám korán meghalt, emlékére vettem meg az első lovaimat. Aztán 2002-ben megvettük ezt a nagy területet, majd belevágtunk az építkezésekbe, és 2004-től ismét tartottam újra lovakat – avat be a történtekbe Haszonics István. 
– Mindent pontosan elterveztünk, ahogy a kertet sem a véletlen szülte. Azt vettük alapul, hogy milyen házat, kertet akarnánk, ha nyernénk a lottón – vette át a szót Marika. – Mielőtt 2019-ben – amikor már csak egy lovunk maradt – elkezdtük a telek alsó részét kialakítani, elmentem egy kerttervezői kurzusra. Rácz Péter tartotta. A tanfolyamon a saját kertünket terveztette meg velünk. Első kérdése az volt, hogy ki mennyi időt szánna a fenntartásra. Én hetente 1-2 napot írtam a papírra. Így vágtunk a tanulásba, majd Péter a második napon rám szólt, hogyha annyi mindent akarok, mint amit felírtam, az már 3-4 napba sem fog beleférni. Végül kialakult a végső változat. Ami tényleg megnyerő, nem mellesleg szinte tudatalatt békés hangulatot kelt az emberben. 

– Ez nem véletlen: a lépték a titok: 3-6-9-12 méteres a sorok, az ágyásszélek, az utak mérete, aránya. Ezt a telepítés során sem feledtük, holott nem egyszerre, egy időben tudtuk megvalósítani. Nem is lehetett volna, mert a növények nagy részéből nem is tudtunk annyit venni, beszerezni, amennyire szükségünk volt. Jó két évig tartott. 
– Mennyibe került mindez? – tettük fel a minden szemlélőben szinte biztosan felmerülő kérdést. 
– Talán hihetetlen, de nagyjából másfél millió forintot fordítottunk rá. Ez úgy lehetséges, hogy a tó partja melletti terület felásásán kívül nem vettünk igénybe külső munkát. A többit mi ketten végeztük. A nö­vények egy részét a környékről telepítettük át a kertbe. Sokat számít, hogy a megvett növényeket szaporítottuk, szaporítjuk ma is. Magot fogunk, dugványozunk, töveket osztunk több részre. Van a kertben néhány rejtettebb terület, amit éppen ezek nevelésére, gondozására használunk. A ló is megvolt még akkor, a fuvarozást is megoldottuk vele – árulta el a házaspár. 
– Alig látni a kertben öntözőfejeket, locsolócsöveket. Hogyan oldják meg a vízpótlást? – érdeklődtünk. 
– Járt volna itt az első két évben! Az egész kertben csövek, slagok, szórófejek voltak, no és szinte mindenhol karók, vasvázak, árnyékolók éktelenkedtek – nevetett fel Marika. – De kellettek, mert a fiatal és még nem kellően beállt növényeket – legyenek fák, cserjék vagy kisebb talajtakarók – nem lehetett magukra hagyni. Aztán gyorsan cseperedtek, s nagyjából négy év után már kialakult az egyensúly. Ebben sokat segít a mulcsozás, valamint az, hogy a lehető legsűrűbben ültetjük a töveket. Emiatt a levelek, hajtások, a bokrok, a talajtakaró növények tényleg betakarnak mindent: alig nő gyom a kert kialakított részén. Van még egy fogás, amit alkalmazunk: a bokrok alá két réteg hullámpapírt terítünk le, arra jön a kaszálék, majd a mulcs. Ez fogja a vizet, s a gyomok többsége nem tör át rajta, rövid idő alatt kipusztul. Manapság csak az új ültetésű növényeket kell öntözni. 
Nem használnak sok növényvédőt 
A házaspár tavaly májusban, nagyjából egy éve nyitotta meg kertjüket az érdeklődők előtt. Egyének, de leginkább kisebb-nagyobb csoportok jönnek, tavaly az év végéig 250-300 kertbarát járt náluk. A legnagyobb csoport egy egész nagy buszt megtöltött, 52 embert láttak vendégül. A kert bemutatása, a növények ismertetése is legalább 2-3 órát vesz igénybe, de a látogatót helyben készült süteményekkel, szörpökkel, szezonális üdítőkkel és kávéval is megvendégelik. Egyéni látogatótól 4, a csoportoktól fejenként 3,5 ezer forintot kérnek mindezért. 
– Nem volt zavaró, hogy az intim szférájukba vadidegen embereket engednek be? 
