Mi a titka a jólétnek?

Öt esztendeje már, hogy változás történt az életemben. Azóta új családommal, barátainkkal sok időt töltök Koppenhágában. Nyugdíjas pszichopedagógusként – aki 46 évet töltött a magyarországi intézményrendszerben – sok érdekes tapasztalatot szereztem, elsősorban a gyermekekkel való foglalkozás és a gyermeknevelés területén. Ennek következtében megértettem, hogy Dánia egy toleráns, egymásért és a közösségért egyaránt felelősséget vállalni tudó, jól működő ország, melyre magas életszínvonal, erős, megbízható szociális és egészségügyi rendszer jellemző, a kommunánként rugalmasan működő oktatás pedig minden szinten az együttműködésre, a kreativitásra, a tanulni szeretés kialakítására törekszik – fogalmazza meg véleményét Pallag Ilona, a dán fővárosban élő magyarok Koppenhága Klub elnevezésű Facebook-csoportjában, melynek tagjait előzőleg arra kértem, meséljenek személyes élményeikről, hogy választott lakóhelyük valóban a világ legélhetőbb városa-e. 

Rengeteg összetevője van az itteni jólétnek, ugyanakkor a dán életfelfogás, a családi, a baráti és a munkahelyi közösségek megtartó ereje is sokat számít. A város sokszínűsége lépten-nyomon tetten érhető, ami eleve meghatározza az emberek egymáshoz való viszonyulását, illetve mindennapi közérzetét. Az épített környezetnek is óriási jelentősége van, ahol karbantartott, jól funkcionáló épületek, esztétikus zöldterületek (még a buszmegállók tetején is zöldell a fű!), tudatosan fejlesztett közösségi és kerékpáros közlekedés, színvonalas vendéglátóhelyek teszik kényelmesebbé a városlakók életét. Érdemes megjegyezni, hogy Koppenhágában magas a Michelin-csillagos éttermek száma, ahol csak hónapokra előre lehet asztalt foglalni. 

– A dánok már kisgyermekkorban elkezdik a környezettudatos nevelést – folytatja Pallag Ilona. – Ami aztán mindenhol érvényesül. A városi kikötőkbe csak elektromos hajókat engednek be, aminek következtében a csatornák vize fürdésre alkalmas. Nekem az is nagyon szimpatikus, hogy a királyi család gyerekei többségi iskolákba járnak és biciklivel közlekednek. Nincs kivagyiság. Ismerek jó néhány tehetős családot, akiknek a házuk nem sokkal nagyobb a környező házaktól, semmi másban nem különböznek a többiekétől. Mindenfelé zöld sövény, gondozott kert. Vidékre is jellemző a tisztaság, a rendezettség. 

Persze a legélhetőbb városban is vannak problémák. Az Európai Unióban a dánok fizetik a legmagasabb adót, a korábbitól nagyobb kihívások elé állítja őket a bevándorlás, s egyre nehezebb a kulturális másság beillesztése a hétköznapjaikba, általában véve azonban mégis jó az ott élők közérzete és hangulata. Aki pedig Koppenhágába utazik, az a megszokottól igencsak eltérő légkörbe csöppen, de akár már néhány nap alatt mosolygós, kiegyensúlyozott emberré válhat. 

A dánok életének alapja a hygge (hüge). Nehéz lefordítani, mit is jelent a szó pontosan, nevezhetjük filozófiának, életérzésnek, kényeztetésnek, együttlétnek, a lélek otthonosságának. A legboldogabb ország legboldogabb fővárosában, Koppenhágában egyértelmű, hogy Boldogságkutató Intézet is található. A független intézmény igazgatójával, Meik Wikinggel néhány éve volt szerencsém beszélgetni. Megtudtam tőle, hogy a jóléttel, a boldogsággal és az életminőséggel foglalkoznak, az emberi boldogság okait és hatásait vizsgálják, és azért dolgoznak, hogy javítsanak a világ minden polgárának életminőségén. A hygge a lelassulás művészete, egyben az együtt töltött idő ünnepe. Meik több könyvet is írt erről, a legutóbbi magyarul is megjelent. 

Évente készülnek listák a világ legboldogabb országairól, városairól. Az ENSZ World Happiness Report felmérése szerint Finnország nyolcadik éve tartja vezető pozícióját, lentebb szorítva ezzel a korábbi egyeduralkodót, Dániát. A londoni székhelyű Institute for Quality of Life a világ legboldogabb városait rangsorolja, a Happy City Index szerint ezt a címet 2025-ben Koppenhága nyerte el. Azért amikor jeges szél fúj vagy szemből támad a szitáló eső, elmereng az ember, hol is terem a boldogság. A szakember szerint nincs ezzel semmi baj, a sötét és a hideg is járhat pozitív gondolatokkal. Egyszerűen túl kell élni a rosszat! Otthon jó meleg szoba várja a vacogót, aki bekuckózhatja magát a rénszarvasbőrrel leterített, párnákkal, plédekkel kényelmessé varázsolt ablakpárkányra, és gyertyafény mellett ihat egy forró teát vagy egy pohár vörösbort. Odakinn csikorgó hideg, idebenn kellemes meleg. Ilyen (is) a hyggeérzés. Nekem pedig máig tartó öröm, hogy két éve ott lehettem nagy kedvencem, Bruce Springsteen fantasztikus hangulatú koncertjén – a világsztár két estén át töltötte meg zsúfolásig a főváros legnagyobb arénáját, előtte nap pedig röpke pillanatra láthattam a szálloda bejáratánál, ahol integetett a rajongóinak. 

Koppenhága szívében öt éve nyílt meg a Boldogság Múzeum, melynek létrehozása ugyancsak Meik Wiking nevéhez fűződik. A pincelabirintus kiállításán számos érdekesség látható, köztük kézzel kötött hajpánt, viseltes bakancs, oxigénmaszk, emoji-szimbólumok gyűjteménye és Donald Trump baseballsapkájának pontos mása, rajta az ikonikus felirattal: Make Amerika Great Again (Tegyük Amerikát újra naggyá). Talán azért tárták közszemlére, mert a politika, a közélet igencsak befolyásolja a napi boldogságindexet. Az angolok például 2016. november 9-ét, Trump elnökké választásának napját nevezték meg az év legboldogtalanabb napjának, ezért terjedt el a szlogen: Tegyük Angliát újra boldogtalanná. 

A Trump-sapka mögötti tablón ez olvasható: It’s Happiness, Stupid (A boldogság a lényeg, hülye). Ennek eredete a korábbi amerikai elnök, Bill Clinton kampányához kötődik, molinójára azért írta az It’s The Economy, Stupid (A gazdaság a lényeg, hülye) mottót, mert szerinte az emberek életminőségén csak a gaz­dasági fejlődés változtathat. Noha Clintonnak sikerült győznie, azonban a szavazói viselkedés és a boldogság viszonyára irányuló későbbi kutatások bebizonyították, hogy a nemzeti elégedettség tekintetében nem a gazdaságnak, hanem a boldogságnak van nagyobb sze­-repe. 

∗

Patakos Emese férjével és két iskolás gyermekével idén nyáron költözött Koppenhága agglomerációjába, Ballerupba. Azért döntöttek Dánia mellett, mert kint tanuló egyetemista fiukat látogatva korábban már megtapasztalták, hogy az itt élők nyugodtak, mosolyognak, biztonság van, és ez áthatja a közhangulatot. Itt a befizetett adót az emberek jólétére fordítják, a szavak összhangban vannak a tettekkel – ami nagyon fontos! –, és itt léteznek közszolgáltatások. Aki igénybe vesz valamit vagy kérést fogalmaz meg, a dánok szó szerint keresik a kegyeit, azt nézik, hogy hogyan lesz neki jó vagy jobb. És azonnali megoldásra lehet számítani. 

