
Megdöbbentő erejű krónikása volt katasztrófáknak, háborúknak, éhezésnek, emberi szenvedéseknek, a természet csodájának. Nyolcvanegy éves korában elhunyt Sebastião Salgado fotográfus, aki hazájában, Brazíliában egy esőerdőt telepített újra: a remény embere volt.
Fotó: AFP
Brazília szívében, Aimorésben egy nyolcgyermekes család hatodik gyermekeként, egyetlen fiúként született Sebastião Salgado 1944. február 8-án. Egy brazíliai farmon nőtt fel: innen ered a természet iránt érzett szeretete és tisztelete. Rendkívül érzékennyé vált az emberiség gyakran végzetes társadalmi-gazdasági jelenségeivel szemben. 1969-ben a katonai diktatúra miatt a feleségével Franciaországba költözött, majd 1973-ban, évekkel a közgazdasági diplomája megszerzése után kezdett el fotózni – teljesen véletlenül. Éppen egy kávétermelő társaság munkatársaként járta Afrikát, azt vette észre, hogy az építészként dolgozó feleségének vásárolt fényképezőgép mögött sokkal jobban érzi magát, mint a kávébizniszben. Első profi munkái 1974-ben készültek, majd a legnagyobbak, a Sygma, a Gamma és a Magnum Photos vezető fotóügynökségeinél tevékenykedett.
„Elindultam, hogy felfedezzem a világot, de végül önmagamat találtam meg. A belső utazás sokkal nagyobb volt, mint a külső, bármilyen kemény is volt az.”
Sebastião Salgado fotográfiai stílusa összetéveszthetetlen: egyfajta mágikus realizmus, melynek tápláló forrása a dél-amerikai vidéken töltött természetközeli gyermekkora volt. A fekete-fehér képi világ, gazdag tónusok és érzelmileg megrendítő jelenetek jellemezték munkásságát, anyagai gyakran mélyszegénységben élő közösségekben készültek. A '80-as és '90-es években bejárta a világ minden részét, 130 országot, és olyan témákkal foglalkozott hosszú távú projektjeiben, mint az őslakos népek helyzete vagy az ipari munkások kizsákmányolása.
Az egyik leghíresebb sorozata a Gold (Arany, 1986), amely az észak-brazíliai Serra Pelada aranybánya meredek szikláin, zord körülmények között, alamizsnáért dolgozó aranybányászokat mutatta be, míg Exodus című munkájában a gazdasági nyomás és a kényszerű kitelepítés miatti globális migrációs mozgásokat követte nyomon. Miután azonban Salgado az 1990-es évek közepén tanúja volt a kongói és ruandai konfliktus kegyetlenségeinek, úgy érezte, hogy lelkileg gyakorlatilag megsemmisült, és végleg felhagy a fotózással. A természetben keresett vigaszt: feleségével és alkotótársával, Léliával létrehozta szülőföldjén, Brazíliában az Instituto Terra nevű kezdeményezést az őserdők biodiverzitásának helyreállításáért. A pár több mint két és fél millió fát ültetett a saját birtokán, a ma már nemzeti parkként működő területre, helyreállítva a törékeny ökológiai egyensúlyt.
Eduardo Galeano uruguayi író 1990-ben megjelent An Uncertain Grace című életműalbumhoz írt esszéjében úgy fogalmazott, hogy „Salgado célja a nagy emberi kaland, létezésünk egészének, esszenciájának dokumentálása, és alakjait, a mindenkori embereket úgy vési ki az örök anyagból, a valóságból, miként a szobrász teszi kőből vagy fából”.
A brazil fotográfus pedig az elmúlt öt évtized során készült fényképei a Földön élők utolsó segélykiáltásai voltak. A művész életéről és munkásságáról egyébként egy nagyszerű dokumentumfilm is készült The Salt of the Earth (A Föld sója) címen. A fia, Juliano Ribeiro Salgado és Wim Wenders által közösen készített filmet Cannes-ban is díjazták, és 2015-ben Oscar-díjra is jelölték.
„Pesszimista vagyok az emberiséggel kapcsolatban, de optimista a bolygót illetően. A bolygó helyre fog állni. Egyre könnyebb a bolygónak elpusztítani minket.”
Salgado hite szerint a fényképezőgép összekapcsolja a történéseket a világban, és ezáltal lehetőséget ad az embereknek, hogy lássák mindazt, amiről nem lehet személyes tapasztalatuk.
A természet végül visszavezette a fotográfiához: Genesis sorozatában csaknem tíz évig azt kereste, hogy mi maradt meg a Földön a Genezis óta. Párbeszédet akart kezdeményezni bolygónk és az emberiség jövőjéről, utolsó hosszú távú projektjében, az Amazoniában pedig hat évet töltött az amazonasi esőerdő mélyén, 12 különböző törzs között élve. A több mint harminc – gyalog, kenuval, hőlégballonnal, szélsőségesen hidegben és melegben, veszélyes körülmények között megtett – út során készült lélegzetelállító felvételein Salgado a természetet, az állatvilágot és az őslakos népeket mutatja be. A Galápagos-szigetek állatfajait és vulkánjait; pingvint, oroszlánfókát, kormoránt; az Antarktika és a Dél-Atlanti-óceán bálnáit; brazil aligátort és jaguárt; afrikai oroszlánt, leopárdot és elefántot; az Amazonas-esőerdő mélyén élő törzseket fényképezett. És a Nyugat-Pápuán élő kőkorszaki korowai népet; a szudáni nomád szarvasmarhatartó dinka törzset; a sarkkörön élő nomád nyenyeceket és rénszarvascsordáikat; a Szumátrától nyugatra fekvő szigeteken élő őserdei mentawai közösséget; az Antarktisz jéghegyeit; Közép-Afrika vulkánjait és a Kamcsatka-félszigetet; a Szahara sivatagot; Alaszka gleccsereit, és még sok mást. Miután annyi időt, energiát és szenvedélyt szentelt a Genezisnek, Salgado úgy mondta, hogy ez „a bolygónak írt szerelmes levelem”.
2000-től világszerte kiállításokat rendeztek a képeiből. 2001-ben UNICEF jótékonysági nagykövet lett. A Genezis című nagyszabású kiállítását Budapesten 2017-ben mutatták be a Műcsarnokban. „Bolygónk mintegy 46 százaléka még mindig pontosan olyan, mint a teremtés idején. Meg kell óvnunk azt, ami fennmaradt.”
Nyolcvanegy éves korában Párizsban elhunyt tehát Sebastião Salgado világhírű brazil fotóművész és környezetvédő. A halálhírt az általa és felesége, Lélia Wanick által alapított Instituto Terra erősítette meg: „Sebastião kamerájának lencséjén keresztül fáradhatatlanul harcolt egy igazságosabb, emberségesebb és környezettudatosabb világért” – áll családja közleményében, amely szerint még 2010-ben, Indonéziában kapott el egy különleges maláriafajtát, amikor Genesis című projektjén dolgozott. Tizenöt évvel később a betegség szövődményei súlyos leukémiához vezettek, amely végül a halálát okozta. A kortárs fotográfiában pedig véget ért egy nagy korszak.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu