Lóerők debreceni viadala

Előfordult, hogy a homlokvillás és a tolóoszlopos targoncák mesterei indultak harcba a Debrecen Drive fesztiválon: a feladat az volt, hogy a járgányuk segítségével melyikük tud egy gumilabdát a leggyorsabban egy ládába bedobni, de volt itt hírességek autóversenye és motoros kaszkadőrbemutató is. Láttam százmilliókat négy keréken, kétszáz lóerős „parasztmercit”, azaz 1200-as Ladát is, de legjobban mégis a pedálos kisautóm hiányzott.

RiportSzücs Gábor2024. 06. 03. hétfő2024. 06. 03.

Fotó: VAJDA JOZSEF ATTILA

Lóerők debreceni viadala Fotó: VAJDA JOZSEF ATTILA

Elveszett a fotó, vagy nem találom. Pedig kerestem, merthogy hírül adták: a múlt hétvégén rendezett Debrecen Drive fesztiválon látható lesz a világ egyik legnagyobb pedálosautó-magángyűjteményéből vagy kétszáz példány. Márpedig nekem volt egy ilyen, mégpedig az ’50-es évek legelején. Az elveszett fotón a bátyámmal együtt ülünk a kétszemélyes, nyitott – vagyis kabrió! – sportkocsiban. A színe piros volt, bár az nem látszott a fekete-fehér képen… Fából volt. 1953-at írtunk; messze még a műanyag, s a pedálos Moszkvicsot is csak jó húsz évvel később kezdték gyártani a Lenini Komszomol Autógyárban, természetesen futószalagon, akár az igazi autókat. Tehát fából volt, vagyis ménkű nehéz lehetett. Mindenesetre soha nem vitték le a Rudas László utcai házunk harmadik emeletéről (lift nincs), maradt pedálozásra a gang. De hogy egyáltalán hogyan került föl, a harmadikra – sajnos elfelejtettem megkérdezni apámat… Szóval a piros kisautóm fotóját szorongatva szerettem volna megnézni a Nemes Pedal Cars egyedülálló gyűjteményét, hátha köztük van az enyém is. Hiszen a csodás, vagy éppen normális, autóra hasonlító kisautók mellett a legegyszerűbb konstrukciók is helyet kaptak a tárlaton, mint például egy pedálos talicska. Az egyiket hosszan nézegetve némi emlékkép is felderengett, de fotó nélkül mire mentem volna?  Hát azért nézzünk körbe, nézzük meg a fesztivált: a kiállított, közel ezer, két- és négykerekűt, az új és veterán autókat, az autóbuszokat, a katonai járműveket, a kamionokat, a raliautókat, a szuper sportkocsikat, a targoncákat és a motorokat. – Negyedszer rendezzük meg a Debrecen Drive fesztivált – mondja a Campus Kft. kedves marketingvezetője, Baráth Anikó, aki nélkül tán még most is a bejáratnál toporognánk, merthogy ugyan vagy fél tucat pénztár igyekezett belépővel ellátni a hatalmas tömeget, de csak lassan fogyott a sor. 

Úgy tökéletes, ahogy van. Fotó: VAJDA JOZSEF ATTILA

– Általában úgy harmincezren látogatják ezt a rendezvényünket, s úgy tűnik, az idén sem leszünk kevesebben. Ráadásul vasárnap gyereknap, de mi már szombaton is programok tucatjaival várjuk a kicsiket. A minidrive-on elektromos kisautókkal mérhetik össze ügyességüket, lesz arcfestés, csillámtetoválás, zenés gyermekműsor, óriás­kirakó, piknikezés. Az ügyességi versenyek mellett katonai járművekbe, tűzoltóautókba, rendőrségi járművekbe, de akár kukásautóba is beülhetnek. Azt pedig, hogy milyen népszerű ez a program, jól jelzi: a megkülönböztető jelzésű autók szünet nélküli villogása és szirénázása betölti a Nagyerdőt. A főbejáraton végre átjutva az autószalonok kocsijait kerülgetjük. Ahogy mondani szokták: mindenki itt van, aki számít. Vagyis elhozta új kollekcióját a Mercedes, a Fiat, az Alfa Romeo, a BMW, a Mini, a Lexus, a VW, a Citroën, a Renault; a japánok, és a dél-koreai SSangYong is. És biztos kihagytam egy csomó márkát…  

Kicsit odébb belebotlottam a Suzuki standjába, ahol nem az autóikat, hanem a 2024-es motorkerékpárjaikat mutatták be. Bocsánat a magánügyért, de mivel magam is egy Suzuki choppert kergetek, ide is benéztem. Ahol is, a koromnak egyébként megfelelően, korszerűtlen vénembernek bizonyultam, ugyanis a gyár felhagyott a chopperekkel, merthogy az olyan öreguras. Helyette jönnek a sportmotorok – élükön a gyorsaságban verhetetlen, 300-zal repesztő Ha­ya­bu­sával –, a bokorugró túrázók, a robogók és a szokásos utcai modellek; ez utóbbiak viszont idén elég harciasra sikeredtek. (Ha hazamegyek, lemegyek a garázsba, és juszt is megsimogatom az 1500-as chopperemet, de tragikus végünket nem mesélem el neki. És azt se, hogy az angol Triumph idegurított egy Rocket neve­zetű kétkerekűt, ami sajnálatos módon bitang jól néz ki, három hengerébe 2500 köbcenti fér, s nem mellesleg 167 lóerős. Jó, nem egy chopper, de azért gyö­nyörű!) 