Magyarországon az egyik ADHD-s fiuknak nem találtak iskolát, szolgáltatás helyett bántást kaptak, jogok sérültek, lelkek sérültek. A dán oktatásban ezzel szemben érték a kritikus gondolkodás, a kreativitás és az önbecsülés erősítése. A gyerekek harmadik hete járnak iskolába, remekül érzik magukat, jól bánnak velük, felszabadultak, boldogok. Az anyuka a permakultúrás (önálló gazdálkodásra alapozott életmód) tudását fogja hasznosítani, az apuka pedig egy multinacionális vállalatnál tudta folytatni karrierjét beszerzőként, ugyanazon a szinten maradva, mint otthon. 
Ezt a családi történetet nem tudtam volna megosztani olvasóinkkal, ha a Koppenhága Klub Facebook-csoportban nem ismerkedem meg Emesével, aki felhívásomra reagálva a biciklis közlekedésről fejtette ki véleményét: 

– Ahol csak lehet, háromtípusú út van két irányban (oda és vissza), így összesen hat szilárd útburkolatú, jól karbantartott, nem kátyús sáv. Konkrétan: zöldfelület, kerékpárút, zöldfelület, gyalogút, zöldfelület, autósáv, közepén zöldfelületű elválasztósáv, majd ugyanígy folytatódik: út, zöld, kerékpár, zöld, gyalog és újra zöld. Tehát az első fontos meglátásom, hogy megteremtett feltételei vannak a kerékpáros közlekedésnek. A domborzati viszonyok miatt több a sík felület, amitől könnyebb hajtani a biciklit. A kerékpárosok a kerékpáros­sávban is figyelmesen, egymásra való tekintettel közlekednek. Minden autós elengedi a bringásokat. Még akkor sem indulnak el, ha én jelzem, hogy elengedem, mert itt a szabályokat betartják. Türelem van, mosoly. Ez Magyarországról nézve személyes tapasztalat nélkül hihetetlen és elképzelhetetlen. 

Riportalanyom azt is észrevette, hogy a dánok szándékához és értékrendjéhez hozzátartozik, hogy ne autó­val járjanak, hanem kerékpározzanak, mozogjanak, és a politika ezt figyelembe is veszi, kiszolgálja. Ha jön egy zápor, az sem zavarja őket, felveszik az esőkabátjukat, befedik speciális, dobozos biciklijeiket, és mintha mi sem történt volna, tovább hajtanak. A város közterületein kialakított kerékpártárolók szinte mindenhol elérhetők, így segítve, bátorítva a kétkerekű járművel való közlekedést. Ami pedig a lopást, rongálást illeti, időnként előfordul, de egyáltalán nem jellemző. 

Koppenhága idén még egy harmadik világrekordot is megszerezhetett volna, méghozzá a világ legkerékpárosabb városa címet. Erre vonatkozóan 2005 és 2011 között átfogó stratégiát dolgoztak ki, majd megtoldották azzal, hogy városuk lesz a világ első karbonsemleges fővárosa, vagyis elérik a zéró szén-dioxid-kibocsátást, és a lakosság fele átáll az alternatív közlekedésre. Három éve eljutottak a 80 százalékos megvalósításig, mindazonáltal belátták, hogy grandiózus terveikhez több idő kell. Ám ismerve a dánokat, biztos vagyok benne, valóra fogják váltani az álmaikat. Már így is figyelemre méltóan sokat tettek az ügy érdekében. Bármerre jár az ember, mindenhol hevesen tekerő bringásokat lát.

A koppenhágai lakosság 60 százaléka közlekedik biciklivel iskolába vagy a munkahelyére, a közösségi közlekedést mintegy 21 százaléka veszi igénybe, és csupán 9 százaléka használ autót, holott a lakosság 25 százaléka rendelkezik gépkocsival. Nagy jövőt jósolnak az elektromos bicikliknek, politikai akarat és politikusok közbenjárása kellene ahhoz, hogy ezen közlekedési eszköz száma 2030-ra elérje az egymilliót. Az pedig mindenki számára világos: Koppenhága attól még nem válik a világ legkerékpárosabb városává, ha erről csak beszélnek – pedálozni is kell érte. 

∗

Van még valami, ami a koppenhágai jóléthez hozzátartozik: a földkerekség egyik legtisztább hulladékener­giáját termelő üzeme, melynek tetején síelni és kávézni is lehet, miközben a turisták lába alatt égetik a helyi lakosság szemetét, s az itt megtermelt energiát a város ellátására használják, a kéményből pedig 30 méter ­széles, hirtelen szétfoszló „füstgyűrű” (nem mérgező vízgőz) száll fel, mintha cigarettázáskor füstkarikát eregetne valaki. Ez az Amager Bakke, vagyis a CopenHill. 

