Mesélnek a fák

A somogyi Rinyabesenyő határában húzódik az Öszpötei erdő, ami híres hatalmasra nőtt duglászfenyőiről. Ezek többségét a meggyilkolt Erzsébet királyné – közismerten Sisi – emlékére ültették egy kis ligetben 1898-ban. Az erdő legnevezetesebb példánya azonban nem ebben a ligetben, hanem attól mintegy két kilométerre található.

– Többször is megcsodáltuk a híres kandeláberfát, ide lehetetlen úgy eljutni, hogy ne keresztezzék utunkat szarvasok – meséli Marci (engedje meg, kedves olvasó, hogy ne hivataloskodjam kollégánkkal). – Nevét onnan kapta, hogy törzséből alacsonyan közel vízszintes óriási oldalágak erednek, melyek pár méter után törnek az ég felé, ezért gyertyatartóra, kandeláberre emlékeztetnek. Az elágazás alatt mért törzskerülete 2019-ben 477 centiméter, magassága 37 méter volt; ugyan nem ez a legnagyobb duglász, de különös, feltűnő formájával felhívja magára a figyelmet.

A projekt ötletgazdájával, Kovalik Mátéval két, már meglévő szenvedélyüket – a túrázást és a fényképezést – kötötték össze, amikor három éve elkezdték lefotózni a méretük, koruk, alakjuk vagy a hozzájuk köthető történetek alapján különleges fáinkat. A túrák tervezésekor elsősorban Pósfai György Magyarország legnagyobb fái – Dendrománia című könyvére, illetve az általa üzemeltetett gyűjtőoldalra, a dendromania.hu-ra támaszkodtak (a dendrománia a biológus által kreált­ szó, a fák iránti szenvedélyt jelenti). A 2023 végi állapot szerint mintegy 4300 fa adatai szerepelnek a listákon. Minél többféle fafaj megörökítésére törekedtek, lehetőleg lefedve Magyarország egész területét.

– A Covid-járvány adta meg a lökést, hogy belevágjak – mondja Marci. – Tizenöt éve egy park mellett lakunk Budán, itt a pandémia alatt a családommal együtt hónapokon keresztül, nap mint nap egyenként figyeltük a fákat. Ebben a hirtelen jött bezártságban, teljesen lelassulva tudtam igazán figyelni a természet változására, és rácsodálkozni arra, hogy mennyire sokféle életstratégia létezik. A fák fényképezése részemről tiszteletadás a hosszú élet előtt, melyet egy helyben töltenek el.

Azt gondolnánk, hogy nyáron és ősszel a legfotogénebbek a fák, hiszen akkor mutatják meg teljes pompájukat – valójában a tél és a kora tavasz a legideálisabb időszak a fényképezéshez, amikor a fák szerkezete levelek nélkül sokkal jobban megmutatkozik. A fényt tekintve a reggel vagy az este a legalkalmasabb – télen a 7 óra körüli napkeltére odaérni az ország másik végébe kevésbé kihívás, mint nyáron, mondjuk, 4.30-ra…

– Ebben a vállalkozásban sok időt a terepszemle visz el: megkeresni a fát, majd felmérni a tökéletes nézőpontot. Az erdei példányok esetében sokszor már maga a megközelítés is egy kaland; míg a magában álló fák ugyan kevesebb kihívást jelentenek, cserébe valamilyen módon unalmasabbak. Például a túr­ist­vándi Rókás legelőn négyszer jártam, ha arra vitt a szabad földes utam, akkor mindig tettem egy kitérőt a kiszemelt toplistás kocsányos tölgy miatt – így már pontosan tudtam, hogy számomra naplemente körül lenne ideális a fény. Az már ajándék volt, hogy éppen akkor vonult arra a csorda.

Fás legelőkből hajdan sok volt az országban, nagy melegben az elszórtan álló nagy fák árnyékába a jószág be tudott húzódni, a fáknak meg jót tett a trágyázás. A fotóriporter országjárása során sok elpusztult legelőt látott, az állattartás visszaszorulásával ezek az élőhelyek sokszor gazdátlanok, elbozótosodnak.

