Hulladékból teremtenek értéket

Kicsit szemetelt az eső, amikor a főváros felől Szarvas irányába autóztunk, aztán kisütött a nap. A gyönyörű őszi időben egyre több kombájnt, traktort, terménnyel teli mezőgazdasági pótkocsit, tárcsázást, boronálást és vetést végző gazdát láttunk a földeken. A napraforgótáblák szinte mindegyikét tövig vágták, a többségét már be is tárcsázták. Kicsivel több kukorica volt még lábon, de ezekből is egyre kevesebb volt már. A maradványokat, szárat, leveleket, csuhé- és torzsamaradványokat nehéz tárcsák aprították és forgatták a termőföldbe. Visszakerült a szerves anyag, lényegében sok-sok tonna szén, cellulóz formájában, és persze minden más, ami a talajélet fenntartását szolgálja. A tarlóégetésnek már évtizedek óta nem látni nyomát, csak az idősebb generáció emlékezhet arra, amikor – főleg a kalászosok nyári aratása után – egész falvakat beborító füst gomolygott az ég felé akár százhektáros táblákról felszállva. A természet-, a környezet- és a klímavédelem hatja át az egyszerű emberek életét éppúgy, mint a gazdálkodóét, ipari cégekét, közlekedési, szállítási, vagy éppen energiatermelő vállalkozásokét. Nem lóg ki a sorból Közép-Európa legnagyobb olajipari vállalata, a MOL sem. Nemcsak az üzemanyagaiba kerül egyre több fenntarthatóan megtermelt bioetanol, biodízel, készül ilyen szemlélet mellett kenőanyag, hanem az energia termelése is zöldül. Többek között ezért vették meg tavaly nyáron a Szarvas város határában lévő biogázüzemet, az Aufwind Schmack Első Biogáz Szolgáltató Kft.-t (ASEB), amely 2011-ben épült, és akkoriban Európában a legnagyobbak számított. 

Amit szinte nem is lehet látni a hozzá vezető néhány kilométeres bekötőút mentét övező fasoroktól és bozótostól. Aztán persze szembe­tűnnek a jellegzetes nagy tartályok félgömb alakú kupolái. Ezek a fermentorok, de ezt a megérkezésünk utáni néhány percben tudtuk meg Feith Róbert ügyvezetőtől, aki a bejáratnál fogadott minket. Az autóban még arról beszélgettünk fotós kollégánkkal, hogy vajon mekkora lesz majd a bűz, ami fogad minket. Aztán, kiszállva, megkaptuk a választ. Volt szag, de nem elviselhetetlen, nem túl kellemetlen. Pedig tőlünk néhány száz méterre egy nagy sertéstelep üzemel – ahonnan föld alatti csővezetéken érkezik az egyik alapanyaguk, a hígtrágya. A helyi dolgozók biztosítottak minket, hogy néhány perc, és már nem érzünk semmit, hozzászokik az orrunk. 

A telepet működtető központi épületben, egy kávé mellett, félórás bemutatkozó előadás után már tudtuk, hogy ismét a nagy tartályok közé lépve mit is fogunk látni. A nagy tartályok tehát a fer­men­torok. Ebből van hét, négy kisebb és három nagyobb. A kisebbek az úgynevezett előfermentorok, ebbe kerül az a keverék, amelyből a biogáz készül. Végeredményben itt kép­ződik a nagyobb mennyiségű biogáz, a nagyobbak, az „utóérlelők” a maradék biogáz kihozatalára szolgálnak. Ezekben az óriási silókban 40-50 napig tartózkodik a fer­men­tálandó anyag, szinte állandóan 40 fokos hőmérsékleten. Országszerte láthatók hasonló, kupolás fer­men­torok a települések szennyvíztisztító telepei mellett, melyek teteje nem véletlenül kupola alakú: itt halmozódik fel a biogáz, mely lényegében metán (60 százalék) és szén-dioxid (körülbelül 40 százalék) keveréke, illetve vannak benne kisebb részben más gázok is. 

Szarvason ezt a gázt még szűrik – a motorokat károsító kéntartalmát csökkentik le –, kompresszionálják, majd óriási nagy gázmotorokban elégetik. A szarvasi ASEB négy gázmotort működtet a megtermelt biogázzal. Egy – kisebb – az üzemben működik: a keletkezett áram és hő a telep igényeit látja el, továbbá a fel nem használt áramot eladják, az országos vezetékrendszerbe táplálják be. A másik három motor a néhány kilométerre lévő Szarvas városában működő pulykafeldolgozó cégnél került telepítésre. Oda csővezetéken kerül az ASEB-től át a biogáz. A gázmotorokon elégetett biogáz villamos energia formájában szintén az országos vezetékrendszerbe kerül betáplálásra. Az itt működő, gázmotorok által termelt hőenergiát pedig a baromfifeldolgozó számára hasznosítják meleg víz és gőz formájában, valamint biztosítják a feldolgozóüzem hidegenergia-ellátását is. A pulykavágást, majd a hús feldolgozását, tárolását, hűtését ezekkel teljes egészében megoldják. 

