Életregény punkban és rockban

Nem könnyű képregényeket eladni. Ez látszik a fővárosi kultúrotthonban tartott rendezvényen is, egy fiatal hölgy hosszas tipródás után visszatesz egy remekművet az asztalra, és sóhajtozva mondja, még nem jött meg a fizetése. És tudna erre bármit is mondani az ember. Az asztal túloldalán Tóth-Laboncz Attila. 

– Három évig zenéltél a Tankcsapdában, majd kiléptél. Nem bántad meg? 

– Az egy életforma volt, igen kimerítő, azt mondom. Hiszen kezdetben mi hordtuk a hangfalakat, erősítőket, a fénycuccot, majd hangoltuk a gitárokat a fellépések előtt. Kemény fizikai munka is volt, mondhatni szinte a kisteherautókban éltünk. Később már szinte minden nap felléptünk valahol, miközben más területen mindegyikünk dolgozott is. Én például népművelő szakos tanítóként Debrecenben a Mezon ifjúsági irodában moderátorként. Kiválásom után még sok év telt el úgy, hogy nagyon sokat kellett azért dolgozniuk Lukács Laciéknak, hogy megélhessenek a zenélésből, és én ezért a kitartásukért nagyon tisztelem őket. Nem úgy hullott a siker az ölükbe, ahogy ez manapság előfordul a hazai zenei piac egyes szereplőivel… Macerás időszak volt, és senki nem gondolt bele abban, hogy majd egyszer telt házas sportcsarnokokban fogunk játszani. Zenéltem még utána is. 

Tóth Laboncz Attila a Tankcsapdával zenélt három év után a moderátor munkája mellett a Hajdú-Bihari Napnál, és a Hajdú-Bihari Napló gazdasági rovatánál állandó külső munkatársként dolgozott, majd három évig Debrecenben a Bem-téri pszichiátrián az autista gyermekek iskolájában tanított. „Labi” közben a Replika, majd a Benzin zenekarokban zenélt, az utóbbiban tizenöt évig. Ugyanazt csinálta, mint a Tankcsapdás kezdetekkor, erősítőt cipelt, kultúrházakba fellépésekre járt, de sohasem bánta, hogy közben első együttese rendkívül népszerű lett. Magát ismerve – mint mondja – nem lett volna életformaként a rock kielégítő számára, mert másféle dolgok, a gyermekekkel foglalkozás, a tanítás és az írás is érdekelte, sőt mint most is kiderül a képregények világa is beszippantotta. 

– Sok minden érdekel, számos területen meg szerettem volna magam mutatni. Ha a befutott Tankcsapdával németországi turnén voltunk, akkor az motoszkált bennem, de jó lenne otthon lenni és írni, ha meg otthon dolgoztam, akkor a németországi koncertkörút után epekedtem. A 2002-2017-ig tartó industrial rock zenét játszó Benzinnel csak heti egy-két fellépést vállaltunk, így a káposzta is megmaradt, és a kecske is jól lakott – mondja nevetve. 

∗ 

Az ifjúsági irodánál kezdett munkaviszonya miatt 30 éve közalkalmazott, és 25 éve egy hajdúsámsoni általános iskolában tanít. Busszal jár ki Debrecenből. Gyakran selfizik a gyermekekkel, a fényképekből kiderül, a nebulók rajonganak érte. Vajon két és fél évtized alatt megváltoztak a gyerekek?

– Akiket most tanítok, azok voltak a digitális óvodások, akik a Covid idején otthon apuval-anyuval nőttek fel. Öntörvényűbbek, de érzelmi intelligenciájuk sok esetben nagyon magas. Tisztában vagyok azzal, hogy pedagógusként nekem is változnom szükséges. A legújabb osztályom is teljesen más, mint az eddigi csapatok. Régen azt mondtam gyere ide, és odajött hozzám. Ma azt mondom gyere ide, nem jön ide, hiába kérem vagy visítok. Megkérdi, hogy miért is? Nehezebb feladat motiválni őket. Amúgy ismerik a múltamat, újságolták is, hogy otthon a szüleikkel megnéztek egy-két zenei videónkat. 

