Gurul a könyvtár

Odafigyeljetek a lépcsőn! Köszönünk, úgy, hogy jó napot kívánok! Üljetek le, egyikőtök a puffra, de amott a szőnyegen is akad még hely – igazgatják a kiscsoportosokat az Ormánsági Aprófalva Óvoda óvónői a Kémesen leparkoló könyvtárbuszon. László, aki a télapós-adventi-karácsonyi hangulatú „show részeként” színes sapkát húzott fejére, és hasonlóan tarka sálat tekert nyaka köré, tárlatvezetést tart a kicsiknek abból az apropóból, hogy „a Mikulás Baranya vidékét is járja. Addig lepakolta itt a dolgait és megengedte, hogy az ide látogató gyerekek megnézzék”. 

Kedvesen, meghitten világító égősorok tekerednek a polcokon. A fejünk fölött egy kihúzott szárítókötélen piros zoknik, szövetcsizmák függnek, a fogason a Mikulás kabátja lóg, alatta pedig ott hever a feltekeredő orrú, csilingelő golyócskában végződő, manócska stílusú mamusza. A kicsik szeme újra és újra a puttonyos fickó holmijaira téved, el-elmerengenek bennük, de közben figyelnek a könyvtárosra is. 

– A kis fiola lándzsás útifüvet tartalmaz. A szirupot kis kanálra önti a Mikulás, és glugy-glugy, beveszi a betegségek ellen. Merjem kinyitni a tégelyt? Ez egy nózikrém, amivel bekeni az orrát, hogy a hideg ne csípje neki pirosra. A következőt mindenki felismeri. Nem sima fésű, hiszen a Mikulás nem kócos. Hanem mit fésül vele? – segítségül mutatja a funkcióját: az állától a mellkasáig lefelé mozgatja a tárgyat, mire a kicsik kitalálják, hogy a hófehér szakállát bogozza vele a jótevő ajándékosztó. 

– Mutatom azt is, honnan lehet csemegét szerezni – ahogy a gyerekek a rövid foglalkozást követően kifelé haladnak a könyvtárbusz ajtaja felé, kis kezeikkel markolnak olvadós cukorkát a karácsonyi mintás tégelyből. Visszhangszerűen köszönömöt, csókolomot harsognak. Néhányan kedvesen vissza-visszatekintenek és integetnek. A könyvtáros nem lazsál, mert érkezik a második csoport, s még további kettőt is vár a könyvtárbusz programjára. 

Nosztalgikus nyikorgó hanggal záródnak az ajtók, és mi kint maradunk. Váltunk pár szót Cseresznyés Ferenccel, aki négy éve dolgozik sofőrként a könyvtárbuszon. – A Csorba Győző Könyvtár egyes számú járata (működik egy kettes számú is), Dél-Baranyát járja 33, többnyire hátrányos helyzetű települést érintve. A lakosságnak havonta kétszer, másfél órában biztosítunk könyvtári szolgáltatást – tekint fel szemei­vel a busz oldalára, ahol buborékban ezek a szavak állnak: könyv, magazin, CD, DVD, internet, programok. 

– László a kultúráért felelős. 2010, a könyvtár indulása óta megszállottan végzi a feladatát, ritka az ilyen lelkes ember… – morfondírozik mosolyogva. – Jómagam is megtaláltam ebben a munkában a szépet, a jót: sok mindenkivel találkozunk, ismerősi, baráti kapcsolatokat alakítunk ki – közben egy hölgy pohárban tejeskávét hoz kettejüknek. Kiderül, hogy Ildikó falugondnok, aki egyébként a Könyvtár feliratú épületben tevékenykedik, most épp könyvtárosként, de átmenetileg postásként is. 

Az asztalán piros-kék szegélyes borítékok állnak kupacban, a Mikulásnak címezve. A belekerülő kérdőíven a gyerekeknek be kellett ikszelniük, hogy szót fogadtak-e a szüleiknek, jól viselkedtek, huncutok voltak, vagy kicsit mindkettő. Aki még nem tud írni, lerajzolta, mit szeretne kérni: fűnyírót, a másik kicsi pedig akkumulátort pingált a papírra, ami a távirányítós traktorja működéséhez szükséges. Büszkén újságolja „mindenes” Ildikó, hogy alig pár darab levél nem érkezett csak vissza. 

Nyílik az ajtó, s örömmel elkiáltja magát: – Ági néni! 

