Az édes élet

Kellene minden városban egy olyan ember, mint a szi­cíliai Scicliben To­­nino Trovato, aki az utcai fotózás szerelmeseként megörökíti a településen élők mindennapjait. Ott van a sikátorok beugróiban, az esküvőkön, a divatbemutatók kifutóinál, a kosárlabdapályán, vagy éppen a gördeszkás gyermekek között. 

Val di Noto, azaz Notói kerület, így hívják Szicília délkeleti részén azt a mészkő fennsíkot, amelyen 1693-ban egy erős földrengés során számos település megsemmisült, megrongálódott. A földrengés után a településeket, házakat a környéken található fehér mésztufából újjáépítették úgynevezett szicíliai barokk stílusban, a fehér mésztufa házak a tűző napsugarak hatására idővel mézbarnára változtatták színüket. 2002 júniusában az UNESCO Val di Noto nyolc régi városát a világörökség részének nyilvánította, mint a „barokk művészet európai virágzásának emlékeit”. A nyolc város egyike Scicli. 

Tonino Trovato, aki 1971-ben született, Scicliben, a Montalbano felügyelő olasz tévésorozat forgatási helyszínén kialakított múzeumban segítő munkatárs, aki a látogatókat végigkíséri a „rendőrkapitányság” helyiségeiben, s a felügyelő íróasztalánál fényképezési tanácsokkal látja el az érdeklődőket – nos, innentől vált gyanússá. Kiderült, Tonino szabadúszó fotós, a Luce Iblea Fotócsoport tagja, 2014 óta vannak önálló kiállításai a mozgáskorlátozottság problémáiról és az akadálymentesség hiányosságairól, Scicli város utolsó szabójáról, Mr. Mariottról, és egyébként az utcai fotózás dokumentumriport, portré és divatfotózás terén szerzett magának ismertséget. 

Fényképein a la dolce vita életérzés elkapott pillanatait látom. La dolce vita, azaz az édes élet. E dallamosan csengő olasz kifejezés mindenkiből más érzéseket vált ki, és nehéz megérteni e szavak valódi jelentését. A szűk, sikátoros, macskaköves utcákon hallgatni az olaszok pörgős, temperamentumos beszédét és érezni a gőzölgő pizza vagy az utánozhatatlan espresso illatát, Vespa motorral robogni a Garda-tó körül, pezsgőt kortyolni, miközben a fehér vitorlát lobogtatja a szél az azúrkék vizeken. 

A la dolce vita viszonylagosságát nézve leginkább egy szicíliai emlékkép jut eszembe, amikor a meghatározhatatlant szeretném meghatározni. Terassiniben a G. B. Catadi utcában laktam. A bérházakkal beépített utca végén ott morajlott a tenger, a magaspartnak csapódó fehér tajtékos hullámaiban gyönyörködtünk a kivilágított sétányon az esti fényben. Nap mint nap, minden este. Gyakran bekanyarodtunk a szomszéd utcába, a Vincenzo Madonia katonáról elnevezettbe, s élmény volt a földszinti lakások ablakain bekukucskálni. Az egyikben egy konyhával egybeszabott nappalit láttam, s egy urat, aki az ágyon végigfeküdve a televíziót nézte, miközben az asztal mellett ülő asszonyával beszélgetett. És ezt láttam minden este. Nos, ez nem a la dolce vita? Mert számomra a tenger figyelése a jó érzés, de az az ágyon fekvő ember miért ne gondolhatná azt, hogy neki ez az esti pihenős beszélgetés nyújt elégedettségérzést? Pláne, ha arra gondolok, állítólag a la dolce vita alapja a tisztelet, a szeretet és a hála – ezt olvastam valahol. És ez már nem a kávé íze vagy az illata, nem is motorozás a vízparton. Hanem beszélgetés az ágyon elnyúlva, miközben kint fenemód morajlik a tenger.

Olaszországban az ott élők többsége minden napot nyitott szívvel és érzésekkel él meg. Érzéseiket nem rejtik véka alá, az örömöt és a bánatot is teljes szívükkel élik meg, probléma esetén közösen keresnek megoldást. Nem sajnálják az időt szeretteikre áldozni, és igyekeznek ebből minél többet a családdal és a barátokkal tölteni. Imádnak ízletes ételeket enni, finom italokat fogyasztani és nagyokat beszélgetni, s miközben hangosan, egymás szavába vágva magyaráznak, mégis meghallják és megértik azt, amit a másik fél mondani kíván – írták valahol máshol. 

Hogy Tonino Trovato fényképeit­ idézve a la dolce vitáról elmélkedjünk, néhány olasz életbölcsességet érdemes elolvasni. 
Regola numero 1: Vivi come se non ci fosse un domani. (Első számú szabály: élj úgy, mintha nem lenne holnap.) 
La vita è troppo corta per non essere felici. (Az élet túl rövid, hogy ne legyünk boldogok.) 
Non esiste la felicita, ma esi­stuno momenti di felicita. (Nem létezik a boldogság, csak a boldogság pillanatai.) 
Sorridi anche se sei triste, per­ché non cé niente di piu triste di non saper sorridere. (Ha szomorú vagy, akkor is mosolyogj, hiszen nincs szomorúbb annál, ha valaki nem tudja, hogyan kell mosolyogni.)