Hetvenéves a vízlépcső

Ez volt egykor a Hortobágy. Ahol valahányszor katasztrofális szárazság lépett fel, az öntözés mindig szóba került, de amint a pillanatnyi veszély elmúlt, a lelkesedés szalmalángja kialudt, és maradt minden a régiben. Hogy aztán jó száz évvel később, 1952-ben büszkén jelenthesse a Szabad Föld: „Ezt az évszázados bűnös gondatlanságot számolja fel véglegesen pártunk irányításával dolgozó népünk most, amikor ötéves tervünk keretében, a Tisza rázompusztai kanyarjánál megkezdte egyik legnagyobb büszkeségünk: a tiszalöki vízlépcső építését”.

Hetvenéves a vízlépcső – májusban emlékeztünk meg születésnapjáról. Bár ez sem egészen igaz dátum, ugyanis ott a duzzasztást szolgálandó három műtárgy, háromféle funkciót lát el. Van tehát a vízlépcső, amely az építkezés idején a legfontosabb feladatot, a vízkészlet-gazdálkodást, valamint az öntözéshez szükséges víz továbbítását végezte, s végzi a mai napig. Ezt ünnepelték tehát 1954 tavaszán. De mivel a duzzasztás miatt a felvíz megemelkedett vagy öt métert, nyílván kellett egy hajózsilip is, amit 1958-ban adtak át. S ha már ilyen magas vízoszlopot tartanak fogva, természetesen gondoltak a vízi energia kihasználására: az erőmű 1959-ben állt munkába. Jó esetben tehát legalább háromszor avattak Tiszalökön, hogy háromszor is jelenthessük: „A tizenkétezer lakosú község neve elválaszthatatlanul összeforrott hazánk szocialista építésével…”

Az erőmű kapujában Pogácsa, a négylábú portás fogad, igen kedvesen; még az újszülött kicsinyeihez is odaenged. (Bár az is lehet: ebben a hőségben éppenséggel elege van az ördögfiókákból…) És még oda sem érünk Palencsár Istvánhoz, a Tiszalöki Vízlépcső szolgálatvezetőjéhez – ő lesz a mai napon kalauzunk –, máris annyi információ ér, hogy csak győzzem jegyezni.

Például maga az épület, és az ahhoz csatlakozó három, toronyszerű vasbeton pillér. Valahonnét ismerős ez az egész. Mint később megtudom, egy korszakos stílust: a német nemzetiszocializmus építészeti stílusát jeleníti meg; a monumentalizmus, a gigantománia, a birodalmi gőg jut eszünkbe ránézést is. Nem véletlen, hiszen a ’40-es években, az akkori Németországban készült terveket vették elő 1952-ben… Hogy Rákosit elkerülje a gutaütés a „háborús bűnös” német terv láttán – amit természetesen azonmód szovjet tervekre akartak cserélni –, abban múlhatatlan érdemei vannak Mosonyi Emil professzornak, aki a tervek ellenőrzése után javasolta: fogadják el a német elképzelést. (A méltán világhírű Mosonyi Emil munkásságát ezúttal nincs helyünk érdemeinek megfelelően méltatni, elég legyen annyi, hogy neve elválaszthatatlanul összefonódott a Tiszalöki Vízlépcsővel.)

Következő látványosság egy szobor, amely ugyancsak gigantikus: egy nyolc méter magas rohanó női alak, kezében a munkára kényszerített villám, amely vélhetően a vízből születő elektromos áramot szimbolizálja. Ez is ismerős: jelentősen hasonlít Kiss István ugyancsak nyolc méter magas tanácsköztársasági emlékművéhez, ami egykor a Felvonulási téren állt, csak ott egy vöröskatona tetszeleg hasonló hősi pózban, s kezében nem villámot, hanem egy lobogót tart… (Persze, a hasonlóság csak fordítva lehet igaz, hiszen Vilt Tibor Kossuth- és mindenféle más díjas szobrász alkotását 1959-ben állították fel Tiszalökön, míg a vöröskatona tíz évvel később: 1969-ben került Budapestre. Bár az is lehet, hogy mindketten látták Berény Róbert festőművésznek a rendkívül ismert, „Fegyverbe!” című, Tanácsköztársaság-korabeli plakátját – Kiss Istvánt bevallottan ez ihlette meg –, de, hogy ki kit plagizált – tűnődjenek ezen a képzőművészet kutatói.)