Megtudjuk, a belépő idős hölgy Löfflerné Tarr Ágnes, a könyvtárbusz hűséges olvasója, akinek nevét László már előzetesen említette. 1965 óta Szaporcán él, az általános iskola alsó tagozatot azonban Kémesen végezte. Később az itteni intézményben oktatott. A pedagógus eredeti szakpárja a magyar–orosz, de gyakorlatilag mindent tanított a diákoknak, még hon- és népismeretet és médiatudományt is. Évekkel később gyógypedagógiát végzett Budapesten. Egy időben vezette a könyvtárat is. De az összes tevékenysége közül leginkább tanítani szeretett, méghozzá magyar irodalmat. 

– Tyű, én meg nem tudnám mondani, mióta vagyok a könyvtárbusz rendszeres olvasója – válaszolja kérdésemre. – Azért szeretem, mert akadnak elsőre lehetetlennek tűnő könyvkívánságaim (például nemrégiben kértem egy 1940-es kötetet), amiket Laci mindig örömmel teljesít. Amióta megtanultam olvasni, azóta én olvasok és olvasok. A napi létfontosságú dolgokhoz, mint az alvás, evés, nekem ez is hozzátartozik. Egy időben azt gondoltam, hogy minden, számomra fontos könyvet meg fogok vásárolni. De rá kellett jönnöm, hogy a pénztárcám és a lakásom kapacitása véges. 

– Mit jelent az olvasás az ön számára: agyi frissességet vagy lelki táplálékot? 

– Mindkettőt. A legegyszerűbb megfogalmazás, amit Móricz Zsigmond mondott: olvasni jó – idézi, s saját tapasztalatait is hozzáfűzi: –, hű társ a magányban. Általa egy végtelenül gazdag világ nyílik meg előttünk. Mostanában végeztem Simonyi Károly könyvével, hasonlóan nagy hatást gyakorolt rám Stephen Hawking Az idő rövid története című írása. Meg vagyok győződve, hogy Tolsztoj a világ legjobb írója, s imádom Bohumil Hrabal cseh író könyveit – s előhúz fekete vászontáskájából egy tucat kötetet. Közte Paul Auster 4321 című könyvét, amiben ceruzával bejelölte, amely részekhez, gondolatokhoz többször visszatér. S előkerül még valami a könyvek közül, egy Szabad Föld, aminek rendszeres olvasója. 

Egy jókora könyvkupaccal lép be a buszba, és onnan hasonló mennyiséggel távozik. Pálné Szabó Noémi, aki éppen válogat, saját bevallása szerint szintén mindenevő a könyvek terén. Szereti a krimiket és a romantikus regényeket is. Amióta három éve a betegsége miatt otthon tartózkodik, rendszeresen lejár kölcsönözni. Alkalmanként nyolc-tíz könyvet elvisz. A könnyebb, kétszáz oldalas olvasmányokat esténként egy szuszra elfogyasztja. 

– Szaporcán fel kell majd hívnom Jutka nénit, mert viszek neki könyveket – hangosítja ki gondolatait László. – Kifüggesztjük a menetrendet, szoktunk adni hűtőre kirakható változatot, de a koronavírus alatt, amikor magunknak szerveztük a megállókat, a könyvátadásokat és telefonáltunk mindenkinek, hozzászoktattuk az olvasókat egy közvetlenebb, személyesebb kapcsolathoz. Néha ez jó, olykor viszont nehézség – csukja be az ajtót, s vele együtt beszállunk a vezetőfülkébe Ferenc mellé, hiszen a busz máris gördül tovább a következő állomására. Még megállunk az említett olvasó háza előtt, ahová a könyvtáros házhoz vinné a könyveket, de az asszonyt nem találjuk otthon.

Tésenfán leparkolunk az önkormányzati épület előtt – a helyszínválasztás némileg taktikai kérdés is, hiszen áram szükséges a buszba, hogy a belső világítás, a fűtés, a laptoptöltő működni tudjon. Hétköznap itt kevesebb a mozgolódás, így lehetőség nyílik arra, hogy faggassuk a könyvtárost, aki egyébként Budapestről származik. Végzős egyetemistaként ajánlották fel neki ezt a munkalehetőséget, amire örömmel mondott igent.

Kezdetben még egy kolléganőjével egymást váltva dolgozott a háttérben, majd terepen. A könyvekhez kapcsolódó adminisztrációt ma is leveszi a válláról a váltótárs a központi könyvtárban. De jutnak neki olyan izgalmas feladatok, mint a kutatómunka, vagy a könyvtárközi kölcsönzés bonyolítása. Leginkább mégis a nyüzsgést szereti, amikor a könyvtárosnak egy kicsit a tanár, a pszichológus, a barát bőrébe is bele kell bújnia. 

