A köldökzsinór

Ilyenkor, télen hamar lemegy a nap, most már a kollégium hatalmas épülete egyre inkább sötétbe burkolózik, annyira sötétbe, hogy az már szokatlan a körös-körüli panelházak, modern és sokak által áhított gránit- és üvegteraszos lakóparkok környezetében, mert ellenben a fokozatos sötétbe borulással, a magánlakásokban fények, az ablakaikban már égnek az ünnepi motívumos hagyományos, energiatakarékos és LED-es izzók ezrei. És bent, a kollégiumban az utolsó szobai lámpa leoltása előtt még látni a földszinti portánál azt a kijelzős kapcsolós készüléket, amely a bent tartózkodó pedagógusok nevét jelzi, közöttük dr. Pribék László tanár úrét. Aki felkapcsolja, az itt van. Kivéve, ha netán elfelejti. 

Réges-régen, 1977-ben épült a kilencemeletes ház, munkásszállásnak, bár úgy talán sohasem működött, és ez a jelenléti berendezés állítólag azóta itt van. A legalsó sor üres már, nincsenek nevek a kapcsolók mellé rendelve. Ebből látszik, hogy régebben többen dolgoztak itt, amikor a négyszemélyes szobákban két-két emeletes vaságy kapott helyet, akkor 400 fölött is tetőzött a létszám, ma már a felcsúti labdarúgó-akadémiától kapott használt, de nagyszerű állapotú fenyőfa ágyakból három van egy-egy szobában, így kétszázhatvan a gyermeklétszám. Dr. Pribék Lászlóé a 6. emelet felének diáksága, főképpen a Főnix sportegyesületben focizó középiskolások, de van ökölvívója és teniszezője is. 

A portán, s környékén sok az olvasnivaló. Ez a kiinduló bázis a kamaszok számára, eligazodás a szabályok és tanácsok erdejében. Ki van írva, hogy hivatalos helyről levele érkezett T. Zsombornak, egy falon a csábító szakkörök listája: művészettörténet, hírhedt bűnesetek és perek, séf, pingpong, sakk, puzzle-kirakó, hogy csak néhányat említsek. Kiderül az is, hogy az ötödik emeleti tanulószobában Könnyűzene és történelem címmel, „Ha szereted a zenét és érdekel, hogy hogyan üzentek az előadók a hatalomnak, csatlakozz hozzánk!” felhívással tartanak előadásokat. A szauna felé vezető folyosónál egy táblán „Törölközz szárazra, a papucsot is rázd le, a folyosó szárazságára fokozottan ügyeljetek” feliratot találni, s a konkrét időpontokban szaunaprogramként Magyar rock 1, Magyar rock 2. elnevezéssel nevelőtanári előadások lesznek. És hohó, van itt a házban egészségügyi ápolónő is, aki olyan dolgokat csinál, amit nem biztos, hogy a diákok szeretnek, például a hűtőkbe belenéz, és kidobja a penészedés előtt álló ételeket. Egy fali feliratból azt is megtudni, hogy a rántott-töltött húsok, halak, fasírozottak, a párizsi, gépsonka, tarja rövid ideig tárolható, a hűtőben történő elhelyezésükkor a szobaszámot és a kollégiumba behozatal idejét is szükséges a csomagolásra ráírniuk. 

A fasírttal tehát vigyázzatok! 

Hangosan koccan a fekvenyomópadon a fémrúd, ahogy a borzalmas súly a tizedik kinyomás után a tartóvillákhoz ér. A diáksportkör a legkiválóbb erőemelő-bajnokságokra nevez. Országos bajnokuk és Európa-bajnoki győztesük, világbajnoki bronzérmesük is van már. A liftből sportszatyros fiúk ömlenek ki, s ahogy szokás mondani, a távozás mezejére lépnek. Vannak, akik úgy sétálnak le a lépcsőn, mintha csak a fodrászhoz mennének – értük a család jött autóval, már korábban lehordták a pakkjaikat. 

Dr. Pribék László nevelőtanár a közeli Sárosdon nőtt fel, aztán itt, Székesfehérváron a hírneves  Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumba járt. 

– Fogalmam se volt, hogy mivé váljak. Osztályelső voltam, oroszul jól beszélve leginkább katonai ösztöndíjjal vadászpilótává szerettem volna válni. De a közelgő NATO-csatlakozás megszüntette a katonai ösztöndíj lehetőségét, így már csak idehaza mehettem volna katonai főiskolára. Helyette elmentem egyetemre orosz szakra, és Pécsett végeztem tanári és fordító szakképesítéssel, majd egy európai uniós szakértői diplomát szereztem. A hat hónapos sorkatonai szolgálat után 2003-ban tartalékos hadnagyként szereltem le, és egy hónapig dolgoztam egy kereskedelmi cégnél, ahol bolgár ügyfelekkel kellett volna a kapcsolatot tartanom, de nehéz megérteni a bolgárt egy oroszul beszélőnek. Láttam egy újsághirdetést a Fejér-megyei Hírlapban, hogy kollégiumi nevelőtanárt keresnek, és rögtön jelentkeztem az állásra. Azóta, 2003. szeptember 19. óta itt dolgozom. 

