Nagy hócsaták

A régi krónikák őrzik a mesebeli teleket: 1601-ben mellkasig érő hó tette lehetetlenné a szárazföldi közlekedést, 1708-ban pedig Sopronban az ablakból ki lehetett lépni az utcára. Ezek a történetek ma már inkább folklórnak hatnak, de mutatják, milyen, amikor a magyar télben járhatatlan az ország. A legnagyobb havazás tele cím 1947-et illeti, amikor hónapokon át ismétlődő havazások építettek óriási hóréteget. Januárban-februárban többfelé 20–60 centis hótakaró alakult ki, és a zord hidegben a Duna is masszív jégpáncélt kapott. Budapesten a folyó jegén keltek át az emberek. A korszak máig élő rekordja, hogy Kőszegen 1947. február 19-én 151 centiméteres hótakarót mértek. 

A máig „nagy havazás” néven elhíresült 1987. január 10. és 14. közötti rendkívüli helyzet talán a legemlékezetesebb. Egy hideg északi és egy mediterrán ciklon találkozása zúdította a havat a Kárpát-medencére: rövid idő alatt olyan mennyiség hullott, amit a mindennapi infrastruktúra nem tudott kezelni. Január 12-re 20–40 centis hótakaró fedte az országot, hegyvidéken az 50–70, sőt helyenként 80 centi sem számított ritkának. A gondot nemcsak a hó mennyisége okozta, hanem a sokfelé 70–100 kilométer/órás lökések okozta hófúvás, amely méteres, helyenként többméteres hótorlaszokat épített. Akkor a hidegrekordok is megdőltek: Budapesten –22, Pakson –30 fok is előfordult. A Feneketlen-tó befagyott, a jegén sétáltak az emberek. Ám nem volt mindenhol vidám a helyzet. Az utak járhatatlanná váltak, mindenhol elakadt teherautók, leszakadó felsővezetékek nehezítették a közlekedést, az áramellátás is akadozott, így iskolai kényszerszünetet rendeltek el, a boltok sok helyen nem kaptak árut, sőt még a mentők is gyakran elakadtak. Az elzárt településekről honvédségi lánctalpasokkal szállították ki az orvosi ellátásra szorulókat és vittek élelmiszert, ellátmányt. Ám még így is volt, aki tűzifa hiányában nem élte túl a hó fogságát. A legemlékezetesebb a fogaskerekű legnagyobb balesete maradt, amikor a fagy miatt meghibásodó fékrendszer súlyos ütközéshez vezetett. Mindkét sofőr elhunyt és több utas is megsérült. A havazás január 16. körül állt el teljesen, a kezdeti olvadás sokszor csak jégpáncélt képezett, és a vastag hóréteg hetekig megmaradt, a teljes olvadás csak márciusban következett be. 

Azon januári napok további különlegessége volt, hogy Lucelia Santos brazil színésznő, a Rabszolgasors Isaurája épp akkor érkezett Magyarországra. A kisfia ekkor látott életében először havat. A színésznő a sportcsarnokban lépett fel, ahova a rajongók csak gyalog jutottak el. A következő években nem fordult elő hasonlóan kirívó, országot megbénító havazás, ugyanakkor pár esemény a kilencvenes és kétezres években is történt. Így 1993-ban például már ősz végén berobbant a tél: november 12-től nyolc napon át esett, majd a hónap végén újabb havas időszak jött. A végeredmény félméteres hótakaró lett, amire de­cem­berben még ráhullott a következő adag. 1999 februárjában Kelet-Magyarországon alakult ki komoly hóhelyzet: helyenként 30-35 centi gyűlt össze, majd a megerősödő északi szél ezt hófúvásokká alakította. Mintegy 400 település vált megközelíthetetlenné. Az olvadás új gondot hozott, jött a belvíz- és árvízhelyzet. 2012 februárjában az országos havazás többnapos volt, mediterrán ciklon és szibériai eredetű hideg levegő együttese hozta. Budapesten is nagy hó esett, országosan helyenként 30–50 centi hullott, miközben a szél 60–70 kilométer/órás lökésekkel hordta a havat. A hó után rendkívüli hideg jött: Baján –26 fokot mértek, és hetekig gyakori volt a nappali –10 fok körüli hőmérséklet. 

A „nagy havazáshoz” a legtöbben 2013. március 15-ét hasonlítják. 1987 a klasszikus szibériai hangulatú tél volt, 2013 viszont a meglepetés erejével ható, ünnepnapra időzített sokk. Március elején még enyhébb volt az idő, ám 14-én hidegbetörés érkezett mínuszokkal, havazással és 100 kilométer/óra feletti viharos széllel. Sok helyen 25 centi alatti hó hullott, ám a hó­­át­fúvások percek alatt tették járhatatlanná az utakat. A legrosszabb helyzet Szabolcs-Szatmár-Beregben és a Dunántúlon alakult ki: települések tucatjai váltak időlegesen elérhetetlenné, és több tízezer háztartás maradt napokra áram nélkül. A nemzeti ünnep péntekre esett, sokan indultak hosszú hétvégére, síelni vagy rokonokhoz, ám az utak bedugultak, számos baleset történt, és ezrek kényszerültek az autójukban éjszakázni a fagyban. 

Érdekes, hogy amíg 1987 bár nehéz, de szép emlékként vonult be a  történelembe, 2013-ra már sokkal inkább mérgesen emlékszünk. Ma pedig azt látni, hogy ha csúszik az út, az első reakciónk a düh. Kevésbé vagyunk türelmesek, az az országos összefogás, ami természetes volt 1987-ben, már sokkal kevésbé van jelen. Persze vannak pozitív példák, de a többség frusztrált már egy kicsi kellemetlenségtől is.