Bud és Terence, a legendás páros

Némi csepergő esőnek köszönhetően harapható pára száll alá, a forróság már elviselhetetlen. De ez sem szab gátat a jókedvnek az idei Bud Spencer–Terence Hill Rajongói Találkozón, amelynek a ráckevei Thermal Camping és Faházas Villapark adott otthont. 
Egy megtermett, szakállas férfi – talán nem véletlen a színészhez való hasonlóság – nagy csobbanással a vízbe ugrik, és Pakitó megmentésére indul. A Kincs, ami nincs filmből ismert kék-sárga (plüss) arapapagáj, aki a medence másik végén várakozik, minden partra szállítása alkalmával szárazon megússza. Szurkolás morajától és nevetéstől visszhangzik az uszoda – összeszokott közösség ez, amelyet egybefűz a barátság és egy közös szenvedély… 

A legendás párost kedvelők első ízben 2006-ban találkoztak. Akkor még csak családias légkörben, alig húsz fő részvételével zajlott a közösségi esemény. Arra évről évre többen lettek kíváncsiak. 2019-ben az önkéntes szervezők már fesztiválban gondolkodtak. De egy egész napos vihar elmosta a terveiket. Az esetből okulva a koronavírus-járványt követően visszatértek az eredeti célkitűzéseikhez, amely a szórakozás és a társasági élmény a közös érdeklődés mentén. 
„Imádom a hagymás babot”, „Csak a Puffin ad neked erőt…”, „Kijelentem, hogy utolsó szemét lennék, ha ezt megtenném…” – olvasgatom a résztvevők viselte pólókon a Spencer–Hill-örökzöldeket. A jelenlévő rajongók csak a filmekből választott neveken szólítják egymást: Banános Joe, Johnny Firpo, Kamasuka, Zeffa, Van der Bosch parancsnok, és így tovább. 
Császár Zoltán, vagyis Tony főszervező már az első találkozón is részt vett. Nem árul el azzal nagy titkot, hogy a három napon át tartó program fő szervezőelemei a filmek. Hangfelismerő-, illetve szinkronversenyt már a kezdetektől tartanak. Valamennyi résztvevő tudja folytatni egy random megállított jelenet sorait, vagy azt egyetlen lövés- vagy autócsikorgás zajáról felismerni. A szenvedélyes rajongás már csak ilyen. 
Köreikben a Különben dühbe jövünk (1974), Bűnvadászok (1977), …és megint dühbe jövünk (1978), Kincs, ami nincs (1981), Nyomás utána! (1983), Nincs kettő négy nélkül (1984) és a Szuperhekusok (1985) filmek ismerete az alapműveltség mércéje. A szombati közös ebédnél – persze – hagymás bab kerül terítékre. A társalgás pedig amolyan Spencer–Hill-rébuszokban zajlik. Amikor ketten véletlenül egy­másba ütköznek, a hétköznapi „menj arrébb” helyett ekképp fogalmaznak: „Szépségem, a szélső sáv a kamionoké. Húzódj le a szélre, vágd ki a villogódat, és már itt sem vagy”, s ezen jót derülnek együtt. 

