Buborékok a palackban

Háromárbócos Szódavíz – ez a neve Rejtő Jenő Megkerült cirkálójában a vendéglőnek. „Most pedig a keresztkérdések után jól fog esni egy whisky szódával, utána pedig egy szivar” – fogalmaz Conan Doyle Sherlock Holmesa. „Mikor a víz jó adag szén-dioxidot elnyelt, Jedlik kinyitotta a csapot, s a savanyúvizet üvegekbe fejtette” – írta a szóda hazai megalkotásáról a Magyar Szemle című lap 1894-ben, Jedlik Ányos kísérletei után csaknem hetven esztendővel. „Azt mondják régi emberek, / tej, szódavíz volt / italod hangos asztalok megett” – írta gyógyszerész nagyapjáról költeményében Kosztolányi Dezső. „A szóda már civilizáció, ez igaz, de nemzedékek és évszázadok fortélya kellett hozzá, míg a magyar megtanulta és feltalálta a fröccsöt, ami a hosszú élet titka – írta Márai Sándor. Megannyi irodalmi hivatkozás a szódáról, de ezeknek teljesebb felsorolására most nem teszünk kísérletet, arra viszont igen, hogy utánajárjunk egy szódakészítő családi vállalkozás mindennapjainak. 

∗ 

A Sárköz felől jutunk el az Öregtószeg és a Tószeg közötti Kistószeg utcába. A hagyományos, beszédes utcaneveket mára újakra cserélték, de a takaros porták régi családjai még őrzik az egykori elnevezéseket. Bicskén járunk, a Fejér vármegyei város 1-es úthoz közeli településrészén. Az egyik szépen gondozott udvarban működik a László család üzeme, ahol nyitott kapuval, szódával és néhány jó szóval várják a betérőt. 

– Tősgyökeres bicskeiek vagyunk. A Galagonyás dűlőben régi családi örökségként szép présházunk is van pincével és szőlőültetvénnyel. A fiaim már nem isszák a bort, pedig szóda lenne hozzá bőven – kezd bele a történetükbe László József. – A munkahelyem mellett mindig kerestem más lehetőségeket is, foglalkoztam nyulakkal, egy barátommal komoly állományunk volt. A nyulat nagyon jó áron vették át az olaszok, majd kezdett visszaesni az érdeklődés, nem érte meg foglalkozni vele. Ezek után jött a szóda. Édesapámnak volt Tatabányán egy szódás ismerőse, akivel én is megismerkedtem. Bánhidai üzemében – amolyan rábeszélősen – elmondta és megmutatta nekem, hogy miként készíti a szikvizet. Természetesen a szüleim nem örültek annak, hogy szódás akarok lenni, mert akkoriban az nem számított nagy jövőképnek. 

László József számítógépes szervező és programozó végzettséget szerzett a hetvenes években, még a szakma hazai megjelenése idején. Jó állása volt, a Tatabányai Szénbányák Vállalat adatfeldolgozó irodájánál dolgozott. Feleségével együtt mégis belevágott a szódagyártásba, 1981-ben másodállásként kezdték el. De hamar változtatniuk kellett, ugyanis nem győzték a sok munkát, olyan népszerű lett a kisüzemük. 

– Nagy dilemmaként éltem meg, hogy otthagyjam a szakmámat. Már akkor is gyorsan és folyamatosan fejlődött a számítástechnika. Tudtam, hogyha kilépek, akkor nincs visszaút. Csaknem egy év után már annyira jól ment a szódagyártás, hogy választanom kellett a két állás közül. Jó fizetésem és rugalmas munkaidőm volt Tatabányán, de a szódával nagyon jó bevételt lehetett szerezni. Így mellette döntöttünk – emlékszik vissza László József. Egy évtized után kialakult a cégük ma is működő rendje. – A sok egyéb elfoglaltság miatt a kilencvenes évek elejétől a vállalkozás irányításában és az üzem körüli napi teendők elvégzésében egyre nagyobb szerepem lett, 1992-től a szükséges végzettségek megszerzése után egyéni vállalkozóként az én nevemen működött tovább a „szódagyár”, ahogy mi neveztük ezt régebben, és azóta is ebben a formában működünk – meséli László Józsefné. 

∗ 

Bicskén az Áfésznak is volt szódaüzeme, még lovas kocsival hordták ki faládában a palackokat. Amikor Lászlóék kisiparosok lettek, az Áfész már az üzem felszámolása mellett döntött. Voltak olyan ismerőseik, akik éppen ezért óva intették őket, hogy minek kezdenek bele, amikor már az Áfésznak sem megy. De nem hallgattak rájuk, hiszen az is megerősítette őket a döntésükben, hogy a környéken mindig volt szódás. 

– A kisipari szódagyártáshoz akkoriban nem kellett külön szakmai végzettség. Gondolkodtunk virágüzletben is, de azt nem lehetett nyitni kereskedelmi végzettség nélkül. A nyolcvanas években jól működött Bicskén az ipartestület, amely összefogta a kisiparosokat. Kitűnő közösség volt, segítette a vállalkozókat a működésben, az adminisztrációban, kirándulásokat és bálokat is szervezett – idézi fel László Józsefné. 