Korosztályos autóval haladni. Fotó: VAJDA JOZSEF ATTILA

Miközben sajnálkoztam egy sort nyugger státuszomon, a közelben hatalmas ordítás közepette folyik egy gyerekverseny: a különféle cégek által épített csodamasinákat be kell tolni, s amelyik a legelébb gurul a célba, az győz. A nemes vetélkedésbe a mentősök, de még a Katasztrófavédelem is beszállt saját építésű szerkentyűivel. Az ordítozást a versenyt vezető bemondó produkálja; mintha 1997-ből hallanám a Forma–1-es közvetítéseket rendszeresen végigsikoltozó Palik – „Hova tűnt Damon Hill?” – Lászlót… És ha már Forma–1 – amúgy pont ekkor zajlottak az időmérők a hétvégi monte-carlói futamon –, itt is akadt versenyautó. Ha nem is Forma–1-es, de Forma–4-es kettő is. A Gender Racing Team korántsem a mostanában sokat emlegetett társadalmi nemről, hanem a csapatfőnök Gender Tamástól kapta nevét. Jó tíz éve versenyeznek a Forma–4-ben, természetesen magyar bajnokok, de nemzetközi szinten is jegyzik őket. A kiállított két versenyautójuk a keresztségben a Tatuus F-4-T-421, illetve a Tatuus F-4-T-014 nevet kapta, nagyjából 500 kilósak, ezért aztán pokoli gyorsak: 2 másodperc környékén érik el a 100-as tempót, a végsebességük pedig 300 körüli. És ez még „csak” a Forma–4! Ami, egyébként, mondják, az első lépcső a Forma–1 felé vezető hosszú úton, hiszen közben van még a Forma–3 és a Forma–2 is. Közvetlen mellettük sorakoznak a nem versenypályára tervezett, de akár ott is helytálló autócsodák: Jaguarok, Ferrarik, Mercedesek – öregecskék és maiak. Itt bizony érdemes összeszámolni a konyhapénzt: százmilliók állnak négy keréken! Újabb üvöltés: ezúttal a ralisok okozzák a hangorkánt, próbálgatják a másnapi versenypályát. Bár vannak bukócsöves, igazi versenyautónak átépített gépezetek – nekik piros I betűs rendszámuk van –, de a többség kívülről úgy néz ki, mint egy szériaautó. Egész addig, amíg be nem indul a motor. Mert akkor következik az üvöltés, a hörgés, a sivítás, amelynek következtében gumicsikorgás és füstfelhő tölti be a teret. Egy küllemre ismerős, 1500-as Zsiguli motorja – ugyebár ez volt egykor a „parasztmerci” –, némi piszkálgatás után, a hetvenvalahányról éppenséggel 200 lóerősre nőtt. 

Amerikai stílusú kamion. Fotó: VAJDA JOZSEF ATTILA

És akkor még nem szóltunk a targoncaversenyről – a 100 ezer forintos fődíjért a homlokvillás és a tolóoszlopos targoncák mesterei indultak harcba: a járgányuk segítségével melyikük tud egy gumilabdát a leggyorsabban egy ládába bedobni –, a celebek és hírességek autóversenyéről, a motoros kaszkadőrökről – ezt meg ne próbálják otthon, intette a nézőket a bemondó –, a BMX-esek produkcióiról, és a kevéssé autós, de fesztiválokon elvárható kísérő programokról: a baltadobálásról, lézeres céllövészetről, kutyás bemutatókról, ilyesmikről. Közben pedig az okosságokra kíváncsiak sem maradtak információ nélkül: az impozáns víztorony tövében egymást követték a szakmai előadások. Felszólalt „Becsületes­nepper” és „Autósámán”, de azért a legtöbb szó az e-mobilitásról esett, vagyis az elektromos autók jövőjéről, a szükséges infrastruktúra kiépítéséről, és természetesen Debrecen városáról, ami időközben akkumulátor-nagyhatalom lett. Nem tudom, a rajtam kívül a Debrecen Drive-ra kilátogató 29 999 nézelődő hogyan érezte magát, de a 30 ezredik, vagyis jómagam nagyon jól. Ugyan a piros kisautómat nem találtam meg, de tán majd legközelebb…

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek