Mindhalálig Nemzeti!

A Dunakanyar szépségébe méltán szeretett bele számos költőnk, írónk, képzőművészünk, színészünk – köztük Gobbi Hilda Kossuth-díjas színművész, érdemes és kiváló művész is. „Tudod-e, Hilda, hogy vettél egy hegyet?!” – összegezte hitetlenkedve a történteket anno Temessy Hédi. A két színésznő vidéki fellépésükről a fővárosba tartva heveredett le a Visegrád és Dunabogdány közti hegyoldalba, élvezni a pazar panorámát a Szentendrei-Duna-ágra és Kisoroszira. Épp akkor hajtotta hazafelé a nyájat a hegyet birtokló pásztor, aki ráförmedt a betolakodókra. Szó szót követett, mire Gobbi dölyfösen megvette a területet a 11 gyerekes tulajdonostól. Mici néni egykori kocsmájában, a Gondűzőben bonyolították le és hirtelenjében egy cementeszsákra firkantották az adásvételt.

A számtalan változat közül így ismeri és adta tovább a legendát nekünk Varga Sándor, aki ott­jártunkkor, 2013-ban Gobbi egykori nyaralójának gondnoka és egyben lelkes idegenvezetőnk volt. De szigorúan csak azután mesélt, hogy ittunk egy kupica méregerős pálinkát Hilda emlékére! A művésznő is sűrűn így tett, ha vendég érkezett a villába, bárkit asztal alá ivott, úgy bírta az alkoholt – nyugtatott meg minket a nyugdíjaskorú férfi, aki még személyesen ismerhette őt.

Színházi körökben fennmaradt Hildáról, hogy két termosszal a kezében mászkált: az egyikben kávé, a másikban konyak volt, és sosem keverte össze őket. Ezenkívül egyik cigarettáról a másikra gyújtott. Civilben gyakran úgy nézett ki, mint egy szvetteres nagymama, de a színpadon is talán annyi mámit, öregasszonyt, házmestert, nagynénit, boszorkát, mosónőt azóta sem játszott magyar színésznő, mint ő. Pláne olyan briliánsan!

Pénze nemigen volt a házépítésre – hát építkezett a kapcsolataiból meg társadalmi munkában! Kérésére az akkori hadseregparancsnok, Czinege Lajos katonákat küldött, hogy segítsenek be a munkálatokba. Gobbi ugyanis a Rákosi-, majd a Kádár-rendszer egyik legismertebb színésze volt, baloldali barátaival együtt lelkesen hitte, hogy egy jó rendszer épül. De ez az öntörvényű művészember nem tudott beleszokni a pártfegyelembe. Amikor 1959-ben leghűségesebb harcostársa, Major Tamás felmondott neki az imádott Nemzetiben, úgy megharagudott, hogy még a párttagkönyvét is visszaadta. Talán igaz, talán csak a legendárium része, hogy Hilda őrjöngve hagyta el az igazgató szobáját és azt kiabálta: klozetajtót fogok csináltatni az irodád ajtajából! (Látni fogjuk mindjárt: nem viccelt.) A felmondás indoklása szerint „az utóbbi években tanúsított magatartása a művészi egység kárára szolgál”.

A vásárláskor, a hatvanas évek elején a telek a mostaninál jóval nagyobb volt. Gobbi – hogy tőkéhez jusson a házépítéshez – felparcelláztatta a földterületet és telkeket adott el belőlük. Így lett a szomszédja Kerekes János zeneszerző, Esterházy Ilona és Fónay Márta színésznő. Darvas Iván is vett egy telket, de ő végül nem építkezett. 

Az építkezéshez használt kövek egy része a visegrádi kőbányából származott. A köveket szállító muraközi lovak patkói gyorsan elkoptak, ezeket a művésznő kérésére a kovács összegyűjtötte és a későbbiekben díszítésként használták fel: a kapu és az ablakok, ajtók védőrácsai ezekből készültek, Gobbi ötlete alapján – innen ered a Patkó villa elnevezés. Állítólag a színésznő bárhol járt az országban, ellátogatott a helyi kovácshoz, ahonnan mindig patkóval tért vissza, gyarapítva ezzel patkógyűjteményét. A házat úgy 1400 darab díszíti. Belül pedig Hilda gyűjtőszenvedélyének egyéb bizonyságai: kolompok, keresztek, ládák, premierajándékok.

A nyaraló jórészt a Blaha Lujza téri, 1965. március 15-én, a metróépítés miatt felrobbantott Nemzeti Színház építőanyagaiból készült. És ezeken kívül Gobbi még mennyi értéket megmentett!

Muszáj, hogy az olvasó megértse: Gobbi Hildának a Nemzeti Színház egyszerűen a szívügye volt egy életen át. Oda szerződött a színiakadémia után. Budapest felszabadulását követően – éppen 80 évvel ezelőtt – az életben maradt színészek, Várkonyitól Gobbin át Majorig összejöttek a bombatalálatot szenvedett teátrumban, és a lyukas tetőn át behulló hóban verseket mondtak. A háborút követően az újjáépítésében fizikai munkával is tevékenyen részt vett.

Ezenkívül szívén viselte a kezdő és az öregedő színészek sorsát: Gobbi Hilda járta ki az Ódry Árpád Színészotthont is, akárcsak a színésznövendékek kollégiumát, a Jászai Mari Színészotthont meg a Bajor Gizi Színészmúzeumot. Hihetetlen szociális érzékenység és világjobbító szándék vezette. Nem szégyellte kihasználni politikai kapcsolatait, ha kellett, rátörte az ajtót Kádár és Aczél elvtársakra is.

Bár Gobbi a hatvanas években – miután Major kirúgta – a József Attila Színház tagja volt, a Nemzeti lerombolását tragédiaként élte meg. Nem nézhette tétlenül, amit csak tudott, kimenekített. Keleti Éva, a legendás „színészszelídítő” fotográfus mesélte nekem, hogy Hilda telefonált neki: kell egy fuvar. „Szó nélkül mentem. Nekem egy nagy Fiat 500-asom volt, neki egy kis Zastavája. Roskadásig pakoltuk a kocsikat a Nemzeti irataival és vittük a Duna-parti nyaralójába. Nem kérdeztem, ezt most szabad vagy sem. Számomra megkérdőjelezhetetlen volt, hogy Hilda nem érdekből, hanem szent meggyőződésből cselekszik.” Ennek a bizarr iratmentő fuvarnak az emlékét egy híres Keleti Éva-fotográfia is őrzi. A megmentett anyagot – az évtizedek során homokszínű vászonba kötött, gondosan felcímkézett 58 albumot színlapokkal és meghívókkal, kritikákkal és interjúkkal, levelekkel és megszámlálhatatlan fényképpel – ma az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára őrzi. 

Visszakanyarodva a nyaralóhoz: a régi Nemzeti kidobott építőanyagait Hilda „átmentette”, fagerendák, díszkövek, oszlopfők épültek be a villába. Állítólag a fürdőszoba ajtaja az emlegetett Major-irodát zárta korábban, sőt, Jászai Mari, Bajor Gizi és Somlay Artúr öltözőjének ajtaját is beépítették a házba.

Gobbi rajongott a Dunakanyarért, szabadideje nagy részét és a nyarakat is szívesen töltötte az elkészült Patkó villában. Számtalan színészkollégája ellátogatott ide, a fennmaradt vendégkönyv, a régi fényképek és újságcikkek a mai napig őrzik az itteni sokszínű életet.

Mindeközben nagy álma volt, hogy láthassa a Nemzeti Színház felépült „utódját”. 1983-ban, a 70. születésnapjára kapott százezer forintos takarékbetétkönyvét is az új Nemzeti alapkövére ajánlotta fel, ezenkívül országos gyűjtési akciót kezdeményezett. De már nem érhette meg, hogy a mai Nemzeti Színház a Duna-parton, 2002. március 15-én megnyissa kapuit. 1988-ban elhunyt.

A szíve és a tüdeje miatt került kórházba. De ott is egyik cigarettát szívta a másik után, és a látogatókat mindig meg tudta kínálni egy kis itókával a szekrényéből. Állítólag a halála előtt két nappal a Kútvölgyi úti kórházból kiszökött a Patkó villába, onnan vitték vissza.

Testamentumában az imádott nyaralójáról így rendelkezett: „A színház a maximális költészet, mely kifejezi az ember géniuszát, tartását, mozgását, nyelvének eleven gazdagságát. A színház megszületésének, létének joga: a nyelv, a nemzeti és egyetemes kultúra terjesztése, szolgálata. E nemes ügy szolgálóinak munkáját, felkészülését megkönnyítendő, a visegrádi (…) ingatlanomat a benne levő berendezési, felszerelési tárgyakkal együtt álkotóház létesítése céljából a Magyar Nemzeti Színházra hagyom. (…) Az alkotóházban a Nemzeti Színház tagjai, illetve az ország többi színházának vezető színművészei, rendezői, dramaturgjai kaphatnak helyet abból a célból, hogy egy-egy szerepükre, rendezői feladatukra felkészülhessenek, illetve a feladat megoldását követően kipihenhessék magukat.” 