– Nem, annyira nem, hogy az első időszakban nem is volt más mosdó, WC, csak a házunkban. A saját fürdőnket engedtük át, de aztán a kert végében, a kis faház mellett megépítettünk egy külső mosdót. Már csak azért is, mert ez a kerti körúti séta közepe, onnan elég messze is van már a házunk… Mire oda leérünk, elmegy vagy egy óra a nézelődéssel, bemutatással, s addigra a legtöbb ember meg is szomjazik. Ezért aztán itt is felszolgálunk egy kis frissítőt. Egyébként az előkészületekbe, attól függően, hogy hány főről van szó, a lányom is besegít. 
– Mekkora az ideális csoport? 
– Havonta két-három hétvégén vagyunk „nyitva”, a legjobb 10-15 fő, őket könnyebb összefogni, mindenkinek a kérdésére tudok válaszolni, és jókat beszélgetünk. Mire 2-3 óra együttlét után fent leülünk eszegetni, sok emberrel össze is barátkozunk – válaszolt kérdésünkre Marika. Viszont nagyobb fába is belevágnák a fejszéjüket, ugyanis esküvői, születésnapi fotózásoknak is helyet adnának a jövőben. 
Ezt már a kertben sétálva hallottuk vendéglátóinktól. Elsőként a ház környékét járjuk körül: a féltetővel fedett hátsó támfal körül néztünk szét: itt egy kis pihenő, párnás, baldachinos külső ágy látványa fogad. Az egész miliő a sokak által csodált angol és olasz kertek hangulatát idézi. A kerti ágyások között járva aztán megcsodálhattuk az éppen nyíló spanyol kékcsengőt, rengeteg rózsát, aztán a szomszéd óriási, átnyúló fái miatt ültetett árnyéktűrő cserjéket, tüdőfüveket, gólya­orr­szegélyt, páfrányok, gyöngyvirágok óriási foltjait. 
Aztán szinte nekimentünk a madarak röpdéjének. Mert vannak madarak is a kertben, nem is akármilyenek! Szinte fülbántóan rikácsoló, gyönyörű és pöffeszkedő pávákra lelünk a vadszőlővel befuttatott drótháló mögött, aztán óriási húsgalambok fehérlenek, barnállnak és feketéllenek az ülőrúdon. A sarokban egy fehér kacsa ül tojásain. Azóta megtudtuk, hogy hét kicsi kelt ki és úszkál az anyját követve a tóban. Ezzel is növekedett az indiai futókacsa-állomány, amelyek a kertben igazi áldást jelentenek. A tavi hínár karbantartása elegendő növényi tápanyagot biztosít számukra, azaz nem nagyon csipkedik a dísznövényeket. Viszont egész nap keresik és eszik a csigákat, a meztelent és a házasokat egyaránt. A házaspár séta közben azt is elárulta, hogy csak a legminimálisabb mennyiségben és alkalommal használnak növényvédő szert. Csak ott, ahol már más nem segít. Például a csalánlé, a nadálytőoldat, vagy a betelepített ragadozó atkák. 
Pázsitmentes övezet 
A kertbe látogatók közül csalódnának azok, aki a mostanság olyan divatos angol pázsitot keresnék: itt nincs vetett fű, az évek alatt a sok fűnyírás és kaszálás során kialakult természetes növénytársulás adja a zöld „gyepet”, a legtöbb területen legalább tucatnyi faj – a legtöbb talán a nitrogént megkötő fehérhere – alkotja a locsolást sem igénylő „pázsitot”. 
– Most már nem látszik, illetve csak itt-ott kandikál ki a megnőtt sások, füvek, virágzó rétet alkotó növények közül, hogy több ezer tavaszi hagymás virágunk van a kertben. Ezek nagy része már visszahúzódott, legyen szó nárciszról, tulipánról, keltikéről, hóvirágról vagy a díszhagymákról – mutat körbe Marika. 
A szalonnasütő, a tóparti kiülő, a bokrok között alig egy embernyi szélesre nyírt kacskaringós labirintus után kitárulkozó rejtett pihenőhelyek, a gyerekeknek kialakított játszótér, nyári kis faház, a több tucat éves, de megújított almafa és számos különlegesebb növény megcsodálása tényleg bő két óránkat vette igénybe. S bizony jólesett a telek felsőbb részében meghúzódó házhoz visszaérve meginni a jeges citromos bodzalimonádét és a búcsúzóul felszolgált kávét.