Az erőmű ezüstkülseje, büszke kéménye, piros fényjelei a le- és felszálló repülőkről vagy a vidámpark legmagasabb óriáskerekéről is jól látszik, már-már olyan tájékozódási pont, mint a sarkcsillag. A tengerhez közeli ipari övezetben 41 ezer négyzetméteren áll az erőmű, ami egyáltalán nem szokványos építmény, nevezhetjük akár a dán formatervezés remekének is. Évente 440 ezer tonna kommunális hulladékot lehet itt tiszta energiává alakítani, ami 150 ezer háztartás energia- és fűtési igényét képes fedezni. Maga az építész a „hedonisztikus fenntarthatóság kristálytiszta példájának” nevezi a hulladékenergiát termelő objektumot. Hogy közösségteremtő ereje is van, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a környezetvédelem és a szórakozás kiválóan ötvöződik, a város társadalmi és kulturális életének tényezőjévé vált. Itt van Skandinávia legmagasabb homlokzati mászófala, a domb vadvirágos övezetének 85 méter hosszan elterülő lankáin pedig 500 méteres mesterséges sípályán lehet szlalomozni. Hogy egy ilyen projekt már 2017-ben létrejött, az az egyre félelmetesebb klímaváltozás fenyegetése idején jelentős lépés, és hogy éppen Koppenhágában sikerült megvalósítani, az jól illeszkedés a város zöld törekvéseibe. 

Végül következzék Schöffer Szilvia története, aki nyolc éve települt ki férjével együtt Koppenhágába. Nem volt könnyű állást találnia, hosszas keresgélés után egy multinacionális vállalatnál lett részlegvezető, ahol IT-csapatokért felelt. Szabadidejében segítette a hozzá forduló külföldieket munkához jutni, emellett gyakorlati tanácsokkal látta el az újonnan kiköltözött sorstársait. Több körülmény együttes hatására úgy döntött, hogy saját céget alapít Decøding Denmark néven. A hozzáfordulóknak segít a kiköltözés megtervezésében, a dán munkahelyi kultúra megismerésében, az önéletrajzírásban, illetve az interjúra való felkészülésben. Emellett karrierváltókkal is dolgozik. 

– Leggyakrabban azt kérdezik tőlem, kell-e az elhelyezkedéshez angolnyelv-tudás, milyenek a megélhetési költségek, illetve az itteni egészségügy helyzete is érdekli őket – meséli Szilvia, akivel szintén a Koppenhága Klub Facebook-csoportban kerültem kapcsolatba. – Az elmúlt nyolc évben sokkal nyitottabbak a dánok a külföldről érkező munkavállalókkal kapcsolatban, korábban alig lehetett angol nyelvű álláshirdetéseket találni a főbb portálokon, a munkaerőhiány azonban változtatott a helyzeten. A legtöbb nagy cég különféle juttatásokkal segíti az ideköltözőket, például kezdeti lakásbérléssel vagy dánnyelv-oktatással. Azonban a hosszú távú ittléthez mindenképpen érdemes megtanulni dánul, mert a fővárostól messzebbre sokan nem beszélnek angolul. 

Beszélgetésünk során sok más téma mellett az is szóba került, hogy a társadalom nagyon összetartó, és a közösség fontosabb, mint az egyén. Jó példa erre, hogy mostanában néhány termék esetében Dániában is elszabadultak az árak, és emiatt a kormány tervezi csökkenteni a termékek áfáját. A nagyobb boltláncok már előre jelezték, hogy nem terhelik rá a vásárlókra az áfacsökkentésből származó kiesésüket, hanem igenis érvényesítik a termékek áraiban az áfacsökkentés mértékét. Ez egyébként nem az egyetlen alkalom, amikor megmutatkozik a közösség iránti elkötelezettség és a társadalmi felelősségvállalás. Pár éve, a magas általános infláció miatt a boltláncok maguk fagyasztották be az árakat, hogy ezzel segítsék az embereket az alapélelmiszerek megvásárlásában. 

Hát, így is lehet. A fentiekben sok olyan kezdeményezés került szóba, melyek által boldogabbakká válhatnak az emberek. Amitől Koppenhága méltán kiáltható ki a világ legélhetőbb városának.