A Király élt és élni fog

Elvis az amerikai álom megtestesítője: neve egyet jelent a zenei géniusszal, a szórakoztatóipari diadalokkal, de míg sokan hősként tekintettek rá, mások személyisége és viselkedése ellentmondásos mivoltát emelik ki. 

Elvis Aaron Presley 1935. január 8-án született Tupelóban, Mississippi államban. Ikertestvére, Jessie Garon halva született, így a kis Elvis – ezzel a lelki teherrel – egykeként cseperedett fel. Szüleivel – Vernon és Gladys Presleyvel – nagy szegénységben éltek, sem a villany, sem a víz nem volt hozzájuk bekötve. Később átköltöztek a Tennessee állambeli Memphisbe. Elvis számára a zene jelentette a menekülést a szürke hétköznapokból: a gospel-, a blues- és a countrymuzsika határozta meg zenei ízlését. Az igazi áttörést azonban a fekete zenei kultúra, a rhythm and blues hatásai hozták meg számára. 1954-ben született meg az a dal, amely örökre meghatározta a zenei életét: „That’s All Right (Mama)”. 

A feltörekvő – akkor még lámpalázzal küzdő – Elvis nemcsak a zenéjével, hanem a megjelenésével is megosztotta a közvéleményt. Jellegzetes, feketére suvickolt, hátranyalt frizurája, csábító csípőmozdulatai és erotikus kisugárzása révén gyorsan felkeltette az amerikai közönség figyelmét. Emiatt gyakran vádolták erkölcstelen viselkedéssel. Televíziós fellépései – mint például a The Ed Sullivan Show vagy a Milton Berle Show – rengeteg kritikai reakciót váltottak ki, mert sokan nem tudtak mihez kezdeni a zene és a tánc hatására áramló erotikus töltettel. 

Különös házasság 

Elvis Presley ellentmondásos személyisége nem csak a színpadon, de a magánéletében is tetten érhető. Bár sokan az édesanyjáért és a családjáért rajongó, tiszta, erényes amerikai fiatalembert látták benne, olykor, bizony, elmosódtak a határok, és extravagáns személyisége, döntései és kapcsolatai gyakran mégsem feleltek meg a társadalmi normáknak. Egyesek szerint – hódításai ellenére – igyekezett elkerülni a valódi, mélyebb érzelmi kötődéseket, és inkább a hírnév és a szórakoztatás révén építette önálló, mindent elárasztó világát. A rock ’n’ roll királyának életét soha nem kísérte olyan normális magánélet, mint amilyet sokan elvártak volna tőle. 

Házassága sem volt hétköznapinak nevezhető. A tíz évvel fiatalabb Priscilla Beaulieu 14 évesen találkozott először Elvisszel, és bár kapcsolatuk kezdetben titokban zajlott, 1967-ben házasságot kötöttek. A kapcsolat buktatója nem csak a korkülönbség volt. A Királynak erős hatalom- és kontrollvágya volt, és házasságuk idején Presley viselkedését gyakran jellemezte szorongás, féltékenység, valamint az önpusztító hajlamok, amelyek aztán a váláshoz vezettek. 

A Király ellentmondásos és tragikus életének meghatározó eleme a drogokkal való kapcsolata. Az 1960-as évek végére Presley pályája kezdeti csúcsáról mélypontra süllyedt, és a közönség számára egyre inkább egy kimerült, agyonhajszolt, depressziós férfi jelent meg a színpadon. A szenvedés és a kábítószerek iránti vonzalom hatására Presley kinézete és előadása is jelentős változáson ment keresztül: az 1970-es évek közepére egyre inkább elveszítette a régi vonzerejét, és a közönség kezdeti csodálata mellett komoly aggodalmak merültek fel. A zenei karrierje is meggyengült, az előadások gyakran elmaradtak, és súlyos egészségi problémái tovább rontottak a helyzeten.

Az őt körülvevő „maffia” és a menedzsere gyakran elhallgatták a drogproblémáját, és a médiában továbbra is az egészséges, karizmatikus Király képét igyekeztek fenntartani, holott Elvis egyre inkább elvesztette a kontrollt az élete felett. Az alkohol, a fájdalomcsillapítók és a nyugtatók egyértelműen hozzájárultak korai halálához. Egyesek szerint menedzsere, a profitért mindenre képes Tom Parker ezredes hajszolta, nem engedélyezett neki pihenőidőt. 

