Zí útja

A töröcskei almafasorok között szeli a bicskával a fák gyümölcsét, s nyújt felém egy-egy gerezdnyi illatost, savanykást, fűszerest, édeskést, vagy éppen zamatos ízűt, roppanós, leveses, viaszos kásás állagút. Ananász renet, őszi piros kálvil, sóvári, húsvéti rozmaring, kanadai renet, boskoopi szép… „A téli piros pogácsa még nem érett, a szárazság miatt potyogtatja a még meg nem érett gyümölcseit. Ez ismeretlen, Németországból kaptam, de nem az, ami” – mondja. Traktororrnehezékre kötött zsinór húz nagy ágat, máshol karóval könnyítette meg a termés tartását. Odafigyel rájuk, de még hogyan! 

Dömötör, a kaukázusi juhász tart velünk a kóstolóra, és Zserbó, a vizsla is követ minket. Ő a gazda szerint korábban gyanúsan méregette a száz tyúkot, de már nem tesz ilyet. Bemegyünk a dombtetőn álló, kúriaszerű házba, ott Pucok, a másik kaukázusi juhász nyúlt el mozdulatlanra dermedve a padló hűvösén. 

– Édesanyám a pamutfonóban dolgozott, apám is textilgyári munkás volt, az üzemben ismerték meg egymást. Paraszt-földműves felmenőim vannak némi iparos és kisnemesi beütéssel. Visszamentem olyan régre, amilyen régre csak lehetett. A nevem valószínűleg cseh eredetű, a családi fáma úgy tartja, hogy a félszemű Ján Ziskának, a régi húszkoronáson is látható huszita hadvezérnek a leszármazottai vagyunk. A nagymamám sváb, a nagyapám a Nagykunságról származik, olyan kevert vagyok, mint ez az almás kevert itt az asztalon, parancsoljatok, egyetek is belőle – kínálja az ételt Zicska Szilárd. 

Nos, azt a mennyei ízt, amelyet a szánkban érzünk, szavakban visszaadni nem lehet. A kertben termett almákból készült sütemény kilencven százaléka a gyümölcspép, tízszázaléknyi sütihéj tartja egyben az alkotást. 

Zicska Szilárd katolikus gimnáziumba járt, majd a rendőrtiszti főiskolára jelentkezett, ám nem vették fel, így művelődésszervezőként végzett. Mint mondja: egy ideig a fejében volt, hogy majd másoddiplomáért újra jelentkezik oda, de közben ő is változott. Úgy volt vele, jobban jár, ha vállalkozik, így értékbecsléssel, ingatlanközvetítéssel foglalkozott. Ám sorsa másfelé kanyarodott, ugyanis a levelezőn elvégzett főiskola mellett kilenc hónapig az amerikaiaknak dolgozott Taszáron, hogy mely minőségben, arról így beszél.

– Kuka-budi ellenőrként kezdtem, a hadsereget kiszolgáló alvállalkozók munkáját ellenőriztem. Én bizonyosodtam meg arról, hogy azok tartalmát minden­nap kiürítették-e. Aztán egykori ingatlanosként angolul beszélve a hadsereget kiszolgáló cég HR-irodájával kooperáltam, az alkalmazottak számára a lakáskiadásokat menedzseltem. És menet közben nagyon sok embernek segítettem, mert a főbérlők nem mindig tudtak, akartak előzékenyek lenni. Előfordult, hogy egy kisgyermekes családnak nem volt fűtése karácsonykor, vagy éppen nem volt csapvizük, és olyankor – édesapámmal, aki akkor már a textilműveket otthagyva, innét nem messze, a Zselic szívében, a kar­dosfői vadászházban karbantartóként dolgozott – a gépészeti problémákhoz némiképp értve, nagyon sok helyen segítettünk. 

∗ 

Miután 2001. szeptember 11-én lebombázták az ikertornyokat, az amerikai hadseregben sok reform történt, amelynek egyik következményeként sok magyar ment ki civil alkalmazottként Üzbegisztánba, Afganisztánba, az amerikai hadsereg bázisaira dolgozni, s egy olyan vezetőtől, akinél sokat segítettek, megkérdezte, hogy ő is ki tudna-e menni dolgozni valahová? 

