Múzeumi csúcsok világjáróknak

A napokban Emmanuel Macron francia köztársasági elnök a Mona Lisa előtt állva beszélt a világ leglátogatottabb múzeuma, a párizsi Louvre átalakításáról. Ugyanis a 232 éves intézmény a jelenlegi infrastruktúrával egyszerűen ennyi embert már nem tud fogadni. A múzeumot naponta harmincezren látogatják, háromnegyed részük kifejezetten a titokzatos mosolyú hölgy festményét akarja látni. A zsúfoltság miatt átlagosan egy látogatóra 50 másodperc jut, a többség le is szeretné fényképezni, szóval már nemigen beszélhetünk elmélyült műélvezetről… 

A bővítés-renoválás első fázisa 2031-re készülne el: megújulna az intézmény jelképévé vált üvegpiramis (a 21 méter magas, több mint 650 üvegtáblából álló szerkezet mára a klasszikus és a modern művészet találkozásának szimbóluma), valamint új bejáratot nyitnának az épületbe. A tervek szerint addig is áthelyezik a híres festményt egy új kiállítótérbe, amelynek látogatásáért külön belépőt kell majd fizetni. 

Kiszámolták, hogy a Louvre-ban mennyi időt kellene szánnia rá annak az elszánt műélvezőnek, aki minden kiállított alkotást szeretne látni. Száz napot, de úgy, hogy minden alkotásnál csupán harminc másodpercet tölthetne! A legféltettebb kincseknél, többek között a Szamothrakéi Niké és a Milói Vénusz szobránál is. 

Nézzük tovább, kik szerepelnek még a legfrissebb nemzetközi múzeumi indexben, amely szerint 2023-ban mintegy százmillióan keresték fel a világ húsz leglátogatottabb múzeumát. A Louvre után a második helyen a Vatikáni Múzeum állt 6,765 millió látogatóval, a harmadikon pedig a Kínai Nemzeti Múzeum 6,757 millióval. A negyedik és az ötödik helyen az Egyesült Királyságban található British Museum és a Természettudományi Múzeum szerepel. 

Érdekes adalék, hogy a világ húsz leglátogatottabb múzeuma közül hét kínai. A kínai kormány ugyanis az utóbbi időben aktívan támogatja a kulturális szektor fellendítését, ennek keretében különféle kampányok és kezdeményezések ösztönzik a lakosságot a múzeum­látogatásra. 

∗ 

– A budapesti Szépművészeti Múzeum immár két évtizede vezeti a hazai múzeumlátogatási ranglistát. Évi átlagos 500-600 ezer fős látogatottságával azonban nemcsak itthon, hanem a nemzetközi múzeumi mezőnyben is előkelő helyet vívott ki magának – tudtuk meg Baán László főigazgatótól. – A Szépművészeti rendre bekerül a világ száz leglátogatottabb múzeuma közé, 2022-ben évi 750 ezer látogatójával a 76. helyre került a ranglistán, gyakorlatilag egy szinten volt a New York-i Guggenheim Múzeummal. 2023-ban pedig a világ 86. leglátogatottabb intézményének bizonyult 821 ezer fős közönségével. 

A Szépművészeti kiállításai közül az elmúlt néhány évben olyan tárlatok álltak a hazai lista élén, mint például a Menny és pokol között. Hieronymus Bosch rejtélyes világa (252 ezer látogató), az El Greco (202 ezer) és a Csontváry170 (200 ezer). A novemberben nyílt, Munkácsy – egy világsiker története című tárlatot megnyitása óta már több mint hetvenezren látták. 

Óriási csapatmunka van a mögött, amíg egy merész ötletből nagyívű kiállítás lesz! Egy közönség- és szakmai sikert is hozó tárlat megszervezése átlagban három-négy éves előkészítő szakaszt igényel, de nem ritka a hat-nyolc évnyi munka sem, sorolja Baán László. Összességében akár száz ember is dolgozhat egy-egy nagyszabású bemutató létrehozásán: a muzeológusok, művészettörténészek mellett kiállításszervezők, jogászok, restaurátorok, kommunikációs, logisztikai és gazdasági szakemberek. Mint minden nagy művészeti múzeum, a Szépművészeti is komoly turisztikai vonzerővel rendelkezik, látogatóik harmada-negyede külföldi, akik egy-egy jelentős tárlat miatt nemcsak a környező országokból, hanem Európa távolabbi vidékeiről, sőt a tengerentúlról is felkeresik őket. 

