A béka esete a kocsonyával

Pislog, mint miskolci kocsonyában a béka. Ezt a régi szóláshasonlatot akkor használjuk, ha valaki ijedtében vagy meglepetésében meg sem tud szólalni. 

Az eredetéről Dobrossy István és Somorjai Lehel Az igazi Miskolc című kötetében olvashatunk. Az anekdota szerint valamikor a XIX. században egy tót fuvaros késő este tért be a Magyar Huszár elnevezésű fogadóba, hogy megvacsorázzon és szállást kérjen. Miután kocsonyát rendelt, a Potyka Kati nevű kocsmárosné lement a fogadó alatt húzódó sötét pincébe, ahol tányérokra szedve tárolták a megdermedni lerakott kocsonyát, hogy felhozzon közülük egyet. A szokás ugyanis az volt – nem csak Miskolcon –, hogy a hűvösben dermesztették a finomságot. 

A fogadósné a vendég elé tálalta az ételt, a fuvaros pedig jóízűen belekezdett, először a tányér közepén a dermedt kocsonyaléből kikandikáló húst akarta meg­enni. Ám ahogy közelebb hajolt a kiszemelt falathoz, rémülten fedezte fel, hogy ennek a kocsonyának szeme is van, és még pislog is. A kocsmárosné odasietett, és elhűlve látta, hogy a vendég igazat szólt. Az anekdota szerint valóban egy termetes béka rejtőzött a kocsonyába dermedve, és esdeklő pillantásokat vetett feléjük, hogy szabadítsák ki. 
Potyka Kati pedig a következő szavakkal konstatálta a béka balsorsát: „No, ennek pechje volt!”, majd a tűzhelyhez vitte, és ott sikeresen kiszabadította a derékig az ételbe dermedt jószágot. 

∗ 

A miskolci főutcán már nagy a sürgés-forgás, perceken belül indul a 26 éve kezdődött Kocsonyafesztivál. Az egyik kávézóban beszéltünk meg találkozót Rózsa Edittel, a fesztivál megálmodójával, jogtulajdonosával. A kávézó egyben antikvárium is, várakozás közben megakad a szemem egy Shakespeare-összesen. A hét kötet nyolcezret kóstál, mint később kiderül, ebből az összegből az utcai árustól négy adag kocsonyát vehetnék. 

Edit lelkesen kezd bele a történetbe, pedig már hányszor elmondhatta a 26 év alatt! 
Ő maga nem is fesztiválszervező. Szociológusként végzett, és amikor annak idején a diplomamunkáját írta, az foglalkoztatta, hogy egy olyan városban, mint Miskolc, ahol a gazdasági tőke nem túl jelentős, hogyan lehet mégis kielégíteni a kulturális és társadalmi igényt. Erre lett a válasz, bizonyíték és példa a Kocsonyafesztivál. 

– Talán meglepő – mondja –, de Miskolcnak a kulturális hagyományai és öröksége sokkal jelentősebb, mint gondolná az, aki nem itt él. Ha csak arra gondolunk, hogy itt indult el a magyar nyelvű színjátszás, hogy József Attila itt írta az Ódát, hogy Supka Géza itt találta ki a könyvnapot, Herman Ottóról nem is beszélve – láthatjuk ennek a városnak a kulturális gazdagságát.

Tehát volt egy ideája, és ehhez kellett kitalálni egy marketingeszközt, ami közvetíti mindezt, ez lett a kocsonya legendája, amit a kreativitás fűszerezett. Ehhez társult a társadalmi tőke: meggyőződése szerint a miskolci emberekben mindig is erős volt a lokálpatriotizmus, igényük a büszkeségre. Ha 25 éve megkérdezett egy kívülállót Miskolcról, az első öt asszociáció biztosan negatív volt. Tehát ez is egy kihívás, hogyan lehet a városról kialakult kedvezőtlen közképet megváltoztatni. Ehhez a miskolci kocsonyában pislogó béka legendáját használta fel. Sokat segített a munkájában a városi levéltár néhai igazgatója, Dobrossy István, a Herman Ottó Múzeum igazgatója, Veres László és Barna György, akiket mentorainak tekint. 

Az anekdota elterjedt szerte az országban, nem véletlen, hogy szóláshasonlat lett belőle. De ez egyben egy gasztronómiai skandalum is volt, ami gúny tárgyává tette annak idején a miskolci vendéglátást. Kihívás volt az is, hogy egy ilyen negatív töltetű történetből hogyan lehet egy szerethető fesztivált varázsolni. Amikor egy bankigazgatóhoz ment támogatásért, az illetőnek tetszett az ötlet, azt mondta, ezzel csak egy baj van, a béka. Mert a békától sokan undorodnak, holott ez a jószág ugyanolyan lakmuszpapírja a környezetnek, mint például a víznek a pisztráng. 

Egy öt lábon álló (kultúra, egészség, környezetvédelem, sport, gasztronómia) közösségi ünnepet kezdett el építeni. Nem egy bulvárrendezvényt szeretett volna, hanem egy közösségépítő, kultúraközvetítő, gazdaságélénkítő fesztivált, ami kiemelkedik az átlagból. Az első alkalom 2000-ben egy egynapos kocsonyaünnep volt, hatvanas évekbeli fílinggel a mai Szinva terasz helyén, egy parkolóban. 

