A kőipar bölcsőjében

Tardoson vagyunk, az iparvállalati központ zsúfolt vezetői irodájában. A bemutatkozó csevegés során valahogy a foci kerül szóba. Rettentő a hőség. Sóhajtozom, hogy előző nap a fiam fociedzését ültem végig 37 Celsius-fokban. 
– Ó, a foci! Benne voltam a fociban, és az volt a gyermekkori álmom, hogy labdarúgó legyek. Tizenhét évesen játszottam az első nemzeti bajnokságos meccsemet felnőttcsapatban, majd édesapám rábeszélt, hogy jöjjek ide a bányába, így abbahagytam a focit. Eljöttem a bányába tanulni, és már csak NB/III-ban fociztam. 
– Nem bánta meg? 
– Hosszú évekig volt egy kis hiányérzetem, hogy az Újpest helyett a bányát választottam. De az élet néha ismétli önmagát. Két lányom és egy fiam van. A nagyobbik lányom a Tatabányában focizott, de otthagyta, mert mit csinál, itt bányászkodik velem. Közgazdász, de elvégezte utána a bányagépészeti szakot is. A kisebbik lányom agrármérnök, most pedig növénydoktornak tanul, mivel vannak földjeink, az ezzel kapcsolatos teendőket ő látja el. Ha szükséges, még a gépeket is kezeli. És a fiam? A fiam már 16 éves, focista akar lenni, tíz éve a Puskás Akadémián focizik, és U17-ben játszik. Komoly ajánlatokat kap, két hétig az Atletico Madridnál edzett, ott kérték, hogy félévente egy hónapot töltsön el az edzéseiken, de nem tudtuk vállalni. Ha nincs bajnokság vagy edzés, Atesz is kiveszi a részét a munkából. Most éppen segít a nővérének, traktorozik, hordja a bálát, kaszál. 
 
Budai Attila ajtaján néha kopognak, és fontos aláírandókat tesznek le az asztalára. A falon a bányája madárröptében készült felvétele és a hetvenhat hektáros terület tervrajza. 

Anyai ágon már a dédnagyapja is itt dolgozott. Az esztergomi érsekségé volt a terület minden hasznával együtt, amely kiadta vállalkozásba, később pedig a Magyar Kőfaragó és Épületszobrászati Vállalathoz tartozott mint díszítőkőbánya. Budai Attilát a szintén a bányában robbantómesterként és bányamesterként dolgozó édesapja vitte fel először 1977-ben a nyáron poros, egyéb időben sáros, az időjárásnak mindig kitett, embert próbáló munkahelyére, amikor nyolcéves volt. „A hatalmas gépek, a kő és kő, a kőpor csoda látvány volt számomra” – emlékezik vissza. De focista akart lenni, majd elvitték katonának. Közben a rendszerváltás után angol többségi és lengyel kisebbségi tulajdonba került a bánya. 
– Az angolok magyar, német és osztrák piacra szállítottak. Nem mondom, hogy nem értettek hozzá, de máshogy gondolkodtak. Itt elhelyezkedve a bányagépészeti, a karbantartási részt vezettem, de a bányai kőfejtés érdekelt, hiszen ott jobban lehetett keresni. Autógépészeti iskolát végeztem, majd Veszprémben bányagépészetet tanultam az itteni munka mellett. Aztán vettem egy billencses teherautót, vállalkozó lettem, és tizenöt év kitérővel dolgoztam bauxit-, majd szénbányában, homok- és más kőbányákban is. Lám, mint alvállalkozó a kilencvenes években visszakerültem ide. 
A rendszerváltás után az angolok üzemeltették a bányát. 