Kérdezem őt a menetrendről, illetve a polcokon sorakozó csaknem 4000 dokumentum (könyvek, folyóiratok, DVD-k, hangoskönyvek) összeválogatásának szempontjairól. Minden évben újragondolják az útvonalat, alakítják, jobbítják. Alkalomadtán a gépkocsivezető is segít ebben, hogy a lehető legoptimálisabban közelítsék meg a településeket. A másik kérdésben pedig a pécsi, központi könyvtár szolgál irányadóként. Annyival talán másabb a kerekeken guruló kínálat, hogy a népszerű köteteket jóval később fedezik fel maguknak az olvasók, mint egy-egy városi könyvtárban. 

– A szolgáltatás indulásakor előfordult, hogy itt kerestek állást, segítettünk önéletrajzot írni is. A gyerekek rendszeresen bejártak játszani a gépen, videókat nézni, zenéket kutatni. Ahogy haladunk előre az időben, már mindenki kezében ott lapul az okostelefon, a wifi sok helyütt elérhetővé vált, és elkopott az igény a könyvtár ezen szolgáltatásai iránt – tekint az üres asztalokra, ahol egykor két számítógép kapott helyet. Nyomtatási vagy fénymásolási kérés hébe-hóba azért szokott még érkezni. 

Vele szemben a gyermekkönyveket tartalmazó polcok sorakoznak. Úgy tapasztalja, hogy a könyvszeretők többnyire családosan érkeznek vagy édesanya válogat a kicsiknek. A legjobb, ha a Maszat, Boribon, Bogyó és Babócától és hasonló lapozóktól eljut az olvasó, mondjuk, a közkedvelt Geronimo Stiltonon keresztül az ifjúsági regényekig. Szomorúan veszem tudomásul, hogy a Harry Potter-kötetek ma már nem örvendenek olyan népszerűségnek, generációváltásban nem örökítettük át ezek szeretetét. Ellenben a Leiner Laura Szent Johanna gimi ifjúsági regénysorozata egy időben hasonlóan keresettnek számított. 

Történelem, krimi, új könyvek, romantikus regények, szépirodalom – pásztázzák szemeim a polcok tematikáját. Az utóbbiba mélyebben belemerülök. S nem állom meg kérdés nélkül. 

– Mennyire olvasnak ma még szépirodalmat? 

– Mit tekintünk annak? – felel kérdéssel a kérdésemre László. 

– A minőséget, a szellemet és/vagy a lelket tápláló műveket. 

– Határozza meg, ez mit jelent! Óvatosan, most egy könyvtárossal kekeckedik – veszi fel játékosan a kesztyűt a jókedélyű könyvtáros. Miután említem Murakami japán író nevét, megtetszik neki az irány, és ezen haladunk tovább. 

– Az Aranyecset, a Zabhegyező, vagy épp Szabó Magda művei időről időre előkerülnek. Ha megjelenik Háy János új kötete, azt lehozom. Van erre igény az Ági néni-féle, szépirodalmon edződött olvasók körében. Félre ne értsen, nincs bennem értékítélet a választott könyvekkel kapcsolatban. Valakinek az jelenti a kikapcsolódást, ha Danielle Steelt olvas, ami szintén legitim. Számos remek kortárs krimiíróval büszkélkedhetünk – vezet a vonatkozó polchoz. Majd hátulra kalauzol, és megmutatja azokat, amiket a piros kabát a kicsiknek tartott tárlatvezetésen szerencsésen eltakart: az erotikus könyveket, amiket szintén sokan keresnek. Ellenben a DVD-k, amik között találunk a Bud Spencer-filmektől kezdve a Marvel-produkciókig mindent, inkább már csak díszek a könyvtárbuszon. Zöld mappában néhány újság sorakozik, ezekre is régebben nagyobb igény mutatkozott. 

– Mindjárt telefonálok Zsuzsa néninek! – mondja László, amikor megérkezünk Cúnra. – Ő szintén érdekes olvasónk. Nem nézné ki belőle az ember, de a véres, skandináv krimiket pörgeti tonna számra. Ajaj, most írt, hogy nem tud jönni. Marika nénit ellenben még várom, hoztam neki könyveket. Ugorjunk be hozzá! – s erre az invitálásra elsétálunk az asszony házához. A könyvtáros bekopogtat, s kedvesen ajtót nyit. Átöltözik – ígéri, és máris lejön. Több könyvet cipel, és csemegéz magának újabb családi történeteket, történelmi regényeket, s László rábeszéli egy karácsonyi olvasmányra az ünnep szellemében. 

Elköszön, s lelépked a vaslépcsőkön. Az aljában még visszafordulva kérdi: „Legközelebb mikor gyűttök? Januárban? Jól van, akkor is várjuk majd a könyvtárbuszt!”