A délutáni Kiképzés Dermesztő rémület módra és az Egy rántással elszakítom a kötelet ügyességi játékok előtt a társaság még sziesztázik a fürdő árnyas fái alatt. A Wilbur Walshnak (Bűnvadászok kitalált karaktere) keresztelt Körmendi István cumit visel a nyakában, ahogyan Bud Spencer tette az Én a vízilovakkal vagyok című filmben. Jó barátjával, Rajner Péterrel érkezett a találkozóra. Évekkel korábban itt ismerték meg egymást. Aki barátot talál, kincset talál – ugrik be egy ide vágó szállóige. Elismerő mosolyukból úgy érzem, beilleszkedtem. 
Mi a filmjeik ereje, amiért ma is milliókat képesek a televízióképernyő elé ültetni? – kérdem. 
Nem számít, hányszor láttuk ugyanazokat a pofonokat, vagy hogy már pontosan tudjuk, kinek hány foga esett ki egy nagy bunyó alkalmával, mindannyiszor jókat derülünk rajtuk – válaszolja Jeremy Scott, aki a páros összes közös, illetve szólófilmjét összegyűjtötte DVD-n. Kedvfüggő, esténként melyiket választja. 
Kucsák Zoltán, vagyis Piedone, aki szintén főszervezőként tevékenykedik a találkozón, folytatja az okok sorát: – Bud Spencer és Terence Hill elérhető hősök. Két testvért, barátot alakítanak, akik a külső jegyeiket, karaktereiket tekintve különbözőek, mégis jólelkűek. Védik a gyengéket, az ártatlanokat, és felveszik a harcot a hitvány gazemberekkel. Mindezt vér nélkül, humorosan teszik. Éppen ezért a produkcióikat családok nézték/nézik együtt. Ahogyan köztünk sokan, jómagam is gyermekként láttam először egyik filmjüket a moziban. Onnantól nem volt megállás… 
Megtudom, hogy a hetvenes évek voltak a páros aranyévei: tíz esztendő alatt összesen kilenc filmjük került képernyőre. Bombázták a közönséget az alkotásaikkal, rekordnézettséget produkálva. S közben felnőtt rajtuk két nemzedék. 
 
De, hogy jobban értsük a pofonosztó páros évtizedeken át tartó töretlen sikerének okát, következzék egy rövid filmtörténeti kitérő, néhány kevésbé ismert információval a kedvelt színészpárosról. 
Fiatalkorukban a pályájuk többször keresztezte egymást. Mielőtt megszületett Bud Spencer a filmvásznon, az őt megtestesítő Carlo Pedelsoli a német-olasz, szőke, kék szemű színésszel először Dino Risi vígjátékában, a Vakáció a gengszterrel forgatásán találkozott. Mario Girottival, akit Terence Hillként ismert meg a világ, később együtt dolgozott az áltörténelmi műfajú Hannibálban. 
A sors alakította úgy, hogy megszülessen a legendás páros. Pedelsoli, aki korábban olasz bajnok volt előbb százméteres mellúszásban, majd ötvenméteres gyorsúszásban, véletlenül vált színésszé. Giuseppe Colizzi rendező a megtermett testalkata miatt ajánlott neki egy filmszerepet 1967-ben. A Kutya, a Macska meg a Ró­ka (későbbi nevén: Isten megbocsát, én nem; magyar fordításban: Nincs bocsánat) című produkció eredeti főszereplője sérülést szenvedett. Ezért kapta meg a szép olasz fizimiskával és színészi tehetséggel megáldott, tudatosan erre a pályára készülő Terence Hill a munkát. 

A később sorozattá lett alkotás óriási sikert aratott, annak második (a Pirinyó, a Behemót és a Jófiú), valamint harmadik része (Akik csizmában halnak meg) is elkészült. De valójában Enzo Barboni, a humoros, avagy spagettiwestern műfajának megalkotója teremtette meg a pofonosztó párost, és tette a közönség kedvenceivé őket Az ördög jobb és bal keze című produkcióban. A színészek a hetvenes évek közepétől kortárs kalandfilmeket kezdtek forgatni, amelyekben a közönség szintén szerette őket. 
Az 1974-es Mindent bele, fiúk! a páros tizenhét közös munkája közül az, amelyik a filmtörténet minden idők legnagyobb bevételét tudhatta magáénak. A színészek töretlen sikere mégsem hozta meg számukra azt az anyagi jólétet, amelyet sejtenénk. Megélhetési gondjaik ugyan nem akadtak, de nem tudták, mekkora üzlet zajlik körülöttük. A producerek ugyanis nem tájékoztatták őket a valós bevételekről, amelyeket a filmjeik világszerte hoztak. 
Több közös vonás húzódik meg kettejük között, mint hinnénk. Bud a San Lorenzónál történt bombázást csodával határos módon úszta meg. Terence is a haláltól menekült meg az 1945-ös hasonló drezdai esetnél alig hatévesen. Mindketten olyan katasztrófát éltek meg, amely miatt jobban ragaszkodtak az élethez. Esetükben ez a vidámságban és életszeretetben nyilvánult meg, amelyet a párosuk a filmvásznon közvetített. Ugyanazokban az emberi értékekben hittek. Többek között ezért is a filmvilág egyetlen olyan párosa ők, akik sosem veszekedtek. A produkcióikban látható összhangot, plusztöltetet sem a költségvetés biztosította. A véletlenül, de sorsszerűen létrejött kapcsolat érlelődött köztük életre szóló barátsággá. 
 