Amikor az utófermentor bio­gáztermelése a végét járja, az óriási fermentációs betontartályból kikerült a zagy, amelyet szeparálnak. A szilárd szerves anyagot meg­felelően kezelve, és receptúra alapján baromfitrágyával keverve, két hét alatt fél-egy centis granulátumok formájában azonnal a talajba forgatható szerves trágyát készítenek. Ezt a biominősítéssel rendelkező terméket Plantofert néven árulják, s főként a környékbeli gaz­­daságok használják fel, de jó minden facsemete-, szőlészetek és más növénykultúrákban történő hasznosításra. Jelenleg évente 300-400 tonnát állítanak elő ebből a műtrágyát kiváltó, talajkondicionáló, talajjavító és humuszképző értékes anyagból. A fermentálóból kikerülő folyadékrészt pedig a már említett szomszédos sertéstelep mellett kialakított nagy területű lagúnarendszerben tárolják, mely befogadó­kapacitása 65 ezer köbméter. Ez a fermentlé is érték: folyékony trágyaként juttatják ki nagy tartálykocsikkal a szomszédos termőföldekre. 

S itt érdemes megállni egy kicsit! Gombár György üzemvezető-helyettessel beszélgetve derült ki, hogy ő Németországban tanulta ki a „biogázos szakma” fortélyait. Egy olyan – a szarvasinál kisebb – üzemben, amelyet 99 német gazdálkodó alapított, s az egyik legnagyobb érték – az előállított és eladott áram mellett –, számukra éppen ez a fermentálódott, folyékony lé, illetve a száraz, komposztálódott trágya. A földjeikre hordták folyamatosan, kiváltva a drága műtrágyát. 

S miért kell megállni? Azért, mert itthon még más a szemlélet – állítja Feith Róbert. Egy biogázüzem lényegében egy ártalmatlanító üzem, melynek célja a térségben keletkező, másra fel nem használható hulladék környezetbarát és fenntartható feldolgozása, zöldenergia előállítása! Az itt felhasznált alapanyagok egyrészt élelmiszer-feldolgozók (húsipari, tejipari cégek, állatifehérje-feldolgozók, ál­lat­ele­del­gyár) által termelt, már csírátlanított melléktermékek, melyek az adott üzemnél hulladéknak számítanak. Másrészt az állattartás során keletkező trágyák (elsősorban sertés- és marhahígtrágya, illetve baromfitrágya), továbbá a mezőgazdaságban megtermelt cse­me­gekukorica feldolgozásával keletkezett nagy mennyiségű csuhé, csőmaradvány és még sok más anyag felhasználható. Vagyis, aki átadja a melléktermékeit a biogáztelepnek, az lényegében megszabadul e tehertől, vagyis akár fizethetne is ezért. De nálunk még nem jellemző, legalábbis Szarvason csak nagyon kevés az a mennyiség, amiért a beszállító fizetne. A legtöbb fermentálandó alapanyagot a telep nagyjából 50 kilométeres körzetéből pénzért veszi meg. Az itt keletkezett és eladott áramért (ami nagyságrendileg 5000 család villamos fogyasztását fedezné), a pulykafeldolgozóban megtermelt hőért, gőzért, meleg vízért kap bevételt a cég. A szilárd biotrágyából előállított termék árát leginkább az aktuális műtrágyaárak határozzák meg. A fermentlé-értékesítésben sem egyszerű a helyzet: nem egész évben lehet kijuttatni a földekre, a hektáronként kijuttatható mennyiség szabályozott, illetve a kihordás költséget jelent, amit az értékesítés bevételeinek fedezniük kell. A gazdák egyre inkább felismerik ennek a szervesanyag-forrásnak az értékét, például aratás után a földek tápanyagpótlására egyre nagyobb mennyiségben szállítják ki. 

De térjünk vissza a biogáz­üzembe! 