A rejtélyes ezredes 

„Parker ezredes” Elvis karrierjében betöltött szerepe vitathatatlan, ám ma is sok kritika és kérdés övezi. „Colonel Parker” sosem volt ezredes, de még közlegény sem. Hollandiában született Andreas Cornelis (Dries) van Kuijk néven 1909-ben. Húszéves korában illegálisan jutott be az Egyesült Államokba, ekkor vette fel a Thomas Andrew Parker nevet. Mutatványosként és rendezvényszervezőként dolgozott. 1948-ban ügyesen segítette a Louisiana állam kormányzóságára pályázó Jimmy Davis szenátor választási kampányát, aki ezért hálából kinevezte a louisianai milícia tiszteletbeli ezredesévé. Parker ettől kezdve haláláig használta az „ezredesi” rendfokozatot. 1956-ban lett Elvis menedzsere. 

Kétségtelen, hogy ő juttatta fel a csúcsra. Igaz, meg is kérte az árát: 1977-re a jogdíjak felét ő kapta. Sok gonosz – olykor alaptalan – történet keringett róla. Például az, hogy Elvis halála után Gracelandbe utazott, és a felravatalozott Elvis koporsója mellett kijelentette, hogy semmi sem változott, hiszen nem Elvis, csak a teste halt meg.

Korábban pedig, amikor Elvis 1969-ben Las Vegasban visszatért az aktív koncertezéshez, állítólag megállapodott az International Hotel igazgatójával, hogy a Király évente kétszer, négy héten keresztül fellép a szálloda háromezer fős nagytermében. Cserébe az ezredes egy elegáns lakosztályban kapott szállást, és korlátlan hozzáférést a pókerasztalokhoz, játékgépekhez. Emellett nem engedte Elvist az Államokon kívül turnézni, talán ez is hozzájárult Elvis elhízásához, önmaga elhanyagolásához.

Gyakorlatilag egy személyben volt Elvis sikerének kovácsa és életének megrontója. Azt nem tudjuk, hogy Elvis tudott-e a simlis dolgairól, és ha igen, miért nem vált meg az ezredestől. 

Az „Elvis él” legenda 

A Király halála 1977. augusztus 16-án sokkolta a világot. Az emberek nem akarták elhinni, hogy nincs többé, ezért szárnyra kapott a pletyka, mely szerint nem halt meg, csak megrendezte a halálát, hogy eltűnhessen a világ szeme elől, hogy békében és nyugalomban élhessen valahol a világ egy eldugott szegletében. Az „Elvis él" teória kultikus jelenséggé vált és hozzájárult ahhoz, hogy Presley élete és karrierje még évtizedekkel a halála után is élénken éljen a popkultúrában. 

Az „Elvis él” legenda nemcsak a rajongók fantáziáját mozgatta meg, hanem a médiát is. Az évek során egyre több híres személyiség és újságíró szólalt meg a témában, és még az 1990-es években is születtek olyan könyvek és dokumentumfilmek, amelyek ezt a rejtélyt próbálták körbejárni. Az internet elterjedésével pedig egy újabb hullám indult el: a közösségi médián és különböző fórumokon ismét rengeteg olyan információ látott napvilágot, amelyek a Király életben maradását próbálták bizonyítani. 

Még olyan hírességek is hozzászóltak a témához, mint John Lennon, aki egyszer kijelentette, hogy Elvis azért „tűnt el”, mert nem tudta elviselni a hírnév terheit. A különböző híres „Elvis élt” jelentkezésekkel és a rajongói találkozókkal pedig igazi mitikus státusza alakult ki Presleynek, mintha ő maga is a popkultúra egy örök, el nem múló alakja lenne. 

Míg az „Elvis él” legenda számos kérdést vetett fel, a valóság az, hogy Presley halála nem volt titok. Az orvosi szakvélemények egyértelműen megerősítették, hogy Presley a túladagolás következtében hunyt el, ami egyértelműen összefüggött a kábítószerekhez való hozzászokásával. 

Kilencven évvel a születése és 48 évvel a halála után továbbra is rengeteg ellentmondás övezi a Királyt. De bárhogy is tekintünk rá, az biztos, hogy ő az egyik legismertebb és legbefolyásosabb figura marad, aki soha nem fog teljesen eltűnni a köztudatból.