Derűben a találkozón sincs hiány, amikor elkezdődnek az ügyességi játékok, avagy a szórakozás-erőfitoktatás. A jó kondícióban lévő Johnny Firpo átugorja a sörpadot, és nagy lendülettel, páros lábbal landol a vizes vödörben. Majd egy rövid kúszás, még egy hopp, és kezeit a megmérettetés végét jelezvén a magasba lendíti. 
Minden versenyszámban kihirdetnek első három helyezettet. A legfürgébbek, legerősebbek – főleg a résztvevők felajánlásainak köszönhetően – oklevelet, egy doboz sört vagy a legendás páros relikviáit (idén gravírozott, tele töltött pálinkásüveget) vehetnek át. A három nap végén pedig az abszolút legjobb megkapja a vándorkupát. 
Mozgás után ismét a „zabálásé” a főszerep. Hat virslit, egy liter sört és egy jégkrémet kell beburkolniuk az asztalnál helyet foglalóknak. Döbbenetes, hogy a leggyorsabb versenyzőnek ezt kevesebb mint két perc alatt sikerül teljesítenie. 
Valahányszor láthatók a színészpáros filmjei a televízióban, az étvágyuk óhatatlan átragad a nézőkre. „Szerintem egy szakács igazán elnevezhetne rólunk valamilyen ínyencséget” – írja Bud Spencer önéletrajzi írásában. És a kívánsága teljesült: a Flamingo Barban ugyanis meglelem a Pedersoli-óriáspalacsintát. A büfétulajdonos Rózsa Zoltán szintén filmrajongó, készíti a gyermekkori kedvencéről elnevezett pisztáciakrémes-banános desszertet. 
De a pisztácia nem kifogyott? – ugrik be ismét egy szállóige. 
Változnak az idők, legalábbis, ami az ízeket illeti. Ellenben a rajongás nem múlik – mosolyog a serpenyő felett. 
Így éreznek ezzel kapcsolatban a találkozóra minden évben ellátogatók is. Jeremy Scott a feleségével érkezett, valamint a szüleivel, akikkel annak idején együtt látta a filmet a moziban. Szlaukó Mihály párjával, Papp Gabriellával évekkel korábban az egyik találkozón ismerkedett meg, s a baráti kapcsolatból kerekedett szerelem, később házasság. Idén két és fél éves kisfiuk, Vilmos is velük tartott az eseményre. 
Mindannyiunknak fájt, amikor Bud Spencer 2016. június 27-én itt hagyott bennünket. Csináltunk emléksétát és jelképes síremléket, ahol mécseseket gyújtottunk – mesél az édesanya, szervező a rajongótábort megrázó esetről. 
Élete során többször próbálták felvenni a kapcsolatot a nápolyi színésszel. Illetve a még mindig aktív Terence Hill-lel úgyszintén. Ha egyszer találkozhatnának vele, „nem kívánnának soha már mást”. De addig maradnak a filmek, amelyek egy stresszes, kedvetlen nap után is mindig megnevettetnek. S mi, akik a Bud Spencer–Terence Hill-történeteken cseperedtünk fel, majdan mesélni fogunk a dédunokáinknak is arról, hogy volt egyszer egy legendás páros… 
 