∗ 

Manapság másodállásban képregények kiadásával foglalkozik Mester Csaba grafikus és Tóth Tibor barátaival együtt. Két éve jött létre a Master-Lab Comics nevű vállalkozásuk. Eddig harminc kiadványuk jelent meg, és folyamatosan készülnek az újabb képregényeik is! Hogy miről, kikről, zene nélkül ez sem lenne fontos. Henry Rollinsról, a Moby Dickről vagy éppen a Hooligans zenekarról készítettek rajzos füzetet. 

– Mester Csaba grafikus nemzetközi zenei rajongói kluboknak rajzolt, elsősorban amerikai zenekarokról van szó, és én felvetettem neki, mi lenne, ha magyar zenekaroknak is rajzolna – meséli a képregénybörzén. 

Ganxsta Zolee volt az első, akivel megállapodtak, de most például a Kispál és a Borz, illetve a Road készül. Hatalmas arénás koncertjeik lesznek ezeknek a zenekaroknak, arra gyártják a kiadványokat. Labi megírja a forgatókönyveket és a buborékszövegeket, majd a menedzselésben is részt vesz. Idehaza a magyar nyelvű kiadványaikkal képregénykedvelők találkozói­ra járnak, de közben USA-beli rockbandákkal is tárgyalnak. „Mester Csaba ledumálja, majd felkészülünk belőlük, elmélyedünk a zenéjükben, a tagok élettörténetét, a világukat tanulmányozzuk!” Most éppen a Brant Bjork nevű előadóval vannak így. Amerikában teljesen megszokott, hogy egy zenekarnak van egy képregénye – így tudtak belépni az ottani piacra. Fontos, hogy készítettek képregényt Csokonai Vitéz Mihályról és Kemény Henrik bábművészről is. 

∗ 

Ebédidő van. Eddig szerénynek nevezhető a rendezvény látogatottsága, és most még kevesebben sétálnak a kiállítók asztalai között. 

– A rendszerváltás előtt alakult meg a Tankcsapda. Egy izgalmas korszakban, amely már csak emlék. Izgalmas időszak volt? 

– Tapasztaltuk a változást, de nem nagyon foglalkoztunk akkor azzal. A dalok sem voltak politikai töltetűek, inkább az egyéni érzéseinkről, az általános világlátásunkról szóltak. Azt persze láttuk, hogy tőlünk nyugatabbra jobban élnek. Néhány német és svájci turnén is részt vettem, és volt, amit az ottani zenekarok irigyeltek tőlünk, hogy láthatóan erősen összekapaszkodtunk, és nagyon egyformán gondolkodtunk. Valódi barátokként nem volt soha veszekedés a gázsin vagy a szerepek leosztásában. Nem emlékszem, hogy veszekedtünk volna valaha is. A dalok témái általában a hétköznapi érzéseink, a velünk történt dolgok, akár szerelmi kalandok, megtörtént bulik köré csoportosultak. Nem akartam rocksztár lenni, aki csak a zenéléssel foglalkozik! Nagyon jól érzem mostanában magam, mert olyan dolgokat is csinálok, amelyek mindig is érdekeltek. Képregényeket írok, szervezem a kiadásukat, tanítok, és mellette zenélek is. Nekem így teljes a világ. 

– A régi alapítókkal kapcsolatban van még? 

– Igen, mindkettőjükkel baráti kapcsolatot ápolok. Bármikor találkozunk, onnan folytatjuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Büszke vagyok arra, hogy a Tankcsapda alapítója vagyok. Örülök a sikereiknek, hiszen valahol az én gyermekem is. Soha nem tudnék ellenük fordulni vagy közönyös lenni az irányukba.