Őszi pezsgés

A napokban tartották meg a 35. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált, amely valódi közösségi ünnep, itt egyszerre volt jelen a múlt és a jövő, a hagyomány és megújulás. A római korig visszanyúló szőlő- és borkultúra, a Monarchia idején virágzó borkereskedelem, valamint az egyedülálló, több mint száz kilométeres pincerendszer mind-mind különleges karaktert ad Budafok-Téténynek. A századforduló elején háromszáz aktív pince működött itt, az akkori bortermelés egynegyedét tárolták bennük. Büszkeség, hogy a mai napig aktív szőlőtermesztés és borkészítés folyik a fővárosi kerületben, és további különlegesség, hogy a hazai borászok több mint kétharmada itt tanulta a szakmát. De ami igazán életre kelti, az az itt élők és az idelátogatók találkozása, amelyre lehetőséget adott a minapi több helyszínű, sok­programú fesztivál is. Láthatóak voltak a kerületi képző- és iparművészek installációi, műhelyfoglalkozások várják az érdeklődőket: közös festménykészítés, fotogramtechnikák, grafikai nyomatok születtek öt tapasztalt művésztanár vezetésével. Kiállítást nyitottak, amely méltó emléket állított a 2008-ban elhunyt Kolonics György sportpályafutásának, valamint közösségi tevékenységének. Többek között zenélt a Budafoki Mozart Ifjúsági Zenekar, Kolta Péter jazzgitáros, a Musical Trips Quartett, a Dohnányi Big Band, Oláh Gergő, az Animal Cannibals, a Tordasi Szivárvány Együttes és a Kolompos zenekar is. A szervezők ezen­kívül görög, horvát, ukrán és roma nemzetiségi műsorral, gólyalábas utcavarieté-előadással, mese- és bábjátékokkal, valamint egyéb családi és gyermekprogramokkal, játékokkal várták az érdeklődőket. Volt kézműves-foglalkozás, arcfestés, csillámtetkó-készítés, levendulából dísztárgykészítés.

Megnyitották a Pezsgőgyártás Budafokon időszaki kiállítást, s várta az érdeklődőket a Barlanglakás-emlékkiállítás. A rendezvényre nagyon sok borászat települt ki. 

∗ 

A piactérből nyíló sétaúton megannyi vásári sátor, az aranymosástól a ládaszánkózásig sok mindent ki lehet próbálni. Ami az ételeket illeti: sercegnek a tepsikben a különféle húsok, sorban állnak a kürtőskalács-készítőnél, van, aki pisztáciás tiramisut kínál, mások a már üres pohárral a kezükben a nyugágyakban fekve pihennek egy kicsit. Egy standon piros karkötőt kínálnak százával, amely a bal csuklón viselve állítólag megvéd az ártó, irigykedő szemektől, és feloldja a negatív energiákat. Tényleg szükség lehet rá. 

Kozma Zoltán mézeskalács-készítő népi iparművész Létavértesről érkezett Budafokra, már nemcsak a baba, ló, huszár és tükrös szív formákat árusítja, hanem a mai mesefigurákat ábrázoló termékei is vannak. Érettségit követően Debrecenben tanulta a mesterséget Falucskai Lászlóné népi iparművész műhelyében, majd a Nádudvari Népi Kismesterségek Szakiskolájában vizsgázott le 2000-ben. – Sok bejáratott helyre járunk rendezvényekre, Szombathelyre, Szegedre, Budapestre, itt, Budafokon már nagyon régóta kiállítunk. A hagyományos szív, baba, huszár motívumok ázsiója már mérséklődött, és sajnos a vásárlók egy része is egyfajta „agymosáson” esett át, kemény és festékes, jegyzik meg, és nem látnak az egyébként ízletes termékek elfogyasztásában fantáziát. A puszedlik iránti érdeklődés nagy – teszi hozzá. 

– Azt gondolom, hogy régen egy-egy szép mézeskalácsos alkotást nem ettek meg az emberek, és kiszárítva, díszként őrizték meg. Tévedek? 