– Sok állásinterjú után, 2002-ben Dzsibutiban kezdtem, majd Irakba kerültem. A bázisokra bejáró, fizikai munkát végző helyieket kísérgettem, a takarítást, árokásást felügyeltem. Egyszer olyan helyen kellett helyettesítenem, ahol érteni kellett a számítógépekhez, de nem gondolták, hogy értek hozzá. Helytálltam, s miután a nevemet nem tudták kimondani, így egyszerűen Zínek hívtak, szóval én, Zí onnantól fogva egyre feljebb jutottam, s amikor leszereltem, már kontroller munkakörben dolgoztam.

A hadsereg állami büdzséből gazdálkodik, mennyit esznek a katonák, szabadságelszámolás – ez volt az én területem. Miután Barack Obama lett az USA elnöke, felgyorsította az iraki háborúban való részvétel felszámolását, 2011-ben hazajöttem. Itthon voltam pár évet, majd 2014-ben Afganisztánba mentem. 

– Közben épült meg ez a ház? Hogyan? 
– Alapvetően szerettem volna egy otthont teremteni. Gyermekként a bölcsisnéniket oktattam arról, hogy melyik a kan veréb, s melyik a tojó. Érdekelt a természet. Apu vadászházi állása fontos állomása lett az életemnek, jártam az erdőt. Elhatároztam, hogy hasonló házat szeretnék építeni, mint a vadászház. Én építtettem Irakból szkájpon! A szüleim meg voltak bízva azzal, hogy mindent fényképezzenek le, küldjék át, és így irányítottam a munkát a négy évig tartó építkezésen. Ez egy vályogház 60 centis falakkal, itt készítették a 9700 téglát, moldvai csángók lapátoltak ütemre, mert úgy fordult a gép, mint egy revolvertár. Lapát, levesz, rak, lapát, levesz, rak… Majd később szkájpon instruáltam a lakberendezőt, a bútortervezőt… Mire hazajöttem, már beköltözhető volt a ház. 

A gyümölcsészet, a pomológia ebből fakadóan került Zicska Szilárd érdeklődési körébe, hiszen olyan a nagy birtok közepén álló, jelentős méretű, a legjobb ízléssel megálmodott belsőjű ház, mintha száz éve itt lenne. És ide nem illik a kockára nyírott fa, a környezetet is szerettem volna harmonizálni, és úgy gondolta, hogy a régi kisnemesi kúriákat körbevevő környezet lenne igazán jó, azaz gyümölcsfákat kellene ültetni. De vajon léteznek régi magyar gyümölcsfafajták? Kidobta az internet keresője találatként a tündérkertek megalapítóját, Kovács Gyulát. Elment hozzá, s vett tőle almákat, körtéket, de meginterjúvolta a családját is, hogy mi volt a gyümölcsfaválaszték a nagyszülei idején. 

– A nagymamám kedvence a Pamuk alma volt, közösen ültettük el 2011-ben, de már nem élhette meg a termőre fordulását. Igazi mesebeli nagyanyó volt, folyton sütött-főzött. Persze, ha tudtam volna, hogy a vadalanyon ültetéstől 8-10 év a termőre fordulás, miközben egy törpésítő alanyon már hamarabb termett volna! Ha tudtam volna, hogy M9-es alanyra oltok egy Pamuk almát, amelyet a mama két év múlva meg tud kóstolni, akkor biztosan ültetek egy ilyet. De nem tudtam! Azóta nagyon sokat olvastam minderről, menet közben jött sok információ, hogy hogyan lehet a fáknak a kedvükre tenni, mitől lesz jobb a termés. Belefúrtam magam ebbe a tudományba angol és magyar nyelven is. 
Sok gyümölcsfát ültetett el 2011 és 2013 között, majd 2014-ben kiment Afganisztánba. 

