Fehér szakáll

Novembertől már csak mozgópostát működtet Nagykarácsonyban a Magyar Posta. Ez azért keltett megdöbbenést a faluban élők között, mert huszonnyolc éve éppen a társaság karolta fel a településen működő magyar Mikulást a levélforgalmában kérhető „Nagykarácsonyon keresztül” postai felülbélyegzéssel, amellyel évtizedek alatt több mint ötmillióan éltek, így megismerte a település nevét az egész ország. Ám az internet megjelenése és terjedése feleslegessé tette a képeslapküldést és levélírást, a Covid alatt bezárt a Mikulásház is… 

Kilenc órára begördül egy furgon a könyvtár udvarára, rögtön ki is alakul a helybéliekből álló sor. Negyvenöt éve él a településen Jász György, de sokat tartózkodik a Balatonnál, így most szembesült azzal, hogy a postaépület zárva. Megszűnt létezni. Egy ajánlott levél miatt állt most a furgonnál sorba, s annyira bosszús, hogy azt találja mondani, kár, hogy nem postagalambbal küldték. 

– Minden megváltozott, a kezdeti felpezsdülés elhalt – véli a nyolcvannégy éves Czellner Jánosné, aki egykor Dunaújvárosban a meleghengerműben dolgozott, mégpedig 25 évig. Magyarázza, ahogy a táblalemezekből konzervdobozokat préselt a gépsor. Nehéz elképzelni. Vonattal, majd munkásbusszal járt a munkahelyre. Azt mondja, hogy a Mikulásház működtetése és a postai bélyegzés sokat sejtetett, de a várakozások hiábavalók voltak, mert mindig csak lentebb kerültek. A sárga csekkjét fizette be. „Nem sokáig tartott, ügyes ez a kiscsaj.” 
– A postánál vagyok, illetve, hogy is mondjam – mondja a biciklijére támaszkodva a mobiltelefonjába Böröcz József. 
– Óhhh, én itt dolgoztam 32 évig a postán. Az auto­mata gépre rátettem a köteget, amely sorra pecsételte a leveleket a „Nagykarácsonyon keresztül” bélyegzővel. Nem győztük a munkát, ezért a dunaújvárosi egyes posta dolgozói is besegítettek… Húsz éve nem küldtem levelet, sem képeslapot, a videóchat korszakában ez nem is csoda. Bezzeg régen nyáron a szilvalekvárokat, télen pedig a disznótorost adták fel egymásnak az emberek postán. De hol vannak már azok az idők! – elmélkedik. 
– Reménykedem benne, hogy lesz itt változás, de nem lett. Majd Pityu elintézi, hogy visszajöjjön a posta, meg hogy gyógyszertár létesüljön. Még akkor is, ha menni kell az idővel. Nincs itt mellébeszéd. 
– Ki az a Pityu? 
– Mergl István! A polgármester! 

*

A postaépület, amelyet a levéldömping miatt építettek, már elhagyatott. Ablakain kívül-belül porréteg, régen takarították. A kerítésen rénszarvasok készülnek egymásnak ugrani, a világ fővárosainak távolságát jelző táblák egynémelyike elhajlott, Tokió lefelé van. És mennyire igaz, a Föld túloldalán. A vízkezelő épületfalra ragasztott tájékoztatója szerint október végén „glóbusz karbantartást” végeztek itt. 

Jártam én már itt, ebben a faluban 1996-ban, a felívelés kezdetén. A Magyar Posta 1994-ben alkotópályázatot tűzött ki általános iskolások részére „Tervezz karácsonyi bélyeget!” címmel. A győztesek jutalma a díjak mellett nagykarácsonyi táborozás volt a következő esztendőben. Ekkor született meg az ötlet, hogy a magyar Mikulás Nagykarácsonyban lakjon. Így, a nagykarácsonyi önkormányzat és a Magyar Mikulás Alapítvány együttműködésével egy üresen álló épületet kibéreltek, ahol 1995-ben megnyílt a Mikulásház, amely az első években nagy sikert aratott, mivel az egy hónapos működése idején 2500-an látogatták meg az ország minden tájáról. Ezután a ház látogatottsága folyamatosan nőtt, 1996-ban már meghaladta a hatezret, és tizenkétezren írtak a nagyszakállúnak levelet. Úgyhogy 1996 decemberében, a fellendülés kezdetén a következőket tapasztaltam: 

„Ismert lett a Nagykarácsony név, de ez nem tölti el elégedettséggel a helybelieket. Szerintük a levelek stemplizése valakiknek ugyan munkahelyet teremt, de csak egy-két hónap erejéig. A postahivatal környéke fel van díszítve, a Mikulás házát pedig sokan meglátogatják; de ahogy jöttek, úgy mennek is: kurtán-furcsán hagyják el a települést, a nagy szakállú emberen kívül nem kíváncsiak semmire. A falu a kiúttalansága ellenére nem elesett, sőt egy statisztika szerint a településiek megyei szinten vezetnek az egy főre eső takarékbetétkönyv-állomány. 