– Csak díszítőkő-bányászattal foglalkoztak. Ez azt jelentette, hogy a kitermelt kő 20-25 százaléka volt alkalmas arra a célra, a fennmaradó nagyobbik rész hulladéknak bizonyult. Nekem, mint szállítmányozási vállalkozónak, az volt a feladatom, hogy a feleslegkövet vigyem ki a bánya területéről, és a mellette található meddőhányókban rakjam le. Felajánlottam nekik, hogy mi lenne, ha a munkámért nem fizetnének nekem, de a hulladékkő a továbbiakban az enyém lenne, és én terméket gyártanék belőle. Mivel sportolóként sokat jártam külföldre, számtalan bányát felkerestem, és láttam, hogy különféle gépek segítségével minden hulladékot hasznosítanak. És az angolok örömmel csaptak bele a tenyerembe. 
Csak, hogy értsük, itt a focilabda nagyságútól a szekrénnyi nagyságúig terjedő méretű kövekről beszélünk, amelyekben repedések vannak, ezért díszkőfeldolgozásra nem voltak alkalmasak, ámde Budai Attila a hitelre vett gépeivel többek között negyventől kétszáz kilogrammosig terjedő súlyú vízépítési köveket kezdett gyártani belőlük. Később a férfi kisebbségi tulajdont szerzett, majd utazásai során bányákba jelentkezett be. Ahogy lehetősége adódott 2010-ben, kedvező fizetési ütemezéssel teljes részben kivásárolta az angolokat, s ma már – a szállítmányozó cégeit is beleszámolva – új termelési technológiát alkalmazva közel száz alkalmazottal fagyálló díszítő, víz- és útépítő tömböt, táblát, aprított szemcsét, évi tíz-húszezer köbméternyit dolgoztat fel. 

A beszélgetést megszakítja a mobiltelefonja különös ciripelés-pittyegése. Tizenegy óra tizenöt perc van. Egymásba fonódó hangokat hallani jó húsz másodpercig. Megmagyarázza: „Bocsánat de fizetéseket utalok." Egy rövid pittyegés egy embernek történő utalást jelent. 
 
Elindulunk a hegyre a bányához. Először a kisebbik lányával, Linett-tel találkozunk, amint egy bálapakoló gépet vezetve a falu utolsó útján a szántóföld felé halad. Rövid, az apjával folytatott eszmecserét követően a monstrum gázpedáljára tapos. „Szuperszonikus csaj” – jegyzi meg Budai Attila. 
A hosszú erdei úton hullámzik a pickup karosszériája. Az ő erdeje, néha az út szélén gyalogló turisták integetnek nekünk, hiszen ez az országos Kéktúra útvonala is. Behajtunk a bánya területére. Kiszállunk, beinvitál a főépületbe. Az elődökre emlékezve bányamúzeumot alakított ki, a használati tárgyak, fényképek mellett a 180 millió éves, jurakori tengerfenék megkövesedett maradványait is látni. „Amikor elvágunk egy kőzetet, s felcsiszoljuk, kipolírozzuk, előjönnek a régi élőlények lenyomatai” – mondja Budai Attila. 

A vetítőben egy dokumentumfilm képkockái peregnek le előttünk. Budai Attila büszke az édesapjára, Budai Vilmosra, akitől nagyon sokat tanult. Ugyanez igaz a régi öreg kollégákra is, akik ma már sajnos nem élnek. Sokat köszönhet nekik. 
A félórás filmből kiderül: a Gerecsében a kőfejtést már a rómaiak kezdték el. Süttőn, Dunaalmáson megtalálhatók a római korban folytatott bányászat bizonyítékai (szerszámok, római bánya, római út). A tardosi kő tulajdonképpen mészkő, de kiváló megmunkálhatósága, keménysége és fényezhetősége miatt nevezik márványnak. A Gerecsét a triász időszak kőzete, a dachsteini mészkő alkotja, az ammoniteszek mellett sok a pörgekarú-maradvány, tengerililiom-nyéltöredék és Ammonites-kövület. 