– Így igaz. Ha a nedvesség és a moly nem támadta meg, sokáig eltartható volt dísztárgyként. Ma már a hatóságok sem könnyítik meg a dolgunkat, ugyanis mivel egy kis tükör is benne van például a szívecskében, nem lehet élelmiszerként forgalmazni, azt szükséges ráírnunk, hogy emléktárgy. Meg is kérdezik néha, hogy meg lehet enni? Igen, meg lehet. A tükröt is meg lehet enni? – kérdezik újfent. Nem, csak ha gyomortükrözést szeretne – válaszoljuk viccesre véve. Tudomásom szerint nincs ehető tükör, még nem találták fel. Előfordul, hogy a színes mézeskalácsnál idegenkednek a festékanyagtól, miközben vásárlás közben zöld gumibékát majszolnak. 
Három gyermeke van, a legidősebb 16 éves, egye­lőre még nem akarják az édesapjuk mesterségét folytatni. 
Kozma Zoltán szerény ember. Megnéztem a weblapját az interneten. 2013 decemberében Madridban képviselte Magyarországot egy hétig a Natural Múzeumban tartott nagyszabású, a magyar mézeskalácsosságot bemutató kiállításon, és 2015. október 1. és 16. között a Expo Milanón bemutatózott a Magyar pavilonban.„Szívügyemnek tartom, hogy ez a mesterség tovább éljen, megtartva a hagyományos technikáját és stílusát, ezért szeretem az ütőfás mézeskalácsot készíteni, de szívesen díszítem a hagyományos, színes technikájú, valamint az újszerű, írókás mézeskalácsokat is. Próbálom a mézeskalácsok némelyikét a mai kor táplálkozási elvárásainak megfelelően készíteni (bio és cukormentes), de megőrizve a hagyományos küllemet és ízvilágot” – olvasható mesterségbeli hitvallása az interneten. 
Budapesten működő dél-amerikai boltja van Mojza Ilonának és bolíviai férjének, több mint tíz éve kitelepülnek a budafoki fesztiválra. Egy időben itt zenélt a férje Budapesten, akkor ismerkedtek meg, majd idővel ő és magyar családja 2013-ban ellátogattak a férfi szülőhelyére. 

– Minden termékük dél-amerikai? 
– Kilencvenöt százalékban igen. Pólók, bőrtárgyak, nyakláncok, füstölők, sörök és üdítők. A dél-amerikai mesekönyvet már itt gyártattuk. A férjem kézműves, egyes karkötőket ő készíti. Annak idején 42 országban zenélt pánsípon, s a furulyához hasonló kenán. De hamar rájöttünk, hogy zenélni és üzletet működtetni egyszerre nem lehet – teszi hozzá Mojza Ilona. 

∗ 

1864-ben a Vasárnapi Újság írta: „Promontor vagy Budafok. Földalatti falu Buda közelében. Hogy az ember nevezetes és csodálatos dolgokat lásson, nem mindig szükséges, távol vidékeket fölkeresni. E szavak igazságát semmi sem tanúsítja kézzelfoghatóbban, mint a Budaváros tőszomszédjában, a Dunamentében fekvő Budafok, közönségesen használt nevén Promontor. Valóban meglepő tény! Itt a főváros közelében terül el azon helység, mely házainak épitésmódja, óriási pinczéi és helyi közlekedésének sajátságai által az ország legérdekesebb pontjai közé tartozik, s mégis mily kevesen ismerik! A gazdag pesti borkereskedőkön kívül, kik a promontori üregekben őriztetik folyadék-kincseiket, ritkán akad ember, ki érdemesnek tartsa, a meglepőségek ezen világába rándulni, hogy lássa, mint egyesült itt ember és természet egy félig földfeletti, félig földalatti hely előállítására. Csudálkozva lép az ember a német eredetű lakosok által lakott falu alsó részén kezdődő szikla utczába. A föld alatti lakások kinyúló kéményeit első pillanatra mindenki temetői síremlékeknek nézi, s csak a kitóduló füst hoz azon gondolatra, hogy élőlények lakhelyei felett járunk. Csodaszerű világ ez! A szegény szőlőkapás, ki itt a legfinomabb bort termeszti, mely a bel- és külföld fényűző asztalai­nak kiváló dísze, itt oly szegényes, olcsó barlangokban lakik, melyek az emberiség legősibb állapotára emlékeztetnek… Ezeken kivül legnagyobb érdekkel birnak Promontorban a híres nagy boros pinczék, melyek roppant számmal és óriási kiterjedésben találhatók itt. A verőfényes nap által megérlelt szőlőnedv a sötét üregekben roppant hordókban nyugszik, melyek mint megannyi múmiák, vonulnak végig a pincze falai hosszában, várva feltámadások napját, hogy életre, kedvre derítsék szomjas emberiséget az ismert világ legtávolabbi pontján is, ahova ezer meg ezer palaczkokban áradoznak el. Ez egyik kimerithetlen kincsforrása Magyarországnak, mely mindig megujul, s melyet a vénség csak még becsesebbé tesz.” 