Délután négytől hétig tart a tanulási szilencium. Az úgynevezett nevelőtanárok beosztását jellemző „fektetőműszak” délután 5-től 22.30-ig tart, ez a gyakorlatban közös tanulást, leckekikérdezést, majd létszámozást, szobarend-ellenőrzést, zuhanyozásra biztatást jelent. Este tízkor lekapcsolják az áramot is a szobákban, olyankor előkerülnek a mobilozás energiaszükségletét biztosító powerbankok. Érdekes ez a mobiltelefon-használati kérdés, amelynek nemet mondani lehetetlenség. Az internet terjedése egyébként jelentősen befolyásolta a pedagógiai munkájukat. Régen a téglaméretű mobiltelefonok korszakában egyenként telefonálni kellett mindenkinek, ma már a diákokkal történő kapcsolattartás zárt csoportban történik velük, a szüleikkel és iskolai osztályfőnökeikkel is. „Az okostelefonok által a Messengerre a 99 százalék azonnal és normálisan válaszol. Tudomásul veszik, hogy a céljaik eléréséhez tanulniuk és sportolniuk szükséges. A napi rendszeresség tudatossá válik” – mondja a pedagógus. Azt is hozzáteszi, hogy a digitális tér az ismeretszerzést is segítheti. Például, ha felteszik azt a kérdést egy kamaszfiúnak, hogy derítse ki, hogyan lett a Kawasaki hajómotorgyárból világszinten is kiváló versenymotorgyártó, akkor a lelkesen vállalt számítógépes, mobiltelefonos kutatás során sok ismerettel fognak gazdagodni. 

Bekopogunk egy szobába, ahol egy fiú pakol éppen. A Pannon Oktatási Központba jár esti gimnáziumba, s most munkát is keres. A szülei Dunaújvárosban élnek, sorolja megszeppenve. 

A konyhában hatalmas hűtő, benne sok, egyenként kis lakattal zárható fémrekesszel: szobánként lehet elhelyezni bennük az ételt, a kulcsra zárhatóság a dézsmálás ellen nyújt hathatós védelmet. Az étkezőasztalnál felirat: „Kedves fiúk. Kérem szépen az asztalt és az eszközöket mindig rendben itt hagyni. Csak az asztal fölötti konnektorokat használjátok! Köszönöm.” 

Kalauzom mutatja a nevelőtanári szobát is, amelyen az emelet másik felét felügyelő pedagógussal osztozik. Sok vállfát látni a dobozokban. Szükségük volt rá, szóltak valakinek, s egy támogató szervezet azonnal beszerezte. Vannak támogatóik, egy környékbeli hölgy például rendszeresen behoz negyven-ötven darab kétdecis tejet, és azt adományozza a kollégiumi közösségnek. Létezik egy konzervbankjuk is – amelyre korábban a nevelőtanárok a fizetésükből hoztak létre egy pénzügyi alapot, de ma már erre nincs szükség –, ahonnan készételeket, tésztát, lekvárt, mézet tudnak adni a fiúknak. Mert tagadhatatlan, hogy az itt lakó kamaszok – a társadalom egészére jellemzően – eltérő anyagi körülmények között élő családokból kerülnek ki. Előfordult már, hogy egy gyermek azzal fordult a nevelők felé: „Édesapám befizetett napi háromszori étkezésre, s kaptam egy hétre 2 ezer forintot, ma kedd van, s elfogyott a pénzem”, és volt, hogy láthatóan nem volt valakinek téli cipője vagy hosszú nadrágja, míg más otthonról szeretett volna hűtőt hozni a szobájába. 

– Korábban ezt az érzékenységet és segítőkészséget nem tapasztaltuk. A támogatóinknak hálából időnként adományozói estet tartunk igazgatói köszöntéssel, vendéglátással, és tanulóink szavalnak és gitároznak is. 

Míg dr. Pribék László a kollégium folyosóin a működésüket bemutatja, elhatározom, hogy egy igen érzékeny témára terelem a szót. 

– A kollégiumi nevelőtanárok presztízse diplomatikusan szólva nem annyira magas, holott ma már nem gyermekmegőrzésről van szó, hanem tudatos, célszerű pedagógiai munkáról. Mi erről a véleménye? 