A Patkó villa idén január 27-én egy Facebook-bejegyzés hatására került a figyelem középpontjába. Pokorny Lia színésznő arra járva videót készített a gazzal benőtt kertről, a kidőlt fákról és a burjánzó növényekről, melyek teljesen eltakarták a házat. „De mi történt vele? Ki tud róla valamit? Hogyan lehetne megmenteni? Ez a közös színháztörténetünk, nem hagyhatjuk így. Szeretnék tenni a megmentéséért. Hol kezdjem, hova forduljak, kit kérdezzek, ki tud segíteni, ki csatlakozik?” – sorolta kérdéseit.

A bejegyzés és aztán a villa állapotáról szóló további hírek hatására sokan ajánlották fel segítségüket, a színészek közül például Molnár Piroska és Szirtes Ági, a fotográfus Keleti Éva és még több ezren(!), építészektől a kertészeken át a festeni, takarítani jelentkező civilekig. A Nemzet Színészei nyílt levelet írtak, és a Magyar Színházi Társaság közleményben vonta kérdőre a végrendelet kedvezményezettjét, a magyar államot.

Azóta kiderült, hogy Gobbi terve sosem valósult meg maradéktalanul, bár a nyolcvanas évek végén az akkori kultuszminisztérium felújíttatta a villát. A tulajdoni viszonyok viszont sokáig rendezetlenek maradtak: az ingatlan később a metróépítés miatt lebontott teátrum utódjául működő, Hevesi Sándor téri Nemzeti (a mai Pesti Magyar Színház) tulajdona lett, mert amikor felépült a Nemzeti új játszóhelye a Duna-parton, a Gobbi-villa nem szerepelt az intézmény vagyontárgyai között. Őze Áron igazgatása idején, 2009–2014 között a Pesti Magyar Színház munkatársai használták a dunakanyari nyaralót, pihentek és bográcsoztak ott, cseppet sem mellesleg rendbe tették a tetőt. Gobbi Hilda születésének 100. évfordulóján, 2013-ban a nyilvánosság számára is látogathatóvá vált; így kerültem oda én is.

A teátrum új vezetősége 2015-ben úgy döntött, hogy bezárja az épületet, mivel a villa fűtése és karbantartása jelentős anyagi ráfordításba került volna. 2017-ben a Pesti Magyar Színház indítványozta, hogy a Nemzeti vegye át a villa működtetését, annak jobb költségvetésére hivatkozva. Végül 2018-ban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (vagyis az állam) tulajdonába került, majd az Országgyűlés úgy rendelkezett, hogy 2022-ben a Gobbi-villa a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány tulajdonába kerül. A pályázati források szűkülése miatt eddig nem tudták megkezdeni a munkálatokat, csupán nyaranta és ősszel az üdülő teljes területén fűkaszálást végeztek, és felújították a kerítést.

A színésztársadalom és a közvélemény felháborodása az áldatlan állapotok miatt végül néhány hét alatt eredményre vezetett: a Kulturális és Innovációs Minisztérium 80 milliós állami támogatást ítélt meg a Patkó villa felújítására. A színésznő anno az emeleti, saját hálószobáját kedvenc bútoraival és tárgyaival rendezte be – mindezek a tárgyak a tervek szerint lekerülnek majd barátnője, Temessy Hédi egykori szobájába, a szuterénbe, és ott egy Gobbi Hilda-emlékszobát alakítanak ki. A villa remélhetőleg már jövőre tényleg alkotóházként és közösségi térként fog működni a művészek számára. Ahogyan egykori tulajdonosa, Gobbi Hilda kívánta.

Minden találkozáskor megsimogatom Hildát. Bu­dapesten, az új Nemzeti Színház előtti tavacska ­partján ül, egy nézőtéri széken. Párkányi Raab Péter szobrász véste kőbe. A lebontott régi Nemzeti főhomlokzatának sziluettjére mered, ahogy az elmerül a vízben. Tipikus gobbis mozdulat: épp cigarettára készül gyújtani.