– Ahogy ott ültem a számítógép mellett, keresgéltem a YouTube-on, amely feldobott egy BBC-filmet, amelyben a főhős becsengetett gyermekkora helyszínére, ahonnan csenték az almát. Leszedett néhány levelet a fáról, majd elutazott Londonba, felkeresett egy tudományos központot, ahol genetikai ujjlenyomatot véve szűrnek, s egy Excel-táblázatban pörgetve, a filmben teljesen véletlenül az is látható volt, hogy a felsorolásban magyar nyelvű almák is vannak. Írtam nekik, kérdezvén, hogy küldetek-e én is mintát. Persze! Úgyhogy négy almafajtát elküldtem a londoni kutatóközpontba. A négyből három nem régi ősmagyar fajta, hanem régi nemzetközi fajta, de egy viszont magyar. Innen indult el fejemben a hangya, hogy vajon a régi magyar – sokszor népi elnevezésű – fajtáink valóban régi magyar fajták-e? Itt, a kertemben háromszáz régi alma-, körte-, cseresznye-, szilvafa van, ebből 120 alma, 120 körte – és mára az az értéke, hogy mind be van vizsgálva. Ötven gyümölcsfa bizonyult a londoni vizsgálatok alapján magyarnak. 

Mi a magyar? A magyar eredetűnek tartott téli piros pogácsa almáról kiderült, hogy azt az ex-Jugoszlávia területén is termesztik, Kolacsára név alatt van az angol génbankban regisztrálva. Tudnivaló, a török hódoltság, a népesség újratelepítése után ez a Duna–Tisza közének, különösen Kecskemétnek zászlóshajója volt, s itt már érdekes lehet a néprajz, a történelemtudomány vélekedése, és lehet, hogy a végén kiderülne, a szerbek régi gyümölcse. Lehet, hogy Józsi bácsi kertjében keletkezett, de Stefán terjesztette… Ugyanolyan olvasztótégely, mint az emberi keveredés – állapítjuk meg Zicska Szilárddal közösen. 

Ugyanakkor fölösleges őrizni azt magyarként, ami magyarnak tartott, de valójában nem magyar – vélekedik. Az Újfehértón általa látott őszi vajkörte már Kaposváron, a Kecel-hegyen a Merode esperese néven fut. A téli fehér pogácsa egy dél-dunántúli tipikus magyar fajta, de a nép nevezi pogácsaalmának, tökalmának, az itt élő Sándor bácsi, aki már nyolcvanon felül jár, viszont tökómának mondja. Ugyanaz, de egy névhez jó lenne minden tájegységi nevet hozzárendelni. Ez szinte lehetetlen vállalkozás, még akkor is, ha Zicska Szilárd nekikezdett. 

– Mi ennek a hétköznapi értelme? 
– Nosztalgia. Visszajöhetnek a gyerekkori ízek, adjuk tovább az újabb generációnak. A nagymamámmal ültetettből mindig tudok kóstolni. Az ízek időutazása. Idővel majd arborétumként szeretnék megnyitni, június­tól októberig érik valamely régi magyar almafajta, szeretném, ha a nagyapa sétálna itt az unokával, s kóstolná a régi ízeket. Van-e nekem batul almám? – kérdezik sokan. Ültettem azt is. Elkezdtem gyűjteni, hogy meg tudjam kóstolni azt is. Az angol génbankban kisvonat viszi végig az embereket, hát akkor hogyne lenne fantázia ebben is? 

∗

A levéltárakban, az Országos Széchényi Könyvtárban, s angol nyelven is kutat, Bereczki Máté munkássága, aki több ezer gyümölcsöt leír, nagyon nagy iránytű a számára. Mutatja is a gyönyörű állapotú könyvritkaságot. Aradon nyomtatták 1877-ben. Aztán mutatja Bereczki Máténak a Dörgő Dániel mezőtúri földbirtokossal történő levelezését könyv alakban, a kertészgazdálkodási jegyzeteket. 

– Nagyon sok almánk a grófi kertből szökött fajta, az arisztokrácia 1945 után elmenekült, de a gyümölcsfáik itt maradtak, a falusiak azt oltották tovább, és újabb neveket kaphatott minden korábbi fajta. 
– Ha így nézem, új névként létrejöhetett így a gróf édes almája nevű is? 

– Hogyne! Létezik a Mihályfi pepinje, ő a Batthyány grófok intézője volt Enyingen. Az USA-ban százötven éve jó néhány gyömölcsfa-kereskedés magyar fajtákat rendelt, gondolhatjuk, hogy az ottani kutatás, mert vannak ott is kutatók, új fejezetet nyithat ebben az elnevezési zűrzavarban. Csak néhány, nemzetközileg is ismert fajtanév: júliusi színes körte, kisasszonyalma, Congresszus emléke, Dentler vajonca, Zsiffárd vajkörte, Tottlében tábornok, Madame Elisa, Verténé körtéje, borízű körte, Marianna hercegnő körte.