– Kevesen tudják, hogy egy kollégium falai között mi történik. Igen, az a sok évtized alatt berögzült kép, hogy csupán gyermekmegőrző, ahol a nebuló ételt kap, ágyat kap, és ennyi az egész. Létezik egy központi dokumentumunk, a kollégiumi nevelés országos alapprogramja, amely konkrétan leírja, hogy egy kol­lé­gium­­pedagógus a munkaideje alatt mennyi időt tölt el tanulássegítéssel, milyen szakköröket vezet, csoportvezető tanárként osztályfőnöki órának is beillő csoportfoglalkozásokat tart, és ez konkrétan heti tizenöt órát jelent. 

– Itt, ebben a kollégiumban ez mit jelent? 

– Folyamatosan fogalmazásokat írunk, fizikaleckéket oldunk, matekpéldákat csinálunk, szógyakorlatokat végzünk angolból. A Székesfehérvári József Attila Középiskolai Kollégium 260 gyermeke 32 székesfehérvári középiskolába jár más-más évfolyamon, az egyik gimnáziumban 12-es fizikából, a másik érettségire készül, a harmadik a halmazelméleteket kilencedikesként nem vágja, de ki kell kérdeznem a túrógyártás folyamatát is az élelmiszeripari szakkö­zép­iskolába járó gyermektől, és fogalmazásokat is írunk Arany Jánosról. Hiszem, hogy ezek a gyerekek majd továbbadják ennek a gondoskodásnak az emlékét, örökségét. A mai kollégium vonzóságát, húzóerejét a személyközi kapcsolatok jelentik, az, hogy tud beszélni a tanárral. Van valaki mellette. Ha úgy tetszik, mi pótoljuk a családot. 

Pribék László orosz–EU szakos pedagógus, szakvizsgázott pedagógus, okleveles közgazdász szervezetfejlesztés és emberi erőforrások szakirányon (MA), a neveléstudományok doktora (PhD), kutatótanár hazai középfokú kollégiumpedagógia témakörben. A kollégiumi rendszer országos helyzetét kutatja, és hogy az ő kollégiuma is részesedjen a megszerzett tudásából, többek között trendeket mér a székesfehérvári József Attila Kollégiumban is a legújabb kutatásmódszertan szerint. A faktoranalízis, főkomponens-analízis, szülői elégedettségi mérések eredménye a tárgyalóterem falán látható. Ezek szerint az 1-től 5-ig osztályozandó dolgok átlaga a kollégiumban elhelyezett kamaszok szülei szerint: A kollégiumi szobában van elég hely a gyermekem és a holmija számára: 4,3. A szabályok és a házirend számomra elfogadhatóak: 4,8. Van elég idő a tanulásra: 4,8. Van hely a kollégiumban, ahol nyugodtan tanulhat: 4,6. A tanárok segítenek a gyermek tanulmányaiban: 4,7. Kimenő van-e megfelelő: 4,8. 

De nem dicshimnusz ez: az alacsony értékelések: A kollégiumi környezet: 3,1. Finom az ennivaló: 3,2. 

„Drága és kevés a kaja. Én leszek az utolsó, aki ezt a gondolatot kétségbe vonja” – véleményezi Pribék László, hozzátéve, ugyanazt az adagot kapja a 45 kilós lány és a 85 kilós testsúlyú fiú is, nem működik a szedéses rendszer. A pedagógus a doktori disszertációja részeként azt kezdte kutatni 2013-ban, hogy az országos rendszerből hova tűntek el a gyermekek, és miért csökkent egyharmaddal a főállású kollégiumpedagógusok száma. Nagyon összetett folyamatok eredménye ez… Nehezen bírom rá az egyszerűsítésre. 

A diáklétszám-csökkenésre a válasz röviden: „Nem az az oka, hogy kevesebb a férőhely, és nem indokolható azzal, hogy kevesebb a gyerek. Nem versenyképes a kollégiumi rendszer, nincs elég paripa és fegyver. Egy mai 40-50 éves szülőnek nem biztos, hogy jó emléke van a kollégiumokról, miközben a mostani kollégisták szerint a kollégium nem is olyan rossz dolog, ha így nézzük, ők a gyermekeiket majd szívesebben íratják be a hasonló intézményekbe. Tehát van jövő.” 

Pribék László a doktori munkásságában a rendszerváltás óta megszületett, a kollégiumi rendszer problémáit feltáró tanulmányokra is kitér. Benedek István (2002) könyvében a hazai középfokú kollégiumokkal kapcsolatosan jelentősen átalakuló megrendelői igényekre, szükségletekre hívja fel a figyelmet. Egy olyan új, gyorsan változó kollégiumi környezetet vizionál, amelyben a megrendelői (szülői, tanulói, iskolai, fenntartói) igényeknek csak az újszerű szakmai kihívásokra felkészült, korszerű adaptációval rendelkező kollégiumszervezetek képesek megfelelni. 