Vilt szobra az Energia nevet kapta, bár a népnyelv csak egyszerűen Zsuzsi-szoborként emlegeti. Sőt egy horror mesét is kreáltak hozzá, miszerint Zsuzsi egy vízhordó lány volt, aki szerelmi bánatában ugrott le a 17 méter magas pillérről a friss betonra, és szörnyethalt. Jó, értem én, de akkor minek kellett a kezébe villám? Egy másik verzió szerint nem is ugrott, hanem a vízbe fulladt – rendben, a villámot akkor sem értem…

És akkor még egy szót se szóltam, az erőmű alól kikerülő, fortyogó, örvénylő vízről, amelyből jól megtermett busák ugrálnak a levegőbe. Hogy miért csinálják, még a horgászok is csak vakargatják a fejüket: megijednek valamitől, vagy játszanak; nekem a legjobban az a vélemény tetszett, hogy pusztán csak menőzésből ugrálnak…

Na de most már tényleg kerüljünk beljebb, s hallgassuk Palencsár uram történeteit.

– A vízlépcső elsősorban vízgazdálkodási, árvízvédelmi okok, de legalább ilyen fontos: az öntözés igénye miatt épült. Innen indul a Keleti főcsatorna, amelynek 1956-os elkészültével jött létre a vízi összeköttetés az Észak-Alföld és a Körös-völgy között, majd 1967 után megépült Nyugati főcsatorna is. Az energiatermelés természetesen mindig fontos volt – míg meg nem épült 127 kilométerrel lejjebb a Kiskörei Erőmű, Tiszalök a legnagyobb vízi erőműnek számított –, de a vízgazdálkodás volt és maradt a legfontosabb szempont.

Ide kívánkozik néhány lelkendező, a jövendőt elénk varázsló mondat egy 1953-as Szabad Földből: „Kinek van kedve végighajózni a Hortobágyon? Jöjjön velünk egy-két esztendő múlva. Beszállunk a hajóba Tiszalöknél, aztán kiszállunk a balmazújvárosi kikötőben. Vagy ha úgy tetszik, a Berettyóig meg sem állunk. Nem képzelődés ez a „pusztai” hajózás, hanem már a holnap valósága…”

A főépületben szinte zajtalanul forog a három hatalmas generátor, pedig egyenként közel 100 tonnát nyomnak. A futballpályányi csarnok üres, rajtunk kívül csak egy idősebb kolléga reggelizik komótosan.

– Mai napig csodálhatjuk az egykori Ganz Gyár tudását, ezek a gépek éjjel-nappal mennek, szinte felügyelet nélkül. Utoljára 2012-ben volt egy kisebb leállás, karbantartás miatt. Nem tudom, minden olvasójuknak érthetőek lesznek-e, de azért elmondom a főbb adatokat: a három generátor összteljesítménye 12,9 megawatt, s 528 amper áramerősség mellett 5250 volt feszültséget adnak le.

Sétálunk tovább a három hatalmas pilléren keresztül, ezek tartják és szabályozzák a vizet megfogó táblákat.

– Harminchét méter hosszúak, 8 méter magasak, a súlyuk egyenként 360 tonna. Csak így képesek ellenállni a nekik feszülő, duzzasztott víztömeg 1200 tonnás nyomásának.

– Mekkora a Tisza vízhozama?

– Változó. Változott a Tisza szabályozásával – akkor összesen 112 kanyart vágtak át –, és változik az időjárás függvényében is. Az átlagos vízhozam 260 köbméter másodpercenként, de 2022-ben, a nagy szárazság idején, alig 40 köbméter csordogált a mederben. A mindenkori vízhozamból a Keleti főcsatorna 20 köbméterrel részesedik, a szabályozásnál erre is figyelnünk kell, de 100 köbméteres hozam felett mindenhova jut elég víz.

– Ha jól tudom, ezt az 1846-tól, kis túlzással máig tartó szabályozást szokták emlegetni második vagy verítékes honfoglalásnak. Magyarországon 4200 kilométernyi töltés épült, s ebből 2900 kilométer jutott a Tisza völgyébe… Mi történik, ha árvízkor meghaladja a 260 köbmétert is a másodpercenkénti vízhozam?

– Megbillenjük a táblákat, s elengedjük a vizet, de ez még nem a 260 köbméter/másodperces hozamnál történik.

A billentést egyébként a kedvünkért meg is mutatták: néhány perc alatt egy kisebb niagarányi vízesés képződött Tiszalökön… Megjegyzendő: a gátakat olyan láncok mozgatják, amelyeknek egy-egy láncszeme egy mázsánál is nehezebb! A monumentális építmény végén, a Tisza jobb partján, egy ugyancsak méretes hajózsilip várja az érkező hajókat. Mostanában sok dolga nincs, csak elvétve érkezik átzsilipelni óhajtó hajó, csónak. (Pedig a zsilipelés ingyenes…) Olykor a nemrégiben beindult nyaralóhajózás egyik-másik jacht-ja fut be: a Tisza-tóról tartanak Tokajba, s egy évben egyszer befut a francia Victor Hugo szállodahajó is. Strasbourgból indul, majd a Rajnán, a Majnán és a Dunán lecsorog, hogy aztán a Tiszára fordulva felússzon egészen Tokajig. A zsilipkamra hossza 85, szélessége 17 méter, összesen 17 ezer köbméter víz fér bele; akár 1300 tonnás hajók és uszályok átzsilipelésére is képes.