Ez a folyamat már csak azért is elszomorító, mert három jellegzetes élőhelyet lehet kiemelni, ahol érdemes a legnagyobb fákat keresni. Az említett legelőkön kívül kiváló lelőhelyek a kastélyparkok, arborétumok, ahol tudatos tervezés és gondoskodás eredményei a nagy fák (az 1800-as évek végén előszeretettel ültettek gyorsan növő platánokat), míg egy sűrű erdőben állandó harc folyik a napfényért és a tápanyagokért. Szintén bő keresési forrást jelentenek a nagy folyók árterei, az árvízvédelmi gátak közötti, sokszor járhatatlan dzsungel – rendkívül jó termőhelyei ezek a fekete nyárnak és a fehér fűznek.

De mégis, milyen paraméter tesz naggyá egy fát?! „A törzskörméretet kell mérni, mert ez a tömeg, az életkor és a tekintély mércéje” – olvashatjuk Pósfai György alapműnek számító könyvében. A talajszint és a 130 centiméteres magasság között, a fa legkarcsúbb részén, a minimális kerületet mérve állapítják meg egy fa méretét. Ez alapján hazánk legnagyobb példánya a pörbölyi titán, amely egy árteres területen, a Gemenci-erdőben növekszik. A tizenkét méteres törzskerületet meghaladó, négy sarjból összenőtt, de egy gyökérzettel rendelkező fekete nyár egészen sokáig rejtőzködött, csak 2013-ban talált rá egy természetjáró; azóta egy tanösvény az érdeklődőket egyenesen a fához vezeti. 

– Az önállóan álló fák tudnak jól megnőni, ám ezek korántsem annyira idősek, mint amennyire a méretük sugallná – magyarázza Marci. – Senki sem tudhatja biztosan, hogy melyik fa a legidősebb Magyarországon. Hacsak nincsenek írásos dokumentumok, a pontos kormeghatározás jószerivel csak akkor lehetséges, ha a fát kivágják, és meg lehet számolni az évgyűrűit. Illetve általában még így sem, merthogy a koros fák közepe többnyire korhadt, üreges. Elvileg élő fából is lehet venni vékony fúrásmintát, de ennek sok nehézsége van.

Úgy tartják, hogy az ötvöskónyi nagylevelű hárs akár 450 éves is lehet (mely a törzsét megtépázó viharok ellenére még mindig áll), bár egyes legendák szerint még Koppány vezér ültette, a tatárjárás idején pedig IV. Béla is megpihent alatta. Ennek a történetnek azért elég kicsi a valószínűsége, mivel a magyarországi őshonos fajok ritkán élnek 4-500 évnél tovább.

A 700 évesre becsült szőkedencsi hárs is inkább a kivételt erősíti, semmint a szabályt. A famatuzsálem körül ma sírok találhatóak, a közelben pedig egy Árpád-kori templom romjaira bukkantak a régészek.

– A korversenyben két kocsányos tölgyet szoktak még emlegetni. A hédervári Árpád-fa állítólag már a honfoglaláskor is állt, botanikusok szerint viszont nem lehet több 7-800 évesnél. A zsennyei „ezeréves” tölgyről úgy tartják, hogy már Szent István korában is élhetett, de erre sincs bizonyíték, még nem tudták megállapítani a valós korát. Mindkét fán többször kellett már életmentő beavatkozást végezni, ám egyes részeik még mindig élnek.

Ha már a tölgynél tartunk: Marci a gerecsei Öreg tölgyhöz az év mind a tizenkét hónapjában visszatért lefotózni. A tizenkét kép gyönyörűen mutatja a szabályos formáival tankönyvekbe illő tölgy életének ciklikusságát. Ez idő alatt az egészséges, gyönyörű, makulátlan fa a három fő ágából egyet elveszített…

Pedig a tölgyek egyébként nagyon szívósak. Egy angol mondás szerint a tölgy 300 évig nő, 300 évig ereje teljében van, majd 300 évig haldoklik. Míg Anglia csapadékos, óceáni klímáján valóban megérhetnek ilyen szép kort a fák, nálunk le kell venni belőle pár száz évet – főleg a klímaváltozás miatt.

