Hivatása: sümegi várkapitány

– Nekünk, sümegi gyerekeknek anno a vár volt a játszóterünk. Köveket gurítottunk le, verekedtünk, vívtunk, mintha katonák lennénk – emlékszik vissza az 1950-ben született Papp Imre. – Ki gondolta volna, hogy egyszer majd ugyanazokat a köveket kell visszaépítenem?! – mondja félig nevetve, félig elérzékenyülve.

A nyolcvanas évek közepén a villanyszerelői képesítését követően villamosmérnöki diplomát szerző férfi Budapesten élt, már családot alapított, a főváros környékéről származó feleségével három kisgyermeket neveltek. A négycsillagos, 400 szobás Buda Penta Hotel műszaki igazgatóhelyettesi pozíciója tisztes megélhetést és biztos egzisztenciát jelentett. 

Nyaranta családjával hazajárt Sümegre, ahol keserűen látta a megyei idegenforgalmi hivatal kezelésében lévő vár folyamatos pusztulását. Ő látta benne az üzleti lehetőséget, úgyhogy még a rendszerváltás előtt büfét nyitott a várban. 

– Aztán 1989-ben jött a hír: az idegenforgalmi hivatal visszaadta az élet- és balesetveszélyes várat Sümeg városának, és bezáratja. A város vezetői először egy pesti vállalkozónak ajánlották a vár üzemeltetését, de az a próbálkozás hamar kifulladt – emlékszik vissza Papp Imre, aki nem tudta elfogadni, hogy gyermekkorának színhelye végleg összeomoljon, úgyhogy otthagyta a budai „nyugdíjasállását”. Így került a lehetőség – és vele a felelősség – a Papp család kezébe. 

Az első évek igazi hőskorszaknak számítottak. A várban nem volt víz, villany, csatorna, a tetőt levitte a szél, a falakat benőtte a gaz, a kövek lazán álltak, omlásveszély fenyegetett. A Papp testvérek – mind a hatan értenek valamilyen építkezéssel kapcsolatos szakmához – saját két kezükkel és a családtagok (feleségek, gyerekek) segítségével takarították ki a várat és kezdtek hozzá a helyreállításhoz. Nem dúskáltak a pénzben, úgyhogy minden héten másik család főzte az ebédet, a nagy fazekat felhozták a várba és körbeülve ették, amire épp futotta. 

Imre családja gyerekestül nyáron fent lakott a várban, kialakítottak maguknak egy „lakosztályt”. Felesége, a magyar–ének szakos tanárnő Krisztina néhány éven keresztül ősszel, amikor kezdődött az iskola, az iskolából a büfébe jött vissza dolgozni. 

– Lovakat, kecskéket, birkákat hoztunk a várba, hogy a vendégeknek legyen látványosság, majd kitaláltuk az íjászkodást, de abban az időben így is évente mindössze ötezer ember látogatott el hozzánk. Az a pénz, ami anno a 20 forintos belépőjegyek árából összegyűlt, nem volt elég a vár rendbetételére. Hitelt nem vettünk fel, miközben az összes tartalékunkat elnyelték az első lépések. Amikor szóltunk a környék turisztikai szakembereinek, hogy küldjenek vendégeket, ők rendre visszakérdeztek: „Kit érdekelnek a csupasz falak?! Szervezzetek bele olyan programokat, ami vonzza majd a turistákat.” 

És ők belevágtak az első nagy újításba: amellett, hogy idővel a Hadtörténeti Múzeum segítségével kiállításokat, múzeumi szobákat rendeztek be, 1990-ben megszületett az első nagyszabású sümegi várjáték. 

– A rendszerváltás után sok magyar disszidens hazatért, köztük egy Németországban élő úr, a XV. században élt néhai sümegi várkapitány, Rédey Ferenc leszármazottja, akinek nagyon imponált a családunk értékmentő munkája – meséli Imre. – Egy kis piros könyvecskét őrzött, benne egy régi legendával. A történet szerint Rédey az ellenség fogságából szökött haza, török szerelmével, Zulejkával az oldalán. A Veszprémi Petőfi Színház akkori igazgatóját, Vándorffy Lászlót kértük fel, hogy a pár kalandos históriáját állítsa színpadra. Beszerveztük a környékbeli lovasokat, közben a fiammal Budapestre jártunk kaszkadőrökhöz, hogy megtanuljuk, majd továbbadjuk a vívást. A hiteles kosztümöket varrónők készítették aprólékos gonddal. Az előadás díszleteit a vár falai, bástyái adták, és 200 szereplőt: környékbeli táncegyütteseket és zenészeket, lovasokat mozgatott meg. A látványos produkciókkal hatalmas sikert arattunk, Sümeget fokozatosan felrajzoltuk az idegenforgalmi térképre. Öt éven keresztül minden évben júliusban és augusztusban szombat-vasárnap tartottunk előadást. 

A kilencvenes években tehát lassan kezdett visszatérni az élet a sümegi várfalak közé, ahogy kívánták – csakhogy a sokfellépős előadásokból a költségek levonása után nemigen maradt haszon. Így jött saját embereikkel, dolgozóikkal a kisebb szereplőgárdás lovagi torna ötlete. (Ami megmaradt: minden évben augusztus második hétvégéjén a végvári napok rendezvényével szórakoztatják látogatóikat; ide rendszeresen visszajárnak az olasz hagyományőrzők és zászlóforgatók.)

Ezenkívül azzal is szembesültek, hogy a vendégek az előadás után rendre lementek vacsorázni a környék éttermeibe, odament a haszon java. Úgyhogy öt év múlva belefogtak a vendéglátásba is: a várban egy középkori éttermet alakítottak ki, ahol korhű lakomákkal várták az érdeklődőket.

Akkoriban a tágabb Papp család élete valahogy így nézett ki: nappal köveket illesztettek, lépcsőket javítottak, próbáltak a lovagi tornákra, lovasbemutatókra, aztán felléptek, majd a vacsorán felszolgáltak. Éjszaka pedig szórólapokat ragasztottak a Balaton környékén, hogy vendégeket csalogassanak.

Mintha mindez nem lenne elég próbatétel, volt, hogy villám csapott a várba, ami lovakat pusztított el, lebontotta a falakat és összetörte a fal tövében álló autójukat. Előfordult, hogy a szakadó eső elmosta az előadást, máskor a rekkenő hőség miatt maradt el a közönség. Mégsem adták fel.

– Egyik ötlet szüli a másikat, úgyhogy a feladatok folyton szaporodnak, ilyen a fejlődés természete – folytatja a történetet a várkapitány. Ezt a címet egyébként először egy újságcikkben tiszteletből kapta Imre, mára azonban valódi tisztség lett. – A lovagi tornákhoz lovakat kellett vásárolnunk, számukra készült az első istálló a vár alatt. Csakhogy az önkormányzattól megvásárolni kívánt terület városi motelnek volt kijelölve, ezért a hatóság csak akkor adott engedélyt, ha az istálló fölé panzió is épül. Így született meg a 30 szobás Lovas Panzió. Idővel a csárdát és a lovagi tornákat lehoztuk a várból, építettünk föld alatti, nagy lovagtermeket, fedeles lovardát, kinti és benti arénát. Csakhogy a lovak sokszor zajosak voltak, nem tudtak pihenni a vendégek, kellett egy másik istálló, akkor vásároltuk meg a romos csárdaépületet, felújítottuk, a kertjében pedig az istállók kaptak helyet. Közben a háromcsillagos szállodák kora levirágzott, akkor született meg bennünk a négycsillagos Hotel Kapitány ötlete a panzió melletti üres telekre.

– Mielőtt 2004-ben végre nekiállhattunk építkezni, öt műemlékvédelmi tervtanácson buktunk el, annyi szempontnak kellett volna megfelelnünk itt, a sümegi vár tövében – idézi vissza a kezdeteket Böjte Éva. A szálloda igazgatója szintén a család tagja, a fiatalon elhunyt ifj. Papp Imre özvegye. – Hatodik nekifutásra született meg az a megoldás, amely alacsonynak tűnik kívülről, de belül tágas, szintekben gazdag. 

A nyitás bizony kalandosra sikerült: 2005. szeptember 30-án egy esküvővel avatták a hotelt, miközben gipszkarton fal takarta a még be nem fejezett részeket. A legnagyobb próba azonban nem sokkal ezután jött! Egy korábban soha nem látott viharban az angol aknákon keresztül dőlt a víz a szállodába…

– Ott álltam a recepción a térdig érő vízben, és tudtam, hogy a gépházban az elektromos elosztók, a szellőzőgépek, a kazánok, minden víz alá került – Imre még most is nehezen idézi fel a tragédiát. – Őszintén azt gondoltam, hogy ennek a vállalkozásnak vége, 600 milliós bankkölcsönnel terhelve. Aztán láttam, ahogy a fiam eltűnik a sötétben, és az emberek követik. Vödörrel hordták kifelé a vizet, senkinek nem kellett szólni, mindenki magától tette a dolgát. Akkor már tudtam, hogy ebből is fel fogunk állunk – halkul el a hangja.

