Lélekbalzsam

Ez az Esterházyak egykori birtoka; a legrégebbi épület egy felújított magtár, a bejárat fölötti évszám 1864-et mutat. Korábban almáskert is díszlett errefelé, a hely vélhetően a szép almáiról kapta nevét. Almafát ugyan most nem láttam, de nemhogy szépnek, sokkal inkább gyönyörűnek mondható erdőket, hatalmas réteket, legelőket igen, amelyek valóságos lélekbalzsamként kínálják magukat minden erre járónak. Persze leginkább a négy lábon erre járóknak, merthogy Szépalma ménesbirtokként is funkcionál: több mint 100 különböző fajtájú idős, mentett, olykor éppenséggel a vágóhíd elől mentett ló mennyországába érkeztünk. 
A 20-25, olykor 30 éves, egykori paripáknak már semmi dolguk nincs, az itt élő lónyuggerek azt csinálják, ami a legjobb nekik. Nincs feladatuk, viszont a lehető legmagasabb szintű ellátást kapják, olyat, mint amit többségük aktív életében el sem képzelhetett. Az idős lovak egy része krónikus betegségekkel, mozgásszervi, légzőszervi vagy hormonális problémákkal küzd, de vannak itt rosszul látók, vagy épp lelki sérültek, akiket méltatlan körülmények közül mentettek ki. 