A hűvösebb, csapadékosabb éghajlatot kedvelő bükkre nálunk rossz idők járnak. A felmelegedés tempója nehezen követhető a fák generációi számára, az elmúlt években a bükk toplistásai szinte mind kipusztultak. Valószínűleg a lucfenyők is el fognak tűnni az országból rövid időn belül. Marci 2022-ben még le tudott fotózni egy hatalmas gyertyánt, amely a következő évben sajnos kidőlt.

– Ma már sok helyen ott hagyják az erdőben a holt fákat, tudván, hogy ezek a csonkok, torzók sokkal több állat- és növényfajnak adnak életteret, mint élő korukban. Előszeretettel fényképeztem ilyen életközösségeket is, meglátva az élet-halál körforgásának ezt a fajta szépségét. Külön kategóriát jelentenek azok a képek, amelyek egy-egy vizuálisan izgalmas részletet emelnek ki: kígyóként kanyargó gyökérrendszereket, különleges ágformákat vagy léggyökereket; ezekre sokszor úgy tekintettem, mint természet alkotta szobrokra. Megörökítettem törzsbe faragott Krisztus-arcot is.

Eddig körülbelül száz különleges fát kapott lencsevégre. A fotózások során a részletgazdagság és a színek tökéletesen visszaadására törekedett. A képek nagyrészt Hasselblad középformátumú digitális géppel készültek, de néhány fa analóg és infrafelvételen is meg lett örökítve. Az elkészült fotográfiákból 24 darab kiállítás keretében, zárt és szabad téren látható a badacsonyörsi Folly Arborétumban – elképzelni sem lehetne tökéletesebb helyszínt a Folly Gyula pécsi orvos alapította arborétumnál! A november elejéig látogatható tárlatot a Széchenyi-díjas biológus, Pósfai György nyitotta meg.

– A fotókat nagy méretben, jó minőségű papírra nyomtattuk, hogy minden parányi részlet élvezhető legyen. A keretek építőipari hulladék fából készültek, magam festettem le őket otthon, csavarokkal szétszedhetők, benne a képek cserélhetők. Minden módon igyekeztünk felhívni a figyelmet a környezetünk védelmére. Szeretnénk ősszel tovább vinni a kiállítást, és albumot készíteni belőle – a fák bemutatása mellett a természetjárás népszerűsítése is a célunk. A Mesélnek a fák elnevezésű, folyamatosan bővülő Instagram- és Facebook-oldalon láthatók és olvashatók az évgyűrűkben őrzött történetek.

Például a híres személyekhez kötődő legendáriumok. Igaz, a Rákóczi-fák valós életkora nagyon kétséges, viszont a Petőfi-fák létezhettek, koruknál fogva a költő ülhetett alattuk (hogy tényleg ült-e, az más kérdés). Bőven akadnak az országban betyárfák: állítólag ez alatt éjszakázott Rózsa Sándor, vagy ahhoz a fához kötötte a lovát Patkó Bandi.

Gödöllőn valószínűleg találkozhatott Erzsébet királyné a később Sissi vadkörtefájának hívott vackorral. Amikor 1959-ben, az agrártudományi egyetem Gödöllőre költözése után elkezdték kiépíteni a botanikus kertet, az öreg körtefa már itt állt, épp a kijelölt terület közepén. A helyi legenda úgy tartja, Grassalkovich Antal gróf ültette, arra emlékezve, hogy egy sebzett vadkan elől úgy menekült meg, hogy egy vadkörtefára mászott. Ezer fát ültettek el gödöllői birtokán, a háromméteres körtörzsméretű matuzsálem ma is él. A terebélyes fa alatt fogalmazta meg Kossuth Lajos a Függetlenségi nyilatkozatot, és Sisi is szívesen hűsölt lombjai alatt – napjainkban az ország egyik legidősebb és legnagyobb vadkörtefája. Magányos óriás, mely termetével már messziről magára vonja tekintetünket.