Szép lassan tényleg erőre kaptak, mindent rendbe tettek és újra megnyitottak. (És hatalmas védőárkot építettek!) Azóta többször építkeztek, így alakult ki a mai 160 szobás Hotel Kapitány konferenciateremmel, étteremmel, beltéri és szabadtéri fürdővel. Néhány hete adták át a megújult és kibővített, gondosan megtervezett, szemet gyönyörködtető wellnessrészlegüket Magyarország talán legkomplexebb szaunavilágával.

– A hotel egész évben telt házzal működik, kivéve karácsonykor, amikor egy hétre bezár. Így a dolgozók a szeretteikkel tölthetik az ünnepeket, nálunk a család szent dolog – teszi hozzá Böjte Éva. 

Hiába a Várcsárda és a hotel konyhája, Krisztina asszony mindennap főz a nagy családnak. A vár tövében, a családi ház hatalmas ovális étkezőasztalához akár egyszerre 25-en is leülhetnek, immár három generáció tagjai. 

– Tudja, nekünk mi számít luxusnak? – kérdezi a családfő. – Nem drága jacht meg sportkocsi. Mi minden hétköznap nyolctól kilencig családi „haditanácsot” tartunk egy kávé mellett, de hétvégén nyolc helyett luxus módra kilenckor ülünk össze és közben együtt villásreggelizünk. Nálunk semmi sem kötelező, de egyszerűen nem lehet kívülállónak maradni. Ez egy életforma, amelyben mindenki megtalálja a maga helyét. 

A vállalkozás három „lábon” áll. A Hotel Kapitányhoz tartozik a Várcsárda, a lovarda a lovasjátékokkal, a nyári és a téli színház. A várkapitány idősebb lánya, Papp Krisztina és férje, Turcsi Tamás  vezeti a sümegi várat, benne kiállításokkal, múzeu­mokkal, rendezvényekkel, programokkal. Egy önfenntartó, 60 hektáros mintagazdaság épült ki a vár tövében sertésteleppel, vágóhíddal, feldolgozóüzemmel, amit a fiatalabb lány, Papp Angelika és férje, Tóth Attila vezet. Évente ezer mangalicát dolgoznak fel, a saját szalámijuk, kolbászuk kerül az éttermek asztalaira, és a vendégek is szívesen vásárolják. Ma már az unokák is besegítenek, ahol tudnak: lovagolnak, táncolnak, kalauzolják a vendégeket.

A vár megmentése és a középkori múlt újraélesztése mellett a Papp család jövőt is mutatott a városnak – például azzal, hogy kétszáz embernek adnak munkát. Bérleti díjat fizetnek az önkormányzatnak és a Nemzeti Örökségvédelmi Kft.-nek, adót az államnak, a legnagyobb iparűzési adófizetők Sümegen, és nem utolsósorban a város bőkezű mecénásai is. Többek között járdákat építettek, belvárosi házak homlokzatait mentették meg a pusztulástól. Minden évben augusztus 20-án tűzijátékkal ajándékozzák meg a sümegieket, valamint a helyiek a nyílt napon ingyen nézhetik meg a lovagi tornát. Támogatják a helyi karitászt, a szegény családokat. Elhunyt fiuk emlékére létrehozták a Várkapitány díjat, amellyel olyan iskolásokat jutalmaznak, akik a tanulás mellett a közösségükért is sokat tettek. 1996 óta rendezik meg a gyermeknapi „vártámadást”, ahol diákcsapatok öltöznek török seregnek (élükön a történelemtanár a szultán), és a vár tövében békés céllal paprikás krumplit főznek, játékos feladatokat teljesítenek – a győzteseket a várkapitányék pénzzel és kirándulással jutalmazzák. 

– A várat a XVI. századi állapotának megfelelően a kápolnától egészen a köves bástyáig már restauráltuk. Például az Öregtoronyban alul berendeztünk egy börtönt, felette két teremben a várkapitány szobáját; a kovács- meg a bognárműhelybe szereztünk régi szerszámokat. A város felőli oldalt is szeretnénk teljesen felépíteni; a várba vezető út utolsó szakasza elég meredek, egy felvonóval többen fel tudjanak menni – sorolja az eredményeiket és a terveiket Imre. 
A sümegi vár ma évente százezernél is több látogatót fogad. A romokból turisztikai zászlóshajó lett, amely példát mutatott más várak felújításához is. 2023-ban Papp Imrét Magyar Köztársasági Érdemrenddel tüntették ki több évtizedes, állhatatos munkájáért. Számára a legnagyobb elismerés mégsem az érem, hanem amikor egy távozó vendég azt mondja: „Ez volt életünk legszebb napja.”