Téli látogatás a bányamonstrumnál

Fehér hótakaró ritkítja a sárgásbarna földtenger hatalmas barázdák uralta mezőjét. Elsőre úgy tűnik, életnek nyoma sincs a Hold felszínéhez hasonlító több mint ötszáz hektáron fekvő Keleti-III. bányaterületen. Néhány gépóriás munkálkodik a távolban, köztük méretében a legnagyobb MT7-es jelű kotrógép. Felé haladunk a bakancsletapasztó sáron át egy magas, masszív, fehér terepjáróval. Egy-egy bukkanónál a gépjármű plafonjának koccan a sárga munkavédelmi sisak, amit viselünk. 

Az erőműtől csaknem húsz percbe beletelik, míg kiérünk az acéllelkű gépmonstrumhoz. Megtudom: a külfejtéses bányászat során először el kell távolítani a lignittelep felett elhelyezkedő meddőrétegeket (agyagot, iszapot, homokot), majd azokat a szénkitermelés után vissza kell tölteni az előző, nyitott bányaterület gödrébe, ami, bár egyszerűnek tűnik, valóban rengeteg fizikai művelet és precíz mérnöki munka szükséges a megvalósulásához. Visontán hetventől százhúsz méter mélységig szükséges leásni a szénért. Egy tonna lignitért 7-8 köbméter földet kell megmozgatni. Egy év alatt 2 millió tonna fűtőanyag kitermeléséhez, amely elegendő egy erőműblokk üzemeltetéséhez, 15 millió köbméter földet ásnak ki a kotrógépek. 

Ejtsünk néhány szót az 1975 óta, immár ötven éve munkát adó bányaüzem történetéről. A visontai külfejtéses bányászati tevékenység 1964. július 23-án vette kezdetét az úgynevezett K-I-es bányamező megnyitásával. Az akkori pártpolitikai program szerint egy 800 megawattos (maximális) teljesítményű, széntüzelésű erőmű építését tervezték, amelynek első blokkja 1969-ben indult el. Ehhez igazítva a mátra–bükkaljai bányaterületeket úgy kellett megnyitni, hogy a tüzelőanyag-ellátást tudja biztosítani. 

Az egyes számmal jelölt terület szénkészlete 1992-ben kimerült. Utána az Abasár felé nyújtózó Nyugati, majd a K-II. bánya leművelése következett. A Déli területen folyó munka mellett a Keleti-III. bánya művelése 2015. szeptember 8-án kezdődött. Emellett az MVM Mátra Energia Zrt. Bükkábrány Bányája 1985 tavaszán bekapcsolódott az erőmű szénellátásába. A villamos­energia-termeléshez szükséges tüzelőanyag biztosításában legalább ugyanolyan szerepet vállalt, mint a szóban forgó visontai társa. Érdekes információ, hogy a mátra–bükkaljai lignitek körülbelül 5–8 millió évvel ezelőtt képződtek. Az ásvány az egykoron itt elterülő Pannon-beltenger öbleinél húzódó mocsári növényzet – lombos fák, hatalmas mocsári ciprusok, nagy tömegű felhalmozódott sás, nád – elpusztulásából keletkezett. A barnaszenet errefelé csak fiatalnak emlegetik a feketekőszénhez képest, amely meglehet húszmillió éves vagy annál régebbi képződmény. Az előbbit magas hamu- és nedvességtartalom, ezért viszonylag alacsony fűtőérték jellemzi. Ellenben jó az ár-értéke. 

∗

A külfejtés szélén búvárszivattyús kutak sorakoznak egymás után. A termelés előtt a rétegvizet ezekkel kiszivattyúzzák, és a bánya melletti vízelvezető árkokba irányítják, amelyek becsatlakoznak a közeli patakokba. Bár a víznek csaknem a hatvan százalékát az erőmű használja fel, kisebb arányban fordítják azt mezőgazdasági célra, illetve a vizes élőhelyek táplálására is. A víztelenítés után a műszaki terv szerint haladva munkába állhatnak a marótárcsás kotrógépek, amelyek a meddőkőzetek jövesztését végzik. Visontán jelenleg négy ilyen monstrum falja a földet. 

Német technológia szerint 1974-ben kezdték meg az összeszerelését, és 1975-ben állt üzembe Visontán a már több mint ötvenéves kotrógép. Az MT7-es üzemi jelű (gyári jele alapján SRS 2000 típusú) gép méret szempontjából az üzemben a legnagyobb. Tíz méter átmérőjű marótárcsája van. A gigantikus méretű és súlyú gép mozgatása igazi logisztikai kihívás: haladásához 45 méter széles vonulóút szükséges, ennek dőlésszöge nem lehet több 5 százaléknál, s egyébként a munkasíkja sem 3 százaléknál. Nem utolsósorban a talajnyomás is fontos, hogy elbírja a súlyos gép terhét. 