A legenda szerint egyébként itt a környéken szenvedett vértanúságot 306-ban, Diocletianus császár uralma alatt a kor négy kiváló kőfaragója: Claudius, Castorios, Semproniánus és Nikostratos. A titokban megkeresztelkedett mesteremberek ugyanis nem voltak hajlandóak megfaragni a gyógyítás római istenének, Aesculapiusnak a szobrát, ezért a bíró megostoroztatta, majd elevenen ólomládába záratta és a Dunába vettette őket. Erre a mártíromságra utal a négy kereszt Tardos címerében. Feljegyzések szerint a XIII. században Imre király a tardosi bányából szállíttatta a követ, és később, a XV. században Beatrix királyné is innen szállíttatott 42 hajórakomány vörös mészkövet a budai építkezésekhez, de 1506–1507-ben az esztergomi Bakócz-kápolnát is ebből a kőből építették. Még Zsigmond lengyel király is díszítette vele a Jagelló-kápolnát a XVI. században. 
A virágzó reneszánsz kor után a törökök leigázták a falut és környékét. A XVIII. század elején újra feléledt a kőbányászat Tardoson. Mivel a falu kihalt, így Nyitra környékéről telepítettek szlovákokat, a szomszédos falvakba Elzászból németeket. A környék bányászatának igazi fellendülése azonban a XIX. század elejére tehető, mikor olasz mesterek érkeztek a bányába. A tardosiak először kisegítőként dolgoztak az olasz mesterek keze alá, majd teljesen elsajátították a mesterséget, és megőrizték, átadták a tudásukat generációról generációra. Ekkor építették az esztergomi bazilikát (1822–1856), amely sokáig nyújtott biztos megélhetést a környék kőfejtőinek, kőfaragóinak. A millenniumra hatalmas építkezések indultak meg a fővárosban, akkor óriási mennyiségben szállították fel a követ Budapestre. A szállítás hajóval történt. A hegyről a követ a Duna-partra lovas kocsikkal vitték le, majd Süttőn, Piszkén tették hajóra. 
Nos, a film alapján megállapítható, hogy az itt dolgozók nem müzlit és joghurtot fogyasztottak el reggelire. A kőfejtők először kijelölték a lefejtendő kőtömb méretét, ezután 10-20 centiméter mély lyukakat fúrtak beléjük. Ezekbe helyezték az ékeket, melléjük a vaslapocskákat (pléskákat), majd tizenkét kilogrammos kalapáccsal addig ütötték az ékeket, amíg a tömb el nem vált a bányafaltól. „A mi bányászaink felénekelték a sziklát, mert az ékek ütése munkadalra (kommendóra) történt, amelyre a bányászok szü­leik, mestereik nyelvét vegyesen használták, vagyis magyar, szlovák, német és olasz szavak hangzottak egymás után. Mivel a négy nyelv egy mondaton belül is keveredett, nem a szöveg mondanivalója volt a lényeg, hanem a mondatok vége, hogy azok rímeljenek, ezzel megadva a munka ritmusát. A munkavezető adta meg a közösen végzett munka ütemét, amelyre a társak a ritmus visszaéneklésével egyszerre ütötték az ékeket, emelték a követ a kocsira” – magyarázza a film narrátora. 
Az évek folyamán minél több gép (rakodógép, daru) váltotta fel a kemény fizikai munkát. A gépesítés mértékére jellemző, hogy ma már fúrással és víznyomásos repesztéssel választják le a kívánt méretű kőtömböket, majd gyémántdrótos vagy gyémántos tárcsájú fűrésszel vágják precízen méretre, tükörsimán csillogó vagy éppenséggel érdesített, csúszásmentes felülettel. Ezeket teleszkópos rakodógéppel viszik a bányaüzem útjain a feldolgozógépekhez, illetve rakják a cég tulajdonában álló kamionokra. 
Mindezt meg is nézzük élőben, még annak ellenére is, hogy a dolgozók nagy részét a tulajdonos hazaküldte a rettentő hőség miatt. Egy óriási – amerikai márkájú – gép hatalmas kerekein acéllánc, mert a kőbánya aljzata kihasítaná a gumikerekeket. 
– Mennyibe kerül egy gumira a lánc? – kérdezem a városi ember kíváncsiságával. 
– Másfél millió forint egy gumi, és ugyanannyiba kerül rá egy lánc – hallom a választ. 
Megtudom azt is, hogy egy köbméter kő súlya 2,9 tonna. 
Holdbéli a táj, akár a Marson is lehetnénk. 
– Filmet nem forgattak még itt? 
– Több film részleteit is felvették már nálunk. Itt forgatták a Katedrálist, a Keresztanyu sorozat néhány epizódját, és egy, a Ceauşescu házaspárról szóló filmet is. Ma is jönnek, és két hónapig egy amerikai filmet forgatnak egy olyan bányarészen, ahol most nem termelünk. 
Sokaknak ő maga mutatja be a bányát, gyermektáborokat, geológushallgatókat kalauzol, de jártak már itt nyugdíjasklubok tagjai és sportklubok csapatai is. 
 