– A múzeum nemzetközi kapcsolatrendszere és gyűjteményének gazdagsága alapvető feltétele a kiállítások megszervezésének. A magyar köz- és magángyűjtemények örömmel kölcsönöznek a Szépművészeti Múzeum kiállításaira, a mi tárlatainkon immár rangot jelent kiállítani. A külföldi gyűjtemények esetében gyakran hosszabb alkufolyamat előzi meg a kölcsönzést, a partnerintézmények nemegyszer kérnek a mi gyűjteményünkből egy-egy jeles darabot az általunk kért műtárgyért cserébe, hogy a náluk szervezett tárlatokon kiállítsák. Hosszú távon ez a kölcsönösség és az adott múzeumokkal való sokéves kiváló szakmai és kollegiális kapcsolat biztosítja, hogy Budapestre rendre nemzetközileg is kiemelkedő műtárgyak érkezzenek a világ jelentős múzeumaiból. 

Baán László a Szépművészeti egyik legnagyobb sikereként emlegeti, hogy bemutathatták Leonardo da Vinci Hölgy hermelinnel című világhírű alkotását a 2009-ben megnyitott Botticellitől Tizianóig című kiállításon. A híres festmény a krakkói Czartoryski Múzeum legféltettebb kincse, a remekművet nagyon ritkán adják kölcsön. A kölcsönzést hosszú, több szálon futó és fordulatos kultúrdiplomáciai tevékenység előzte meg. Szintén nem volt könnyű megszerezni a Menny és pokol között, Hieronymus Bosch rejtélyes világa című kiállításuk kilenc Bosch-festményét, hiszen a mára fent maradt teljes festői életmű alig több mint húsz darabból áll. 

Minden egyes kölcsönzött műtárgy mögött hosszú egyeztetések és minden részletre kiterjedő szerződések állnak. Ezekben a szállítás részleteire, a biztosításra, a tárolásra és a műtárgy bemutatására is kitérnek. 

– A Szépművészeti egy-egy nagy kiállítására rendre több százmilliárd forint értékű műtárgyállomány érkezik határainkon túlról. A műtárgyak általában repülővel vagy közúton, ez utóbbi esetben előre nem jelzett útvonalon, speciális járművön és egyedi műtárgyszállító ládákban, biztonsági kísérettel érkeznek a múzeumba, és természetesen így is térnek vissza. A kölcsönzéseket nagyban megkönnyíti, amikor a kölcsönadó elfogadja a magyar állam garanciáját az itt kiállított műtárgyakért, így azokra nem kell nagy összegért külön kereskedelmi biztosítást kötni a kölcsönzés idejére. 

∗

Ugorjunk vissza kicsit a Mona Lisához! Martos Gábor, hazánk legismertebb művészeti írója 2000 óta foglalkozik intenzíven a műkereskedelem elméleti kérdé­seivel, és a témából Magyarországon elsőként szerzett PhD-fokozatot. Az ötödik kötetében – A műkereskedelem legjei. Árverési csúcsok 1701-től napjainkig – a híres festmény „beárazásáról” is írt: 1962 decemberében, mielőtt több hónapos amerikai kiállítássorozatra vitték volna a Louvre-ból a világ talán legismertebb képét, a párizsi intézmény százmillió dollárra becsülte és biztosíttatta azt. Ez az összeg egyes számítások szerint, az inflációt figyelembe véve, ma nagyjából 800 millió dollárnak, azaz 320 milliárd forintnak felel meg. 

És ha már Leonardo da Vincinél tartunk, lássuk a világ árverési csúcstartóját! Szintén az ő munkája a Salvator Mundi (A világ üdvözítője/megváltója) című festmény, ami 2017 novemberében New Yorkban a Christie's aukciósháznál tört az élre, jutalékokkal együtt 450 312 500 dollárért (akkori árfolyamon 119,462 milliárd forintért) került az új tulajdonosához. 

Mindig izgalmas kérdés, hogy ki a vásárló, hová kerül a műtárgy. A Salvator Mundi az árverés után egész egyszerűen eltűnt. Bár a Christie's közleményében megerősítette, hogy a csúcstartó festményt az Egyesült Arab Emírségek fővárosából az Abu-Dzabi Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium vásárolta meg, és a közönség számára a napokkal korábban megnyílt Abu-Dzabi Louvre Múzeumban lesz látható, azonban sosem került a látogatók elé. 

Némely tekintélyes külföldi művészeti szaklap azonban úgy tudja, hogy a mű Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg tulajdonába került. Ő pedig azt tervezte, hogy a fővárosban, Rijádban egy múzeumot építtet a műalkotás bemutatására; ez idáig ez sem történt meg. Feltételezések szerint a koronaherceg vagy az egyik magánpalotájában, vagy a Serena nevű luxusjachtján őrzi. 