Vannak nyomtatott válaszleveleik, de a szomorú hangvételű levelekre, a segítségért kiáltókra külön válaszolnak. Sajnos minden második ilyen! A nyugdíjas pedagógusokból és a falubeli aktívákból álló csapat írja meg a válaszokat. Egyesek megdöbbentő szegénységben és elhagyatottságban élnek. Egy nyolcvanhárom éves néni évek óta vágyott a disznótoros ízére, s ehhez a Mikulás segítségét kérte. Levelének hatására a falu összefogott, az asszonyok sütöttek-főztek, az önkormányzat egyik dolgozója pedig elvitte a disznótorost az idősotthonba – tudom meg a faluban élőkkel beszélve.” 

Kiderül még, hogy 1996-ban a nagykarácsonyiak úgy gondolták, mindenképpen a magyar Mikulás hagyományát akarják ápolni, hiszen míg a finn Mikulás derékig érő, övvel összefogott kabátkája és a csizmája amerikai stílusú, addig a miénk a magyar hagyomány jegyében hosszú kabátban mutatkozik. Ha lesz szánunk, akkor azt rénszarvasok helyett lovak fogják húzni. 

Az emberek úgy vélték: Nagykarácsonynak nem akármilyen lehetőség van a kezében. Köszönhető ez az állatait a bécsi vásárra hajtó, a Dunán december végén átkelő egykori pásztornépnek is, hogy a jelenlegit megelőző Karácsonyszállás nevet adták a település környékének. 

*

Teltek az évek. Nagykarácsonyba egyre több látogató érkezett. 2002-ben még úgy jósolták, hogy „turisztikai központtá nőheti ki magát a látnivalókban szegény egykori cselédtelepülés”. 

„A gyerekek a többórás foglalkozásokon bepillanthatnak a köpenyes, pásztorbotos öregúr dolgozószobájába is, aki, felismerve a kor kihívásait, az e-mailekre is éppoly körültekintően válaszol, mint a hozzá inkább illő képeslapokra. A Mikulásháztól tíz perc sétával érhetjük el az uradalmi időkben épült templomot, amit Magyar Betlehem néven egyre többen ismernek. A templom mellett felállított, életnagyságú betlehemben a pásztorok kis Jézus-imádása a község régmúlt történetére emlékeztet. A vallási turizmus egy újabb lehetősége a kiépülő idegenforgalomnak. Ám egyelőre Nagykarácsony nem képes népes vendégsereg fogadására. Nincsenek szálláshelyek, étkezési lehetőségek. Az önkormányzat várja a befektetőket, mert saját erejéből képtelen megvalósítani nagyszabású terveit.

A szomszédos Mezőfalván feltárt hévízforrás és az Előszálláson üresen álló barokk kastély is kihasználatlan. A nagykarácsonyi idegenforgalom talán a szomszédos falvakon is segíteni fog. Addig azonban tudomásul kell venni, hogy a magyar Mikulás zsákja nem bankókkal van teli.” 

Mivel már évente tizenötezer látogató kereste fel a települést, akár 600-800 ezer vendéggel számolva azt tervezték, hogy a falu melletti kis erdősáv romantikus patakocskával lesz a helyszíne a környék legnagyobb beruházásának. A megépülő, maximum ötven férőhelyes panzió melegkonyhával a pénzesebb látogatókat, míg a fűthető faházakkal rendelkező kemping a szélesebb rétegeket szolgálja majd ki. „A népszerű nagykarácsonyi szeretetposta is itt kapna helyet. A posta mellett látványgyár is működik majd, kézműves portékákkal. No és persze az elmaradhatatlan rénszarvaspark – ha nem is olyan nagy, mint az északiak, de mindenképpen magyar. Az importállatok mellett igazi ménest is szeretnének. A kívánságlista tehát igencsak terebélyes, mostani áron számolva 1,5-2 milliárd forintos beruházásról van szó.” 

Nem akadt befektető, s az Európai Unió sem támogatta a terveket. A kedvezőtlen körülmények is megjelentek. Egy környékbeli plébános nyilatkozta: az utóbbi időben Nagykarácsonyra egyre inkább „Mikulásfalvaként” tekintenek. Szeretnék elérni, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek, Magyarországon ugyanis nem az amerikai típusú vagy a finn Mikulást kellene propagálni karácsony idején, hanem Myrai Szent Miklóst. „Nagykarácsonyba belefér a Mikulás, de a Mikulás-ünnepbe nem lehet begyömöszölni a karácsonyt” – tette hozzá. 

Másrészt ebben az időben már országos lapokban hirdették a mobiltelefonálás, internetelérés lehetőségét. A nagykarácsonyi levélforgalom ellen agitálták az olvasókat: „A már népszerű Nagykarácsonyt mellőzve karácsonyi üdvözleteit, üzeneteit az információs szupersztrádán küldheti üzletfeleinek, barátainak” – egyenesen így fogalmaztak a hirdetésekben. 
Idővel megszűnt a „Nagykarácsonyon át” levélküldés lehetősége, a Mikulásház a Covid idején bezárt, s azt követően sem nyitott ki.

*

Mergl István húszéves korától vállalkozó, sportboltot üzemeltet. A Covid után a Mikulásfesztivál lehanyatlott, de ő vállalkozóként látott benne fantáziát, még ha üzletileg ingoványosnak is tűnt a lehetőség. 

– Felújítottuk a házat, és teljesen új marketinggel vágtunk bele, ott vagyunk a socialmedia-felületeken. Az idei év a második, jönnek az iskoláscsoportok, s hét végén a családok az ország minden részéről. Van kisvasutunk, háziállat-bemutatónk, kreatív játszóházunk, s az a tapasztalat, hogy boldogan mennek el innét a felnőttek és a gyerekek – mondja találkozásunkkor. 
– És mint polgármester. Milyenek a kilátások? 
– Októbertől vagyok polgármester. A helyzetünk nem túl rózsás. Megörökölt helyzet a posta bezárása is. Már régóta kommunikálták, hogy az 1500 fősnél kisebb településeken bezárják az állandó postát.

Az előző ciklus biztosan tudta ezt, de én nem szeretnék arról beszélni, hogy mit kellett volna tenniük. A posta partner­prog­ram-lehetőségével szeretnénk élni. Az el­kép­zeléseinket megfogalmaztuk, ajánlatunkat elküldtük. Az ikonikus postaépületet megvenni nem tudjuk, a könyvtárépületben alakítunk ki egy postát, és azt vagy az önkormányzat, vagy egy vállalkozó működteti majd. Ez a mo­bil­kocsis a létező legrosszabb megoldás. 

A Mikulásház előtt autóbusz, bent a Mikulás beszél a gyermekekhez. Laci – akinek házából repülőgépvég áll ki, s ufót is barkácsolt már – beindítja a kisvonatot, amely körbe-körbefutkos. Úgy látszik, a levélterem tényleg mindig tele van ákombákom és gyöngybetűkkel levelet író gyermekekkel. Itt van a 2.c osztály Kiskőrösről, és a törökkopányi első osztályosok csapata is. A falon válogatás közel harminc év levélterméséből. Feladó: Vivien és Pálma Tamara Tárnokról, Onett Budakalászról, Anna Kerepesről, Dalma Soltról, Ágota Békéscsabáról, Andrea Mezőszentgyörgyről, Dóra Karcagról, Klára Balmazújvárosból, Mónika Ceglédbercelről, Lajos Rémről, Kitti Egyházasrádócról, Bianka Nagykátától, Attila Budapestről, a Kengyel utcából, és még sokan mások. Aki ide ír vagy ide jön, az hisz a Mikulásban. Nap mint nap tele van a postaládájuk levelekkel – mondja egy ott dolgozó hölgy. 

És száz meg száz friss levél Ukrajnából, Oroszországból, akár Tatárföldről is Alinától, Polinától, Dianától, Ernesttől, Ubantól, Mishatól, Atemiitől, Daniiltől, Amirtől, Fedortól, Nataliától, Cvetlanatól – szinte egytől egyig békét kérnek. És nem csak gyermekek, írt már ide hatvannégy éves bácsi is, aki a magyar Mikulás segítségét a háború lezárásához kérné. 
A fenntartók Dunaújvárosban élő orosz ismerőse segít az ukrán és orosz nyelvű levelek fordításában – a legtöbb még a levelében írja, hogy választ nem kér. Aki pedig esetleg a világ bármely pontjáról drága mobiltelefont kér Nagykarácsonyba címezve, annak annyit mondhatunk, hogy a magyar Télapó szegény, azt mit nem tudjuk teljesíteni.