– Az egész telep alá van bélelve, csatornázva, a telepről nem kerül ki semmilyen szennyezés. Összegyűjtik a csapadékvizet, s nem mellékesen annak a majdnem tucatnyi, egyenként szinte focipályányi, óriási le- és körbebetonozott tározó­silókból folyó levet, melyekben a felhasznált szilárd alapanyagokat tárolják és visszatáplálják a fer­men­torokba. Szükség van ezekre a tárolókra, mert egyesek csak az év bizonyos részén szerezhetők be, mint például a nyár végétől őszig keletkező kukoricacsuhé – tudtuk meg Czirle Dávid telepvezetőtől, aki elmondta azt is, hogy ezekből a silókból termelik ki ­óriási rakodókanalas traktorral a naponta szükséges alapanyagokat. Ezeket megdarálják, majd bejuttatják az előfer­men­to­rokba. Méghozzá pontos receptek alapján készül e keverék. Egy biológus határozza meg, számítja ki, hogy miből mennyi kell. Ezt egyrészt az alapanyag összetétele határoz­za meg, másrészt az előre megadott menetrend, azaz, hogy mennyi áramra, így mennyi biogáz­termelésre van szüksége az üzemnek. 

Napközben négy-öt ember látja el az operatív üzemeltetési feladatokat, a főépületben lévő monitorokat figyelik és avatkoznak be, amikor kell. A telep, de még a kilométerekkel arrébb, a pulykafeldolgozóban üzemelő három gázmotor is teljesen automatizált. Az irányítóteremben tucatnyi nagy képernyő mutatja az egyes munkafázisoktól ideérkező jeleket, értékeket. A vezérlőből minden látszik: a fermentorok hőmérséklete, metánmennyisége, az azokat összekötő és a zagykeveréket, fermentlét továbbító, szállító, keverő pumpaház paraméterei, a kéntelenítő tornyok értékei, a gáznyomás, a pulykafeldolgozóban működő motorok által termelt meleg víz hőmérséklete, az áram mennyisége. A telepen zajló minden folyamat innen irányítható, ha kell, leállítható, még a tűzvédelmi beavatkozás is automatizált. Szinte minden túlbiztosított, hiszen ne feledjük el, veszélyes üzemben járunk. Még akkor is, ha innen semmi káros anyag nem kerül ki, csak értékes zöldáram, biogáz és a szerves biotrágya. 

Mi az a biometán?

Sokan keverik össze a biogázt a biometánnal. A két gáz nem ugyanaz, ugyanis a biogázban csak általában 60 százalék körüli a metán mennyisége, a többi gáz főleg szén-dioxid, illetve minimális nitrogén, hidrogén, kénhidrogén, ammónia. A biogázból csak utókezeléssel nyerhető megfelelő minőségű, az országos földgázhálózatba betermelhető biometán. E folyamat beruházásigényes, ráadásul elég drága berendezések kellenek hozzá. Ezért van az, hogy az országban működő biogázüzemek közül csak kevés csatlakozott a földgázhálózatra, s inkább áramtermelésre koncentrálnak, azon belül is legtöbbször a saját igények kielégítésére. 

A jelen

A ma meglévő, működtetett kapacitásokkal országunk évente 100-120 millió köbméter földgáznak megfelelő mennyiségű biogázt, pontosítva biometánt képes előállítani. Az ország földgázszükséglete körülbelül 10 milliárd köbméter, tehát a meglévő nagyjából 90 üzem ennek még csak elenyésző részét lenne képes megtermelni. A biogázból nyert áram mennyisége is csekély: a KSH szerint 2022-ben a hazai áramtermelés 0,7 százaléka volt biogázalapú. 

A jövő?

Egyes számítások szerint – például az európai gázszállítókat és termelőket tömörítő Gas for Climate 2050 ilyen számokat közölt – a magyar biogáztermelés 2030-ra elérheti az 1 milliárd köbmétert, 2050-re pedig akár a 3 milliárdot is. (Magyar számítások szerint reálisabb az 1,5-1,6 milliárd köbméter elérése.) Hogy végül ebből mi valósul, mi valósítható meg, az még kérdés. Mindenesetre az orosz földgáztól való függőség érdekében a kormány sok lépést tett, tervez. Ennek része lehet a hazai kitermelés bővítése (most a felhasználás 15 százaléka magyar), de a biogázban is nagy a lehetőség, amit itthon lehetne hazai alapanyagokból előállítani. Ehhez nagyon sok pénz kell, és persze több évtizedre előretekintő tervek. Ugyanakkor a Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) legfontosabb célkitűzései közé tartozik az energiabiztonság fokozása, a rezsicsökkentés eredményeinek fenntartása, és nem mellékesen a környezetvédelmi célok megvalósítása. A finanszírozást segítheti, hogy az uniós tervekben tíz év alatt megtízszereznék a biometán-kapacitást.