Önöknek is szemet szúrt az Abu-Dzabi Louvre Múzeum elnevezés?! Ilyet korábban még nem látott a világ: az Egyesült Arab Emírségek harminc évre több mint félmilliárd dollárt fizet a Louvre márkanév használatáért. Ezenkívül a Louvre, a Musée d’Orsay és a versailles-i palota felbecsülhetetlen értékű remekművek százait kölcsönzi kiállításra 750 millió dollár értékben a múzeumnak. Átmenetileg itt látható Gauguin, Van Gogh, Picasso, Rodin és Da Vinci alkotásai mellett egy fáraó csaknem 3000 éves szobra, Nagy Sándor és Szűz Mária mellszobra, továbbá a Korán egy antik példánya és Közel-Keletről származó antik műkincsek. A gyűjtemény jól érzékelhető célja a különböző kultúrák és civilizációk összekapcsolása. 

És akkor még nem beszéltünk a francia építész, Jean Nouvel tervei szerint készült épületről! A múzeum egy lagúnában található, úgy tűnik, mintha lebegne a víz felszínén. A hatalmas, 180 méteres átmérőjű, kupola alakú tetőszerkezetet úgy tervezték meg, hogy „fényeső” hatását keltse, amely emlékeztet az arab építészet hagyományos formáira, miközben modern, futurisztikus megjelenést biztosít. Szóval ne csodálkozzunk, hogy az éves látogatószám máris meghaladja az egymillió főt, ami jelentősen hozzájárul a régió turizmusához és nemzetközi elismertségéhez. 

∗

Summa summarum: a világon szinte mindenhol még mindig Michelangelo, Leonardo, Caravaggio, Velázquez, a nagyobb impresszionista és posztimpresszionista festők, Picasso generálja a leghosszabb sorokat a kiállítótermek előtt. Ugyanakkor a „divat” változása is tetten érhető: a fiatalok szemében, mondjuk, Monet tavirózsái már akkor is kissé kókadtak, ha Van Gogh napraforgói még tartják magukat – ők inkább választják a kortárs vagy modern művészettörténetet a klasszikusok helyett. 

Fontos megjegyezni, hogy a látogatószámokat számos tényező befolyásolja, mint például a kiállítás témája, a művész ismertsége, a múzeum elhelyezkedése és nem utolsósorban a marketingtevékenység. Mindebben a szomszédunkban a bécsiek élen járnak. 

Legutóbb január közepén ugrottam át; lássuk, mi fért bele egyetlen napba az este hétórai hazaérkezésig! Budapestről indulva a kényelmes Flixbus-járatokat választottam, oda-vissza összesen 16 500 forintért. Reggel hatkor indulva szűk három óra múlva már Bécsben kávéztam, mielőtt tízkor nyitott a Kunstfo­rum­ban a Gauguin – Unexpected című tárlat (a felnőttbelépő ára online elővétellel 5900 forintba került). A máig töretlen népszerűségnek örvendő posztimpresszionista festőművésznek 1960 óta ez volt az első retrospektív kiállítása az osztrák fővárosban. Ez – a Gauguin-kiállítások többségének gyakorlatától eltérően – nem tolta el az arányokat a művész kétségkívül legismertebb és legnépszerűbb, Tahitin és a környező szigeteken készült alkotásai felé, munkásságának műfaji sokszínűségét demonstrálva a festmények mellett számos grafika, faszobor és kerámia is helyet kapott. 

Kis sétatávolságra, túl az ebéden az Albertinában egy átfogó kiállítás várt Marc Chagall munkáiból (online jeggyel 8400 forintért). Az orosz származású, zsidó kulturális gyökerekkel és szürrealista elemekkel gazdagított festészetéről ismert alkotó életművénél a kurátorok különös hangsúlyt fektettek a legjellemzőbb motívumaira: a szerelmi jelenetekre, a zsidó vallási és népi hagyományokra, valamint a családi és szülőföldi emlékekre. A tárlat külön foglalkozott Chagall holokauszt utáni műveivel, amelyekben a háború borzalmait és a veszteséget dolgozta fel festői nyelvezetével. 

Az Albertina legendás igazgatója, Klaus Albrecht Schröder szerint bár Picasso a XX. század legnagyobb művésze, Chagall az, akit a közönség a legjobban szeret. És valóban, a termeket hétköznap déltájban szinte zsúfolásig megtöltötték a látogatók, köztük járva gyakran megütötte a fülem magyar szó. 

Akárcsak mindkét helyen a művészi portékákkal, albumokkal és emléktárgyakkal gazdagon ellátott múzeumi shopban. Tíz euróért ki legyen az ajándék zoknin: Vermeertől a leány gyöngy fülbevalóval, Frida Kahlo virágos fejdísszel, Edvard Munch Madonnája vagy Degas balerinája?! Ez itt a kérdés, és műértő mosollyal élvezzük a válogatást.