Az összesen 138 hektáros terület gyalogosan bejárhatatlan, ezért olykor egy méretes Nissan terep­járóba ülünk, amit házigazdánk, a fiatal, csinos, lóspecialista ál­latorvosnő, dr. Kelemen Zsófia ­kormányoz igen magabiztosan. Legalább olyan magabiztosan, ahogy a 400-500 kilós „ápoltjai” között járkál: mindegyiket nevén szólítja, betegségeiket naprakészen tudja. 
Ha jól tudom, az ötlet a most 72 éves Michael Aufhauseré volt, aki valamikor ugyan színésznek készült, de aztán a turizmusra váltott. Egy nap a spanyol Costa del Solon lévő irodájának ablakából végignézte, ahogy a sintérek elhurcolnak egy kóbor kutyát, majd nem sokkal később annak is szemtanúja volt, amikor félszáz kutyát és macskát gázzal megölnek. A gyilkosság látványa annyira felkavarta, hogy eldöntötte: élete hátralévő részét az állatok megmentésére fordítja. És több mint 20 évvel ezelőtt az ausztriai Henndorfban az álma valósággá vált: létrejött az első Gut Aiderbichl menhely, a mentett állatok életre szóló menedéke. Ma már 30 birtokkal hat európai országban van jelen, az egyik ezek közül Szépalma. Naponta több mint 6000 mentett állatról (35 különböző fajtáról: kutyákról, macskákról, nyulakról, szarvasmarhákról, juhokról, malacokról, de pa­­pa­­gájokról, csimpánzokról, vagy éppen lámákról, és természetesen 700 lóról) gondoskodnak. És ez így van Szépalmán is: a lovak mellett 60 szürke marha, mangalica, birka, kecske, macska él velük. 
– Ki ne felejtsük: a fejünk fölött csapatokban köröznek a fecs­kék, ezek szerint ők is jól érzik itt ­magukat. Szépalma még mindig a Gut Aiderbichl alapítványhoz tartozik? 
– Lényegében minden változatlan, csak mindez 2023 vége óta a Szépalma Állatvédelmi Alap tulajdona, az osztrák lovak bértartásban vannak nálunk. S ugyan még csak tíz-egynéhány magyar mentett lovunk van, de a jövőben már csak őket várjuk. Ám az eredeti aufhauseri gondolat maradt. Ez pedig így szól: „Mindennap azon munkálkodunk, hogy ezek az állatok teljes életet éljenek, melyben nem a félelem és fájdalom határozza meg a mindennapjaikat, hanem a megbecsülés és a gondoskodás. Ha sikerül megóvnunk az állatokat magunktól, az emberektől, még nem sok mindent tettünk. Csak akkor lehetünk elégedettek, ha már nincs szükség arra, hogy meg kelljen védeni őket. Ebben az esetben megváltoztattunk valamit: saját magunkat.” 
– Ez szép, de merre van a ménes? Merthogy alig néhány ló lődörög körülöttünk, a tágas, nyitott istállókba is csak legfeljebb a nap elől jönnek be néhányan. Merre járnak a többiek? 
– Szabadon élnek, arra sétálnak, amerre akarnak, senki és semmi nem korlátozza őket. Dolgozniuk nem kell, lovagolni sem lehet rajtuk. Úgy is mondhatnám, visszavadítjuk őket, ami esetükben a szabad életet jelenti. Kisebb csapatokban, 4-5 fős közösségekben élnek, de vannak nagyobb bandák is. Némely ló nem élhet ménesben, hanem istállóban, bokszban laknak, így ahhoz, hogy biztonságban érezzék magukat, olyan istálló- és legelőrendszert hoztunk létre, ami lehetővé teszi számukra a szemkontaktust, az összeszagolást vagy vakargatást a karámok között. A bokszokból saját legelő nyílik, amely akkora, hogy akár vágtázhatnak is ott, ha akarnak. Kint is, bent is van élelmük, ivóvizük, ha akarnak, kint is, bent is alhatnak – teljesen önállóak. Azokra, akiknek az egészségi állapotuk ­miatt speciális tápra, gyógyszerre van szükségük, természetesen jobban odafigyelünk. 
– Ha valami komolyabb baj történik, meg tudják oldani? 
– A kisebb gondokat igen. Műteni nem tudunk, ha ilyesmire van szükség, megy a ló Üllőre, a ló­klinikára. Viszont van röntgen, ultrahang, és néhány olyan gépünk, amely segíti a mozgásszervi betegségek kezelését, sőt egy infravörös fényt adó lószolárium is, ez megnyugtatja az állatokat a vizsgálatok során, így nincs szükség bódításra. Minden héten jön a patkolókovács, három hónap alatt mindannyian sorra kerülnek. Rendszeresen mérlegeljük őket, odafigyelünk az adagjaikra, illetve az eléjük kerülő széna energiatartalmára is, hogy se a hirtelen fogyás, se az elhízás ne fenyegesse őket. A ló gyomra elég speciá­lis, a lényeg, hogy soha nem szabad a gyomornak kiürülnie, vagyis 4 óránál hosszabb koplalás nem tesz jót. Ők tehát éjjel is esznek. 
– Fekszenek, amikor alszanak? Vagy pedig, ahogy mondják: a ló állva alszik? 
– Az igazi, pihentető alváshoz lefekszenek, de a szunyókáláshoz elég, ha a négy lábukkal kitámasztják magukat, mert nem dőlnek el. De a mély alvás nagyon fontos. Az egyik kutatási projektünk során szenzorokkal vizsgáltuk lovaink alvási szokásait. A 23 éves Monoceros nevű arab telivér kanca egy futóistállóban lakott, az általa régóta ismert lovakkal együtt. Azt gondoltuk, remek körülmények között tartjuk. Volt azonban egy 10 napos megfigyelési időszak, ami alatt kiderült, hogy Monoceros szinte csak néhány másodpercre fekszik le (valószínűleg hemperegni). Ezért éjszakára külön bokszba költöztettük, de társai közvetlen közelében, s akkor majdnem 3 órát töltött fekve – pihentető alvással. 
Nézgelődünk a hét, most éppen szinte üres, ragyogóan tisztán tartott istállóban. Az egyikben az eddigi betonaljzatra éppen patakímélő gumiszőnyeg terül, a másikban almoznak. Utunkon természetesen velünk tart Ellie, Zsófia 4-5 éves mentett kiskutyája. Szépek a színei, valamelyik őse beagle lehetett. A birtokról mindent tud, saját szabályrendszert dolgozott ki biztonsága érdekében. 