– Ismét csak idéznék kedvenc lapom, a Szabad Föld egyik 1954-es számából: „A rázompusztai részre, a hajdani grófi földekre, tiszalöki kőművesek, tiszadadai ácsok, környékbeli kubikusok, pesti szakemberek érkeztek. Méregettek, számolgattak és azután kis lakóépületeket, raktárakat emeltek. A Tisza, mely a kaszálón túl, az erdő mögött folyt, mit sem sejtett arról, mi készül ellene. Bátor volt a terv, és merészek voltak az első érkezők is: Redeila József, Palló Gábor kőművesek, Tornán Bálint ácsmester, Kiss László kubikos és a többiek”. Vagyis ekkor indult az építkezés?

– Nem, az már 1950 körül megkezdődött. A terv az volt, hogy miközben a Tisza Rázompusztánál tesz egy veszélyes kanyart, ezt levágva „kiegyenesítik” a víz folyását. Az építkezés a Tiszát nem zavarta, kanyarodott szépen tovább Rázompusztánál, az emberek pedig egy teljesen új, egyenes medret ástak. Kis szépséghibája a Szabad Föld akkori cikkének, hogy miközben Redeila József, Palló Gábor kőművesek, Tornán Bálint ácsmester és Kiss László kubikos ott büszkélkedett a lap hasábjain, elfelejtették megmondani, hogy a munkálatok legnagyobb részét a származásuk okán, vagy beszolgáltatási kötelezettségük elmulasztása miatt elítéltek végezték. Mi több, később a szovjetek által átadott, főleg német származású hadifoglyok is érkeztek Tiszalökre, vagy 1500-an.

– Ezt valahogy nem vette észre az akkori tudósítónk…

– Nem is vehette észre, ez volt a titokzatos néma tábor. 1951-ben először 1200, később még 300 szovjet hadifogoly érkezett. Fegyveres ÁVO-sok őrizték őket, enni csak valami répalevest kaptak; kézi erővel, csákánnyal, ásóval ásták ki az új medret. A foglyok, akik korábban már 5-8 évet töltöttek Szibériában, különböző táborokban, amikor vonatra rakták őket, azt hitték, hogy hazamehetnek. De Tiszalökre hozták őket, újabb fogságba. Volt egy kisebb lázadás is: 1953. október 4-én a foglyok tüntettek, amire az AVO géppisztolysorozattal válaszolt. A hatvanadik évfordulóra még eljött néhány egykori fogoly, de idén már egy sem. Legalább száz évesek lennének, de a hadifoglyok nem élnek annyit…

Álljon itt – ahogy emléktáblájukon is olvasható –, az öt agyonlőtt, magyar kötődésű német katona neve: Gazafy Georg, Bács; Geistlinger Mathias, Levél; Schulz Josef, Budaörs; Tangl Hans, Bárdház; Widlhofer Josef, Sopron.

– Valahol azt olvastam, hogy Tiszalök és Kisköre után a terv úgy szólt, Tiszalök fölött épüljön még két vízlépcső, Kisköre alatt, Csongrádnál egy, a hatodikat pedig a jugoszlávok készítik Újbecsénél.

– Ez el is készült, s egészen Csongrádig képes visszaduzzasztani a Tiszát. A magyar szakaszon viszont csak annyi történt, hogy Csongrádnál áll az építkezéshez szükséges körgát, de aztán a hetvenes években a hozzánk mégiscsak begyűrűző olajválság miatt félbeszakadt az építkezés.

– Nem vágja ketté ez a gát a Tiszát a halak elől?

– De igen. Bár van egy hallépcsőnk, ám az a kialakítása miatt, kis kapacitású. A nagyobb halátjárás biztosítására egy új, ökológiai halfolyosóra lenne szükség, mint amilyen Kiskörén is működik. Ennek ellenére alattunk, és felettünk is jelentős halpopuláció található, tehát káros hatása nincs a műtárgynak.

Búcsúzunk. A hajózsilip mellett szoborként őrködik egy szürke gém. Bár az is lehet, éppen vadászik, ilyenkor sokáig mozdulatlanul áll a vízben, várva mit sem sejtő áldozatát, majd hegyes csőrével kíméletlenül lecsap. Őrködik vagy vadászik – mindenesetre, hogy itt van, jelenlétével igazolja: a Tisza vize kiváló.