Nap és a csillagok

Békesség járja a völgyet. Fák hűvöse alatt kecskék és birkák pihegnek nyugalomban. A kaszálós területen messziről is észrevenni a cickafarkat, apróbojtorjánt és megannyi gyógynövényt, amik pajkosan futnak végig a dombos réten. Magasabban állva jól rálátni a kertre: az ágyásokban növekvő növényekből egy népi virágmotívum rajzolódik ki. Belőle gyöngéden árad a mindent átható teremtés tökéletes egysége. „A természetben élve lehetséges csak megérteni, hogy a legapróbb élő teremtmények minden rezdülése összekapcsolódik egymással” – vallja Csilla, akinek ekképpen kerek erdei mesevilága. 

Évekkel korábban kezdte a maga útját járni, ahol minden felmenőjétől megkapott örökség helyet kap, értelmet nyer. Egy olyan értéket jelentő kert született meg gondolatában, amelyben a lehető legtöbb, ön­magától szaporodni képes növény otthonra lel. Ősfák, örökzöldek, cédrusok, kisvirágok, ehető táplálékok sokszínű, harmonikus változatosságban létezhetnek együtt. Erős hit hajtja, hogy meg tudja valósítani, amit eltervezett. Mindennap igyekszik olyan állapotba ­hozni az általa megálmodott arborétumot, hogy ­őutána a következő generáció majd folytatni tudja ezt a munkát. 

Kitartásból, szívósságból nincs híján. Erős és magabiztos nő, ugyanakkor gyengéd és szelíd természettel áldotta meg őt az Ég – mindkettő szükséges volt ahhoz, hogy visszataláljon a természetbe és legbelső önmagához. 2018-ban vásárolta meg a Cered, Szilaspogony és Bárna között húzódó nyolc és fél hektárnyi erdei területet, egy beszántott rögös földrészt, amit Piri néni és Barnus bácsi, a korábbi tulajdonosok műveltek és tisztaságban megőrizték. Azóta Csillát családtagként segítik mindenben. A falvaktól több kilométeres úton közelíthető meg az otthont nyújtó völgy. Főhősnőnk évek óta nem tart fenn autót. Gyalog mindenhová eljut, ahová csak kell. 

Szilaspogonyban helyezett ki postaládát és szemeteskukát, de mindhárom községbe tartozik kicsit. Az ott élő Irén nénivel, vagy a bárnai, csaknem kilencvenéves Marika nénivel bizalmas, mély, szeretetteljes kapcsolatot ápol. 

Először még ez év januárban jártunk nála, majd június végén visszalátogattunk hozzá. Emlékszem, azon a kemény téli napon hiába húztam nagykabátot, úgy is minden porcikámat átjárta a hideg, szeles levegő, amikor Tótújfalu felől sétáltunk a hegygerincen át hozzá. Az erdei nő maga készítette meleg gyapjúpulcsit viselt, arcát a hűvös bájosan pirosra színezte. Kora nyáron pedig Bárnába jön elénk. Egy keskeny utca döngölt kavicsfelületén túljutva elérünk a homokos ösvényre. Leveszi cipőjét és így gyalogol. 

∗ 

– Olykor kellemetlen érzés a hideg vagy épp forró, szúrós erdei talaj csupasz lábbal, de elvégre az élet is ilyen – szemlélteti könnyed hasonlattal. – A bőröm megerősödött, és a téli hűvös sem érint már meg annyira. Testben-lélekben meg kell változni ahhoz, hogy az ember vissza tudjon kapcsolódni a természethez. Átalakult a hő- és komfortérzetem, mert máshogy táplálkozom, érzek, létezem. Az időm jelentős részét a szabad levegőn töltöm, és odaadó híve vagyok a Kneipp-­féle vízgyógyászatnak, az emberi egészséget ekképpen jól lehet erősíteni. 

Nincs olyan napom, amikor ne adnék hálát, hogy itt élhetek. Kislánykorom óta űz és hajt a természetbe vágyódás. Ötéves koromtól állatokkal, növényekkel akartam foglalkozni – gondolatban visszavezet bennünket a története kezdetére, miközben dombra kapaszkodunk, lejtőkön ereszkedünk le. 
Miskolcon, lakótelepen nevelkedtem. Édesapám szülei a borsodi Homrogdon laktak, paraszti életformát folytattak: kertet műveltek, állatokat tartottak. A nyarakat, a hétvégéket náluk töltöttem. Házitejet ittam, odabújtam a jászol mellett álldogáló tehénhez, libát hajtottam, baromfit, disznót gondoztam; imádtam nézni, ahogy a reggel kihajtott marhacsorda hazaérkezik. Boldogan hordtam a trágyát mama óriás gumicsizmájában. Megadatott nekem az igazi gyermekkor, az akkori élmények a szívemben egy rendkívül erős kötelékké formálódtak. 

Megigazítja lazán kontyba kötött bájos, barna tincseit, és így folytatja: – A másik családi ágról a népi hagyományőrzést, kultúraápolást kaptam útravalóul. Nagymamám Görbedi István neves mesemondó leszármazottja volt. Édesanyám népi tárgyakat: kancsókat, mázas tányérokat, fonott kosarakat gyűjtött odaadóan, szeretettel. Ekképpen tudott kapcsolódni felmenői örökségéhez. Jó érzékkel nyúlt a széphez, nem mellesleg imádott főzni, sütni, és hatalmas tálalóművész volt. Hozzá képest nekem egy fatányérom és kanalam van – mosolyodik el. Közben szakít egy cseresznyét az út mellett álldogáló fáról. 

Az élete ezt követően, mondhatni, szokványosan alakult. Gödöllőn agrárdiplomát szerzett, de nem dolgozott a szakmájában. Helyette hoszteszként, majd marketingesként helyezkedett el egy multinacionális vállalatnál. Budapesten élt egy VII. kerületi társasházban a férjével, jó életszínvonalon, azonban örökös stresszben és túlhajszoltságban, mígnem 2007-ben átélt egy autóbalesetet. A gépjármű totálkárosra tört, de ő sérülés nélkül kiszállt belőle. 

– Az eset változást okozott az addigi életszemléletemben. Rádöbbentem, hogy a mindennapjaim, a munkám, az emberi kapcsolataim mind azt tükrözik, hogy nem az igazamnak megfelelően élek. Megfogalmaztam magamban, hogy családot szeretnék és kint, a természetben otthonra lelni. Megértettem, hogy a megkapott képességeimet, tudásomat a szívemben érő tiszta szándékra kell fordítani. A férjem más életre vágyott, ezért külön utakon indultunk tovább. 
Évekbe telt a teljes átalakulás, amihez sok lelkierő, kitartás, tapasztalat, szilárd szándék kellett. Első lépésként Sóskútra költözött az akkori párjával. A kapcsolatból házasság kerekedett, de nem tartott sokáig, mert nem érkezett a vágyott gyermekáldás. Ma már jól tudja, lelki blokkok miatt történt így – osztja meg velünk őszintén. 

A mélységből aztán sokkal erősebben állt talpra. Sőt, úgy határozott, időt hagy magának visszatalálni szíve békéjéhez. A Pilisben bérelt egy házat, és mindennap járta az erdőt. Elkezdett agyagot formázni, és ezzel az ősi technikával való foglalkozás erőt adott neki ahhoz, hogy elengedje a benne felgyűlt megfelelni akarást, dolgozzon az érzelmi lerakódásokon, a generációs traumákon, a nőiségén esett csorbán. Árulta a kerámiáit Szentendrén, bejárta a pálos zarándokutakat, mire lelkileg is eljutott odáig, hogy úgysem tud és többé már nem is akar mások elvárásainak megfelelni. 

Újra két lábbal a földre zuhant, amikor egy sanghaji tradicionális kiállításra szánt kerámiái mindegyike a szállítás során összetört. Másnap érkezett a telefon, hogy édesapja meghalt, fél évre rá az édesanyját is elveszítette. Amikor összepakolta a szülei és két generáció hagyatékát, fantasztikus népi tárgyak sokaságán tekintett végig, amit nem akart értelmetlenül tovább gyarapítani. Rádöbbent, hogy véges az élet, és a felmenőitől kapott gazdag örökséget a természetben kell valósággá formálni. 

A családja útja akkor végleg lezárult benne. Korábbi Medve vezetéknevét Napra változtatta, és teljes szívvel a jövő felé fordult. Onnantól a mélyen benne élő igazi értéket kezdte követni, máig a tiszta és őszinte szeretet az ő üstököse. Ez hívta és vezette vissza a mindent átható teremtés legtisztább közegébe, a természetbe. A Börzsönyből költözött ki hét éve a három falu határolta csendesen békés völgybe. 

∗ 

A Felső-Tarnai-dombság mélyén finoman emelkedik az erdő fölé a Kis-kő szikla. A kilátóhely gyomrába ékelődött barlangba egy szűk nyíláson át jutunk el. Guggolva lépkedünk, majd kézzel kapaszkodva könnyedén leereszkedünk. A kürtőn át finoman bevilágít a nap, Csilla így énekel nekünk egy lelkében született dalt, ami szól a szeretetről, az életről, a családról, a természetről. A sziklatetőre jelzettlen, de jól következő ösvényen át jutunk fel. Innen látni a Mátra, a Bükk, s a távolban még a Tátra vonulatait is. 
– Korábban feljártam elmélkedni, lecsendesíteni a lelkemet a tájban. De most minden erőmet, energiá­mat a tervek megvalósítására fordítom – s ezzel a szóval megérkezünk az erdei nő otthonába. Még dolgozik a vastag fakarókból felépített kerítésen, ami egyben a vadak távoltartását, de legfőképpen az őrző komondoroknak az egyértelmű határjelzést szolgálja. Az erdei állatokra tisztelettel, de kellő határozottsággal tekint. Sokat bölcsült a vaddisznókkal, a szarvasokkal való találkozások sokrétű élményeit követően. 

Héra, az anyakomondor a kapuban rohan elénk. Hádész, az apa sokkal óvatosabb. Finoman meglöki a kezem, amikor már a szalmából, agyagból tapasztott épület mellett álldogálunk. A bolyhos és játékos növendék, Csermőke az ajtón túl is követni akar bennünket, ezt a gazdája azonban nem hagyja. Bár a benne mély nyomot hagyott eset után már nem kerámiázik, szüntelen dolgozik az ősi anyaggal: ezzel formálta meg a kör alakú helyiség közepén álló kemencét. A gyógynövényekből kirakott szénaágyon pihen meg, ha fáradt. Esténként köt, gyapjúból nemezel, tanul vesszőt fonni. Sokat olvas, az egyik sarokban egy Szabad Földből kivágott újságcikkre leszek figyelmes, a címe ez: Keresd a békét. Tőle nem messze összekötött cickafarkcsokor szárad. 

– Párszor meghökkentem, miként fogjak neki a Kőforrás Kertnek (ekképp nevezte el – a szerk.). Hogyan építsem, gondoskodjak az állatokról és keressek pénzt egyszerre. Az őstermelői igazolványt kiváltva a fő tevékenységem a gyógynövénytermesztés, mellette tartok jószágokat, foglalkozom kézművességgel, és természeti életet bemutató építményt is szeretnék létesíteni. Az önellátáson kívüli anyagi javakat most úgy fedezem, hogy lejárok egy közeli településre dolgozni. Ez a munka biztonságot ad a terveim megvalósításához, a fennmaradó szabad időmben pedig sokkal hatékonyabban dolgozom itthon – festi tisztára a képet. 

– Hogyan alakul egy napja? 
– Hajnal négykor kelek, kiengedem az állatokat legelni, kaszálok, leszaladok a faluba. (Egyébként terepfutok, és rendszeresen rajthoz állok a Magyar Atlétikai Szövetség szenior bajnokságain.) Munka végeztével kapálok, ültetek, tervezek azzal a szemlélettel, hogy itt minden az erdőé, ami befogadott és tanít engem szüntelen. Kint élve az emberben beindul egy ősi ösztön: szagol, kóstol, tapasztal. A kenyérgabonát vásárolom, de azt már magamnak őrlöm meg egy különleges szerkezeten. Ezt Tibor készítette nekem, a kedvesem – ezzel előhoz egy kerékpárvázból ácsolt tekerős malmot. Lendülettel hajtja, és finoman hullik ki a tölcséren a puha liszt. 