Az Orleáni renet nevűnek negyven szinonimája van. Van már erről angol nyelven mutatókönyv is. 
– Tudna tanácsot is adni, hogy ki mit ültessen? 
– Igen. Megmondhatom egy idős embernek, hogy az időutazás miatt ezt és ezt ültesse. A régi magyar almák közül sok kétévente terem. Egy magánkertben ez rendben is van. A világpiaci trendek, a gazdaságos termelhetőség ezt nem engedheti meg. Az, hogy egy kiskertben kétévente hoz termést egy fa, rendben van, de egy árutermelő gyümölcsösben nem elfogadható. 

∗ 

Zicska Szilárd időnként kaszálóversenyen bemutatót tart az ország egy-egy vidékén. Egy idős bácsitól tanult kaszálni, kaszát kalapálni. Ágaprítékot, komposztot alkalmaz a talajjavítás érdekében, a baromfióla is egy komposztgyár. Vadászott is, de nyolc éve abbahagyta. A gyümölcsök előtt az íjjal történő vadászat volt az őrülete. Már nem hozza lázba, és átalakult. „Itt mögöttem járnak a disznók, szarvasok, őzek, hollók, rétisasok. Nagyobb esélyt adtam a vadnak” – vallja. Főállásban tűzifával, ágaprítással foglalkozik. Az egész úgy kezdődött, hogy vannak erdős földjei, viszont szarvasmarhákat szeretne tartani, ezért szükséges megtisztítania a területet. Keresett erre vállalkozókat, de becsapták. Traktort vett, darut vett, ő csinálta, majd fakitermelési munkákat vállalt. A mai teendők: feldaruzni, behozni, lerakni, darabolni, hasogatni a fát. 

– Ez már CrossFit? 
– Ez már az. Afganisztánban kezdtem el a katonákkal edzeni. Heti hét nap tizenkét órát ültem a számítógép előtt, s valamit szükséges volt elkezdeni, hogy rendben legyen a fizikumom. Először ebédidőben jártam, majd heti öt napot edzettem. Atletizáltam, röplabdáztam, küzdősportoltam, de annyira nehéznek és összetettnek tűnt a CrossFit, ez az erőemelést, állóképességi sportokat vegyítő sajátos fitneszirányzat, hogy rögtön megkedveltem. Sok gyakorlatsor egy-egy szolgálatban elhunyt katonáról lett elnevezve. Kedvencem az volt, amely 150 felülésből, ezer méter evezőgépes evezésből, 150 felülésből állt. Vagy amikor hat percig kellett függeszkedni, ha leestél, nyolcszáz métert futnod kellett, majd folytathattad az abbahagyott időtől a függeszkedést. Hat év alatt eljutottam oda, hogy a katonákkal együtt edzve is a legjobbak közé kerültem, s én tartottam az edzéseket. A fahasábemelés, fahasogatás is az, láthatjátok, hogy itt, a nappaliban is medicinlabdákat dobálgatok felfelé. Alapvetően is karbantartom magam, a séta is dombnak fel, dombról le is edzés. 

Még a traktorok karámjában is látok két vasat kiugrani a falból. Tudatosan került oda, a gépbeállások szünetében húzódzkodni lehet rajtuk. Kikísér a birtoka bejáratáig. 

– Bárhol járok a világban a falvakon keresztül, az egyik szemem mindig a nagy fákon van, s becsengetek. Az egyik vasárnap egy hatalmas körtefát találtam Osztopánban. Nem akartak kijönni, mert bazi meleg volt, de addig csengettem, amíg valaki kinézett, s egy árpával érő körte volt az a fa, amelyet még 1945-ben ültetett a nagy nehezen kijött tulajdonos nagyapja. 
– Azért vannak a fák. Kimegyek, kóstolgatok. Van egy almafa, amely nálam nőtt ki a komposztból. Meglátom, mi lesz belőle… Mondtam, hogy a nagymamám kedvence a Pamuk alma volt, no és a birs, közösen ültettük el 2011-ben, de már nem élhette meg a termőre fordulást. Mindig viszek halottak napján egy gyümölcsöt a nagymamámnak róla, mert azt mondta: „Majd ha megnőnek a fák, megsúgod nekem, hogy szépek azok a birsek!”