∗

A fejünket egészen hátra kell biccenteni, hogy lássuk a tetejét. Az érzést tovább tetézi, hogy alattunk a külszíni fejtés krátere fekszik, aminek legalján a fölénk magasodó munkás kisebb társai, a merítéklétrás és az egykanalas kotrógépek szedik fel a szenet. A hatalmas kék acélerődöt egy hasonló méretű monstrum, a szalagkocsi követi árnyékként. A feladata az, hogy a kitermelt földet görgős asztalon át (általa az anyag nem szóródik szét a szállítószalagról) a bányát behálózó fekete szállítószalagra juttassa. Ketten összekapcsolódva 138 méteresek, ez másfél futballpálya hossza; együttes tömegük 2600 tonna. 

Forog a marótárcsa, és komótosan, de folyamatos hatalmas mozdulatokkal halad előre a gépóriás. Az üzemeltetését hárman végzik. A gépkezelő folyamatosan ellenőrzi a mozgó részeket: a szalagokat, a hajtásokat, a felsővázfordítót, a menetelőt, az óriási motorok működését. A kotró- és a rakodómester külön-külön a kezelőfülkében irányítja, felügyeli a műveletet. A monstrum működtetéséhez egyébként 6000 volt villamos energia szükséges, ami a méretes piros gumitömlő kábeleken érkezik a célhelyre. 

Ahogy kék barátunk az alsó szeletet kijövesztette, felemeli a marótárcsa gémet, hogy a fölsővel folytassa munkáját. Zúg-búg, és esőként hullik alatta a finom szemcsés föld. Minél több hullám formálódik a földbe, annál mélyebbre ás. 

Az ott dolgozó emberek néhány tapasztalatát összefoglalnám: 
„Télen egy kiadós esőzés, nagyobb hóhullás utáni masszív sárban vagy épp a mínuszokban keményre dermedt föld miatt nehezebb a munkája. A száraz, csapadékmentes nyári időjárásban jobb teljesítményt érünk el, kevesebb a félrefutás a szállítószalagoknál. A monstrum átlagosan napi 16-17 órát kaparja a földet.” 
„A karbantartó kollégák folyamatosan ellenőrzik (ha úgy tetszik: monitorozzák) a hajtóművek, a motorok, a járógörgők, a lánctalp működését. Az én, illetve a kotrógéptársaim lelke az acélszerkezet. Ha működésében zavar támad, haladéktalanul intézkedni szükséges. Azon túl, két évente felülvizsgálják az állapotukat. Míg bánya a bánya, addig az MT7-esnek üzemelnie kell”. 

∗

Visszafelé a hídon állunk meg, amely alatt a szem látóhatárában még korántsem véget érő szállítószalagok menetelnek. Egyikük a meddőréteget viszi a kotrógéptől a 12 kilométerre lévő, már letermelt Déli bányaterületre. A közhiedelemmel ellentétben a kül­színi bányászatnak nincs környezetromboló hatása. A bányaművelési tevékenység része az újrahasznosításra alkalmassá tétel, a technikai és biológiai tájrendezés. A visszamaradt gödör hasznosítása sokrétű: például halastó, tanösvény vagy épp szabadidőpark létesíthető a helyén. Maradjunk annyiban: nem venni észre, hogy az adott területen egykor bányászati munka folyt. 

Haladunk az előbbivel párhuzamosan futó, 15 kilométer hosszú szállítószalag mentén, amely a lignitet viszi a törősorra. A visontai bányából kitermelt szén lakossági felhasználása csekély, a törőműben 0-60 mm-re aprított fűtőanyag az erőmű szénterébe érkezik be. Azt a szállítórendszer juttatja a szénportüzelésű kazánokhoz. Az elégetésekor felszabaduló hőből gőz képződik. Ez mozgatja meg turbinát, s működésbe lendül az áramot fejlesztő generátor. A villamos energia nagyfeszültségű távvezetékeken, az erőműtől 4 kilométerre elhelyezkedő detki transzformátorállomáson keresztül csatlakozik az országos hálózatra. Ez adja hazánk villamos energia ellátásának 8,5 százalékát. 

A Mátra-Bükkaljai bányákban ez a fajta termelés 2028. év után nem folytatódik tovább. De az erőmű (és vele együtt a bánya egy része) négy technikai átalakítási lépést követően tovább létezhet. A tervek között szerepel egy 500 megawatt teljesítményű kombinált ciklusú gázturbinás erőmű és egy 31 megawattos RDF/biomassza tüzelésű blokk építése a visontai telephelyen. Továbbá két bánya tájrendezett területén napelempark létesül majd. 

Itt érdemes megemlíteni, hogy a hátralévő négy év alatt megközelítőleg 4-5 millió tonna szenet fognak kitermelni, de még a föld mélyén pihen 240 millió tonna. Ezért a modernizálás negyedik iránya tűnik a legérdekesebbnek, amely a lignitkészletek alternatív felhasználásáról szól. A szénben található huminsav sokrétűen hasznosítható, például a talajok minőségének javítására, a növénykultúrák jobb fejlődésére. De a lignit jól alkalmazható a szennyvíziszap és hígtrágya kezelésre is. 2028 után ez jelentheti a jövőt a bányászoknak, akik számára a hivatásuk egy életforma, s erre tették fel mindenüket…