Egy idő után Lászlóék is elkezdtek foglalkozni a gondolattal, hogy mi legyen az üzemükkel. Látták azokat a példákat, hogy ahol a család nem tudja továbbvinni a vállalkozást, ott bizony az megszűnik. – A legrosszabb időszakban – például az ásványvizek tömeges megjelenése idején – is jobban működtünk, mint az átlag. Eszünkbe nem jutott volna, hogy a forgalomcsökkenés miatt abbahagyjuk. Negyvennégy év után azonban már nem biztos, hogy reggelente ugyanúgy feldob a munka, mint korábban. Három évvel ezelőtt el is határoztam, hogy eladom a céget. Arra gondoltam, hogy keresünk Bicskén egy lendületes fia­talembert, aki átveszi. Gábor fiam – akinek nagyon jó állása volt – akkor azt mondta, hogy ne kapkodjuk el a dolgokat, ő majd lassan átveszi az üzletet – mondja László József. 

– Azt csináltam, amit édesapám – fogalmaz az idősebbik fiú. – Informatikai cégnél dolgoztam 25 évig, és kiléptem a főállásból a vállalkozásunk miatt. Többen megkérdezték tőlem, hogy miért hagyom ott a vezető mérnöki pozíciót, a jó fizetést, a céges autót a szódáért. Váltani szerettem volna, és olyan dologgal foglalkozni, amelyben a mai üzleti gondolkodást át lehet vinni egy kisebb cég életébe. Adódott, hogy itt van minden készen, és lehet benne dolgozni – fogalmaz László Gábor, akit testvére, Tamás is követ. Neki cukrász és pék végzettsége van, de szakácsként dolgozik. Az étterem mellett már ő is egyre többet sürög-forog a szódáspalackok körül. 

– Fontos, hogy továbbvigyék a családi örökséget? 
– Igen, büszkén viselem a László Szóda feliratú pólót is – mondja mosolyogva László Tamás. 
– Nekem nincs gyermekem, Tamásnak van. Reméljük, valamelyikük továbbviszi majd a céget. Akkor érdemes bővítenünk, ha van kinek átadni – reménykedik László Gábor. 

– Van jövője a szódának? 
– Szerintem igen. Amíg van jó ivóvizünk, addig miért ne használjuk azért, hogy jó ballonos szűrt vizünk és szódánk legyen. Hosszú távon az a fenntartható, ha helyi munkaerővel helyieknek termelünk, és nem több száz kilométerről érkező ásványvizet fogyasztunk naponta. Van, ahol a szóda élvezeti cikk, például fröccsözéshez, és van olyan is, aki napi italként issza. Sőt egyre népszerűbb a szörpök fogyasztása a gyári szénsavas üdítők helyett. 

– Hol fogy több szóda: kiszállítással vagy a házuknál? 
– Bicskei boltokba és házakhoz is viszünk, de itt az üzemünknél fogy el a legtöbb. 
– Mit jelent az a szülőknek, hogy a fiúk viszik tovább az üzletet? 
– Azt, hogy mostanában többet dolgozunk – mondja nevetve László József. – Örülök neki, hogy van folytatása annak, amit mi több mint negyven éve elkezdtünk, majd felépítettünk. Nehéz lenne elképzelni, hogy máshova kelljen mennünk szódáért – teszi hozzá a felesége. 

∗ 

László Gábor nemcsak új termékeket, köztük a szénsavmentes ballonos vizet, hanem új lendületet is hozott a vállalkozásnak. Bár korábban is sokat segített hétvégenként a szüleinek, egy idő után már tudatosan is nézte a számokat, és kíváncsi volt, hogy meg lehet-e élni a szódából. Fejlesztette a jelenlétüket a közösségi médiában és a honlapjukon, átfóliázta a palackokat, intézte a marketinget, majd látta, hogy előre lehet lépni, valamint el tud tartani egy nagyobb családot a vállalkozás. Ismét egyre többen kezdtek el járni hozzájuk. Mindebben a társadalmi szemléletváltás is segítette őket, hiszen a szódával egy-egy palack sokszor használható újra. 

– A környezettudatosság mellett a fröccskultúra is hozta magával, hogy szódát vásároljanak az emberek. Az egy éve bevezetett palackvisszaváltási rendszer országosan is azzal a következménnyel jár, hogy mind többen – köztük fiatal családosok is – keresik a szódát. Rengetegen váltottak a palackos vízről a szénsavmentes ballonosra is. A minőség felé kanyarodtunk el. Úgy látom, hogy vizet jó csomagolással és marketinggel, valamint a vásárlókkal való megfelelő bánásmóddal lehet egyre nagyobb mennyiségben eladni – hangsúlyozza László Gábor. 