Több ezren 2016-ban

Ki kellett tenni 2016-ban Velencén a megtelt táblát a Spencer és Hill fesztiválon, mert Bud Spencer halála miatt akkor a szokásosnál is többen látogattak el a tizedik alkalommal megrendezett rajongói találkozóra. Akkor 32 Celsius-fokban dagadtak az izmok. Fehér műanyag székeken ülő, hatalmas termetű biztonsági őrök torlaszolták el a velencei Drótszamár Park és Kemping bejáratát. Felelevenítem az ott tapasztaltakat. 
Cingár fiatalember mutatja nekik a karján lévő vonalkódos belépőt. Amazok bólintanak, mire a vékony fickó odaszól nekik: – Hol van itt a resztorant? Hol a vályú? – kérdezi, s a szokatlan hangnem hallatán megmerevednek az arcok. A biztonságiak feltehetően nem tudják, hogy ez egy legendás mondat az egyik Bud Spencer-filmből. 
Kicsit arrébb százak állják körbe a hangosbemondós szervezőket, éppen a jelenetidéző, szinkron- és hangfelismerő verseny döntőjét tartják. Van, aki egy szuszra darálja a szöveget, más cincogva, majd hirtelen váltással mennydörgő hangon idéz fel egy-egy párbeszédet. 
– Ha azt hiszitek, hogy a kiképzés piknik, soha többé nem piknikeztek! Húsz hét alatt megtanítom nektek, milyen a szakszerű letartóztatás, hogyan kell kocsit vezetni háromszázhatvannal és hogyan kell megkülönböztetni a marihuánát a petrezselyemtől! 
Elül a vastaps, újabb versenyző megy fel a porondra. Fiatal hölgy, aki a konferanszié szerint egyszerre fogja eljátszani azt „a nagy darab, szakállas, böhöm állatot, akit, ugye, nagyon szeretünk, és azt a bizonyos félkegyelmű indiánt, a Girolamót… De még ezzel sincs vége. – Idehallgass, bájgúnár! Felőlem bájologhatsz akár a fákkal is! Nekem csak annyit mondj meg, hogy minek nézel te engem, légypapírnak, hogy így tapadsz rám? – idéz valaki az És megint dühbe jövünk című filmből. 
Egy alacsony emberke előrefurakszik az első sorba, és a produkciókat látva egyfolytában mosolyog. Összekulcsolja a karját. Megszólalásig hasonlít Bud Spencerre. A dolog szépséghibája mindössze annyi, hogy ötven kilóval könnyebb és ötven centiméterrel alacsonyabb a példaképénél. Rajner Péter Monorierdőről érkezett. A minőség-ellenőrzésen vezető labortechnikus egy sörgyárban. 
– Pici korom óta rajongok a Bud Spencer- és Terence Hill-filmekért, amelyek nagy részéről mindent tudok, öt éve járok a fesztiválokra. Próbálok úgy élni, mint ő, lazán venni a dolgokat, és szeretem a hagymás babot meg a spagettit. A szakállamat most növesztettem meg, gondoltam, jó móka lesz, ha Bud Spencerként jövök ide. 
– Na és a bunyó? 
– A bunyóikat csak nézni szeretem. 
Dübörögnek a filmzenék, sokan a hagymás bab szaftját tunkolják a műanyag tányér aljáról. Népszerű kiegészítő a szalmakalap az állon lévő összekötő zsinórnál cumival az Én a vízilovakkal vagyok című filmre utalva. Ózdról érkezett az ápolóként dolgozó Kúszó Attila, aki a hasára tetováltatta Terence Hill és Bud Spencer képét. Az 1991-ben született fiatalember azt mondja, hogy a filmjeiken nőtt fel, „hullámosra nézte” a videokazettákat. Három dologért rajong: a rockzenéért, a Real Madridért és Spencerék filmjeiért. Először a Real címerét tetováltatta a mellkasára, aztán jött a két színész.

V. A.