Nincs kollégiumspecifikus felsőoktatási alapképzés hazánkban és nincs kitekintésünk, összehasonlíthatósági alapunk Európára. A kollégiumpedagógusi pálya a fiatalok számára nem vonzó, nehezen egyeztethető össze a családi élettel, a munkafeltételek pedig nem javulnak. Jelenleg a szakma nem rendelkezik országos kollégiumpedagógus-továbbképzési tematikával. Nincs olyan központi kollégiumfejlesztési program, amely az állandóan változó tanulói és szülői szükségletek követésére is alkalmas. 

Dr. Pribék László ezt a „jelenleg”-et tizenkét évvel ezelőtt írta. 

– Nyolcan-tízen körbeüljük az asztalt, aztán jöhet a sakkmintaparti, a kombinációs iskola, a gyalog­vég­já­ték és a bástyavégjáték. A legjobb orosz nagymesteriskolák anyagait elemezzük. Van egy 89 éves barátom, dr. Kovács Imre, vele írtunk 2015 körül egy tan­­könyvet A sakkoktatás néhány didaktikai kérdése címmel – meséli dr. Pribék László, aki a székesfehérvári kollégiumban a sakk- és a kirakós szakkör vezetője. Aztán lehív a földszinti színházterembe, ahol leesik az állam, s szinte fel kell törölni velem a padlót, ugyanis rá van ültetve egy lambériára egy 18 600 darabos puzzle. 

– Kiraktuk, majd persze négyesével vissza kellett szedni, és farostlemezre ragasztani. Itt lent öten állítottuk fel, akár egy templomi szentképet, üveges hozta ki az antireflexes fedőlapot – mondja csillogó szemmel, mint egy rendkívül elhivatott múzeumi teremőr. Amikor kirakták, a darabszám tekintetében a világ második, legnagyobb forgalomban kapható kirakója volt, ma már a negyedik, hiszen van még 24, 32 és két 40 ezres széria is. Most egy 33 600 darabból álló dzsungelkép kirakását kezdték el, négy hónapja csinálják heten. 

Van kihívás itt is, hiszen az oszlopos tagok leérettségiznek. Készülget még egy Madame Pompadour-festmény néhány ezres kirakóban, New York-i látkép pár négyzetméteren, és elkezdődött a puding próbája, a 33 ezres dzsungelkép kirakása, amely 570×157 centis méretű lesz. „Úgy hozták ki a boltból, mint egy gázpalackot, szinte molnárkocsin, kerekes fadobozban” – idézi fel a nulla pontot. 

A kirakózás kitalált műszókészlettel történik, így fel tudják gyorsítani a munkát. A kirakó darabjai közül a „csonti” a két kapaszkodós, de van „keskeny csonti”, „vastag csonti”, „csonka”, „csonka 1 végű”, „keret”, és az „altaméra”, mert az barlangrajzhoz hasonló, és ezt az elnevezést javasolta az a fiú, aki közben a művészettörténelmi órán tanultakat adta elő. 

– A kirakó legnagyobb előnye a beszélgetés. Oldott közeg jön létre, elmondják a problémáikat, és én is azt, hogy hogyan segíthetek. Egyébként a sakk is ilyen, önfeledtebbé válnak, jobban megnyílnak akarva-akaratlanul is. Átadó közeg. És már egy lány is átjár kirakózni a lánykollégiumból – teszi hozzá a nevelőtanár, akin nem lepődök meg, mikor elárulja, hogy mivel nincs, most készül megírni a kollégiumi nevelőtanárok gyakorló kézikönyvét, amely szakmai sorvezető lenne a pedagógusok számára a kollégiumi nevelőtanári munkáról. 

Ez egyik focistának a szobaajtó furnérlemezét átszakító ökölnyomát már eltüntették egy eltérő színű falemez felragasztásával, és inkább a másik oldali szobák szép panorámájában gyönyörködünk. Jó volt látni nappali világosságban, de lám, lenyűgöző az előosonó ködbe csavart esti fényben is. 
– A feleségemnek is integethetnék, ő abban a háromszáz méterre látható zöld épületben, a lánykollégiumban nevelőtanár. De amúgy nem, még nem integettem neki, viszont ha nőnapkor szerenádoznak a fiúk, akkor innen is látszik, hogy a lányok várták őket, és a nevelők felügyeletével úgy kapcsolják fel a lámpákat, hogy azok szív alakot formázzanak.