Miközben az irodában beszélgetünk, megszólal a jelzőcsengő, hiszen vásárló érkezik. Begördül egy autó az udvarba, mint kiderül, bicskei a vevő, Józsi bácsi jön. László József megjegyzi, hogy beszélgessünk csak, valamelyik fiuk majd megoldja. Tamás már megy is, és rögvest halljuk a töltőgép szisszenését. 

∗

Mára már a szódásszakma is megváltozott. László ­Gábor kifejti, hogy a szikvízkészítő mesterséghez ma már ismét nem szükséges végzettség, de érdemes elvégezni hozzá a megfelelő tanfolyamot. Fontos elsajátítani a szakma fortélyait, hogy a szigorú élelmiszer-biztonsági előírásoknak meg tudjon felelni a vállalkozó. Az üzem kialakításának is megvannak a követelményei, még akkor is, ha a szódakészítés egyszerűnek tűnik. László József annak idején Bánhidán megtanulta az alapokat, majd a sok gyakorlattal belejött a gyártásba. 

– Be kellett szereznünk az üvegeket. Ez nem ment könnyen, az üveggyártás ugyanis csak minimális mennyiséget készített. A salgótarjáni gyárból öt raklappal rendeltünk, és egyet kaptunk. Olyan nagy volt az országban az érdeklődés, hogy korlátozták azt a mennyiséget, amelyhez hozzá lehetett jutni. Jártuk az országot, ahol volt eladó, már mentünk is érte ­autóval. A megvásárolt használt üvegeket mindig fel kellett javítani. Amit a szódások eladtak, azzal valamilyen probléma volt, általában eresztett, csöpögött a fejrésze, az alumíniumfejet viszont nehezen lehetett szétszedni. Az egyik szódástól vásároltunk üvegeket, ráadásul megtöltve kaptuk, gondoltam, hogy semmi dolgom nem lesz vele. Kiderült, hogy mindegyik hibás. Amikor kezdtük, még nem voltak műanyag palackok, csak üvegek – mondja László József. 

A műanyag palackok a kilencvenes évek elején jelentek meg, és elsőként a visszaváltható üdítős­palackokat alakították át szódásflakonná. Majd megjelentek a vastagabb (PRB) és vékonyabb falú (PET) palackok. A vékonyabb falú PET-palackok nem bírják a nyomást, szétdurranhatnak töltés közben. – Grammra mérik a palackokat, és ma már csak nyomásálló flakonokba lehet tölteni. Ma is a régi technológia alapján dolgozunk. Habár az üzemben futnak a csövek, a vezetékek, de a folyamat mégis egyszerű. A sza­turálógép készíti a szódát, összekeveri a vizet és a szén-dioxidot, majd a töltőállványon betöltjük a palackba. A mi mostani szaturálógépünk injektoros, beporlasztja a vizet a nyomástérbe. Régebbi gépünknél szivattyú vitte be a vizet a nyomástérbe, és ott egy lapát keverte a zárt térben a vizet és a szén-dioxidot. Ezzel az eljárással készült el az igazi nagy buborékos szóda. A töltőállványok korábban pedálosak voltak, most már levegő végzi a töltést, ezáltal kényelmesebb lett a munkavégzés. Ma már szűrt vizet töltünk bele a palackba, valamint a göngyölegek mosására is van külön gépünk – mutatja be a szerkezetet László Gábor, hangsúlyozva, hogy a szóda folyamatosan nyomás alatt van a palackban is. 

– Tíz Celsius-fok körüli hőmérsékletű a víz, ami a palackba kerül. Valaki múltkor hiányolta a buborékot, majd kínáltam neki a frissen töltöttből egy pohárral. Fél úton megállt az ivással. Ha egyáltalán nem hűtött a szóda, akkor a melegben valóban érezhetjük úgy, hogy nincs benne megfelelő mennyiségű szénsav. Ezért azt mondom, hogy a pincehideg szóda az igazi – hívja fel a figyelmünket a megfelelő minőség elérésére László József, aki emlékezetes vásárlókról is szól. Akadt olyan vevőjük, aki csak üvegcsöves és alumíniumfejes szódát volt hajlandó hazavinni, ezért neki külön ki kellett válogatni az ilyeneket. Előfordult olyan, akinek a szódával mindig volt valami kifogásolnivalója, sőt olyan vevő is járt hozzájuk, akinek folyamatosan tönkrementek a palackjai. 

∗ 

A szikvíz mint termék a Hungarikum Bizottság döntése óta hungarikum lett az elmúlt években. László Gábor kérvényezte, hogy használhassák a palackjaikon a védjegyet. Megkapták az engedélyt, és azóta a szódáikon szerepeltethetik a hungarikumlogót. Az elmúlt években a szóda és vizesballonok mellett kiegészítőket – köztük palackokat, poharakat, ballontartókat – is lehet vásárolni Lászlóéknál. A családfő számára azonban továbbra is a szóda az igazi. Mint mondja, a szénsavmentes vizet tartalmazó ballonokban jó minőségű a víz, de nem lehet belőle fröccsöt készíteni. 

És hogy mi történt a Háromárbócos Szódavízben? Erről már Rejtő Jenő mesél nekünk…