– Az előző párom, akivel még együtt költöztem ki, bár szerette a természetet, nem találta meg benne a helyét. Tibor most próbál belesimulni ebbe a miliőbe, és sok mindenben segít. Egyébként gondoskodom magamról, az állatokról: én kaszálom a szénát, rakom kazalra, a tűzifának az erdőn lehullott gallyakat, fadarabokat gyűjtöm be. Télen azzal fűtök a kemencében, amin tudok sütni-főzni is. 

– Mi szolgál az erdőben táplálékul? 
– Az alacsony cukortartalmú, gyökeres, lassú növények. Tököt, babot, borsót, céklát, káposztát rendszeresen fogyasztok. Mindennap nagy marék szezonális zöldet: tyúkhúrt, turbolyát vagy erdei hagymát, lándzsás útifüvet szedek salátának. Sokszor készítek csalánból, más leveles gyógynövényekből főzeléket (a kutyusok is kapnak belőle), pesztót vagy mártogatóst. Húst a komondoroknak, az olajat és hasonlókat megvásárolom a boltban – veszi le a válláról a keresztbetett kistáskáját, amiben általában pénzt, iratokat és telefont visz magával. 

A mély gödör alján víz látszik, de a megásott föld fala még szüntelen leomlik. Körbe akarja bélelni, kutat emelni felé, hogy ténylegesen használni tudja. Friss ivóvizet a forrás szolgáltat, ami egy megtermett juhar gyökerénél bugyog a felszínre. Csilla leguggol a nagy kőre, és hosszú fanyelű pohárral merít belőle. 

∗

A dombra baktatunk, ahol egy-egy fa mellett kötélnyugalomban pihen a nyolc kecske és néhány birka. Füzike, Pitypang, Zsurló, Szil – valamennyien gyógynövény- vagy fanevet viselnek. Gyapjút adnak és tejet a gazdasszonynak, amellett, hogy más módon is bekapcsolódnak a völgy harmonikus körforgásába. 
– Hordom ki a kecsketrágyát a kertbe, s ebben a termő anyaföldben megjelenik (például) egy-egy elejtett magról szilvafahajtás – sétálunk a mintát kirajzoló ágyások között. – Három nagy félkörben idén búzát vetettem, mellette kukorica, bab, borsó, káposzta, kapor, koriander is került a földbe. Közte meghagyom a kibújó katángot vagy a csemegebarabolyt, aminek a levele rengeteg mindenre jó. A sorokat tudatosan úgy alakítottam, hogy lóval rá lehessen fordulni. Szeretnék majd szerezni egyet, jó szolgálatot tenne nálam. 

A kerítés mentén ribizli- és málnabokrokat, óriástujákat nevelek. Hosszú évek múltán, mikor minden összeér, a kerítést lebontom, helyét a zöld sövény váltja majd fel. Sok ezer évben gondolkodom. A szülőföldemről, a felmenőim temetkezési helyéről összegyűjtöttem magokat. Belőlük fák sarjadtak, amelyek által a családom mindig velem lehet – suttogja lágy hangján. 

– A kert legtökéletesebb formájában tükörképe a csillagos égboltnak. Ha elmélkedünk a világ működésén, rádöbbenünk, hogy a látható földi valóval a teremtés nem ér véget. Az felnyúlik az ég végtelenségéig. S csak harmóniában válhat az egész egység tökéletessé. Az égbolton a család szimbóluma is ott él, az örök szentségé, ami a szeretet legtisztább és legőszintébb megnyilvánulása – mondja búcsúzóul. Indulunk, de még egyszer visszafordulok a völgy felé, ahová a napsugarak megpihenni járnak és csillagok vigyázzák az éji álmot.