A nehézséget az okozta, hogy ahogy nőtt a fesztivál népszerűsége, úgy a költségei is, viszont az ingyenességét mindenképpen meg szerette volna tartani. Arról nem is beszélve, hogy a városnak évente másfél-két milliárd forint bevételt generált a rendezvény. És mivel még a messzi keletről: Japánból, Koreából is vonzza a turistákat, közvetve az egész ország profitál belőle. Nem véletlen, hogy 2010-ben a Magyar Turizmus Zrt. a turisztikai nívódíjas, Kiváló Minősítésű Kocsonyafesztivált a Művészetek Völgyével a legjelentősebb turisztikai események közül a 4-5. helyre rangsorolta. 

A résztvevők számát egy speciális térinformatikai módszer alapján lehet hitelesen megállapítani, amely nélkülözhetetlen a tervezéshez. A csúcs 2014-ben 230–250 ezer fő között alakult. Persze örülnek a rengeteg résztvevőnek, de elsődleges szempont a komfortosság. Márpedig, ha annyian tolonganak a helyszíneken, a főutcán (Európa leghosszabb főutcája!), hogy levegőhöz sem jutnak, ez elveszhet. Ezért szakemberekkel és civil önkéntesekkel együtt folyik a tervezés. 
A város térszerkezete viszont olyan optimális, hogy ez megoldható. Itt, a Bükk lábánál fekszik Miskolc-Tapolca, a Hámori-tó, Lillafüred, és a város egy-egy központja, a belvároson kívül Diósgyőr, Hejőcsaba vagy az Avas lakótelep, amelynek a lakossága pont annyi, mint például egész Egernek. Tudatosan törekszenek, hogy minden helyszínt valamilyen formában bevonjanak, a megnyitó például már volt az Avas egyik házának a 10. emeletén, onnan mentették ki a kabalabékát a megnyitóra. Vagy Miskolctapolcán, ahol az ország valaha volt legnagyobb hitelesített és regisztrált kocsonyáját készítették el. 

A fesztivál minőségét máshogy is biztosítani kell. Minden évben felkér szakembereket, hogy kocsonyaőrökként biztosítsák a névadó étel minőségét. Ők végigkóstolják az összes kapható kocsonyát, hogy garantálják, aki nem tud minőséget nyújtani, az jövőre már ne is jöjjön! Ugyanis a kocsonyafesztivál mára egy olyan innovációt, kreativitást és minőséget kifejező brand lett, amelynek értékét meg kell őrizni. 

∗ 

Miklós András önkormányzati szóvivő azt mondja a telefonban, hogy találkozzunk a villanyrendőr alatt. Hogy mi? – kérdezek vissza. – Itt még ilyen is van?! Valóban, egy igazi „műemlék” a hatvanas-hetvenes évekből, ahonnan a rendőr kényelmesen irányította a forgalmat. Ma már egy kiváló találkozási pont a GPS helyett. 

Már hónapokkal ezelőtt elkezdődött a szervezőmunka az önkormányzatban is – logisztikai, marketing- és egyéb területeken – avat be András a műhelytitkokba. Például ilyenkor a főutcát úgy tehermentesítik, hogy az 1-es villamos ezen a szakaszon nem jár, hadd legyen a résztvevőké az egész utca. Ez az ország egyik legnagyobb téli eseménye a mohácsi busójárás mellett. Öt színpadon mintegy száz koncert zajlik. Olyan „húzónevek” koncerteznek, mint a Kowalsky meg a Vega, a Welhello, a Hooligans, a Bikini. Mint később kiderült, a legnagyobb közönségsikert az Ismerős Arcok és a Balkan Fanatik, no meg egy helyi banda, az Ildi Rider aratta. Ilyenkor az idelátogatók nemcsak kocsonyát meg egyéb, streetfood finomságokat fogyasztanak elmerülve a vásári forgatagban, hanem időt szakíthatnak Miskolc nevezetességeinek a megtekintésére, egy kicsit ilyenkor mindenki miskolci lesz, teszi hozzá a szóvivő. 

∗ 

Rózsa Edit hitvallása igazán megsüvegelendő! 
– Harcos nő vagyok, nem engedem, hogy a fesztiválból üzleti vállalkozást csináljanak. A kísérlet, a kísértés sokak részéről megvan, de én nem hagyom. Veres Pál, az előző polgármester fogalmazta meg, hogy „a Kocsonyafesztiválnak lelke van, amit Rózsa Edit tesz bele”. Ez roppant megtisztelő, de felelősséget is jelent. Ez egyben egy ösztönző felelősség, hogy a részvételiséget erősítsem, hogy minél többen be tudjanak kapcsolódni a saját ötleteikkel, projektjeikkel. Erre példa a zöld sátor vagy idén a Kocsonyaútlevél projekt. 

– Nem engedem, hogy az üzleti cápák lenyúlják és kirabolják ezt a kulturális, közösségépítő eseményt. Az a tervem, hogy létrehozok egy olyan szisztémát, amellyel a városlakók közös érdekeltségévé válik a fesztivál. Az álmom egy olyan szinergián alapuló szövetség, ami a kapcsolatokon keresztül létrehozza a „békakoalíciót”, azaz a városért tenni akarók közösségét. 

Mielőtt elindulna a Városháza elé, hogy a hagyományos megnyitón Tóth-Szántai József polgármester úrtól a város kulcsát átvéve köszöntse a vendégeket, és megnyissa a 2026. évi fesztivált, még búcsúzóul megjegyzi: eddig helybeliek versenyezhettek, jövőre az a terve, hogy nemzetközi kocsonyaversenyt is rendeznek, és más belföldi városokat is hívnának a megmérettetésre. 

∗ 

Vass László, a Rockabilly Chicken gyorsétterem tulajdonosa az éttermek között ingázik, közben szakít néhány percet a beszélgetésre. (Tavaly a VOSZ kitüntette őket az év vendéglátó vállalkozása díjjal.) 
Vendéglátósként évről évre végignézték, hogy egy ikonikus rendezvényen ők csak a partvonalon kívül szurkolhatnak, nem találkozhattak a vendégekkel. Ezért határozták el, hogy idén az éttermek is bekapcsolódnak a fesztiválba és a kocsonyafőzésbe úgy, hogy becsalogatják hozzájuk a vendégeket. Vass László először is egy asztalhoz ültette a miskolci vendéglátósokat, és 25 étterem vállalkozott arra, hogy részt vesz ebben a projektben. Ők szerepelnek az úgynevezett Kocsonyatérképen. Mindegyik intézmény a saját arculatával szállt be. A gyorsétterem (mint Vass Lászlóé) streetfoodjellegűeket készített (avagy tépett húsos, rántott húsos), a fine di­ning konyha a saját, kifinomult karakterének megfelelőt (mint lazacos), a hagyományos vendéglők hagyományos recepteket használtak, született vegán változat is. A kutyabarátoknak készítettek egy só- és fűszermentes változatot is, hogy ne csak a gazdik lakjanak jól. 
A közös a Kocsonyatérkép résztvevőiben, hogy a miskolci gasztronómia hagyományát kívánják feleleveníteni vagy újításokkal színesíteni, és nem műanyag tányérban műanyag villával tálalják fel, hanem terített asztalnál. 

– A legfontosabb pedig, hogy minden kocsonyánk szeretettel készült! – emeli ki László. A Kocsonyatérképet egy úgynevezett Kocsonyaútlevélen követhetik az érdeklődők. Aki az egyik éttermünkbe betér, és kocsonyát fogyaszt, kap egy pecsétet az útlevélbe. Ha hármat összegyűjt a fesztivál alatt, értékes nyeremények üthetik a markát. 

– Mi a titka a kocsonyának? 
– A jó kocsonya titka, hogy jó alapanyagokból készül, ne spóroljunk ki belőle semmit, a ráfordított időt sem. 

Ugyanezt kérdeztem a hagyományos kocsonyák versenyében győztes csapat tagjától. A GMM Partner Kft./ Gasztroműhely szakácsa, Bodnár Róbert, aki társaival, miskolci lévén, minden évben főzőkanalat ragad, elárul néhány műhelytitkot: 

– Mivel mi üstben főzzük az alaplét, nekünk könnyebb: mi mindent bele tudtunk tenni. Egy otthoni lábasba a háziasszony nem tud egy egész sertésfejet beszuszakolni. Az egyik titka a sikernek, hogy lassan, 6-8 órán keresztül főzzük, mint egy húslevest. Ez azért is fontos, hogy ne legyen zavaros. A másik, hogy egy picit sósra kell főzni, mert amikor kihűl, veszít a sósságából. 

∗ 

Rózsa Edit az idei fesztivál egyik legnagyobb örömének azt tartja, hogy olyan iskolák is beneveztek, ahol nehéz élethelyzetű fiatalok tanulnak. Mindkét kategóriában ilyen iskolák arattak diadalt. 
Az ízkocsonya versenyében a Nyitott Ajtó Baptista Szakképző Iskola csapata nyert. Hudák Ibolya igazgatónő elmondta, hogy náluk a diákok 70 százaléka hátrányos helyzetű! A 10.-es szakácsosztály nevezett Hegedűs István és Földeák Tamás oktatók vezetésével. A versenyre egy halkocsonyával és egy mozaikos sertéskocsonyával készültek. A Miskolci Kolping Katolikus Technikum, Szakképző Iskola, Szakiskola és Szakgimnázium a látványkocsonya versenyében diadalmaskodott. Pálfi Edina szakoktató számolt be róla, hogy ők a diósgyőri várat mintázták meg kocsonyából. Csak ehető alapanyagból készítették el. Három napon át állították össze különböző formákkal a várat, ebben 9.-10.-11.-es tanulók dolgoztak.

A kiállításra a Művészetek Házához kellett elszállítani, ott csodálhatták meg az érdeklődők. 
A végén a várostromlók, gondolom, megették… Valaki pedig ott pislogott.