– Az ott Alpache – mutatja Zsófia –, egy kiöregedett cirkuszi ló. 
– Vadállatok állítólag már nem mutogathatók cirkuszban, de háziállatokat még lehet látni… 
– Lehet, de nem hinném, hogy számukra nagy öröm a cirkuszos élet. Ugyanis a lónak az egyik legfontosabb igénye az állandóság, ehhez képest, ugyebár, hetente költözik a cirkusz. És az sem lehet túl megnyugtató, ha fellépésre várva mellette, mondjuk, egy farkas várakozik… 
– Vele mi a probléma? – kérdem egy kerítést rágcsáló ló láttán. 
– Ő Fordson, egy angol telivér. Versenyló volt, amit lát, azt karórágásnak hívjuk. Ez az évek és a versenyek során összeszedett stressz következménye, elég nehéz kikezelni. 
– Az idős lovak már egyre több egészségügyi problémával küzdhetnek, meddig beszélhetünk még minőségi életről? 
– Nos, ez például Szépalma egyik kutatási területe, amit a bécsi Állatorvostudományi Egyetemmel közösen folytatunk, s a nemzetközi kutatócsoportnak magam is tagja vagyok. Mivel az eddigi kutatások nem adtak választ erre a kérdésre, az állatvédelmi közösség és a lótartók számára ez a téma különösen érdekes. A probléma az adatok hiánya volt. Azt már megállapítottuk, hogy az egészséges, stresszmentes lovaknak folyamatosan ismétlődő rutinjuk van. A legutóbbi kutatásunkban vizsgált 150 ló a nap 38 százalékát táplálkozással, 45 százalékát pihenéssel és 17 százalékát aktív mozgással tölti. Mindezt aktivitást mérő szenzorokkal sikerült kideríteni. Ezek a szenzorok nem korlátozzák a lovakat a természetes mozgásukban, hanem adatokat gyűjtenek az állatok viselkedéséről, arról, hogy mennyi ideig esznek, pihennek, mozognak, mennyit fekszenek. A lovak társas kapcsolatainak elemzéséhez szintén szenzoros vizsgálatokat folytattunk, például mértük az egyes egyedek közötti távolságot. Az eredmények azt mutatják, hogy már kis változtatások is drasztikusan javíthatják az állatok életminőségét. 
Az egyik istállóba négy kanca érkezik a hozzájuk tartozó „háremőrrel”. De valami balhé néz ki, mert megjelent egy másik egykorvolt mén is, s bár egyikük sem kerülhet „nyeregbe”, de azért összeugranak, ágaskodnak, erőseket horkantanak. 
– Némi dominanciavita zajlik Sacuri, az eredeti háremőr, és az egy évig betegistállóból most visszatért Pergamon között. Úgy tűnik, nincsenek letisztázva a nőügyek… Az a hat szürke lipicai pedig a híres bécsi spanyol lovasiskola kiöregedett, 25-30 éves vitézei. Még tudják a nem túl ízületkímélő mutatványokat, de itt már nem kell magukat produkálniuk. Azért, amikor hatan együtt galoppoznak – az fejedelmi látvány… 
Van itten egy ló, bizonyos Esperado. És van itt 14, összejáró, együtt bandázó kanca. Esperadót is fiatalabb korában ivartalanították, de valószínűleg elfelejthette már a műtétet, vagy ki tudja: álmaiban még mindig ifjú ménnek látja magát, mindenesetre olykor-olykor kinyitja karámja elválasztó tolóajtaját – a nyakával tudja leakasztani –, s kiüget a 14 kanca közé. Semmi nem történik, a kancák láthatóan elfogadják, Esperado pedig boldogan ácsorog, büszkén tekintve háremére. Mostanában, legalábbis azt mondja Zsófia, hogy állatorvosi szíve megenyhülni látszik, mert azon tűnődik, mi lenne, ha véglegesen összeengedné őket? 
Kedves Esperado, drukkolok neked. Mivel Szépalma amúgy is maga a lómennyország, bizton tudom, teljesülni fog az álmod… 

Szücs Gábor
 

Ellie kutyus intelmei:

 1. Ne menj a lovak közelébe. (Mert öregek, mert betegek, mert talán rosszul látnak, és rád lépnek.) 
 2. Ne menj a villanypásztor közelébe. (Mert az áram nem kiskutyáknak való.) 
 3. Ha elvesztél, maradj ott, ahol elvesztél. (Mert ugyan Zsófi átmegy a villanypásztoron és bemegy a lovakhoz, hogy az­tán eltűnjön valami hátsó aj­tón, de biztos lehetsz abban, hogy mindig visszajön érted.) 
Megszívlelendő…