A kőbányának nincs munkaerő-problémája. A dolgozók értékelik az egész éves fix keresetet, a korszerű gépek komfortját, ergonómiáját, de sokat számítanak a cégtulajdonos közösségépítő intézkedései is: minden hónap első péntekjén munkaközösségi ebédet tartanak egy vendéglőben, illetve családostól igénybe vehetők bérletek bizonyos labdarúgó-mérkőzésekre és egy tatai wellnessparadicsom szolgáltatásaira. Egy kolléganője hívja, hogy most utalnák a dolgozók második csoportjának a fizetést, s X.-től már most vonjanak-e a rendkívüli kölcsöne részleteként. 

– Most még ne, majd megbeszélem vele – mondja a mobiltelefonba egy kézfogással kötött pénzügyi támogatás utóéleteként. 

A bánya, a „tardosi Grand kanyon” számára precízen rajzolt térkép. A hússzeletszerűen vágott kövekből valahol támfal lesz, de találhatóak itt sétálóutcás kövek Badacsonyba szánva, más részen alapanyagok a Citadella felújításához. Egy lerakott, de még nem kicsomagolt gépsor is van itt. Az elejére felteszik a kőtömböket, a végén pedig kijön majd a „márvány járólap” becsomagolt állapotban. Budai Attila bármerre megy az országban, látja az édesapja köveit, az általa, s családja által kitermelt és megmunkált kőzetet. Bár megfogadta, hogy a „munkát nem viszi haza”, otthon a térkő, a zuhanytálca és a mosdókagyló is innen kitermelt, üzemében megmunkált kőből van. A nagyobb lánya, Réka a feldolgozóüzemet vezeti, „törékeny nő, de kemény, mint a vídia”, felesége, Andrea az irodában segíti őt. Mészkőpor és kőrengeteg – ez az életük. Megint hívják, a kisebbik lány az: „Leviheti Lajos a targoncát?" – kérdezi. 

A falu éttermében vár az amerikai film előkészítő stábjának munkatársaira. Fiatalemberek érkeznek Budapestről, és néhány amerikai színész is. Tervrajzokat mutatnak arról, hogy milyen hatvan négyzetméteres ideiglenes épületeket fognak a bánya területén felépíteni, és egy téli jelenethez szükségük lesz majd egy olyan köves területre, ahol a környéken semmiféle növényzet nincs. Egyébként itt, nyolcszáz négyzetméteres helyszínen forgatott kosztümös film készül majd. Aztán az étterembe bekeveredik a fia is, már mezben van, futni fog valahol. Hiába a labdarúgó-pályafutás vágyát dédelgeti, ugyanazt az apai tanácsot kapja, mint egykor Budai Attila: első a munka! Kő kövön, mármint az eredeti helyén, nem maradhat!