Néptanítók Lapja, 1884: „Törley József nagyszerű »magyar pezsgőpinczét« rendezett be, mely vetekedik az első rendű franczia pezsgő-pinczékkel. Ő maga is jeles szakértő, aki mint közönséges munkás foglalkozott a franczia pezsgő-pinczékben s eltanulta minden titkát a legjobb pezsgőkészítésének. De vannak még kitűnő szakemberei is. E napokban mutatta be egy nagy szakbizottságnak pinczéjét, s százezer fiaskó készítményét. A szakszemle kitűnően sikerült. Azért említjük fel ezt is, mert hazai finomabb bortermelésünk haladásának egy örvendetes példája, ez után milliókat tarthat benn az ország, nem kell idegenektől venni jó pezsgőt.” 

Budapesti Hirlap, 1884: „Törley József évek óta nagy buzgalommal dolgozik budafoki tanyáján, s készíti a magyar pezsgőbort, a reimsi gyárakban több éven át ellesett szakértelemmel, különböző vidékekről válogatván össze az erre alkalmas szőlőfajokat. Most már készen van 100,000 palack pezsgőbor. Ennek megvizsgálására szombaton délután egy nagyobb számú társaság rándult ki Törleyhez. Ott voltak: Matlekovics államtitkár, Schnierer, Lipthay miniszteri tanácsosok, Herich, Máday osztálytanácsosok, Miklós Gyula borászati kormánybiztos, Kremer országos pincemester, Balogh Vilmos, Toldy titkárok a földmivelési minisztériumból, továbbá Kerkapolyi Károly, Szabó József egyetemi rektor, Czorda Bódogh kúriai biró, Molnár István vincellérképezdei igazgató, Ullmann Sándor, a gőz- hajótársaság igazgatója, Radány Dezső, a gőzhajó-gyár igazgatója és több kereskedő. Törley a vendégeket a Rákóczy-indulóval fogadotta s ennek hangjai mellett léptek az előpincébe, melyet a francia pincemester elmésen díszített fel. A vendégeknek a francia pincemester magyarázta meg a pezsgőbor csinálásának a titkát, a palackmosástól a dugaszolásig. A pincében tett körút végeztével a megízlelés következett s ez a pince egyik boltja alatt magas állványon elhelyezett zenekar zenéje s ízletes hideg uzsonna közben történt. Pohárköszöntés természetesen volt elég. Matlekovics államtitkár a házigazdát éltetvén arra emelte poharát, hogy e magyar pezsgőfeltörő gyöngyei szorítsák ki a francia pezsgőt hazánkból. Erre a társaság egy része búcsút vevén a szives házigazdától, visszatért a hajóhoz, mig a pince uj vendégekkel elevenült meg, kik reggelig táncoltak.” 

∗

Budafok 1987-ben kapta meg a Szőlő és a Bor Nemzetközi Városa címet, amely néhány évvel később az első Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál apropóját adta. 

Budafok a bor fővárosa volt a II. világháború előtt, ahol több mint háromszáz borkereskedő évente 1,5 millió hektoliter bort értékesített, hiszen itt az ország valamennyi borvidékéről vásárolták a borokat. Akkor félszáz kádármester készítette a hordókat. 1987-ben alig 10-12 borkereskedő dolgozik Budafokon, míg kádár egy sem. „Az egyik és legfontosabb célja a kerület lakóinak az, hogy visszaszerezzék Budafok korábbi rangját. A múlt, a hagyomány, az adottság olyan, hogy a Bécs környéki Grinzinget építhetnék fel, ám ehhez az itt élő borászoknak, borkereskedőknek komoly anyagi, szellemi erőt kellene befektetniük. Budapest lakóit is meg kell ismertetni azzal a lehetőséggel, hogy Budafokon érdemes borosrendezvényeken részt venni” – írták akkor. 

És azt hiszem, sikerült. Most is három napon át zeneszóra ébredt a környék. A majorettcsoport tamburmajorjának vezényletére megszólaltak a fúvósok: elindult a parádés szüreti menet. „Ringó szoknyás sváb lányok fatányérról kínálták a nyárson sült ökörpecsenyét, kékfestő kötényes vincellérek lopóból csurgatták a nedűt” – írták egykor, s ez manapság, szeptember elején évről évre érvényes.